Fellegi Tamás cikkei
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan az olaj, száguld az arany, ütik a forintot
Fellegi Tamás | 2016. február 11. 10:20
A tőzsdék nem remekelnek: Amerika megpróbálkozott a korrekcióval, de a végén elárasztották az eladók. Európában is rossz a hangulat, Frankfurt, Párizs rég nem látott mélypontokon. Hazai tőzsdénk is gyengélkedik, a forint ereje is elszállt, a dollár esett az euróhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru
Ezért esik az olajár vég nélkül
Fellegi Tamás | 2016. február 11. 06:07
Egy konferencián elemzik olajár várható alakulását, és vizsgálják a tényezőket, miért nincs még egy érdemibb felpattanás sem az olajárban. Megpróbálják megbecsülni, hogy változhatnak a mostanihoz képest a kereslet-kínálati viszonyok. Szerintük sokáig marad a mélység, ez öröm a felhasználóknak.
Makro / Külgazdaság
Újabb olajország került bajba
Fellegi Tamás | 2016. február 10. 14:24
Ezúttal egy posztszovjet országról van szó, mely olyan szerencsében részesült, hogy a birodalom felbomlása után méretes olajkincs maradt nála. A volt kommunista párttitkár az ország vezetője lett, őt fia követte. Eddig minden egyszerű volt, dőlt az olajpénz, de most Azerbajdzsán számára is véget ért a Kánaán.
Részvény / Deviza / Áru
Újra zuhan az olaj, pedig már azt hittük, megvolt az alja
Fellegi Tamás | 2016. február 10. 09:59
Tegnap ismét jó alaposan megöntötték az olajat, a két típus átlagára alá is esett a 30 dolláros szintnek. Az európai börzék is tovább estek a nagy letörés után, Amerika azért küzd, nehezen esik tovább. A BÉT-ünket tegnap kivégezték, ma próbálja összeszedni magát.
Részvény / Deviza / Áru
Veszélyes befektetések: bármikor elveszhet a pénzünk
Fellegi Tamás | 2016. február 9. 16:01
Az utóbbi pár évben egyes befektetések kockázata rendkívülire növekedett. Lépten-nyomon hirdetések csábítanak az otthonról való online kereskedésre, miközben még rosszul megválasztott, vagy rosszkor vett részvényen vagy kötvényen is elúszhat pénzünk fele, akár egy nap alatt. Mindez nem véletlen.
Vásárló
Mégsem egészségtelen a túlsúly?
Fellegi Tamás | 2016. február 9. 12:14
Széles körben elterjedt a BMI, vagyis a Body Mass Index, magyarul testtömeg index a normál testsúly, a kisebb túlsúly vagy a súlyosabb elhízottság mérésére. Az egészségi állapot szempontjából azonban ez torzító mérés, sokkal fontosabb eredményekre bukkantak egy friss vizsgálat során. Önmagában nem kell félni egy kis fölöslegtől.
Részvény / Deviza / Áru
Az égbe ment az arany és a Richter
Fellegi Tamás | 2016. február 9. 09:50
Tegnap Amerika alázuhant a kritikus szinteknek, a Nikkei 5 százalékot zuhant, a BUX emelkedik a Richter miatt, a gyógyszercég jó évet zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a német piac
Fellegi Tamás | 2016. február 8. 11:30
Mégis csak megtörténni látszik a féléves letörés, elsőként a német tőzsdén. Amerika is leesett péntek este a kritikus szintre, most megint csúnyán fest az idei év az első 40 nap után. A BÉT most is csak mérsékelten esik, a forint továbbra is stabil. Az olajár egyensúlyra lelt egyelőre, az arany emelkedik.
Makro / Külgazdaság
A Kedves Vezető keze immár a világűrbe is kinyúlik
Fellegi Tamás | 2016. február 8. 06:08
Észak-Korea kilőtt egy rakétát, és föld körüli pályára állított egy objektumot, amit ő műholdnak nevez. Nem túl jó jel, pláne nem sokkal egy atombombás kísérlet után. Lassan tényleg eljutnak oda, hogy egyet vagy kettőt tetszés szerinti helyre eljuttassanak a világon, ami persze nemzeti öngyilkosság lenne részükről, de fenyegetésnek sem akármi.
Makro / Külgazdaság
Bármilyen furcsa is, de ez Afrika új csodaországa
Fellegi Tamás | 2016. február 5. 14:00
Több ezer éves történelmű, de hányattatott közelmúltú országról van szó, amely majdnem teljesen megúszta a gyarmatosítást is. Pár évtizede még szinte csak az éhezők jutottak róla eszünkbe, most viszont Afrika leggyorsabban növekvő gazdasága, melyre a kínaiak is szemet vetettek. Íme, a 100 millió lakosú Etiópia.
Részvény / Deviza / Áru
Fura egy jószág a dollár
Fellegi Tamás | 2016. február 5. 10:17
Gyengül a dollár az euróhoz képest, az EKB pedig pont az ellenkezőjét szeretné.
Makro / Külgazdaság
A tálibok elűzik az Iszlám Államot
Fellegi Tamás | 2016. február 5. 06:07
Azt hinnénk, hogy a tálibok és a részben belőlük kinőtt Iszlám Állam egy célért küzd, hisz az általuk megszállt területeken létrehozott rendszerek majdnem azonosak. A helyzet mégsem ez, úgy tűnik, hogy a Talibán az afgánok nyűgje marad, az Iszlám Állam az araboké.
Részvény / Deviza / Áru
Megint az égbe ment az olajár
Fellegi Tamás | 2016. február 4. 10:00
Tegnap egy újabb kiadós ingadozás után ismét igen magasra ugrott az olaj, az eső trend megszakadására utalva. Az amerikai tőzsdék szaladtak az olaj után, a már eddig is töredékére eső GoPro kameragyártó részvény tovább zsugorodik. A forint stabil, a dollár gyengül, az arany erősödik.
Részvény / Deviza / Áru
Rég nem tette: Putyin udvarolni készül
Fellegi Tamás | 2016. február 4. 06:07
Az orosz elnök az elmúlt években sok tekintetben könnyű helyzetben volt: jöttek az olajmilliárdok, megvolt a gazdasági alapja országa nagyhatalmi státusának visszaállításához. Nem kellett neki sem nagyhatalmakhoz, sem kapitalistákhoz fordulnia, minden meglett önerőből. Most változik a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru
Már a Google a világ ura
Fellegi Tamás | 2016. február 3. 18:00
Eljött a nap, törvényszerűen, amikor az évek óta az első helyen álló óriáscéget letaszították a trónról. Az illető a Google, egy cég, melynek 20 éve még a gondolata sem volt meg, de olyan sikeresen hálózta be a világot, hogy most, pillanatnyilag 550 milliárd dolláros értékkel, a legnagyobb nyilvános, vagyis tőzsdén megmérettetett cég lett.
Részvény / Deviza / Áru
Heves ingadozás az olajárban
Fellegi Tamás | 2016. február 3. 10:17
Nagyot esik ma a DAX, ugyanezt tették tegnap az amerikai tőzsdék. Az olajár hevesen ingadozik, ami az óriási eső trend után teljesen érthető, hisz sokan még a további esésre, sokan már a fordulatra számítanak, így megnövekszik a spekuláció szerepe. A forint korrigált, de tartja erősödő trendjét.
Makro / Külgazdaság
Az Iszlám Állam zsugorodik, de áttétet képez, mint a rákos daganat
Fellegi Tamás | 2016. február 3. 06:07
23 ország képviselői ültek össze Rómában, hogy a terrorszervezet elleni küzdelem állásásról és a további teendőkről egyeztessenek, köztük John Kerry amerikai külügyminiszter. Az iraki és szír fejleményekkel elégedettek, de vannak más aggodalmaik. Levágnak egy sárkányfejet, nő egy másik.
