Magyarország
Makro / Külgazdaság
A magyar kerítés miatt van rendkívüli állapot Macedóniában?
Eidenpenz József | 2015. augusztus 21. 11:15
Macedónia rendkívüli állapotot hirdetett a menekültek miatt, és a hadsereget is beveti határain. Naponta 2000-nél több menekült érkezik, de csak 500-at tudnak fogadni, pénzügyi segítséget szeretnének hozzá kapni. Alighanem a magyar kerítés miatt kerültek ilyen helyzetbe, ami felgyorsította az eseményeket.
Személyes pénzügyek
Itt a friss adat, ennyi magyar bevándorló érkezett Németországba
Eidenpenz József | 2015. augusztus 20. 10:57
A bolgárok után a magyarok létszáma nőtt leginkább százalékosan Németországban a 2011 és 2014 közötti három évben, ez 53 ezer magyar kivándorlót jelent. A legtöbben a lengyelek és a románok voltak, Európán kívülről akkor még kevesebben érkeztek. Tájkép csata előtt.
Részvény / Deviza / Áru
Forró őszünk lesz? Aggasztó jelei vannak egy újabb válságnak
Eidenpenz József | 2015. augusztus 19. 16:05
Csupa, a tőkepiacok, illetve a világgazdaság helyzetével kapcsolatban pesszimista elemzőt találtunk az utóbbi napok írásai között. Főleg a kínai lassulás és a nyersanyagok árának összeomlása okozhat nagy gondokat a feltörekvő piacok gazdaságaiban, ami azután begyűrűzhet a fejlett országokba is. Meg Magyarországra.
Makro / Külgazdaság
Valóban többet bűnöznek a külföldiek?
Eidenpenz József | 2015. augusztus 19. 06:08
Ömlik a sok tévhit és szenny, az egyik oldal pusztán bűnözőknek próbálja lefesteni a menekülteket, a másik csupa ártatlan báránykának. Repkednek a megbízhatatlan számok, félreértelmezések. Mi az igazság? Olyanokat idézünk, akik értenek a statisztikákhoz, és nagy gyakorlatuk van a menekültekkel kapcsolatban: német statisztikusokat.
Makro / Külgazdaság
Új csúcson a magyar gazdasági b..., akarom mondani, vendégmunkások száma
Eidenpenz József | 2015. augusztus 18. 06:08
Minden eddiginél több, 75 ezer magyar dolgozott júliusban Ausztriában. Egyetlen más ország polgárainak sem nőtt ennyire a létszáma egy hónap alatt. Már év/év alapon is visszavettük a vezetést a románoktól. A létszámot tekintve a törököket már rég leköröztük, az ex-jugoszlávok együtt és a németek még hátra vannak.
Vásárló
Eltűntek az oroszok Magyarországról, de jön helyettük más bőven
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 12. 09:05
Júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest.
Agrár
Orvvadászat Magyarországon: itthon is kilövik a nagyvadakat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 7. 18:00
A korábbi évekhez képest visszafogottabb lett az illegális vadászatok száma hazánkban, köszönhetően a kemény szankcióknak - véli Lakatos Pál, a Safari Club International hazai alelnöke. A Napi Kommentárban elmondta: míg egy időben az aprómadarak csábították ide a külföldi orvvadászokat, addig mára inkább a magyar vadászok lőnek nagyvadat a húsukért.
Makro / Külgazdaság
Emberek fognak meghalni – ennyire büntetnek, ha betartasz a kerítésnek
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 11:33
Akár 300 ezer forintos bírság is kiszabható arra, aki az ideiglenes biztonsági határzár építését akadályozza Magyarországon, de a zónába való belépésért is jár bünti. A németek attól tartanak, hogy a szélsőségeseik üres menekültszállások megtámadása helyett már embereket is fognak ölni.
