Magyarország
Makro / Külgazdaság
Jóval több magyar talált állást Németországban, mint szíriai vagy görög
Eidenpenz József | 2016. május 17. 18:14
Lassan, de biztosan nő tovább a magyar munkavállalók száma Németországban, 90 ezer munkavállaló, családtagokkal együtt pedig összesen kétszer annyi magyar is lehet kint. A román állampolgárok sokkal többen vannak. A menekültek alig tudtak eddig állást találni, főleg, ha nem Európaiak. De a krízisben levő dél-európaiak sincsenek sokan.
Részvény / Deviza / Áru
Ingyenes demószámlákon is kipróbálható a devizakereskedés
Privátbankár.hu | 2016. május 17. 09:25
Az ActivTrades az alacsony spreaden kívül nem számít fel más költségeket a kereskedési rendszerében, profi elemző eszközöket kínál, amelyeket a demo számlán is ki lehet próbálni. Magyar nyelven is elérhető az ügyfélszolgálata, a kötelező brit betétbiztosításon kívül pedig félmillió fontig külön biztosítás védi az ügyfeleket. Interjú Alex Puscoval, az ActivTrades alapítójával.
Makro / Külgazdaság
Nagyon elfáradt a Pannon Puma, csak Görögország múlta alul
Privátbankár.hu | 2016. május 13. 16:42
A Eurostat előzetes becslése szerint az EU-ban Görögországban volt a legrosszabb az első negyedév, utána azonban Magyarország következett, éves szinten mindössze fél százalékos gazdasági növekedéssel. Szomszédunk, Románia volt a csúcstartó, de Szlovákia és Bulgária is eléggé az élbolyban végzett. Persze ez lehet átmeneti megtorpanás is.
Részvény / Deviza / Áru
Szeretne 7,9 százalékos hozamot? Itt van a szomszédban
Eidenpenz József | 2016. május 11. 06:08
Az osztalék lesz a holnap kamata – mondja sok szakember a tartósan alacsony, sőt több országban negatív kamatlábak, állampapír-hozamok láttán. Még meglepően sok olyan ország van, ahol meglehetősen magas osztalékot fizetnek a cégek, a csúcstartó Románia, de a csehek is jól állnak. Magyarország azonban már nincs az élvonalban.
Személyes pénzügyek
Ha a németeknek túl alacsony a nyugdíj, akkor mi mit szóljunk?
Eidenpenz József | 2016. április 29. 16:01
Az OECD tanulmánya szerint egy átlagos keresményű magyar férfi nyugdíjba vonulásakor a bérének majdnem 90 százalékára számíthat nyugdíjként, ami az egyik legmagasabb érték az EU-ban. Németországban ez az érték csak 50 százalék, ami viszont majdnem a legalacsonyabb, így ott sokan elégedetlenek. Az igazi nyugdíjas-paradicsom azonban Ausztria.
Állampapír / Kötvény
Kik és hányan akarnak Magyarországon pénzért letelepedni?
Privátbankár.hu | 2016. április 26. 10:29
277 milliárd forint folyt be eddig a letelepedési kötvényekből.
Személyes pénzügyek
Új adatok jöttek, tavaly legalább 50 ezer magyar költözött külföldre
Eidenpenz József | 2016. április 25. 16:10
Az Eurostat adatai szerint egy év alatt körülbelül 15 százalékkal, 2010 óta pedig majdnem három és félszeresére nőtt a hivatalosan külföldön élő magyar állampolgárok száma, bár a régi adatok hiányosak. Az viszont biztos, hogy tavaly minimum 370 ezer fő lakott az EU főbb országaiban, majdnem ötvenezerrel több, mint egy évvel korábban.
Makro / Külgazdaság
Újra csúcson a magyar munkavállalók Ausztriában, de kitiltanák őket
Eidenpenz József | 2016. április 22. 16:30
Megint történelmi csúcson járt az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok létszáma, az utóbbi egy évben pedig minden más országot megelőzve közel hétezer új munkahelyet szereztek meg honfitársaink. Az osztrákok egy része szívesen kitiltana bennünket a munkaerőpiacukról, mások viszont tudják, egyes munkákra úgysem találni helyi embert.
Személyes pénzügyek
Akarod tudni, mennyivel emelik a német nyugdíjakat?
Eidenpenz József | 2016. április 21. 17:00
Németország jobban teljesít. A kormány nyugdíjemelésről döntött, már július 1-től emelkednek a juttatások. Az ország nyugati felében 4,25, Kelet-Németországban 5,95 százalék lesz a növekedés. Jóval több, mint Magyarországon. Ott ugyanis van bevándorlás, és a nyugdíjakat nem hasraütéssel, politikai döntéssel, hanem a bérek emelkedése alapján állapítják meg.
Vállalat
Hiába akarnak leszámolni vele, imádják az utasok az Ubert
Privátbankár.hu | 2016. április 19. 16:37
Elsöprő mértékben elégedettek az fuvarmegosztóval a felhasználók. A többség persze nem egyedül utazik.
Ingatlan
Ingatlanpiaci lufitól tartanak a nulla közeli kamatok miatt
Privátbankár.hu | 2016. március 30. 14:15
A német Bundesbank szakértője árbuborék kialakulásának első jeleit látja a német ingatlanpiacon, aminek veszélyes következményei lehetnek. A magyar ingatlanpiacot nagy mértékben befolyásolják a külföldi befektetők vásárlásai, így áttételesen ez számunkra sem közömbös. Az alacsony kamatok terhét az ügyfelekre próbálják hárítani.
Vásárló
Ott fogsz majd nyuszikat keresni, ahol senki sem lát
Privátbankár.hu | 2016. március 28. 19:09
Egy erotikus oldal felmérése szerint húsvétkor messze a sokszorosára nő a keresések száma olyan tartalmakra, amelyek a Húsvét, tojás, nyúl szavakat tartalmazzák. De a nyúljelmez és a templom szó is felettébb népszerű ilyenkor. Ugyanakkor kissé visszaesik a látogatók száma a hétköznapokhoz képest. A magyar nézelődők között jóval több a nő, mint a világátlag.
Részvény / Deviza / Áru
Kevesebb a gáz az ukrán tározókban, felhalmoznának a következő télre
Privátbankár.hu | 2016. március 28. 13:11
Egy hét alatt 9 milliárd köbméter alá, 8,7 milliárdra csökkent az ukrajnai tározókban megmaradt földgáz - közölte hétfőn az Ukrtranzhaz állami gázszállító vállalat. A legtöbb gáz Szlovákiából érkezik, továbbá Magyarországról és Lengyelországból.
Vásárló
Azt hitte, nem lesz már több havazás? Jobb lesz, ha felkészül
Privátbankár.hu | 2016. március 14. 19:29
Havas eső és havazás is várható az éjszaka folyamán az ország északi részén, de holnap se számítsunk tavaszias időre.
Makro / Külgazdaság
Orbán: Seehofer úrral egy húron pendülünk
Privátbankár.hu | 2016. március 4. 14:28
Orbán Viktor magyar és Horst Seehofer bajor miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott ma délelőtti találkozójukról, ám az udvariassági körökön, valamint eddigi menekültügyi álláspontjukon kívül lényegében nem árultak el semmi lényegeset. Orbán nulla menekültet akar, de fizeti részét a török segélyből. Talán majd a hétfői török-német csúcs után kiderül valami.
Makro / Külgazdaság
Ilyen csúnyát is ritkán mondanak Orbán Viktorról
Privátbankár.hu | 2016. március 4. 12:14
Aktív, ráadásul kormányzó koalíciós párthoz tartozó politikushoz képest szokatlanul erős szavakat használt egy SPD-vezető, aki az „embertelenség nagykövetének” nevezte Orbán Viktort. Horst Seehofer bajor CSU-vezért rengetegen bírálják budapesti látogatásáért, a német alkancellár szerint egyenesen Angela Merkel legnagyobb ellenségével szövetkezik.