Makro / Külgazdaság
Valóra vált Orbán álma Németországban
Fellegi Tamás | 2016. február 2. 16:50
Nagyon pörög a német munkaerőpiac: az egyesülés óta a legalacsonyabb a munkanélküliség, rekord szinten a foglalkoztatottság, különösen a nők körében.
Részvény / Deviza / Áru
A forint egy bivaly, a svájci frank kitartóan gyengül
Fellegi Tamás | 2016. február 2. 10:43
Az olaj a nagy felpattanás után most újra esett, hevesen ingadozik. A forint ellenben nagyon stabilan erősödik, a svájci frank ugyanilyen stabilan gyengül. A részvénytőzsdék lefordulóban, a Google viszont remekül megy, lehet, hogy ma a világ legnagyobb cégévé válik, letaszítva az Apple-t a trónról.
Részvény / Deviza / Áru
Kína bezsákol az olcsó olajból
Fellegi Tamás | 2016. február 2. 08:23
Az utolsó egy-két hónapban Kínának megtetszett a korábbiaknál sokkal olcsóbb ár, és 30 dollár körül elkezdett feltankolni. Mindenhol telnek a hatalmas tankerhajók, és Kína felé veszik útjukat. Bölcs dolog olcsón bevásárolni, pláne olyan országnak, ahol még mindig nő a fogyasztás.
Makro / Külgazdaság
Senki sem boldogul egyedül - ezért kell nekünk egy erősebb Európa
Fellegi Tamás | 2016. február 1. 14:02
Az a tény, hogy végül túlélte a megpróbáltatásokat az eurózóna, azt jelenti, hogy érdemes foglalkozni a fenntartásával és megerősítésével. A versenyképesség növelésére egy működő példát is bemutattak a Lámfalussy konferencián, és megállapították: Európában kétféle állam van: a kicsik, és azok, akik még nem jöttek rá, hogy kicsik.
Vállalat
Hirtelen széllökés: Irán és Japán megrepteti az Airbust
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 18:00
Irán és egy japán légitársaság egyaránt vételi szándékát jelezte a napokban az Airbus A380-as óriásgépére. Mindkét vevő váratlanul bukkant fel, és ez igen jól jön a világ legnagyobb repülőgyárának, miután többet kellene eladnia a típusból ahhoz, hogy összejöjjön egy nagy vevő által igényelt fejlesztés ára.
Részvény / Deviza / Áru
Kuroda versenyt fut Draghival a negatív kamatokban
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 12:00
Meglepő lépésre szánta el magát a japán jegybank vezetője: immár ő is a negatív kamatok területére lép, felforgatva a világ normál rendjét, akár csak eurózónás kollégája, nem is beszélve a svájciakról. A japán gazdaságnak magasról kellene tovább növekedni, a japán jegybank pedig élénkíteni szeretné legalább az inflációt.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az olaj, gyengül a svájci frank
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 10:26
Úgy tűnik, az olaj piacán egyelőre lezárult az eladási pánik, az emelkedés immár masszívnak tűnik, korrekciós szakaszba léptünk. Amerika erőtlen volt, Ázsia és Európa ma erősebb. Az OTP ismét 6000 forint. Újabb mélypontra ért a svájci frank az árfolyamkorlát eltörlése óta.
Makro / Külgazdaság
30 éve robbant fel az űrhajó – nem így képzeltük az űrkorszakot
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 06:08
Immár 30 éve, hogy az indítás után nem sokkal felrobbant a Challenger nevű űrjármű, vagy ahogy akkor nevezték, űrsikló. Ez visszavetette az űrhajózást, de ettől még mehetett volna tovább a program. ma pedig már se űrsikló, se szuperszonikus utasszállító. Mi történhetett?
