Fellegi Tamás

Fellegi Tamás cikkei

Makro / Külgazdaság Amire senki sem számított: tegnap még egymást marták, ma együtt támadnak Szíriában 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 24. 13:28
Tegnap még úgy tűnt, igen feszült Amerika és Törökország között a helyzet, bár már küszöbön állt az amerikai alelnök törökországi látogatása, ezt enyhítendő. Meglepő volt, hogy a törökök átlőttek Szíriába, de most már tudjuk, hogy ez amerikai engedéllyel történhetett. Ma már ugyanis együtt lőnek.
Részvény / Deviza / Áru Erősödik az angol font, gyengül a török líra, a forint ugrásra kész 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 24. 10:25
Két hónapos esés után egy kis korrekciót mutat az angol font, miközben a forint továbbra is mozdulatlan az euróhoz képest. A tőzsdék a magasban, Amerika áll a tetőn, ami nagyon szép teljesítmény az év eleji állapothoz képest. Szépen emelkedik az OTP, a Mol kissé gyengül.
Makro / Külgazdaság Quaestor és Bróker Marcsi kínai módra – ebből lehet az újabb válság? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 23. 19:20
Kína gyorsan gazdagodott meg, legalábbis korábbi önmagához képest, a pénzügyi infrastruktúra viszont nem fejlődött a szükséges ütemben, és sok még a tiltás is. Így a pénzkölcsönzésnek és a befektetésnek szürke csatornái alakultak ki, nem is beszélve a pénz tiltott külföldre viteléről. Újabb pukkanó lufi fenyeget.
Makro / Külgazdaság Európai útlevélért érdeklődnek a britek – a magyar a legjobbak között 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 23. 14:00
A britek európai elhivatottságú része, vagyis az a bizonyos 48 százalék, aki az unióban szeretett volna maradni, nem szívesen mond le az előnyökről. Vannak, akik szeretnék, ha a korlátlan munkavállalás és letelepedés, mint jog, megmaradni számukra még akkor is, ha egyébként hazájuk sokkal inkább célpontja, mint kibocsátója a letelepedőknek.
Makro / Külgazdaság A kurdok most Szíriában támadtak - ezúttal nem csak az Iszlám Államot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 23. 06:07
A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam elleni küzdelem egyetlen nyertese egy eddig hazátlan ősi nép, a kurdok. Először Irakban álltak helyt derekasan, mikor az Iszlám Állam veszélyeztette őket, majd a már arabok lakta területek felszabadításában is részt vettek. Most pedig ismét Szíriában indítottak támadást, sikerrel.
Makro / Külgazdaság Minden adott, léphet Amerika - végre jön, amire vártunk? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 22. 13:19
Sok-sok hónapja tartanak az adatok az amerikai jegybank által optimálisnak tartott szintek felé, de most el is érték őket. Már rég folytatnia kellett volna a Fednek a kamatemelést, vajon ezek után is talál-e még kifogást, hogy mégse kelljen meglépnie, vagy végre helyreáll a szokásos monetáris politika?
Részvény / Deviza / Áru Magasan az olajár, miért áll a forint? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 22. 11:06
Az olaj ára példátlanul gyorsan szaladt fel 40-ről 50 dollárig, igaz, most egy kicsit korrigált. A forint pedig eurónként 310-en áll, mintha odatapadt volna. A tőzsdék újra vidáman emelkednek, a pesti börze viszont még csak ébredezik. Az arany ma nagyot esik, igaz, idei teljesítménye még így is nagyon szép.
Részvény / Deviza / Áru Ez volt idén a világ legnagyobb zuhanása – jön a nagy lehetőség? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 17. 17:10
Miközben a tőzsdék tőzsdéje, Amerika folyamatosan örökös csúcsait dönti, és Európa legtöbb piaca is felpattant a brit népszavazási sokk után, hogy éves csúcsra érjen, van egy, amelyik csak esni tud, mégpedig az eurózónában. Népszavazás és bankválság Olaszországban: olcsók-e már az olasz részvények, vagy jobb kerülni őket?
