Fellegi Tamás cikkei
Makro / Külgazdaság
Macedónia kitálalt menekültügyben
Fellegi Tamás | 2016. március 11. 14:50
A macedón elnök egy német újságnak adott interjúban mondta el, hogy országa milyen nehézségekkel szembesült az egész menekültválság során, ráadásul EU-n kívüli országként, akit szerinte az EU cserbenhagyott. Azt mondja, ha ők nem szűrnek rendesen, Európa már tele lenne dzsihádistákkal.
Makro / Külgazdaság
Hitted volna? Majdnem úgy élnek a kínaiak, mint mi
Fellegi Tamás | 2016. március 10. 20:00
Kína a legnépesebb ország, így a legtöbb dolgozó ember is ott él: 770 millió. Érdekes megnézni, 35 év gyors fejlődés után hogyan is élnek, mekkora a jövedelmük, hogy költik el, és főleg milyen eloszlásban, vagyis mennyi a jómódúak, a középosztály és a gyengébben kereső rétegek aránya.
Makro / Külgazdaság
Egy éves az európai pénzszórás
Fellegi Tamás | 2016. március 10. 16:01
Immár egy éve, hogy az EKB, lényegében utolsóként a nagyobb jegybankok közül, mondhatni kissé megkésve, rendkívüli monetáris könnyítést vezetett be, ami közérthetően leginkább pénznyomtatásnak vagy pénzszórásnak nevezhető. Lássuk, mi lett a hatása, volt-e értelme, és érdemes most növelni?
Részvény / Deviza / Áru
Magasban az olaj, magasban az OTP
Fellegi Tamás | 2016. március 10. 10:17
Még a Mol is a magasban, mégpedig ugyanazért, mint az OTP: rengeteget vett mindkettőből a szingapúri alap. A többi tőzsdén nyugalom uralkodik, az év eleji ijedelemnek nyoma sincs, stabilizálódnak az árfolyamok. Ugyanez történik az olajjal: ára 40 dolláron jutott egyensúlyba.
Részvény / Deviza / Áru
Évtizedek óta nem volt ilyen jó évkezdése az aranynak
Fellegi Tamás | 2016. március 9. 15:19
A rekord évkezdés azért meglepő, mert eddig ilyen ralik inflációs veszély idején zajlottak az aranyban. 1974-ben az olajár-robbanás fűtötte be az inflációt, így menekült a tőke az aranyba. Most pont az ellenkezője a helyzet: trendszerűen eső olajár, 0 infláció, negatív kamatok. Miért zajlik vajon most a nagy vétel?
Makro / Külgazdaság
100 éves a szerződés, ami az Iszlám Államnak megágyazott – ideje újat kötni
Fellegi Tamás | 2016. március 9. 06:08
Az első világháború során, 2016 márciusában, vagyis pontosan 100 éve hozták tető alá a Sykes-Picot egyezményt (majd májusban írták alá), ami a szétesőben lévő Ottomán Birodalom arab részeit hivatott felosztani a gyarmati hatalmak közt. Nagyon rosszul sikerült, és igazán nagyot közel 100 év után robbant.
Részvény / Deviza / Áru
Bazári alkudozássá silányult a menekültkérdés "török megoldása"
Fellegi Tamás | 2016. március 8. 12:40
Az előjelek alapján optimistán néztünk a tegnap török-EU csúcs elé, de ami végül lezajlott, az finoman szólva kiábrándító volt. A török fél a bazárban érezte magát, a majdnem megkötött üzlet előtt hirtelen emelni kezdte az árat. Talán össze kéne rakni az Uniónak egy B-tervet.
Makro / Külgazdaság
Keményednek a vélemények: Amerikát új Hitler fenyegeti
Fellegi Tamás | 2016. március 8. 06:05
Egyre több külföldi diplomata jelzi amerikai kormánytisztviselőknek, hogy az előretörő republikánus elnökjelölt, Donald Trump sokszor sértő és szélsőséges kijelentései, melyeket nyilvánosan tesz, roppant aggasztóak. Most az amerikai demokráciáért aggódik a világ, miközben általában Amerika őrködik a demokrácia fölött.