Részvény / Deviza / Áru
És te mikor cseréled le a mobilodat? Panaszkodnak a gyártók
Fellegi Tamás | 2016. január 28. 20:05
Az Apple után most a Samsung is csalódást keltő negyedévest eredményt közölt. Ugyanakkor továbbra is ők a piacvezetők a telefonok és táblagépek piacán, talán csak nem számoltak azzal az elemzők, hogy amikor mindenkinek van már egy okostelefonja, akkor kevesebbet lehet eladni, mint addig.
Makro / Külgazdaság
Már megint fejjel megy a falnak egy jegybankelnök
Fellegi Tamás | 2016. január 28. 08:04
Egyes országok vezetői és jegybankjai gyakran nem akarnak szembenézni a valósággal, ha valutájuk túlértékeltté válik, és dacosan hozzákötik árfolyamát a dolláréhoz. Az eredmény mindig ugyanaz: a devizatartalékok kimerülése, feketepiac, áruhiány, és végül az árfolyam összeomlása. Érdekes, hogy nem tanulnak az elődök hibájából, most Nigéria makacsolta meg magát.
Makro / Külgazdaság
Tőlük ezt nem vártuk: újabb kakukktojás az eurózónában
Fellegi Tamás | 2016. január 27. 14:21
Az eurózóna eddig a déli, mediterrán országok válságaitól volt hangos. Van azonban egy tag, mégpedig a legészakabbi, aki ugyancsak gazdasági problémákkal küzd. A gond egész más ott, mint a délieknél, de a megoldás ugyanaz lenne: a valuta leértékelése, ha lenne külön valuta.
Részvény / Deviza / Áru
Az Apple is az olaj hátán csúszik
Fellegi Tamás | 2016. január 27. 10:34
Közzétette negyedéves eredményét az Apple, és választ kaptunk rá, hogy miért alacsony a cég értékeltsége. Nem nő már az eladás, és ezt a cég az olajországok elszegényedésére fogja. Maga az olaj ma nyugodtabb, a tőzsdék is, szerények a mozgások. Az OTP-nek jó napja van, bő egy százalékot emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Ezt nagyon benézték: ideje békén hagyni az oroszokat
Fellegi Tamás | 2016. január 27. 06:07
A nyugati országok, ezen belül különösen az európaiak, most már meg akarják szüntetni az Oroszország elleni szankciókat. Rájöttek, hogy sokkal fontosabb az oroszokkal együttműködni, mint Ukrajnáért hadakozni hiábavalóan. Amerika még kéreti magát, de ennek már alig van jelentősége, a szankcióknak rövidesen vége.
Részvény / Deviza / Áru
Újra esik az olaj, bűvös szinten a svájci frank
Fellegi Tamás | 2016. január 26. 10:21
Tegnap az amerikai kereskedésben újra az eladók uralták a piacot, az olaj is visszaesett, ma pedig már Kínával az élen Ázsia is esik. A forint stabil, a svájci frank az 1,10-es szintre gyengült az euróval szemben.
Makro / Külgazdaság
Pár dolog, amit mindig tudni akartál Angela Merkelről
Fellegi Tamás | 2016. január 26. 06:07
Az elmúlt hónapokban igen ellentmondásossá vált a korábban rendkívül népszerű német kancellár megítélése. Megnézzük, milyen érdekességek vannak múltjában, mi alakíthatta személyiségét, hogy lett belőle a fél világot befogadó "Mutti".
Részvény / Deviza / Áru
Zuhanórepülésben az afrikai valuták - mi történik?
Fellegi Tamás | 2016. január 25. 14:36
Afrika legnagyobb gazdaságai éveken át kedvező helyzetben voltak, miután jó áron exportáltak nyersanyagokat, a befektetők pedig özönlöttek Afrikába. Most minden megfordult, a valuták leértékelődnének, a jegybankok döntéskényszerben.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, és ez talán még csak a kezdet
Fellegi Tamás | 2016. január 25. 06:07
Érdekes két hetet tud maga mögött a forint árfolyama, legalábbis az euróhoz képest. Két hete még mélypontot készült ütni 320 körül, most pénteken pedig megtáltosodott és 311 felé közelített. Vajon fordulatot láttunk? Jó esély van rá.