Részvény / Deviza / Áru Nem tudta a forint áttörni a nagy akadályt 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 17. 10:40
Egy hete próbálkozik a hazai fizetőeszköz, hogy átjusson egy nagy szinten, és tovább erősödhessen, de egyelőre ez nem sikerült. Az angol font korrigált egy kicsit, a jen tovább erősödik. A tőzsdék kisebb esésben, az olajár a magasban. A pesti börzén a Mol emelkedik, az OTP kismértékben gyengül.
Makro / Külgazdaság Az oroszok immár Iránba is betették a lábukat 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 17. 06:05
Oroszország első alkalommal vett igénybe egy iráni légibázist, hogy onnan bombázza szíriai célpontjait. Nem akármi, hisz az 1979-es forradalom óta Irán nem engedte, hogy területét bármely külföldi hatalom katonai műveletekre használja. Bonyolódó helyzet: ki kinek az ellensége vagy barátja?
Részvény / Deviza / Áru Száguld az olajár, jó formában az Apple 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 16. 18:30
Amerikában a sok csúcsdöntés után ma kissé korrigálnak a tőzsdék, az utóbbi időben sokat gyengélkedő Apple viszont egyre inkább magához tér. Európa is lejjebb zárt, a pesti börzén a Mol és a Richter estek. A forint továbbra is mozdulatlan, az olajár újra nagyot ugrott.
Részvény / Deviza / Áru Soros zsebre tette az aranyon elért szép nyereséget 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 16. 15:05
A Soros Fund Management még az év elején vett nagy mennyiségű aranyat és aranybánya részvényt, és miután alaposan felszaladt ezek ára, a félév vége előtt a nyereség nagy részét realizálta az alap. Továbbra is ügyesen kezeli a pénzt a magyar származású guru, és ma már erre mindenkinek lehetősége van akár egy telefonos kereskedési felületen.
Részvény / Deviza / Áru Meglepően sokan maradtak egy csónakban Norbival 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 16. 10:40
Tegnap tette közzé a Norbi Update, mennyi részvényt vásárolt a cég a vételi ajánlat során: a részvényesek fele nem élt a lehetőséggel. A BÉT-en a Richter és az OTP van lejjebb, a forint stabil, az angol font viszont tovább gyengül. Amerikában a főbb tőzsdeindexek soha nem látott magasságban zártak.
Részvény / Deviza / Áru Norbi még soha nem volt ennyire maga alatt 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 15. 11:25
Soha nem látott mélységben az Update árfolyama, a felvásárlási ajánlat ellenére. Az olaj nagyon szépen megindult, robog az 50 dolláros ár felé. A forint továbbra is a nagy ellenállással birkózik, az angol font alatt viszont nincs támasz. A tőzsdék szakadatlanul emelkednek, Amerikában örökös, Európában éves csúcsok nap, mint nap.
Makro / Külgazdaság Közeleg az Iszlám Állam végórája – most a kurdok hasítottak ki belőle egy darabot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 15. 06:05
Vasárnap reggel a már eddig is meglehetősen hatékony és fegyelmezett kurd pesmerga hadsereg amerikai légi segítséggel támadást indított Moszulnál, és elfoglalt 11 falut, egyúttal megkezdte a város bekerítését. Szíriában is elfoglalták a török határ menti területeket, a kalifátus nyakán szorul a hurok.
Személyes pénzügyek Már fizethetnek a németek, hogy a bankban tarthassák a pénzt 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 12. 14:15
Addig gyötörte a bankokat és a megtakarítókat az Európai Központi Bank a negatív kamatokkal és a vég nélküli fedezetlen kötvényvásárlásaival, amíg bekövetkezett az elképzelhetetlen: egy német kisvárosban a Raiffeisen helyi fiókja négy ezreléket kér éves szinten, ha valaki 100 ezer eurónál nagyobb összeget akar ott tartani.
Részvény / Deviza / Áru Nincs már "posztszovjet" veszteség, stabil az OTP - igazi fejőstehén 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 12. 11:00
Az OTP közzétette másodéves negyedéves eredményét, egyúttal sajtótájékoztatón vázolták fel a részleteket és a jövőbeni irányokat. A legnagyobb pozitívum, hogy végetért az oroszországi és ukrajnai dráma, nem nyelik már a pénzt az ottani bankok, sőt, nyereségessé váltak. Az OTP mint befektetés egyre inkább klasszikus fejőstehén kezd lenni.