Részvény / Deviza / Áru
Magasan az olajár, a Mol is követi
Fellegi Tamás | 2016. március 7. 11:36
Folytatódik az olajár rég várt korrekciója, a Brent már majdnem 40 dollár. A tőzsdék is békések, Amerika jóformán ledolgozta idei esését, a BÉT pedig szárnyal. A Mol megállíthatatlan, de a másik három nagypapír is jó formában van. A forint is újra csúcsra készül.
Makro / Külgazdaság
Újra megkerülik a hajók Afrikát, mint 150 éve
Fellegi Tamás | 2016. március 5. 12:20
Az olajáresés egyik érdekes hatása, hogy nem sajnálnak extra sok ezer kilométert megtenni a hajósok. Persze ez kevés lenne: volt már olcsó az olaj sok évtizedig, akkor mégsem kerültek, vagy ha igen, csak elég ritkán. Miért nem mennek most a rövid úton, a Szuezi-csatornán, ha egyszer az idő is pénz?
Makro / Külgazdaság
Európa megmenekül: maradnak a nyitott határok, helyreáll Schengen
Fellegi Tamás | 2016. március 5. 10:25
Az Európai Unió úgy tűnik, megunta azt a finoman szólva koordinálatlanságot, ami a menekültkérdésben zajlik, és olyan megoldáson dolgozik, ami megmenti az egyik legnagyobb vívmányt, a schengeni övezetet, vagyis a szabadon átjárható határokat, ráadásul még idén.
Részvény / Deviza / Áru
Olyanra szálltak rá a pénzhamisítók, amire senki nem számított
Fellegi Tamás | 2016. március 5. 08:07
Addig-addig erősödött a svájci frank, amíg a legnagyobb érméje is túl nagy értékű lett. Annyira, hogy noha nem rutinfeladat, a hamisítóknak megtetszett az utánzása, hisz nagyobb érték, mint pl. a mi ezerforintos bankjegyünk. Van baj a nagy érmékkel, nemcsak a zsebünk húzzák, még hamisítják őket. Vajon hol az optimális határ az érme és a bankjegy között?
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP elárulta, hol kerestek a legjobban - nincs többé svájcifrank-probléma
Fellegi Tamás | 2016. március 4. 10:40
Az OTP sajtótájékoztatón számolt be a tavalyi utolsó negyedévről és egyúttal a bank egész éves teljesítményéről. Összességében sokkal jobb év volt, mint 2014-ben, főleg az itthoni és a bolgár bank ment jól, az orosz és az ukrán viszont szenvedett az ismert körülmények között, de jövőre talán már ők sem nyelik tovább a pénzt.
Makro / Külgazdaság
A konzervatív tőke sem vállalkozik Trump megállítására
Fellegi Tamás | 2016. március 4. 06:06
Donald Trump nagy erővel robog az amerikai republikánus párti elnökjelöltség felé, ezért pártjának mérsékeltebb része kétségbeesetten próbálkozik a megállításával, mondván, a kissé szélsőséges jelölt óriási kárt okozhat a pártnak. A nagytőke megrettent a feladattól, nem fognak bele a pénz égetésébe.
Makro / Külgazdaság
Európa először mondja ki: ne jöjjenek a menekültek
Fellegi Tamás | 2016. március 3. 16:13
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felszólította az általa illegális gazdaságinak nevezett menekülteket, hogy ne jöjjenek a kontinensre. Vajon ez fordulat az európai hozzáállásban, esetleg előkészítése a Törökországgal folyó tárgyalásoknak, netán komolyabb intézkedések előjele lehet?
Részvény / Deviza / Áru
Kitört a világbéke: immár csak emelkedni tudnak a tőzsdék
Fellegi Tamás | 2016. március 3. 10:45
A nagy év eleji rettegés elmúlt, úgy tűnik, akik akart eladott, Amerika lassan az évkezdeti szintre ér. Ázsiában is boldogan zsákolnak a befektetők, az olaj tartja 35 dollár körüli szintjét, az arany is erős. A budapesti börze ma is emelkedik, főleg a Molnak és az OTP-nek köszönhetően.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépték a Molt és a Richtert
Fellegi Tamás | 2016. március 2. 18:32
Ma a budapesti börze napja volt, közel két százalékkal emelkedett a két papírnak köszönhetően. Európában is vettek mindent, ha kisebb mértékben is, Amerika viszont elbizonytalanodott. Az olaj kitart a viszonylag magas szinteken, az arany is erős.
Makro / Külgazdaság
Nyakunkon az újabb rémálom: már a piacok is rettegnek Trumptól
Fellegi Tamás | 2016. március 2. 14:02
Ahogy a Brexit lehetősége után az újabb rémálom, Donald Trump amerikai elnökjelöltsége kezd reálissá válni, az ijedelem lassan eléri a piacokat is. Összeomlásnak ugyan még semmi jele, de sokan komolyan gondolkoznak a kitárazáson, ekkora kiszámíthatatlanság ugyanis elnökjelöltet még sosem jellemzett.
Részvény / Deviza / Áru
Putyin bűvészmutatványa - a többiek csak lesnek
Fellegi Tamás | 2016. március 2. 06:06
Sokat hallani az orosz gazdaság gyengélkedéséről, de még többet a többi olajországéról, miközben nyilvánvaló, hogy Oroszország a kezdeti ijedelem után ügyesen kezelte a helyzetet. Azonban megdöbbentő, hogy a mélyen lévő olajár ellenére az utóbbi időben vastagon növekedett az orosz devizatartalék. Hogy lehet ez?
Makro / Külgazdaság
Átalakul a kínai gazdaság: felpörög a repülőgyártás
Fellegi Tamás | 2016. március 1. 12:56
Sok szó van arról, hogy Kínában ideje, hogy változzon a gazdaság szerkezete: ennek egyik útja a repülőgyártás felpörgetése. Az ország amúgy is a légi utasszállítás legnagyobb piaca lesz két évtizeden belül, miért is ne helyben készüljön a gépek egy része. A két óriás már a spájzban, és az ország saját gyártmányokkal is próbálkozik.
Részvény / Deviza / Áru
Szárnyalnak a németek, mi csak nézzük
Fellegi Tamás | 2016. március 1. 11:05
Ma a DAX vezeti az európai mezőnyt, a német tőzsde igencsak magára talált. Egész Európa emelkedik, a BÉT viszont egyhelyben toporog. Tegnap Amerika esett, így most nem egy ütemre táncol a világ. Az olaj tartja egyhónapos csúcsát, sőt az amerikai könnyűolaj még érdemben emelkedett is tegnap óta.
Részvény / Deviza / Áru
Egyhónapos csúcson az olaj
Fellegi Tamás | 2016. február 29. 18:20
Egy hónap nem nagy táv, de a hónapok óta csak zuhanó olajár esetében most nagy dolog. A tőzsdék is magukhoz tértek, Európában eltűntek a mínuszok, de a BUX lenn feledkezett a mélységben, különösen a Richter esett sokat. Amerika és szépen kapaszkodik felfelé, vajon csak egy hónap végi szépítés zajlik?
Részvény / Deviza / Áru
Sokkal nehezebb nyereséget elérni a devizapiacon, mint korábban
Fellegi Tamás | 2016. február 29. 16:30
A devizapiac régen néhány bank úri huncutsága volt, ma mobiltelefonján a fél világ próbálkozik vele. A többség, mint tudjuk, mindig veszít, de most az öreg rókák szerint is nehezebb kenyér lett az utolsó időszakban, néhány meghatározható ok miatt. Közben a robotok fokozatosan átveszik az uralmat.
Részvény / Deviza / Áru
Kína újra esik, de félni nem kell
Fellegi Tamás | 2016. február 29. 11:35
Amerikában pénteken elmaradt a várt hatalmas rali, pedig már beárazta a többi börze, így ma mindenhol esés mutatkozik. Kína jár az élen, de ez még mindig a természetes folyamat része: magas lóról lehet nagyot esni. Az olaj piacán kivételesen nyugalom van, az ár stabilizálódott.
Makro / Külgazdaság
Megtelt a német hócipő: teljes határzárat terveznek
Fellegi Tamás | 2016. február 29. 06:06
A menekültáradat csak nem csökken, Németország kénytelen szembenézni eddigi követett módszerének fenntarthatatlanságával, hisz az ország megtelt. Sajnos úgy tűnik, nem egy grandiózus európai megoldás készül, hanem a mi megoldásunkat választják. Rendőrség, vízágyúk, haderő nemzeti szinten.
Makro / Külgazdaság
Tárgyalnak a legfontosabb pénzemberek: a németeknek elegük van a pénzszórásból
Fellegi Tamás | 2016. február 26. 20:03
Összeült a 19 legfejlettebb ország és az Európai Unió pénzügyminiszterei és jegybankelnökei, hogy megvitassák a legfontosabb kérdést: meddig lehet még folytatni az esztelen pénznyomtatást és mi lesz, ha a britek tényleg kilépnek? Fellegi Tamás mesél az ülésen hallottakról.
Karrier
Ez lett a milliárdosok új fővárosa
Fellegi Tamás | 2016. február 26. 14:20
Vélt gazdasági nehézségek ide, olajáresés oda, a világ dollárban mért milliárdosainak száma 2013 óta a másfélszeresére növekedett, de ahogy a világgazdaságban sem Amerika már a gyors növekvő, az új milliárdosok sem ott képződnek már nagy tömegben. A két leggazdagabb azért még amerikai.
Részvény / Deviza / Áru
Erős az olaj, gyengécske a forint
Fellegi Tamás | 2016. február 26. 10:30
Az olaj ára az elmúlt egy hónapban kialakult ingadozási sáv teteje körül van, erre szokás szerint a tőzsdéket is felrántották. A Richter végre ismét 5000 forint fölött, a forint viszont kissé többet gyengült az emelkedő trendhez méltónál. Érdekesség a BÉT-en: kiváló eredménnyel jött ki a Masterplast, rá is kaptak a befektetők.
Makro / Külgazdaság
Nagy-Britannia EU-kilépése jó eséllyel recesszióba taszítaná az országot
Fellegi Tamás | 2016. február 26. 06:05
Amióta a brit miniszterelnök kiírta a június 23-i népszavazást, melynek kimenetele most meglehetősen kétesélyes, elemzők és közgazdászok megkezdték az esetleges kilépés hatásainak vizsgálatát. A többség úgy véli, a Brexit gazdaságilag meglehetősen kedvezőtlen lenne, valószínűleg recesszióba süllyedne a szigetország.
Részvény / Deviza / Áru
Kína újra a lejtőn
Fellegi Tamás | 2016. február 25. 10:13
A pár napos korrekció után a kínai részvények ismét nagyot estek, miközben a tokiói tőzsdén ma bevásároltak a befektetők. Európa ma emelkedik az előző két igen gyászos nap után, nálunk pedig a Telekomot tépik az igen jó negyedéves jelentés után. A forint a féléves csúcsáról visszaesett előző nagy szintjére.
Makro / Külgazdaság
Németország megkezdte a menekültek hazaküldését
Fellegi Tamás | 2016. február 25. 06:07
A német kormány most már kénytelen a menekültáradat megfékezésére, a befogadott emberek számának limitálására gondolni, mielőtt a fél világ az ajtón kopogtatna. Elsőként az afgánokon a sor: egy repülővel egyenesen Kabulba szállítottak 125 afgán polgárt a németek. Állítólag önként mentek.
Részvény / Deviza / Áru
A befektetők kedvence lett a világ legrégebbi valutája
Fellegi Tamás | 2016. február 24. 15:15
Ahogy közeledik a brit népszavazás az EU-tagságról, egyre többen fordulnak a brit valuta, a font felé. Van, aki az esését várja, van, aki szerint máris mélyen van, ahogy ez ilyenkor szokásos. De vajon mi mozgatja igazán a font árfolyamát, hol lehet a reális szintje ha kilépnek, és hol, ha bennmaradnak?
