Szubjektív
Szubjektív
Szűzanya és sziklavár – egy ódon város Portugáliában
Szarvas György | 2023. június 3. 05:48
A Világjáró e heti célpontja egy gazdag múltú, de alig ismert észak-portugáliai város: Guimarães.
Szubjektív
A nap képe: kedves gesztus a Puskás Arénában – nem, nem verték szét Budapestet a szurkolók
Wéber Balázs | 2023. június 1. 11:51
Bár csapata elvesztette az EL-döntőt, egy Roma-drukker mégis boldogan távozhatott a Puskás Arénából. Az olasz és spanyol szurkolók – a híresztelésekkel ellentétben – nem kapták szét a várost, hanem ünnepet varázsoltak az eseményből.
Szubjektív
Pozsonyi anziksz: Warhol-festmények és a szerencsét hozó Csumil
Elek Lenke | 2023. május 27. 06:01
Nekem már mindörökre Andy Warhol (született Andrej Varchola) fog Pozsonyhoz kötődni, jóllehet, a világ leghíresebb amerikai pop art művésze már Pittsburgh-ben született. A ruszin gyökerekkel bíró Warhol-család felmenői a Mezőlaborc melletti Mikón éltek. Ma már Pozsony is sajátjaként dicsekszik a Marylin Monroe-t és a Campbell leveskonzervet világhírűvé tevő alkotóval. A Világjáró ezúttal Szlovákia fővárosának ismert és talán kevésbé ismert arcait mutatja be.
Szubjektív
„A hidat azért építették, hogy közlekedjenek rajta” – a Lánchídról kérdeztük a fővárosiakat
Dobos Zoltán - Izsó Márton | 2023. május 20. 11:39
Politikai viták kereszttüzébe került a Lánchíd autós forgalmának kérdése: radikálisan eltér egymástól a kormányzat és a főváros vezetésének álláspontja. Budapest különböző pontjain kérdeztük meg a fővárosiakat, ők visszaengednék-e a személyautókat a dunai átkelőre. Videó.
Szubjektív
Koppenhága, a legmediterránabb északi főváros
Kormos Olga | 2023. május 20. 05:49
A sztori, hogy amikor elutazunk Skandinávia egyik hűvösen tartózkodónak gondolt fővárosába, és a várakozásaink totális ellentétével találkozunk. Az elmúlt hétvégén, amikor Magyarországra armageddonszerű özönvíz zúdult, célpontunk ragyogó idővel, a vízparton fürtökben (nap)fürdőző és tömegesen kerékpározó emberekkel várt minket. Egy hely, mely egész egyszerűen jól működik. A Világjáró mostani állomása: Koppenhága.
Szubjektív
A nap képe: furcsa pózban tárgyalt a magyar államfő Reykjavíkban
Wéber Balázs | 2023. május 17. 10:44
Mintha csak barinők taliztak volna egy könnyed csevejre.
Szubjektív
Ki lesz a következő magyar áldozat, akit Putyin lefejeztet? - olvasói levél
Privátbankár.hu | 2023. május 14. 19:43
Oroszországi oroszok és más nemzetiségűek százezrei, talán milliói tartják tragikusnak, amit Putyin csinál. Egy valaha Kárpátalján élt magyar is, aki megdöbbentő szókimondással írt levelet.
Szubjektív
Brüsszelnek is üzentek a magyarok: négyből ketten bármi áron megtartanák a forintot - közvélemény-kutatásunk az euróról
Izsó Márton - Vég Márton | 2023. május 14. 19:29
Időről időre felbukkan, hogy lassan ideje volna Magyarországon is bevezetni az eurót. Legutóbb Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke állt elő azzal, hogy szerinte 2024 végére teljesíteni lehetne az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges maastrichti kritériumokat. Mit gondolnak erről az emberek? Kiderül a videóból.
Szubjektív
A város, amelynek joga van hülyének lenni – a Karmelita vagy Baynard háza a jobb irány?