Makro / Külgazdaság Németország végre megkezdi a terror elleni harcot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 12. 06:07
Az elmúlt időszak súlyos merényletei után Németország kénytelen terrorellenes intézkedéseket bevezetni, de a konkrét lépésekről komoly viták vannak a politikai erők között. Vitatkoznak az orvosi titoktartásról, a burka viseléséről, de abban egyetértenek, hogy a rendvédelmet komolyan meg kell erősíteni, a beszivárgott terroristákat pedig időben elkapni.
Részvény / Deviza / Áru Szárnyal az Alibaba, tovább zuhan az angol font 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 11. 18:00
Ma hozta nyilvánosságra negyedéves jelentését az Alibaba. Remekül megy a kínai óriáscégnek, jól meg is tépték a részvényt. Mennek az amerikai indexek is, szokás szerint a csúcsokat ostromolják. Európában is megjöttek a vevők napközben, itthon a Richter esését a Telekom és az OTP emelkedése ellensúlyozta.
Vásárló Minden titkunkat tudhatja a Facebook - jó helyen vannak az adataink? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 11. 16:18
A számítógépeken, telefonokon egyre több adatot gyűjtenek be rólunk, nagy részét magunk szolgáltatjuk, csak épp nem tudjuk, hogy mit tárolnak el belőle, és az hová kerül. Nézzük, mi is az a bizonyos felhő, és adataink a ködbe vésznek-e, vagy nagyon is előszedhetőek, esetleg illetéktelenek által is?
Makro / Külgazdaság Ennyibe kerülhet Nagy-Britanniának az EU-kilépés 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 11. 06:07
A népszavazás utáni gazdasági visszaesést látva brit közgazdászok egyre inkább megpróbálják felmérni, milyen tényleges gazdasági hatások várhatók hosszabb távon. Egy komolyabb intézmény, az IFS (Institute for Fiscal Studies, pénzügyi tanulmányok intézete) szerint, ha az ország elhagyja az egységes piacot, 70-75 milliárd font kár éri.
Részvény / Deviza / Áru Összeomlást hirdet a guru – ha nem is rögtön, de igaza lehet 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 10. 14:15
A svájci befektetési guru, Marc Faber egy komolyabb piaci összeomlás veszélyére figyelmeztet, igaz, előtte még kitarthat a jelenlegi vágta, különösen az amerikai piacokon. Faber elhíresült pesszimizmusáról, ugyanakkor a jelenlegi túl hosszúra nyúlt extrém kamatkörnyezet drámai módon érhet véget, lerántva a börzéket.
Makro / Külgazdaság Előálltak a tagállamok a követeléseikkel – ezt várják a távozó britektől 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 9. 14:10
Felmérték, mit vár Nagy-Britanniától a 27 tagállam az Unióból való kilépése után, mégpedig nem együtt, hanem külön-külön. Theresa May brit kormányfőnöknek követelmény-özönnel kell szembenéznie, persze a tárgyalások során nem a 27 tagállammal, hanem azok összehangolt véleményével fog szembekerülni.
Részvény / Deviza / Áru Tovább gyengül az angol font, gyógyul a török líra 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 9. 10:30
A forint erősödne, de útjában egy nagy ellenállás, miközben a lengyel zloty vágtázik. A font tovább ereszkedik, a török líra viszont kezdi kiheverni a puccs utáni sokkot. A legtöbb tőzsde ma nem talál irányt, de Amerika folyamatosan a csúcsokon jár, így töretlen a 7 éves bikapiac. Ismét szép napok virradnak az iPhone gyártójára.
Makro / Külgazdaság Hiába a gazdasági zűrzavar, imádják a brit kormánypártot 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 9. 06:10
Az új brit kormányfő, Theresa May úgy foglalhatta el hivatalát, hogy pártja népszerűsége a legmagasabb azóta, hogy Margaret Thatchert először újraválasztották 1983-ban. Akkor pedig minden jól ment (persze a leépített veszteséges iparágak dolgozói nem lelkesedtek), most viszont a népszavazás után gazdasági bizonytalanság állt elő.