Makro / Külgazdaság
Belgium megszűnése ismét napirenden
Fellegi Tamás | 2016. január 22. 15:01
Egy ideje nem hallottunk a belga szétválási tervektől, de most a flamand (holland) oldal újra aktivizálódik. Mit jelenthet Belgium átalakulása vagy megszűnése, hozhat-e nagy változást Európában, pláne hogy a belga főváros egyben az EU székhelye is?
Részvény / Deviza / Áru
Mélységi mámora lett a vevőknek: megrántották az olajárat
Fellegi Tamás | 2016. január 22. 11:00
Már másodszor kevesellték a héten az olaj árát a piac szereplők, és most felrántották 30 dollár fölé az árat. A tőzsdékbe is erőt próbáltak önteni, a Nikkeit egyenesen széttépték. Az OTP-Richter páros is feléledt, a forint is egész jól áll.
Makro / Külgazdaság
Davosban rettegnek a faragatlan amerikai elnökjelölttől
Fellegi Tamás | 2016. január 22. 06:08
A svájci üdülőhelyen összegyűlt 2500 vendég rémülettel gondol arra, hogy az amerikai elnök esetében megszokotthoz képest igen szélsőséges, finoman szólva egyszerű republikánus jelölt, Donald Trump akár tényleg elnök is lehet. A résztvevőket a hideg rázza a gondolattól.
Részvény / Deviza / Áru
Na végre: nagy lépésre készül Kína
Fellegi Tamás | 2016. január 21. 14:40
Úgy tűnik, Kína változtatni akar azon, hogy valutája árfolyamát kizárólag a dollárhoz képest határozza meg. Ez nagyon komoly lépés lehet, akár vissza is szerezheti az ország a bizalom egy részét, melyet az utóbbi idők részvény-, és devizapiaci intézkedési során elvesztett.
Részvény / Deviza / Áru
A Facebook és a Netflix mentette meg a világot
Fellegi Tamás | 2016. január 21. 10:30
Tegnap egész szokatlan helyzet állt elő Amerikában: a teljes összeomlásból húzták vissza a piacot főleg ezzel a két papírral. A világ egyelőre azonban nem hatódott meg, Ázsia esett egy szépet és a DAX sem tör az ég felé, nem beszélve az olajról.
Részvény / Deviza / Áru
Már Hongkongból is menekül a tőke – Kína külvárosa lett?
Fellegi Tamás | 2016. január 21. 06:07
Kína iránt alaposan megingott a bizalom, na nem a növekedés lassulása, hanem a különféle értékpapír-piaci tilalmak miatt. Mintha ez most kezdene Hongkongra is átterjedni, eddig áramlott oda a pénz, most már inkább távozik.
Részvény / Deviza / Áru
A szaúdiak erőlködnek a kötött árfolyammal. Emlékszünk még a svájci frankra?
Fellegi Tamás | 2016. január 20. 14:01
Szaúd-Arábia betiltotta azokat a banki ügyleteket, amik közvetve vagy közvetlenül lehetővé teszik nemzeti valutája, a riál shortolását. Ragaszkodnak a kötött árfolyamhoz, mint oly sokan tették, és mennyi tragédia lett belőle.
Részvény / Deviza / Áru
Újra öntik az olajat, egy napos volt csak a csoda
Fellegi Tamás | 2016. január 20. 10:30
Tegnap minden úgy nézett ki, mintha emelkedni készülne a nagy mélységből, az olaj vezetésével. Amerikában aztán jöttek újra az eladók, aztán az olajat is újra önteni kezdték. Így aztán Ázsiában és Európában is elfogyott az életerő, minden nagy mínuszba került.