Litván Dániel | 2023. május 13. 05:49
Szebb egy város, ha az éppen aktuális felső akarat körzővel-vonalzóval, történelemkönyvekkel felszerelkezve tervezi meg? Valószínűleg igen. De jobb ez a városnak és lakóinak? Világjáró rovatunk keretében londoni idegösszeroppanásunkat idézzük fel, illetve mindazt, ami a sokk hatására eszünkbe jutott.
Szubjektív
„Húszévesek ezrei gyilkolják egymást” – tömeges gyász kíséri a győzelem napját
Wéber Balázs | 2023. május 9. 19:18
A győzelem napján most nincs mit ünnepelni, az évfordulót mindkét oldalon tömeges gyász kíséri. Orosz és ukrán fiatalok tömegei mennek vágóhídra geopolitikai érdekekből. Pedig az élethez való jog mindenekfelett való. Nagyító alatt a háború humanista szemszögből.
Szubjektív
A pápai tévedhetetlenség nem mindenre terjed ki - honatyák a Szentatyáról
Dobos Zoltán - Izsó Márton | 2023. május 6. 15:38
Ferenc pápa hétvégi apostoli útját követően a hazai pártok képviselőit kérdeztük, számukra a Szentatya melyik üzenete volt a legfontosabb, valamint hogyan vélekednek az egyházfő hazafele tartó repülőútján tartott sajtótájékoztatójának migrációval kapcsolatos kijelentéséről. Videó.
Szubjektív
Dalí és az osztriga városa – Perpignan-ban jártunk
Elek Lenke | 2023. május 6. 05:46
Kicsit spanyol, kicsit katalán, kicsit francia – vagy tán egészen az. De nem Párizs és nem Provence, hanem egy különleges hangulatú nagyváros Franciaország déli részén, közel a tengerparthoz. A Világjáró tavaszi célpontokat kínáló sorozata ezúttal Perpignan-ba visz el.
Szubjektív
Milánó, a csókok és a gólok városa
Wéber Balázs | 2023. április 29. 05:44
Egy gigantikus dóm, egy pompázatos passzázs, egy legendás stadion, egy szenvedélyes csók és persze sok minden más. A Világjáró tavaszi célpontokat ajánló sorozatának e heti állomása: Milánó.
Szubjektív
Hova utazzunk tavasszal? Porto laza hangulata magával ragad
Elek Lenke | 2023. április 22. 05:45
Talán épp az elhagyatott, omladozó épületektől lesz a város bohém és vidám, a sikátorok, meredek utcácskák, kézműves boltok és a helyi tapasok tömegét kínáló éttermek pedig csak fokozzák ezt az érzést. A Világjáró tavaszi célpontokat ajánló sorozatának második állomása: Porto.
Szubjektív
Hova utazzunk tavasszal? Első állomás: Barcelona
Wéber Balázs | 2023. április 15. 05:44
Hova érdemes kiruccanni tavasszal egy hosszú hétvégére? Erre adunk ötleteket Világjáró rovatunkban a következő hetekben saját élmények alapján. Első állomásunk Barcelona, amely a turistaözön ellenére is klassz célpont. Gaudí, Camp Nou, gótikus negyed és persze a tenger – hát kell ennél több?
Szubjektív
Einstein az ágyásban – Keukenhof, a világ legnagyobb virágoskertje
Elek Lenke | 2023. április 8. 05:59
Némelyik az orchideát utánozza, van, amelyik a rózsát, a harmadik a pipacsot, a negyedik a flamingóvirágot – de ez csupán csel: valójában mind tulipán. A Világjáró ezúttal a világ legnagyobb virágoskertjében, a hollandiai Keukenhofban járt, ahol éppen húsvétkor ér csúcsára a tulipánszezon.
Szubjektív
Minden drágább lett, az infláció meghatározza az életünket – piacozás húsvét előtt
Juhász Gábor - Vég Márton | 2023. április 6. 19:01
A választék bőséges a Fény utcai piacon, így mindent lehet kapni a húsvéti asztalra. A kérdés csak az, hogy az infláció miként hatott a piacozók pénztárcájára. A vásárlók véleménye kiderül a videóból.
Szubjektív
A nap képe: kínosan fagyos mosollyal fogadták Szijjártó Pétert Brüsszelben
Wéber Balázs | 2023. április 5. 10:49
Egy kép többet mond ezer szónál.
Szubjektív
Végre átadták a 3-as metrót, de szép lett? - utasvélemények a felújításról
Izsó Márton - Vég Márton | 2023. április 1. 19:21
Öt és fél év után március 20-tól teljes vonalon jár a 3-as metró. Ez Magyarország legforgalmasabb vasútvonala, a napi sok százezer ember utazását biztosítja. A teljes felújítás összesen 225 milliárd forintba került, ennek nagy részét az Európai Unió állta. De szép lett? Az utasok véleménye kiderül a videóból.
Szubjektív
Vad romantika szaunával és vodkával – Helsinkiben jártunk
Elek Lenke | 2023. április 1. 05:47
Első találkozásom Helsinkivel nem volt zökkenőmentes: amikor leszálltunk, egy órán keresztül el sem lehetett hagyni a gépet. Akkora volt a hó, hogy meg kellett várni, amíg a hókotró utat csinál a poggyászszállító autóhoz. Nyáron viszont, ha kifogjuk a jó időt, várnak a strandok. A Világjáró ezúttal a finn fővárosból jelentkezik.
Szubjektív
A nap képei: varázslatos dolog történt ma Budapesten
Wéber Balázs | 2023. március 26. 20:31
Virágoznak a japán cseresznyefák.
Szubjektív
Hinduk, mohamedánok, keresztények és buddhisták összezárva egy szigeten? Nem lesz ebből baj?
Vég Márton | 2023. március 25. 05:46
Politikai és gazdasági válságok sora sújtja ezt a csodaszép szigetországot, ahol ráadásul négy világvallás követői próbálnak meg egymás mellett boldogulni. Világjáró rovatunk Srí Lankán járt, ahol az elefántok bölcsességére van szükség.
Szubjektív
A nap képe: rövid asztalhoz ültette Putyin Hszi Csin-pinget
Wéber Balázs | 2023. március 21. 11:18
Úgy tűnik, hogy kis asztal csak a barátoknak jár.
Szubjektív
Egy különleges szigetország – A máltaiak szeretnek és tudnak élni
Elek Lenke | 2023. március 18. 05:59
Merhba! – ez volt az első szó, amit hallottam, amikor Vallettán leszálltunk, és aztán még sokszor köszöntöttek így a következő napokban. Ez a különleges szigetország, amely akkora sincs, mint Budapest, a levegőből nézve kopár homokkő birodalom. Ám ha kicsit közelebbről megismerjük, kiderül, hogy teli van élettel, és minden szeglete több ezer éves történelemmel büszkélkedhet. A Világjáró e heti állomása: Málta.
Szubjektív
Tényleg nácisodik a brit kormány? Hatalmas öngólt lőtt Gary Lineker
Wéber Balázs | 2023. március 14. 19:11
A középcsatárból lett megmondóember a náci Németországot emlegette a brit bevándorlási szigorítással kapcsolatban, miközben az valójában egy életveszélyes és illegális gyakorlatnak akar véget vetni. Lineker annyit elért, hogy most mindenki róla beszél a valódi problémák helyett. Nagyító alatt egy buta komment és az azt követő médiavihar.
Szubjektív
Akikkel nem lehet packázni: ettől a néptől az ukránok is tanulhatnának
Litván Dániel | 2023. március 11. 05:49
Ha egy lesajnált kis ország fél évszázad alatt három világhatalommal bánik el, az azért meglátszik az emberek viselkedésén is. Világjáró rovatunk Vietnámból jelentkezik.
Szubjektív
Az egymillió rubeles kérdés: miért nem megy Orbán Viktor Kijevbe?