Makro / Külgazdaság Menekülnek az ott élő külföldiek Brazíliából 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 8. 06:07
Miközben az olimpiára félmillió látogató érkezett, egy másik nagy csoport csomagol és távozik: az ideiglenesen ott élők, többnyire azok, akik multinacionális cégeknél kaptak állást. Az ország gazdasága megviselődött, az élet sokkal kevésbé vonzó, mint mikor érkeztek, illetve az őket foglalkoztató cégek távoznak vagy leépítenek.
Makro / Külgazdaság Nagyobbat rúgtak magukba a britek, mint gondolták: pánikban a jegybank 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 5. 06:06
Kétségbeesett lépésre szánta el magát az angol jegybank: 2009 márciusa óta először kamatot csökkentett, emellett az EKB-hoz hasonlóan eszközvásárlási programot folytat. A népszavazási döntés gazdasági hatása sokkal kedvezetlenebb, mint az eleinte gondolták, így a jegybank oltaná a tüzet.
Részvény / Deviza / Áru Most már nem abból fog élni az izraeli tőzsde, hogy pénteken zárva van 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 4. 14:30
Bármilyen különösnek is tűnik elsőre, eddig vasárnaptól csütörtökig üzemelt az izraeli tőzsde a helyi hagyományokhoz igazodva. Ez azonban ma már fenntarthatatlan a globális kereskedés korában, ahogy ezt a BÉT-en is sokszor érezzük a 4 napos hétvégéken. Izraelben sok a startup, dübörög a gazdaság, itt a változtatás ideje.
Részvény / Deviza / Áru Kivételesen emelkedik az olajár, az internetes óriások tarolnak 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 4. 10:50
Az olaj szakadatlan esése most megtört, a 40 dollár alatti ár hatására megjelentek a vevők. A tőzsdék enyhén emelkednek, miközben a legnagyobb internetes cégek egytől egyik az abszolút csúcsokon vannak. A BÉT ma felpattant a tegnapi nagy esés után, leginkább az OTP emelkedik. A forint az erő jeleit mutatja.
Makro / Külgazdaság Szíria második legnagyobb városában elszabadult a pokol 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 4. 06:06
Aleppo a polgárháború kezdete óta, azaz 5 és fél éve a harcok színhelye, de az utóbbi időben volt valamiféle status quo: a város egy részét a kormányerők, más részét az Aszad-ellenes felkelők tartották megszállva. Aszadnak most az egész városra fáj a foga, az ellenzék küzd ellene, így ismét kemény harcok zajlanak.
Részvény / Deviza / Áru Oroszország és Kína veszi az aranyat, mint a cukrot - mire készülnek? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 3. 12:56
Az arany ára idén éven belül igen szép, 30 százalékos emelkedésen van túl, és most is az éves csúcson tartózkodik. A kamatok és hozamok soha nem látott mélységben, így vonzóbb a nem kamatozó, de értékét hosszútávon őrző arany. A dollár túlzott súlya is zavarja a címbeli országokat, az arany által csökkentik dollár kitettségüket.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül a török líra, erősödik a jen, na és vajon a forint? 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 3. 10:50
A japán jen brutális erősödésen van túl, mondhatjuk, hogy átvette az angol font helyét. Amerikában sok nap után először este a tőzsdék, Kínát kivéve Ázsiában is ugyanez történt. Az olajár esése nem állt meg, az arany viszont újra az éves csúcs közelében. A Norbi Update újra a mélyben, a felvásárlási ajánlat zárultával nem maradt vevő.
Makro / Külgazdaság A török elnök kiosztott egy pofont nyugati szövetségeseinek 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 3. 06:06
Erdogan ankarai palotájában mondott beszédet, melyben nem kímélte NATO partnereit, de leginkább Amerikának jutott a jóból. A beszéd Törökországban is működő multinacionális cégek vezetői előtt zajlott, akiket az elnök törökországi befektetéseik biztonságáról akart meggyőzni. A beszéd minden volt, csak megnyugtató nem.