Makro / Külgazdaság
Dübörög a világgazdaság: 3,4 százalék az idei növekedés
Fellegi Tamás | 2016. január 19. 18:10
Az IMF ugyan nem örül annyira, mivel 3,6 százalékról csökkentette a prognózisát, de ne legyünk telhetetlenek. Ráadásul jórészt Brazília és kisebb részben Oroszország rontja a képet, a legtöbb ország jól növekszik.
Részvény / Deviza / Áru
Felpattant az olajár, és a nyomában minden más is
Fellegi Tamás | 2016. január 19. 09:53
A tegnapi amerikai szünnap után kizöldültek a tőzsdék: Ázsiát eluralták a vevők, Európában is méretes pluszok mutatkoznak. Kulcsfontosságú szintről fordulhat ma Amerika, egyelőre úgy néz ki, meg is teszi. A túladott olaj végre magához tért.
Karrier
62 ember gazdagabb, mint az emberiség fele
Fellegi Tamás | 2016. január 18. 20:01
Ez elég ijesztő adat, de talán még sokkolóbb, hogy az emberiség leggazdagabb egy százaléka ugyanannyit birtokol, mint a fennmaradó 99 százalék. Ugyanakkor jó hír, hogy a legnagyobb szegénységben élők száma gyorsan csökken.
Részvény / Deviza / Áru
Ilyen rossz évkezdésre nem is volt még példa
Fellegi Tamás | 2016. január 18. 12:00
Az év első két hete igen gyászos lett a tőzsdéken. Ma Amerika zárva, így egy kis nyugalom van, a de BÉT váratlanul elhagyta magát, pedig eddig remekelt. A zloty szakad, megártott neki a lengyel leminősítés. Furcsaság az olajban: a Brent olcsóbb, mint a WTI.
Vásárló
Isztambulban Európa harmadik legforgalmasabb repülőtere
Fellegi Tamás | 2016. január 15. 18:00
Isztambul Atatürk repülőtere immár megelőzte Frankfurtot az utasforgalomban, és így a harmadik legforgalmasabb légikikötő lett Európában. A fő török légitársaság ügyesen terjeszkedik, kihasználva a repülésben is az Európa kapuja szerepet.
Makro / Külgazdaság
Teljes csődben az új olajország
Fellegi Tamás | 2016. január 15. 14:45
A magas olajár idején az olajban gazdag régiók, nemzetek, országrészek fokozottan kacérkodtak a kiválással és önálló állam alapításával, várván a mesés vagyont. Dél-Szudánnak nem jött össze. Persze nem csak ezért váltak ki, de most nagy bajban vannak.
Friss
Makro / Külgazdaság
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
Franciaországot mostanában az ág is húzza.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Nemcsak a miniszterelnök bukott: itt egy újabb pofon Európa egyik legerősebb gazdaságának
09:27
-
Fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás
05:33
-
Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa
17:21
-
A személyi hiteleket is felpörgeti az Otthon Start?
16:54
-
Teljes energiaipari fordulatot vár el Magyarországtól az USA
16:30
Turizmus Online cikkei
-
Jonatán a világ legjobb Laser-versenyzői között
09:01
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
A vidék hírei
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
A Gombosi Pálinkafőző elkövetkezendő időszaki munkái: Cefrézés és Hagyományos Ízek
10:15
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
top 24
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
2025. szeptember 12. 13:16
-
Felvonul az orosz haderő a NATO határaira
2025. szeptember 12. 10:36
-
Nagy bejelentést tett Donald Trump Charlie Kirk feltételezett gyilkosáról
2025. szeptember 12. 15:23
-
Még mindig nincs meg az összes orosz drón Lengyelországban, Trumpnak is odaszólt a külügyminiszter
2025. szeptember 12. 12:19
-
Szembement Donald Tusk Donald Trumppal az orosz dróntámadás ügyében
2025. szeptember 12. 13:39