Makro / Külgazdaság
Holt lelkek a határon túli magyar szavazók között
Privátbankár.hu | 2015. július 25. 09:40
A magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy a kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot nyert külhoniak külföldön születő gyermekei is napok alatt megkaphassák a magyar útlevelet. Azt azonban nem tudják, hogy akik eddig meg kapták, élnek-e még vagy sem.
Makro / Külgazdaság
Tudod, mikor lesz neked attól jobb, hogy csökken az államadósság?
Eidenpenz József | 2015. július 22. 15:00
Európa középmezőnyében vagyunk az államadósságot tekintve, Ausztria és Németország között, de akkor miért vagyunk sokkal rosszabb helyzetben? Ez a hasonló mértékű adósság azonban valójában sokkal nagyobb terhet jelent, mint a fejlett országoknak. Elmagyarázzuk, hogy miért.
Személyes pénzügyek
Érdemes még egyáltalán euróban takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2015. július 22. 06:08
Spórolni nem kifizetődő – írják az osztrákok. Nálunk még egyelőre jobb a helyzet, de itt is billeg a léc lassan. Az biztos, a banki kamatokból élni jelenleg nem nagyon érdemes senkinek, sem odakint, sem Magyarországon. Állampapírokkal egyelőre jobb a helyzet.
Személyes pénzügyek
A magyar nyugdíjasok vannak leginkább kiszolgáltatva az államnak
Eidenpenz József | 2015. július 21. 06:08
Egy kimutatás szerint Hollandia után a másodikak vagyunk nyugdíj terén, pontosabban a nyugdíjba vonulás előtti fizetéshez képest igen magas az átlagnyugdíjunk. Más szempontból persze egyáltalán nem. Elsők vagyunk abban, hogy nálunk minimális a munka és a tőkejövedelem szerepe a nyugdíjasok megélhetésében.
Személyes pénzügyek
Bevállalná? Ötből három last minute-utat a görögökhöz kínálnak
Eidenpenz József | 2015. július 16. 20:00
Júliusban látványosan visszaesett a németek last minute-foglalásainak száma Görögország felé. Nagyon nagy számban kínálnak árengedménnyel görög utakat magyar utazási irodák is. A kockázatok azonban a nyugtató szavak ellenére sokakat megijesztenek. Nagy baj akkor lesz, ha 2016 eleje is válsággal telik.
Karrier
Ez ijesztő: hétmillióan sem leszünk 2060-ban?
Eidenpenz József | 2015. július 15. 20:02
Elkészült a KSH új népesség-előrejelzése, ami nem túl szívderítő, a pesszimista verzió szerint csak 6,7, az optimista változatban 8,7 millióan lehetünk. Sok függ a gyerekszámon kívül a ki- és bevándorlástól is, annak is javulnia kellene, hogy ne a pesszimista verzió lépjen életbe.
Karrier
Akcióban az osztrák fináncok – soha nem dolgozott ennyi magyar Ausztriában
Eidenpenz József | 2015. július 14. 13:30
Júniusban a statisztikák szerint minden eddigi rekordot megdöntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma. Fő riválisaink, a román állampolgárok is többen lettek, de nem annyival. Egyre nagyobb és nagyobb a külföldi dolgozók aránya. De mennyi lehet még feketén?
Vásárló
Ennyien még nem jöttek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2015. július 9. 17:41
Imádták a turisták Budapestet, megint megdőlt a rekord a reptéren, eddig nagyon jól alakul nekik 2015.
Karrier
26 csúcsállás Németországban: mutatjuk, ki mennyit keres
Eidenpenz József | 2015. július 9. 14:17
Miután a felmérések szerint a hazai lakosság jelentős hányada foglalkozik a külföldi munkavállalás gondolatával, kikerestük a német átlagbéreket néhány szakmában. Csakhogy messze nem adják meg ugyanazt a külföldieknek, mint a helyieknek. Sok a különbség Németország régiói között, adott szakmán belül vagy nemek szerint is.
Karrier
Mutatjuk, mennyi a magyar bérek vásárlóértéke az EU-ban
Eidenpenz József | 2015. július 3. 20:00
Magyarországon alacsonyak a bérek, ezt jól tudjuk - de alacsonyak az árak is. Hogy mégis mennyire? Erre kerestük a választ.
Karrier
A nap grafikonja: sok-e ez a mi kis minimálbérünk, vagy kevés?
Eidenpenz József | 2015. július 2. 16:40
Csak első pillantásra nem tűnik vészesen rossznak a hazai minimálbér, az európai országok alsó harmadánál helyezkedik el, legalábbis a bruttó értéke, és azt is figyelembe véve, hogy nálunk alacsonyabb az árszínvonal. De az nem vigasztal senkit, hogy másoknak ennél is rosszabb. A nettóval már rosszabb a helyzet.
Személyes pénzügyek
Egy térképen minden: melyik a legdrágább és legolcsóbb ország Európában?
Eidenpenz József | 2015. július 2. 13:16
A statisztikák szerint Svájc a legdrágább Európában, amiben a frank drágulása is szerepet játszhatott. Magyarország viszont annyira olcsó, hogy már csak Bulgária és Macedónia múl alul bennünket. Ebben lehet szerepe a forint gyengülésének és a rezsicsökkentésnek is. Vigyázz, a turista más árakat kap.
Makro / Külgazdaság
Mától egy kicsit kevésbé függünk az oroszoktól
Privátbankár.hu | 2015. július 2. 10:01
Elindult a kereskedelmi forgalom a Szlovákiát Magyarországgal összekötő gázvezetéken.
Vásárló
A nap legrosszabb grafikonja: hol lehet a legolcsóbb a sör?
Privátbankár.hu | 2015. július 1. 19:30
Sajnálatosan hiányosnak bizonyult a németek tudása a nemzetközi sörárakat illetően, egy összehasonlításban Sevillát hozták ki legolcsóbbnak. Pedig Budapesten is létezik olcsóbb sör, sok feltörekvő országban pedig minden bizonnyal Európánál kevesebbe kerül a nedű.
Makro / Külgazdaság
A nap grafikonja: egymillió ember kért menedékjogot Németországban
Eidenpenz József | 2015. június 25. 18:40
Németországban nagyjából duplájára nőtt a menedékkérők száma az utóbbi egy évben, de a kilencvenes években a mostaninál is rosszabb volt a helyzet. Akkor pár év alatt egymillió ember kért menedékjogot, főleg a jugoszláv utódállamok háborúi miatt.
Vásárló
Édesszájú Magyarország: egyre többet nyalunk
Privátbankár.hu | 2015. június 25. 08:15
Az elmúlt években meglódult a különböző jégkrémek piaca, de továbbra is szezonális édességek maradtak.
Makro / Külgazdaság
Tévhitek és indulatok: hova kellene igazán kerítést építeni?
Eidenpenz József | 2015. június 24. 06:04
Mire jó egy török kerítés? A menekültkérdés tele van tévhitekkel, indulatokkal. Tényleg Nyugat-Európa a menekültek igazi mentsvára és valóban óriási terheket jelent neki az áradat? Melyik országban jut egy főre a legtöbb menekült? Hol áll Magyarország? Meg fognak lepődni, az első tízbe sem férünk bele.
Részvény / Deviza / Áru
A nap grafikonja: így értük utol pár hónap alatt a versenytársakat
Eidenpenz József | 2015. június 23. 18:15
Mintegy három és fél évig stagnált a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, hogy azután pár hónap alatt harmadával emelkedjen. Korábban viszont közel négy évig helyben toporgott. Mire volt elegendő az emelkedés? Ledolgoztuk ezzel a korábbi stagnálást? Megelőztük versenytársainkat?