Wéber Balázs | 2023. március 7. 19:27
Miközben szűkebb és tágabb térségünk vezetői egymásnak adják a kilincset Ukrajna fővárosában, Orbán Viktor mindeddig nem tett eleget a többszöri meghívásnak. De miért? Nagyító alatt egy meg nem történt látogatás, és mindaz, ami mögötte van.
Szubjektív
Járt már a Szakítások Múzeumában? A világ legkülönlegesebb tárlatai
Elek Lenke | 2023. március 4. 05:46
Bécsben testközelből szemlélhetjük a talajban zajló életet, Bordeaux-ban szó szerint beléphetünk a festményekbe, Zágrábban köldökszöszöket nézegetve merenghetünk el az emberi kapcsolatok tartósságán vagy mulandóságán. A Világjáró ezúttal nem mindennapi múzeumokba látogatott el.
Szubjektív
"Most akkor felemeljük végre fejünket Putyin kebléről?" - Így emlékszünk vissza a háború kitörésére
Privátbankár.hu | 2023. február 26. 05:52
Egy évvel ezelőtt tört ki az orosz-ukrán háború a szomszédunkban. Kollégáink így emlékeznek vissza arra, amikor megtudták, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát.
Szubjektív
Az ukrán kisfiú, aki hegedűvel a hátán menekült Magyarországra
Wéber Balázs | 2023. február 25. 12:54
Szimon családjával együtt menekült el a háború elől, és egy magyar vidéki kisvárosban talált új otthonra. Magyarul nem tud, de a zene révén közös nyelvre és közösségre talált. Története talán többet mond minden statisztikánál.
Szubjektív
Oslo, a kivételes – Találkoztam boldog norvégokkal is
Elek Lenke | 2023. február 25. 05:46
Hideg és drága – ennyit tudtam a svéd rokonoktól Oslóról, mielőtt először jártam ott. Már odajutni sem olcsó, de én akkor Stockholmból rándultam át oda. Azóta nagyon sokat változott, a kisvárosból világváros lett, ahol, ha szerencsénk van, norvégokkal is találkozhatunk. A Világjáró e heti állomása Norvégia fővárosa.
Szubjektív
Az Alpok Ibizája: ahol James Bond is forgatott
Kormos Olga | 2023. február 18. 05:53
A nap végén, síelés után megtelnek a város alpesi kocsmái, mindenki elkezd vadul alkoholt fogyasztani, a hangszórókból üvölt az osztrák tuc-tuc, amit a helyiek kívülről fújnak, s mivel annyian vannak, hogy egy fogpiszkálót sem lehet leejteni, mikor táncra perdülnek, olyan, mintha az egész tömeg egyszerre ugrálna a ritmusra síruhában ünnepelve. Ez Sölden – meg persze ennél jóval több is. A Világjáró Tirol egyik legnagyobb síparadicsomában járt.
Szubjektív
Sörfoltos abroszunkon 65 zloty – Krakkóba szól a vonatjegyünk
Elek Lenke | 2023. február 11. 05:59
Osztrák öngyújtóm lángja fellobban, Krakkó felé megyünk, szemedben tükröződik az étkezőkocsi, sörfoltos abroszunkon 65 zloty – egy generáció összekacsintós dala lett fél évszázaddal ezelőtt Bereményi Géza verse, Cseh Tamás és Másik János legendás előadásában. Világjáró rovatunk ezúttal krakkói emlékeit idézi fel.
Szubjektív
Alkony a Fehér Házban: beszélnünk kell Joe Bidenről!
Wéber Balázs | 2023. február 7. 19:01
Nyolcvan évesen is simán el lehet látni számtalan feladatot, a világ legstresszesebb munkája azonban nem feltétlenül tartozik ezek közé, és ezt már az amerikai demokraták is kezdik belátni. Nagyító alatt egy újabb kényes téma: az amerikai elnök mentális állapotának hanyatlása.
Szubjektív
Élet gyomorgörcs nélkül – miért szeretjük Bécset?