Részvény / Deviza / Áru
Ismét ereszkedik az olajár, lepattant a falról a forint
Fellegi Tamás | 2016. február 24. 10:28
Soknak tűnt a 33-35 dolláros olajár, ismét visszaesőben van, de még 30 dollár fölött, úgy tűnik, a 30 környéke az egyensúlyi szint. A tőzsdék is követik az olajat, úgy Amerikában, mint Európában, ahol a DAX ismét kritikus mélységben van. A forint elsőre lepattant az óriási szintről, de emelkedő trendje egyelőre töretlen.
Makro / Külgazdaság
Skócia máris fenyegeti az EU elhagyására hajló angolokat
Fellegi Tamás | 2016. február 24. 06:08
Ahogy várható volt, pattanásig feszült a brit belpolitikai helyzet azt követően, hogy Cameron miniszterelnök kiírta az EU tagságról szóló népszavazást és a bennmaradásra buzdít, párttársa, az eddig népszerű londoni polgármester, Boris Johnson pedig hátba döfte őt, és a kilépést kezdte támogatni. A skótok lehetnek a mérleg nyelve.
Makro / Külgazdaság
25 év alatt utolérhetjük Ausztriát
Fellegi Tamás | 2016. február 23. 12:10
Megjelent az MNB közgazdasági és monetáris politikai szakkönyvsorozatának új kötete, címe Versenyképesség és növekedés. A könyv alapvetően a fenntartható gazdasági növekedés és versenyképesség lehetőségeit taglalja, kedvező esetben a legfejlettebb országokhoz való felzárkózás lehetőségét is felveti.
Részvény / Deviza / Áru
8 hónapos csúcson a forint
Fellegi Tamás | 2016. február 23. 10:14
A hazai valuta ereje tovább tart, és most el is érte tavaly nyári komoly ellenállását. A tőzsdék teljesen megnyugodtak, tegnap Amerika és Európa szárnyalt, a befektetők felejtik az év eleji drámát. Az olaj piaca nyugodtabb lett, az ár stabilan 30 dollár fölött van.
Makro / Külgazdaság
A szír konfliktus győztes népe
Fellegi Tamás | 2016. február 23. 06:09
Változnak az erőviszonyok a szír konfliktusban, ami érthető is, hisz már jó fél éve, hogy Oroszország aktívan beavatkozott a háborúba. Azonban nemcsak Aszad serege erősödött meg, hanem egy olyan népcsoport is, amely már a szomszédos Irakban is kivívta függetlenségét, sőt felszabadította saját területeit az Iszlám Állam uralma alól.
Részvény / Deviza / Áru
Megállíthatatlanul erősödik a forint
Fellegi Tamás | 2016. február 22. 11:30
A tőzsdék magukhoz térnek, az év eleji zuhanás egyelőre lecsengett. Ma Európában kifejezetten nagy az öröm, a BÉT is emelkedik. Az olaj erősödik, az arany gyengül, a forint emelkedő trendje viszont töretlen: most mintha végleg legyűrné a 310-es eurónkénti szintet, és indulhat 300 felé.
Makro / Külgazdaság
A miniszterelnök végső hazárdjátéka – négy hónapig retteghetünk
Fellegi Tamás | 2016. február 22. 06:08
Felgyorsította az eseményeket David Cameron brit miniszterelnök. Mintha most már az idő múlásától félne, gyorsan megegyezett Brüsszellel, hazaszaladt és kiírta országa EU-ban maradásáról avagy kilépéséről szóló népszavazást. Ha nem jön be neki és kilépnek, nekünk is nagyon rossz lesz.
Vásárló
Változások a világ legrosszabb légitársaságánál – te utaznál vele?