Makro / Külgazdaság
Rossz előjel: Magyarország majdnem annyira korrupt, mint Görögország
Privátbankár.hu | 2015. június 19. 14:10
A sok száraz makroadat nem minden, vannak olyan tényezők, amelyek nem mérhetők pontosan, mint a korrupció, mégis tönkre mehet bele egy ország. „Görögország problémája nem az adósság, hanem saját maga” – írja az Aegon Alapkezelő blogja. Mi viszont lefelé csúszunk és vészesen közeledünk hozzájuk.
Karrier
Én eljöttem Ausztriába fél pénzért - megint több a magyar a szomszédban
Eidenpenz József | 2015. június 15. 14:30
A májusi foglalkoztatási adatok szerint még soha nem volt ennyire magas a külföldiek aránya az osztrák munkaerőpiacon. Ám a magyarok létszáma 4446 fővel bővült, de ez még nem új rekord, inkább a németeknek és a jugóknak kellene nekimenni, mint a magyaroknak. Lassan, de biztosan nő a román és ex-jugoszláv állampolgárok létszáma.
Makro / Külgazdaság
Van valami, amiben bőven hozzuk az európai átlagot
Privátbankár.hu | 2015. június 11. 09:17
Középmezőnyben helyezkedett el a magyar államadósság 2014-ben az Európai Unió kimutatásai szerint. Tavaly a külföldiek vették az értékpapírokat.
Makro / Külgazdaság
Menekültek és maffia – jut rád annyi négyzetméter, mint rájuk?
Eidenpenz József | 2015. június 10. 18:15
Hogyan élik meg vajon a nyugati országok a menekültproblémát? Hány négyzetméter és hány euró jut egy menekültre? Mi történik Olaszországban, ahol a legtöbbjük partot ér? Hogyan helyezik el őket? Jó üzlet-e menekülteket ellátni? Súlyos kérdések, melyekre kevesebb figyelem jut.
Személyes pénzügyek
Jön az IKEA nagy dobása
Privátbankár.hu | 2015. június 4. 14:10
Online rendelés után a kapuig viszi a svéd bútoróriás a termékeit. Egyetlen egy probléma maradt már csak.
Makro / Külgazdaság
Hamarabb kerülnek kínai polcokra a magyar termékek
Privátbankár.hu | 2015. május 28. 10:59
A távol-keleti ország felgyorsítja a magyar élelmiszerekre vonatkozó engedélyeztetéseket, így elsőként a tőlünk származó tejtermékek köre bővülhet.
Makro / Külgazdaság
Politikai földrengés Varsóban: mi lesz a magyar barátsággal?
Káncz Csaba | 2015. május 26. 08:40
Az új elnök visszavesz az éles oroszellenes retorikából, a kijevi oligarcha-állam feltétlen támogatásából, és elkezdheti számon kérni az ukrán és litván szomszédokon a lengyelek jogait. A Kijevhez és Moszkvához fűződő differenciáltabb varsói megközelítés közelebb hozhatja egymáshoz Varsót és Budapestet, egyben lazít az eddigi oroszellenes balti-lengyel-román Antant szilárdságán is.
Személyes pénzügyek
Növöget a GDP? Kit érdekel! Ugyanolyan pocséknak érezzük a helyzetünket
Eidenpenz József | 2015. május 19. 06:08
Pocsék a magyar lakosság hangulata az OECD felmérése szerint, és csak a görögök múlnak alul bennünket ezen a téren a 34 legfejlettebb ipari ország közül. A jövedelmi és lakáskörülmények, az egészség és a munka területén is rosszul állunk, az oktatás, a közbiztonság vagy a környezet terén talán közepesen.
Karrier
Lebukott az FPÖ – magyarokkal dolgoztatott az idegenellenes párt
Eidenpenz József | 2015. május 15. 16:21
Kínos helyzetbe került a szélsőjobboldali osztrák FPÖ, rajtakapták, hogy a hazai munkahelyek védelmét szorgalmazó plakátját magyar rendszámú autóból ragasztgatták ki. A magyar munkavállalók száma erősen csökkent áprilisban Ausztriában, és lehet, hogy ez már csak részben szezonális jelenség. Egyre többen vannak ugyanis a románok.
Részvény / Deviza / Áru
Közelíti a 308 forintot az euró, de megtáltosodott az OTP
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 18:44
Van, aki szerint a Telekom gyorsjelentése felemásra sikerült, más szerint a várakozásoknak megfelelő volt, a papír mindenesetre esett, akárcsak a legtöbb európai részvény. A görög helyzeten, az emelkedő kötvényhozamokon túl a gyenge német GDP-adat is nyomasztotta az európai tőzsdéket. A forint gyengécske, az OTP viszont megtáltosodott.
Makro / Külgazdaság
Itt az adat - jól indult az év a magyar gazdaságban
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 09:10
Bőven három százalék feletti lett a hazai GDP az első negyedévben. Az ipari bővülés nagyot húzott a gazdaságon.
Makro / Külgazdaság
Kanada, Magyarország két jó barát - erősödhetnek a kereskedelmi kapcsolatok
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 13:19
Az Európai Unió és Kanada közötti Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás 2016-os hatályba lépése után hazánkkal is erősödhet a kereskedelmi kapcsolat.
Karrier
Szabó család – azért nem vándoroltak ki többen, mert nem tudták megfizetni?
Eidenpenz József | 2015. május 11. 10:33
A 19. század végi-20. század eleji kivándorlási hullám sokaknak eszébe jut, amikor a mai tendenciákat figyelik, de nagyok a különbségek is. Ahhoz, hogy valaki annak idején kivándoroljon, a tipikus célpont, Amerika területére, például egészen nagy összegű beruházásra volt szükség, amit nem mindenki tudott vállalni. Részben ma is hasonló a helyzet.
Karrier
Kiszorítják a magyarokat Ausztriából?
Eidenpenz József | 2015. április 29. 08:27
Általában tél közepén és nyár közepén van csúcs az osztrák foglalkoztatásban a turizmus miatt, az idén télen azonban sok év után először nem ért el új rekordot a magyarok száma. Márciusban csökkent a létszámuk, miközben több ezer román és lengyel állampolgár érkezett.
Személyes pénzügyek
Választanod kell: két gyereket szeretnél, vagy egy családi házat?
Eidenpenz József | 2015. április 27. 06:09
Miközben a közgazdászok azon vitatkoznak, hogy két vagy három millió súlyosan szegény ember él az országban, gyakran felmerül az is, hogy a többgyermekes családok különösen veszélyeztetettek. Mennyibe kerül ma egy, vagy két, három gyermek eltartása Magyarországon? Hogyan viszonyul ez az átlagfizetéshez vagy a létminimumhoz, minimálbérhez?
Makro / Külgazdaság
Felejtsük el a nemzeti maszlagot, és ki az állammal a gazdaságból
Privátbankár.hu | 2015. április 20. 20:30
Nagyon nem az a lényeg, hogy a bankokat hazai vagy külföldi menedzserek vezetik Európa egyik leggazdagabb embere szerint. A nemzetek sebezhetősége és veszteségei növekednek, ha a politika nemzeti érdekekre hivatkozva beavatkozik az üzleti életbe. Lengyelország a gazdaság következetes liberalizációja, a vissza nem csinált privatizáció miatt ért utol bennünket.
Karrier
Ötödével nőtt a Németországban dolgozó magyarok létszáma egy év alatt
Eidenpenz József | 2015. április 10. 06:08
Januárban 21 százalékkal, közel 13 ezer fővel több magyar állampolgárt alkalmaztak hivatalosan Németországban, mint egy évvel korábban. Ez a velünk egyszerre csatlakozott nyolc kelet-európai ország mezőnyében csúcs, de a románok és bolgárok ennek többszörösét produkálták. A dél-európai válságállamok polgárai viszont nem sietnek annyira.
Makro / Külgazdaság
Magyar húsokat vizsgálnak az oroszok
Privátbankár.hu | 2015. április 9. 13:54
Április 20-30. között ellenőrzést végez az orosz állategészségügyi hatóság azoknál a magyar üzemeknél, amelyek esetében feloldották az embargót.
Deviza / Áru
Marc Faber: Óhatatlanul drágulni fog a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2015. április 8. 12:24
A világhírű befektető derűlátó térségünk tőkepiacairól az Alapblogon, szerinte tőzsdéink drágulni fognak. Ázsia vezető tőkései maguk mögött hagyják az amerikai piacokat, figyelmük egyre inkább az olcsó euró és az olcsónak tartott európai részvények irányába fordul. Az Amerikából Európába irányuló gyorsuló tőkeáramlás késleltetett hatással fel fogja hajtani az euró árfolyamát a dollárral szemben.
Karrier
Megvan, mennyien ingáznak Ausztriába – a románokkal versenyzünk
Eidenpenz József | 2015. április 8. 06:09
Mostanában főleg a románokkal versenyzünk az osztrák munkaadók kegyeiért, februárban is nőtt a magyar dolgozók száma, de a románoké megint kicsit jobban. Kis híján megdőlt a nyári rekord, de mégsem. A legtöbb bevándorló német, de végre megbecsülték az ingázók számát.
Utazás
Egyre több cseh szeret bele hazánkba
Privátbankár.hu | 2015. április 1. 15:26
Magyarország iránt nőtt meg leginkább a csehek érdeklődése tavaly, ha külföldi utazásra került a sor.
Makro / Külgazdaság
Vigyázat azzal a banksanyargatással, a külföldi gyárak házibankjukat kedvelik
Privátbankár.hu | 2015. március 25. 17:01
Gyors ütemben jön fel Közép-Európa, összeurópai gazdasági jelentősége nyolc év alatt öt százalékot erősödött, miközben Németországé csak két százalékot, és a dél-európai országok is visszaszorultak – írja az Alapblog. Magyarország újabban sereghajtó volt a régióban, de újra sikeressé válhat. Ipar nélkül nem megy. De nem jó a külföldi befektetőket elbizonytalanítani.
Friss
Vállalat
Már 5 ezer vállalkozás kért a 3 százalékos hitelből
Rohamra indultak a fix 3 százalékos hitelért.
3 perce
Részvény / Deviza / Áru
Vaskos pluszban a tőzsde, történelmi csúcson az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,58 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
12 perce
Makro / Külgazdaság
Amíg Trump az elnök, nem lesz szankció – mondja Orbán Viktor
Ez volt az év legfontosabb tárgyalása – mondta Orbán Viktor.
19 perce
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament
11:20
-
Egyre veszélyesebb helyeken tűnnek fel ismeretlen drónok Európában
11:03
-
A Mol-nál nem eszik olyan forrón a kását, az orosz olajról való leválás előkészülete folytatódik
10:44
-
Trump beígérte a frankót az amerikaiaknak
10:24
-
Újabb adategyeztetésre hív a NAV
10:05
Turizmus Online cikkei
-
Még nyitva a regisztrációs ablak az Aktív Magyarország Konferenciára
08:39
-
Szellemi lakoma – gasztroélmény helyett ezúttal valami egész más
08:04
-
Berlini Szabadság Hét: művészeti események és városi séták a programban
07:36
-
Ha még nem hallotta a hírt, sosem találná ki, mi volt a Louvre biztonsági kameráinak jelszava
07:18
-
Két új egység a Best Western németországi szállodái között
06:52
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
2025. november 9. 15:59
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
-
Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
2025. november 9. 13:34
-
Tovább nyílik a magyar társadalmi olló, az átlagember egyre többet költ élelmiszerekre
2025. november 9. 12:34
-
Magyar Péter Trumpról és orosz hackerekről is beszélt a Financial Times-nak
2025. november 9. 14:10