Részvény / Deviza / Áru Sokat esett a font, mégsem gyenge 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 2. 10:44
Az angol font az euróhoz képest most sem olcsó, a dollár már egy másik kérdés. A forint a nagy szinttel küzd a további erősödésért, az olajár továbbra is esik. Amerika erős, az európai tőzsdék viszont esnek ma, nálunk az OTP gyengélkedik, a Mol erőt mutat. Norbi újra zuhan, vélhetően utoljára, közeleg a tőzsdei kivezetés.
Makro / Külgazdaság Két újabb csapás miatt megy füstbe a szíriai rendezés 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 2. 08:23
Eddig sem haladtak a szíriai, háború utáni rendezést elősegíteni hivatott tárgyalások, de volt remény, hogy Oroszország és Amerika össze tudja hangolni. Az Iszlám Állam elleni légicsapásokat, ahogy fogy annak területe. Most olyan események történtek, ami az együttműködést megnehezíti.
Makro / Külgazdaság 70 éves a forint, de a 70-edét sem éri 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 1. 20:00
Ma 70 éve került bevezetésre a máig is használatos fizetőeszköz, a világ talán azóta is legnagyobb és legértelmetlenebb inflációját követően. Azóta persze ez a pénz is elértéktelenedett, bár most végül bekövetkezett az árstabilitás. Vajon mi lesz a pénznem jövője, megéri-e a 100. évfordulót, és ha igen, hány számjegyű lesz a legnagyobb bankjegy?
Makro / Külgazdaság Pótolják a szuperhatalmak, amire a hidegháborúban nem volt mód – belecsapnak a cyberháborúba 
Fellegi Tamás | 2016. augusztus 1. 06:05
Hillary Clinton, a demokraták amerikai elnökjelöltje megvádolta az orosz titkosszolgálatokat, hogy feltörték a demokraták választási bizottságának szervereit és megszereztek rengeteg emailt. Rögtön ellenfelét, Donald Trumpot is megvádolta, hogy az oroszoknak asszisztál az ügyben, vagyis hazaáruló. Elnökválasztás és nagyhatalmi harc a számítógépek között.
Makro / Külgazdaság Kivel is fognak tárgyalni a britek a kilépésről? 
Fellegi Tamás | 2016. július 29. 17:00
Miután a brit miniszterelnök, Theresa May kormányán belül látszik, kikre vár leginkább a kilépésről való tárgyalások lefolytatása, az Európai Unió is kijelölte azt az embert, aki felelős lesz a britekkel való tárgyalásért. Jó választásnak tűnik, nem kis tapasztalata van, oldott már meg nehéz feladatokat. Lássuk, ki is ő és mi várható.
Részvény / Deviza / Áru Egyre olcsóbb az olaj, stabil a forint, ömlik a pénz a netes óriásokhoz 
Fellegi Tamás | 2016. július 29. 10:55
Sorra közlik negyedéves eredményeiket az internetes óriáscégek, és egyik jobb, mint a másik, árfolyamuk is csúcsra jár. A hazai börzén ma alig van mozgás, Európában ugyanez a helyzet. Az olajár viszont újra nap mint nap lejjebb kerül.
Részvény / Deviza / Áru Ki nem találnád, melyik lehet az első készpénzmentes ország 
Fellegi Tamás | 2016. július 29. 06:06
Amikor a készpénzhasználat visszaszorulásáról hallunk, azt gondoljuk, hogy a legfejlettebb országok lesznek azok, ahol végül eltűnik a készpénz, vagy esetleg olyan technológiai kistigrisek, mint Észtország. Csakhogy ezekben az országokban a célszerűség szorítja vissza a készpénzt, a világ legnagyobb demokráciájában viszont a kényszer: az adóelkerülés.
Részvény / Deviza / Áru Ömlik a pénz – létrejött az igazi világuralom 
Fellegi Tamás | 2016. július 28. 13:32
Ismét egy elképesztő növekedés a Facebook eredményében – aranybánya lett a cég. Igaz, az eredmény közzététele után figyelmeztetett is a társaság, hogy ez a növekedés már nem megy akármeddig ilyen ütemben, de hát ez érthető is, hisz az emberiség közel negyede ügyfél, vagyis akit lehetett, bevonzott a cég.