Wéber Balázs | 2023. február 4. 05:33
Bármikor is jártam az osztrák fővárosban, mindig a béke, a nyugalom és a relatív jólét szigetének tűnt. Itt az számít, hogy mit teszel magadért, nem az, hogy honnan jöttél, mondják ott élő ismerőseim. Persze az ő életük sem egyszerű, de legalább nem kell görcsölniük a megélhetés miatt. Világjáró rovatunk ezúttal Bécsbe viszi el az olvasókat.
Szubjektív
Viva Venezia! Ciao Venezia! – A világ leghíresebb karneválja
Elek Lenke | 2023. január 28. 05:59
A dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák, léggömbök százai repülnek a magasba. Nincs fotós, aki ellent tudna állni a tarka színjátéknak. Világjáró rovatunk ezúttal a Velencei Karnevál élményét eleveníti fel.
Szubjektív
A nap képe: Brüsszelben iszogatott az Orbán-kormány minisztere
Wéber Balázs | 2023. január 25. 16:22
Tele a pohár.
Szubjektív
Egy ország, ahol egekben az infláció, mégis mindenki ünnepel
Wéber Balázs | 2023. január 24. 19:14
Argentínában egyik válság követi a másikat, az infláció tavaly 94,8 százalékra ugrott. A közös dél-amerikai valutáig pedig még hosszú az út. A foci-vb győzelem eufóriája és a helyi mentalitás ugyanakkor sok mindenre gyógyír lehet. Nagyító alatt Dél-Amerika talán legellentmondásosabb országa.
Szubjektív
A nap képe: kölcsönkesztyűben és micisapkában kapták le a minisztert
Litván Dániel | 2023. január 24. 17:14
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nem számolt a téliesre forduló időjárással egy hagyományőrző eseményen.
Szubjektív
A nap képe: egy kiskorú lánnyal fotózkodott Orbán Viktor
Mester Nándor | 2023. január 22. 13:59
Erre is volt ideje Szatmárcsekén.
Szubjektív
Miért kéne betiltani a modern síelést? És mit tegyünk akkor, ha ez mégsem következik be?
Litván Dániel | 2023. január 21. 05:59
Hogyan jutottunk ember és természet nemes párbajától idáig? A sport norvég ősapái biztosan nem erre gondoltak, amikor az első lesiklóléceket megalkották. Világjáró rovatunkból ezen a héten az derül ki, hogy nem volt minden jobb a régi szép időkben, de a síelés esetében ez így is volt jó.
Szubjektív
A nap képe: éjjel érkezett Szijjártó Péter
Wéber Balázs | 2023. január 19. 12:48
Száraz, kiégett aggyal.
Szubjektív
Háború és média: gondoljuk meg kétszer, kinek hiszünk
Wéber Balázs | 2023. január 17. 19:14
Háborúban a média is hadszíntér, a manipuláció a hadviselés része mindkét oldalon. Az ukrajnai vérontás elsődleges felelőse továbbra is Vlagyimir Putyin, de ez a történet sem teljesen fekete-fehér. Nagyító alatt a média, egy végzetes rakétacsapás és néhány kényes kérdés.
Szubjektív
Milliók egy kofferben – dagad az EP korrupciós botránya
Wéber Balázs | 2023. január 10. 19:22
Az EP-alelnök tavaly novemberben még a katari munkavállalói jogokat dicsérte, decemberben már egy börtönben karácsonyozott. Apját menekülés közben kapták el, kofferjában több százezer euróval. Az Európai Parlament hamarosan újabb képviselők mentelmi jogát függesztheti fel. Itt az alkalom, hogy Brüsszel példát mutasson a korrupció elleni harcban – de a magyar kormánynak is lenne bőven teendője. Nagyító alatt az EU elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb botránya.
Szubjektív
New York-i affér: élményorgia a világ egyik legkülönösebb városában
Kugler Zsuzsanna | 2023. január 7. 05:44
Az emberek sosem felejtik el az első szerelmüket és az első napot New Yorkban. Aki egyszer megjárta a várost, már sosem lesz ugyanaz az ember. Ha leülünk egy padra és a járókelőket nézzük, itt az is tökéletes program. A Világjáró évindító cikke egy különleges utazás, amely korántsem csak egy városról szól.
Szubjektív
Nagy lépésre készül Horvátország – Zágráb meglepő arcai
Wéber Balázs | 2022. december 31. 05:47
Zágráb kellemes város, az összképet még a külvárosok panelmonstrumai is inkább színesítik, semmint rontják. Az utcák tiszták, az emberek jól öltözöttek, az árak pestiek – a lesajnáló balkáni jelzőt nyugodtan elfelejthetjük. Világjáró rovatunk a napokban a horvát fővárosban nézett szét, amely már az euróbevezetés küszöbén áll.
Szubjektív
Argentin fallosz és fekete franciák: miért szerethető a francia válogatott?
Wéber Balázs | 2022. december 20. 19:14
A tehetséges, de suttyó argentin csapat vb-t nyert, de Messiből soha nem lesz Maradona. A rasszisták örvendeznek a franciák vereségén, pedig az identitás nem bőrszíntől függ. Aki Franciaországban nőtt fel és énekli a francia himnuszt, az francia. Nagyító alatt a foci-vb és a nemzeti identitás.
Szubjektív
Reggeli: az utolsó sziget a globalizáció tengerében, avagy miért jó egy hajnali halleves?
Litván Dániel | 2022. december 17. 06:28
Természetesnek vesszük, hogy mi esik jól a gyomrunknak reggel, de ez csak megszokás. A reggelinél nincs jobb alkalom megismerni egy ország gasztronómiáját, és kicsit belelátni az emberek fejébe. Érdemes bevállalósnak lenni, még ha néha túl hamar viszont is látjuk, amit megettünk. Világjáró rovatunkban most a reggelizési szokásokról olvashatnak az édes péksüteményektől a friss vérig.
Friss
Nemzetközi
Nem vétózza, egyenesen kéri az újabb szankciókat Orbán Viktor Brüsszeltől
Csak éppen nem Oroszország ellen.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
Derülátó nyilatkozat jött az új brüsszeli szankciós csomagról.
körülbelül 1 órája
Közérdekű
Az MNB-től keresik ? Csak óvatosan!
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Miért éri meg gyerekszámlát nyitni?
12:12
-
Július végéig pályázhatnak a vállalkozások a minimálbér emelése miatti kompenzációra
11:11
-
Kereskedelmi atombombát ígért az oroszoknak Trump, ha beveti nekünk is annyi
11:11
-
A félretájékoztatás és a dezinformáció lett a világ legaktuálisabb problémája
11:11
-
Több tízezer forinttal vannak rosszabb helyzetben a háztartások, mint egy éve
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Egy jelentős teherszállító légügyi cég is betagozódott a BARIG csoportba
10:10
-
Új szintre lép az Air France-KLM és a Qantas együttműködése
10:10
-
Tűzvész áldozata a Grand Canyon ikonikus turistaháza
08:08
-
ETC-jelentés az európai turizmus alakulásáról
08:08
-
Tavasztól ismét látogatható a Citadella
08:08
A vidék hírei
-
Otthon Start: Már meglévő ingatlannal is igényelhető lesz a kedvezményes lakáshitel
12:11
-
Kapu Tiborék kedden délelőtt érkeznek vissza a kaliforniai partoknál - ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
09:58
-
Szécsi Zoltán medence helyett „abban” az erdőben - lemondását követelik egyre többen
07:45
-
Egyszer kézbesítik a nyugdíjas élelmiszer-utalványt – aki lemarad, magának kell utánajárnia
07:17
-
Elhunyt Schmuck Andor
15:12
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Nem káprázik a szeme, tényleg ennyit ér most egy forint
2025. július 2. 07:36
top 24
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Itt az újabb fordulat: Trump megint meggondolta magát
2025. július 15. 07:53
-
Szijjártó Péter bejelentette: kemény lépésre készül Brüsszelben a kormány
2025. július 14. 13:19
-
Zelenszkij nagy dobása – megvan, ki lehet az új miniszterelnök
2025. július 14. 16:27
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