Makro / Külgazdaság
Itt a kormány új csodastratégiája: így pörgetik fel az ipart
Privátbankár.hu | 2016. március 2. 11:18
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mutatta be az Irinyi-tervet, amelynek célja az ipari termelés feltornázása.
Makro / Külgazdaság
Miben fejlődött az elmúlt évben Magyarország?
Privátbankár.hu | 2016. február 26. 17:52
Az Európai Bizottság szerint Magyarország kiegyensúlyozott, de továbbra is viszonylag mérsékelt növekedési pályán halad.
Személyes pénzügyek
Alábecsülték? Robbant az Airbnb budapesti vendégeinek száma
Eidenpenz József | 2016. február 24. 17:01
Tavaly 122 százalékkal nőtt az Airbnb-vel Budapesten megszálló utazók száma, ez megegyezik a prágai adattal, jobb a bécsinél, de rosszabb a varsóinál és a krakkóinál. Ez már komoly létszámot, több százezer turistát jelent. Budapesten volt a szállások 77 százaléka, utána a Balaton és Pécs következett. A cég növekedése világszerte mellbevágó, de van, ahol az Airbnb mellett a hagyományos szállodaipar is szépen tudott nőni.
Makro / Külgazdaság
Ausztria hátat fordít Merkelnek - a magyarokon csattan az ostor
Káncz Csaba | 2016. február 22. 08:55
Az osztrák kormányzó pártok kétségbeesetten próbálnak levegőhöz jutni az előretörő populisták mellett. A menekültügyben ezért elfordulnak Merkel kurzusától és már nem érdekli őket az EU-jog sem. Forrnak az indulatok az olasz és a magyar határrégióban is. Elszabadult a brit démon: az osztrák kancellár csökkenteni akarja az unióból érkezett munkavállalók gyerekpótlékát – a listát a magyarok vezetik.
Makro / Külgazdaság
Ráuszítják a német titkosszolgálatokat az orosz rémhírterjesztőkre
Privátbankár.hu | 2016. február 20. 13:00
Már régóta gyanítják, hogy Oroszország tudatos, célzott, szervezett rémhírterjesztő propagandával Angela Merkel kancellár gyengítésére és Németország, sőt az EU destabilizálására törekszik. A német kormány most megbízta a titkosszolgáltatokat, hogy járjon utána a bizonyítékoknak. Tisztáznák azt is, támogatják-e az oroszok a német szélsőjobboldalt, mint Magyarországon és Franciaországban.
Makro / Külgazdaság
Felfüggeszthető az uniós tagságunk, ha szélsőjobboldali párt kerülne hatalomra
Privátbankár.hu | 2016. február 20. 10:29
A francia államfő pénteken egy rádióinterjúban kijelentette, Európának megvannak a jogi eszközei arra, hogy megakadályozzon egy országot a demokratikus értékek megsértésében, és fel is függesztheti annak az államnak a tagságát, amelyben szélsőjobboldali párt kerül hatalomra.
Részvény / Deviza / Áru
Az EU keresztbe tehet Orbán és Putyin energiapaktumának
Privátbankár.hu | 2016. február 18. 15:18
Van gázszállítási szerződésünk 2019-ig, de 2019-ben akarja befejezni az adriai folyékonygáz-terminált is az EU, egy csővezetékkel Magyarországra. Brüsszelben 14 projektet terveznek, amelyek az Oroszországtól való gázfüggőséget lennének hivatottak csökkenteni. A balti országok folyékony gázzal kapcsolatos tapasztalatai kedvezőek.
Makro / Külgazdaság
Sokkal több a külföldi Ausztriában, de a helyieknek is jutott munka
Eidenpenz József | 2016. február 16. 16:14
A legújabb adatok a külföldi munkavállalók számának további emelkedését mutatják. Ezen belül a magyar, román és lengyel állampolgárok száma majdnem egyformán emelkedett. Egy év távlatában több tízezer új alkalmazott állt munkába, nagy részük kelet-európai, de a helyieknek is jutott új munkahely.
Makro / Külgazdaság
Nagyon megy a magyar gazdaság: meglepő adatok jöttek
Privátbankár.hu | 2016. február 12. 09:30
Szárnyal a magyar gazdaság, megjöttek a legfrissebb GDP-adatok. Közel három százalékkal volt nagyobb a bővülés 2014-hez képest.
Makro / Külgazdaság
15 érv amellett, hogy az emberek miért mennek el Nyugatra
Érces János | 2016. február 2. 14:51
Szinte mindenki ismer olyat, aki külföldön él, ha meghallgatjuk őket, kiderül, számos nyomós oka van annak, hogy távoztak. A főbb okok, hogy itt alacsonyak a bérek, az alacsony jövedelműeknek esélyük sincs megtakarítani, előre lépni, a főbb rendszerek, mint a nyugdíj, az oktatás vagy az egészségügy rossz állapotban vannak és javulás nem látszik. (Jegyzet.)
Makro / Külgazdaság
Kapuzárási pánik – a Balkánon igazi menekültpokol várható
Privátbankár.hu | 2016. január 27. 20:00
A dél-kelet-európaiak már nem várnak tovább Brüsszelre és Berlinre, vészforgatókönyveken dolgoznak arra az esetre, ha Németország bezárná kapuit a menekültek előtt. Húzzák fel a kerítéseket, főleg Macedónia lehet az EU új bástyája. Mi lesz, ha nagy tömegek esnek csapdába a Balkán-félszigeten? Áttörik a határokat, vagy humanitárius katasztrófa fenyeget?
Makro / Külgazdaság
Akkor most állítsák meg a magyar, román, lengyel gazdasági bevándorlókat is!
Privátbankár.hu | 2016. január 25. 12:16
Az EU-országokból, főleg Dél- és Kelet-Európából érkező, szociális segélyt kapó személyek száma Németországban százezres nagyságrenddel is nőhet egy bírósági ítélet nyomán. A német önkormányzatoknál elfogyott a cérna, túl sok kelet-európai veszi igénybe a szociális juttatásokat, ami a szociális rendszer csődjéhez vezethet.
Makro / Külgazdaság
Majdnem 12 milliárdot kereshetnek a magyar cégek Mongóliában
Privátbankár.hu | 2016. január 25. 11:34
Aláírtak 40 millió dollárnyi szerződést Ulánbátorban, ami rengeteg lehetőséget hozhat majd a magyar cégeknek
Vállalat
Filmbe illő történet: mostantól teljesen máshogy tévéznek a magyarok?
Privátbankár.hu | 2016. január 24. 07:45
Minek köszönheti sikerét a videószolgáltató? Most a Netflix miatt eltűnik a lineáris tévézés? Mire számíthatnak a magyarok? Rengeteg a felmerülő kérdés azok után, hogy hazánkban is elérhetővé vált több millió ember mindennapi elfoglaltsága, így nem árt tisztázni a történetet.
Makro / Külgazdaság
Nem a menekültek veszik el az osztrákok munkáját, hanem a magyarok
Eidenpenz József | 2016. január 22. 16:45
Decemberben csökkent ugyan az Ausztriában dolgozó külföldiek száma, de a magyaroké több ezer fővel emelkedett, közel kerülve a nyári rekordhoz. Nagyobb riválisaink, mint a törökök, románok, lengyelek kevesebben lettek. A menekültek szinte labdába sem rúghatnak az ottani munkaerő-piacon, erre utal, hogy az Ázsiából érkezett dolgozók száma csak pár tucattal nőtt, az Afrikából származóké pedig egyenesen csökkent.
Makro / Külgazdaság
Orosz bábnak nézik a magyarokat? Egyre feszültebb a viszony Amerikával
Káncz Csaba | 2016. január 22. 09:23
A kitiltási botrány óta törékeny és feszült Washington és Budapest kapcsolata. Vizsgálhatják majd az amerikai titkosszolgálatok, hogy történt-e komoly nagyságrendű visszaosztás orosz részről Paks II., a magyar GDP 13 százalékát kitevő projekt odaítélésekor. De mi a magyar álláspont az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény megkötésével kapcsolatban?
Vásárló
Nálunk van vajon Kelet-Európa legdrágább taxitarifája?
Eidenpenz József | 2016. január 20. 16:07
Összehasonlítottuk sok európai ország taxitarifáit, térségünkben, a volt szocialista országok között majdnem megszereztük a pálmát, csak Prága drágább egy kicsivel. Bécs vagy Párizs nem annyival drágább, mint amennyivel ott a bérek magasabbak, de minden nyugati országban többet kell fizetni a taxiért, mint itt. Sok helyen van hatósági ár, és a Vasfüggönytől keletre nem árt óvakodni a hiénáktól.
Vállalat
Eddig bírta Magyarországon a légitársaság: felfüggesztik járataikat
Privátbankár.hu | 2016. január 19. 10:45
Már csak április végéig van lehetőség igénybe venni a TAP Portugal légitársaságot, mert a cég kivonul Magyarországról.
Makro / Külgazdaság
Itt az infláció-jóslat: csak az olaj szólhat bele?
Privátbankár.hu | 2016. január 11. 17:12
Az elemzőházak szerint a lengyel és cseh infláció egy százalék körül alakul, a magyar pedig 2,1 lehet, ha nem kavar be a Brent.
Vásárló
Tök jó, hogy itt is lesz Netflix, de mit lehet majd nézni rajta?
Veres Patrik | 2016. január 7. 19:01
Egyelőre a Netflixre is áll ugyanaz, mint az összes többi diszruptív, forradalmasító vállalatra: a régimódi jogszabályok és keretek miatt elveszhet mindaz, amiért érdemes használni egy ilyen szolgáltatást. Kérdés az is, hogy mivel lehet megnyerni a magyar felhasználókat?
Vásárló
Egyre nehezebb lélegezni: több városban is fullasztó a levegő
Privátbankár.hu | 2016. január 6. 12:16
Budapesten és az ország jelentős nagyvárosaiban kifogásolt a levegő minősége.
Vásárló
A fiatalok teszik gazdaggá a netes kereskedőket?
Privátbankár.hu | 2015. december 26. 09:07
Magyarországon is a fiatalok a netes vásárlás hajtómotorjai. Egyre többször vásárolunk online naponta.
Vásárló
Ezért jó, hogy ma halat eszel - akár az életed is múlhat rajta
Privátbankár.hu | 2015. december 25. 12:33
Még mindig kiugróan magas a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozások száma Magyarországon, a hazai halálesetek mintegy fele vezethető vissza erre. A helyzet javításához a magyar lakosság táplálkozási szokásain is változtatni kellene, előtérbe helyezve az egészséges ételek fogyasztását.
Makro / Külgazdaság
„Lengyelország orbanizálása folyik?” – részben kiiktatták az Alkotmánybíróságot
Privátbankár.hu | 2015. december 24. 12:24
A külföldi és belföldi kritikát figyelmen kívül hagyva az új nemzeti konzervatív kormányt támogató képviselők szavazataival újraszabályozták a lengyel Alkotmánybíróság működését. Orbán a példakép? A német sajtó szerint „Lengyelország nem Magyarország”.
Vásárló
Mérgező pletykák – nem, a menekültek senkit sem fejeztek le vagy ettek meg
Érces János | 2015. december 18. 14:12
Abszurd és ijesztő pletykákkal rágalmazzák Németországban a menekülteket, amelyek különösen azért veszélyesek, mert széles körben elterjednek és szilárdan beeszik magukat az emberek fejébe – írja a német N24.de. Az is elképzelhető, hogy egy viccnek szánt ál-rémhír is igazként terjedt el és bevették az emberek. És nálunk?
Vásárló
Érintett vagy a dízelbotrányban? Itthon is kezdődnek a visszahívások
Privátbankár.hu | 2015. december 16. 17:02
34 ezer autó érintett idehaza a károsanyag-kibocsátási botrányban. A tulajokat most keresi fel az importőr.
Karrier
Kiszorítják a menekültek a magyarokat Ausztriából?
Eidenpenz József | 2015. december 14. 13:32
Novemberben 428 fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyarok létszáma, ami ilyenkor ősszel, a turisztikai, mezőgazdasági és építőipari holtszezonban normális. A lengyel és román állampolgárok létszáma nagyobb mértékben esett vissza, a volt Jugoszlávia területéről érkezetteké viszont kevésbé. Menekülteknek szinte nyoma sincs a statisztikában.
Makro / Külgazdaság
Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Európai Unióban
Privátbankár.hu | 2015. december 10. 08:12
A Transparency International (TI) ismét konferenciát tartott a korrupcióellenes világnap alkalmából: az "Átláccó" Fesztiválon közbeszerzésekről, az európai uniós források elosztásáról, ellenőrzéséréről és az ezekkel kapcsolatos visszaélésekről volt szó.
Vásárló
Imádjuk a telet - hova utazunk síelni?
Privátbankár.hu | 2015. december 8. 12:48
Nem szeretünk messzire menni, és viszonylag kedvező áron hódolunk a közkedvelt téli sportnak.
Makro / Külgazdaság
Na, ki van a címlapon vasárnap Németországban? Orbán
Privátbankár.hu | 2015. december 6. 15:20
A Frankfurter Allgemeine Zeitung online vasárnapi vezércikke azt taglalja, hogy Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország hangulatot keltenek az EU ellen. Ami a menekültválság közepette hatékonyabb, mint bármikor ezelőtt, ám a résztvevők számára veszélyesebb is. Végképp elsodródhatunk ugyanis Európától. Az okokról sok érdekeset írnak.
Részvény / Deviza / Áru
Nem okoz pénzügyi válságot a Fed kamatemelése a feltörekvő térségben?
Privátbankár.hu | 2015. december 6. 14:36
Londoni pénzügyi elemzők szerint csekély a valószínűsége annak, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve kamatemelési ciklusának decemberre várt kezdete rendszerszintű pénzügyi válságot okoz a feltörekvő térségben, bár a csoporton belül vannak sebezhető gazdaságok.
Makro / Külgazdaság
Még közelebb kerültünk a lengyelekhez
Privátbankár.hu | 2015. december 4. 14:30
Megnyitotta irodáját a Magyar Nemzeti Kereskedőház Krakkóban.
Friss
Vállalat
Már 5 ezer vállalkozás kért a 3 százalékos hitelből
Rohamra indultak a fix 3 százalékos hitelért.
3 perce
Részvény / Deviza / Áru
Vaskos pluszban a tőzsde, történelmi csúcson az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,58 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
12 perce
Makro / Külgazdaság
Amíg Trump az elnök, nem lesz szankció – mondja Orbán Viktor
Ez volt az év legfontosabb tárgyalása – mondta Orbán Viktor.
19 perce
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament
11:20
-
Egyre veszélyesebb helyeken tűnnek fel ismeretlen drónok Európában
11:03
-
A Mol-nál nem eszik olyan forrón a kását, az orosz olajról való leválás előkészülete folytatódik
10:44
-
Trump beígérte a frankót az amerikaiaknak
10:24
-
Újabb adategyeztetésre hív a NAV
10:05
Turizmus Online cikkei
-
Még nyitva a regisztrációs ablak az Aktív Magyarország Konferenciára
08:39
-
Szellemi lakoma – gasztroélmény helyett ezúttal valami egész más
08:04
-
Berlini Szabadság Hét: művészeti események és városi séták a programban
07:36
-
Ha még nem hallotta a hírt, sosem találná ki, mi volt a Louvre biztonsági kameráinak jelszava
07:18
-
Két új egység a Best Western németországi szállodái között
06:52
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Az oroszok üzentek Trumpnak: a nukleáris meghajtású rakéta nem atomfegyver
2025. november 9. 15:59
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
-
Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
2025. november 9. 13:34
-
Tovább nyílik a magyar társadalmi olló, az átlagember egyre többet költ élelmiszerekre
2025. november 9. 12:34
-
Magyar Péter Trumpról és orosz hackerekről is beszélt a Financial Times-nak
2025. november 9. 14:10