Fellegi Tamás | 2016. február 19. 19:55
A légitársaságokat rendszeresen értékelni szokták, sokszor hallunk a legjobbakról, a gyengék közül viszont csak azokról, akiket kitiltanak az európai légtérből. Van azonban egy, akit a Skytrax évek óta a legrosszabbnak minősít: az Air Koryo. És vajon kinek a légitársasága ez? Hát persze, hogy Észak-Koreáé. De most úgy tűnik, feljavítják.
Vállalat
Ma egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy az űrbe utazhassunk
Fellegi Tamás | 2016. február 19. 12:01
A világ egyik legsikeresebb vállalkozója, a brit Richard Branson régóta azon dolgozik, hogy Virgin Galactic nevű cége olyan járművet építsen, amely rövid időre bárkit a világűrbe juttathat. Harc ez ám a fizikával, volt is egy komoly baleset, de Branson nem tágít: most teljes erővel folytatja a programot.
Részvény / Deviza / Áru
Elképesztő hullámzás az olaj árában
Fellegi Tamás | 2016. február 19. 10:30
Nem nyugszanak a kedélyek, napi 6-7, esetenként 10 százalékot liftezik le-föl az olajár, ma épp az amerikai könnyűolajat zsákolják. A tőzsdék is hullámzanak, különösen Amerikában. A BÉT ehhez képest békés és stabil, akárcsak a forint. A Richternek egyelőre nem sikerült az óriás kitörés a 20 éves bázisból.
Makro / Külgazdaság
Koreai atomháborús veszély: Dél már a vaskupolát kéri
Fellegi Tamás | 2016. február 15. 06:08
A közelmúltban lezajlott Észak-koreai atombomba robbantási és rakétaindítási kísérletek miatt Dél-Korea most már beijedt, és telepítené a rakétaelhárító rendszert, amit eddig Kína és Oroszország miatt nem mert. Egyúttal a két Korea közös gazdasági övezetét is bezárta, a villanyt is lekapcsolta.
Pénzügyi szektor
Megszűnik az 500 eurós?
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 16:03
Az euró bevezetése óta vita folyik arról, hogy szükség van-e gigantikus címletű bankjegyre. A logika ellene szól, hisz normál körülmények között senki nem használ 150 ezer forint értékű bankjegyet, legfeljebb a szürke-, és feketegazdaságban, azt pedig épp mindenki fel akarja számolni.
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 10:07
A tegnapi megroggyanás után ma rögtön visszaerősödött a hazai fizetőeszköz, remek formában van. Amerikában viszont ismét kiadós esés volt, a piacok teljes letörésben. A Nikkei összeomlott, Európa ma emelkedni próbál. Az olaj maradt a mélyben, az arany viszont eddig az év befektetése.
Makro / Külgazdaság
Végre egy oldalon a két szuperhatalom: tűzszünet érlelődik Szíriában
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 08:55
Végre komolyan veszi a szíriai polgárháborút a nemzetközi közösség: Münchenben 17 ország képviselői tárgyalnak, és most úgy tűnik, konkrét és hatékony lépésekre szánták el magukat, legalábbi rövidtávon. Jobb későn, mint soha. A hosszabb távú rendezésben viszont még nem sikerült egyezségre jutniuk.
Makro / Külgazdaság
Az ember, aki eldöntheti a brit EU-tagságot
Fellegi Tamás | 2016. február 12. 08:01
Van egy emelkedő pályájú csillag a brit politika egén, akiből könnyedén miniszterelnök is lehet. Mindenki keresztnevén emlegeti, hisz az önmagában különlegesség. Az illető nem más, mint London főpolgármestere, Boris Johnson, és még nem nyilatkozott a Brexit ügyében. Miután népszerű politikus, vélemény el is döntheti a népszavazás eredményét.
Részvény / Deviza / Áru
Megroggyant a bika két lába
Fellegi Tamás | 2016. február 11. 12:50
Az eső amerikai tőzsdéken már csak pár, menekülőrészvénynek tartott papír maradt a magasban, köztük az ún. FANG részvények (Facebook, Amazon, Netflix, Google). ők alkották az öregedő bika, vagyis a véget érni látszó emelkedő tőzsdei trend négy lábát. Kettő most összeroskadt közülük.
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
9 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59