Makro / Külgazdaság Nem csak a skótokban lángolt fel az államalapítási kedv, rövidesen két új ország is lehet Európában 
Fellegi Tamás | 2016. július 28. 06:05
A brit népszavazás alaposan felforgatta a szeparatista mozgalmakat is: hiába szavaztak a skótok a Nagy-Britanniában maradás mellett két éve, a brit EU kilépés miatt újra szavazhatnak, ezúttal a függetlenségre. Ez most a másik nyughatatlan népet, a katalánokat is feltüzelte: szembeszállnak Madriddal.
Részvény / Deviza / Áru Előre menekül a Tesla szorongatott helyzetéből 
Fellegi Tamás | 2016. július 27. 19:10
A cég vezetője új stratégiáról beszél, de azt ígéri, ez könnyen finanszírozható lesz, noha egyelőre a Tesla még mindig nem termel nyereséget, folyamatosan tőkét kell bevonni. Ha persze megjelenik a Model 3, és fizet a most sorban álló több százezer vevő, akkor nem lesz gond, de az autóknak még nyoma sincs, fel kell építeni a gyárat.
Részvény / Deviza / Áru Már annak is örülnek az Apple részvényesek, hogy kisebb a bukta 
Fellegi Tamás | 2016. július 27. 10:40
Közzétette negyedéves eredményét az Apple, és bizony nagy a visszaesés a korábbiakhoz képest, legfeljebb nem akkora, mint az elemzői várakozás. A tőzsdék mindazonáltal továbbra is a magasban, itthon a Molt veszik ma lelkesen. A devizapiacok megnyugodtak: nem mozdul sem a font, sem a török líra a korábbi heves kilengések után.
Makro / Külgazdaság Újabb fordulat Törökországban – az elnök ezúttal Putyin szárnya alá húzódik 
Fellegi Tamás | 2016. július 27. 06:05
Pár hónapja még szinte mindenkivel hűvös volt Törökország viszonya, aztán nemrég jött a gyors békülés Izraellel és Oroszországgal. Közben beütött a puccs, hatalmas tisztogatások zajlanak, a nyugati partnerek csóválják a fejüket. Kell viszont egy jóbarát, és a féléves mosolyszünet emlékének halványulásával Putyint szemelték ki erre a megtisztelő szerepre.
Makro / Külgazdaság Bajban a brit kilépés legnagyobb támogatói – erről nem szóltak nekik 
Fellegi Tamás | 2016. július 26. 17:00
A legnagyobb lelkesedést a brit, ezen belül az angol nyugdíjasok mutatták a szuverenitás visszaszerzése című maszlag iránt: 60 százalékuk szavazott az EU-ból való kilépésre. Arról viszont nem szólt nekik senki, hogy méretes lyuk tátong a nyugdíjkasszán, ami most rohamosan növekszik, és ez idővel a nyugdíjfizetést is akadályozhatja.
Részvény / Deviza / Áru Gyengül az angol font, csúcson a Richter 
Fellegi Tamás | 2016. július 26. 11:31
A forint is több hetes csúccsal kacérkodott, de lefordult onnan, míg a brit fizetőeszköz nem tud magához térni. A tőzsdék enyhén korrigálnak, de a Richter folytatja útját a soha nem látott magasságokba. Újra olcsóbb az olaj, ismét az eső trend jelei mutatkoznak, miután a túlkínálat tartósabb, mint várták.
Makro / Külgazdaság Miért egy bohóc lett a brit külügy vezetője? 
Fellegi Tamás | 2016. július 26. 06:06
Kinevezése óta azon töpreng a világ, hogy az új brit kormányfő miért pont a külügyi posztra helyezte pártja leginkább lejáratott emberét, aki a népszavazási kampányban bohócot csinált magából. Nézzük, mi lehet az ok, és mi sülhet ki az egészből. Az új külügyért mindenesetre már első napján kifütyülték.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG