6p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Legalábbis lapunk piaci berkekben nem cáfolt értesülése szerint az egyik nagybank kezdeményezte, a július 1-jei induláskor tesztjelleggel először csak nagyon kicsi, legfeljebb néhány százforintos tételeket lehessen azonnal átutalni, s csak ha minden zökkenőmentes lesz, akkor legyen a rendszer teljes körű.

Mivel ez az állítólagos kezdeményezés – melynek sorsáról az mfor.hu információja szerint még tárgyalnak – arra utal, hogy a javaslattevő hitelintézet attól tart, határidőre nem tudja majd a rendszerét átállítani az azonnali átutalásokra, vagy a fogadó partnerbankok képességében nem bízik, megkérdeztük a nagybankokat, hogyan állnak a felkészüléssel. Íme a válaszok.

Budapest Bank: elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy az MNB által előírt határidőre elkészüljünk az azonnali fizetési rendszer fejlesztésével.

CIB: természetesen a törvényi határidőre el fogunk indulni a rendszerrel. A rendszer és a szolgáltatások tesztelése már megkezdődött, bankunk az elsők között jelentkezett az önkéntes országos tesztelésre. Büszkén jelenthetjük, hogy az elsők között voltunk, akik sikeres tranzakciókat hajtottak végre az országos szintű teszt keretében.

Erste: mi azok közé tartozunk, akik felkészültek lesznek a rendszer július 1-jei indulására. Abban reménykedünk, hogy ha lesz is valami változás, akkor azt minél előbb megtudjuk, mivel mi is szeretnénk továbblépni.

K&H: sikeresen elvégeztük a kötelező országos teszt első szakaszát, jelenleg a további tesztekre, valamint a július 1-jei éles indulásra készülünk fel. A projekt mai állása szerint a K&H időben készen lesz az MNB által meghatározott július 1-jei időpontra, részünkről nem lesz akadálya az azonnali fizetési rendszer elindulásának. A K&H Bank üdvözli az azonnali átutalási rendszer megjelenését a piacon, hiszen ez is hozzásegíti ahhoz, hogy ügyfelei könnyű, gyors és gördülékeny, a kor igényeinek megfelelő, innovatív szolgáltatásokat használhassanak. Az azonnali átutalási rendszernek köszönhetően egy folyamatosan, az év minden napján, a nap 24 órájában működő pénzforgalmi rendszer áll majd az ügyfelek rendelkezésére, melynek használata az átutalásos tranzakciók számának növekedését, végső soron a gazdaság élénkülését is eredményezheti.

MKB: csak a rendszer elindulását követően fogunk nyilatkozni.

Raiffeisen: a Bankszövetséget javasoljuk megkérdezni.

Takarék Csoport: jelenleg van egy törvényi határidő, amelynek betartása kötelező, ennek megfelelően haladunk a projekt megvalósításával. Amennyiben egy hosszabb tesztidőszakról születik döntés, az véleményünk szerint javíthatja a felhasználói élményt.

UniCredit: az azonnali fizetési rendszer indulásának 2019. július 1-jei határideje rendeletben rögzített szabályozói elvárás. Fejlesztéseinkkel saját belső ütemtervünknek megfelelően haladunk, ami ezt a céldátumot veszi alapul az országos projekttervben rögzítettekhez igazodva.

Az OTP nem válaszolt az mfor.hu megkeresésére. Értesülésüket a Magyar Bankszövetség nem kívánta kommentálni.

Az azonnali fizetési rendszer bevezetése lehetővé tenné, hogy 0-24-órában, a hét minden napján 5 másodpercen belül célba érjen minden, 10 millió forint alatti belföldi egyedi forintátutalás, akár mobilszámra vagy másik másodlagos azonosítókra. Vagyis mindössze öt szekundum telne el a fizetési megbízás és a pénznek a fogadó fél számlájára érkezése között. Az átállást követően már nem kellene minden fizetési módban megjegyezni a számlaszámot, elegendő lenne olyan azonosítókat ismerni, mint például a fizetés kedvezményezett személyének mobilszáma, e-mail címe, esetleg az adószáma, de azonnali átutalás egy új típusú tranzakció, a fizetési kérelem alapján is teljesülhetne. Kivételt jelentenének a magánszemélyek által papíralapon kezdeményezett utalások és az átutalási megbízás alapján későbbi értéknappal teljesítendő tételek.

Az azonnali fizetési rendszer hazai bevezetéséről szóló sorozatunk eddig megjelent cikkei:

2016. június Szempillantás alatt megy át a pénz - indul a forradalom Magyarországon
2016. július Pillanatok alatt akarsz pénzt küldeni? Erre mindenképp szükség lesz
2016. augusztus Azonnali fizetés Magyarországon: kinek jó ez?
2016. szeptember Magyarország, a régiós forradalmár - milyen lesz a mi azonnali fizetési rendszerünk?
2016. október Nyakunkon a jövő - kezd kiderülni, hogyan fogunk fizetni
2016. november Egy csapásra rengeteg dolog kiderült az azonnali fizetésről
2016. december Öt másodperc alatt teljesül az átutalás, vasárnap is - hogyan lehetséges ez?
2017. január Fizetés egy szempillantás alatt - jövőre jön a fordulat
2017. február Mennyibe kerül majd a magyar bankoknak a fizetési forradalom?
2017. március Tényleg semmi értelme nem lesz a bankkártyának?
2017. április Fontos részletek kerültek napvilágra
2017. május Mi lesz a kis magyar bankokkal?
2017. június Egy éve jött a bejelentés - hol tart a magyar fizetési forradalom?
2017. július Fizetési forradalom: beelőznek a szomszédos országok?
2017. augusztus Azonnali fizetési rendszer Magyarországon: elkezdődött!
2017. december Azonnali fizetési rendszer: Európában is elkezdődött a forradalom
2018. január Fizetési forradalom Magyarországon: sorsdöntő év kezdődött
2018. március Fizetési forradalom Magyarországon: lehetetlen küldetés a magyar bankoknak?
2018. április Hatalmas és költséges projektben a magyar bankok: vajon elkészülnek jövő nyárra?
2018. május Beköszönt a fizetési forradalom – pár év múlva gyökeresen megváltozik az életünk
2018. július Már csak egy év, és jön a magyar fizetési forradalom - óriási változásokat hoz
2018. augusztus Tényleg a kutya se megy többet bankfiókba?
2018. szeptember Mit tudnak az okostelefonok Magyarországon? Óriási forradalom zajlik
2018. november Miért tart 2 óráig az egyik bankban az, ami a másikban 10 perc alatt megvan?
2018. december Nyakunkon a magyar fizetési forradalom – de mi következik utána?
2019. január Évtizedekkel ezelőtt megoldották a bankok egyik legnagyobb dilemmáját?
2019. február Esélyek a magyar bankoknak – mi lesz a júliusi forradalom után?
2019. március Le lehet rendezni egy füst alatt a Brexit és a sárga csekkek ügyét?
Hírek a Fintech világából:
2017. szeptember Ez a világ leginnovatívabb országa: feltaláltak egy új pénzt
2017. október Valamiből már megint nagyon kimarad Magyarország
2017. november Nyílnak a bankok: sosem volt még ennyire jó a magyar ügyfeleknek?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az orosz-ukrán háború a zöld befektetési alapok piacát is megváltoztatta
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 29. 17:01
Az orosz-ukrán háború kitörése után több olyan iparág is bekerült a fenntartható befektetési alapok látókörébe, amelyek korábban inkább tiltólistán szerepeltek. Ékes példa Németország nukleáris energiával kapcsolatos attitűdje, de a hadiipari cégek is egyre elfogadottabbá váltak, ahogy társadalmi elvárás lett a biztonság megerősítése – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában az Amundi Magyarország vezérigazgatója. Vízkeleti Sándorral a mesterséges intelligencia befektetési döntésekben játszott szerepéről is beszélgettünk.
Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG