Tőzsde
Részvény / Deviza / Áru
10 ezer dollárnál az ár – már lehet fogadni a bitcoin bukására
Eidenpenz József | 2017. november 28. 12:30
A bitcoin árfolyama ma már 9900 dollár körül jár, alighanem el fogja érni a tízezret, sokan már az esésére játszanának. A bitcoinnak csak egy kis része forog, a nagy részét jól elásták, mint valami kincset, sőt jelentős mennyiség már el is veszett. Nem fogod kitalálni, mennyiért lennének hajlandóak megválni a megkérdezett bitcoin-tulajdonosok portékájuktól.
Makro / Külgazdaság
Gyengélkedik a forint, adni kezdték a magyar részvényeket
Privátbankár.hu | 2017. november 28. 10:16
Ma is adják a részvényeket Budapesten, a Duna House és a BIF viszont szépen emelkedik. Gyengélkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Mániákusan vásároltak az emberek a Fekete Pénteken, mégis sötét az ég a tőzsdéken
Eidenpenz József | 2017. november 27. 18:48
Nagyon sok bevételt hozott a Fekete Péntek, de a kiskereskedelmi részvények emelkedését felülírta a nyersanyagcégek rossz teljesítménye. Kínában és Koreában döcögtek a tőzsdék, a nap végére elromlott az európai hangulat és az amerikai indexek is szerény mínuszban. Esés volt Budapesten is, száguld a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru
Több mint tízezer dollárt ér egy bitcoin – magával ránthatja a tőzsdéket?
Eidenpenz József | 2017. november 24. 15:14
Ha a bitcoin mellé ingyen kiosztott két másik fizetőeszközt is beleszámítjuk, már több mint tízezer dollárt ér az a bitcoin, amely egy éve még csak 740 dollár volt. Tovább hemzsegnek körülötte a hírek, jók és rosszak egyaránt, a hagyományos pénzügyi rendszerben, tőzsdéken, befektetési alapokban való megjelenése pedig küszöbön áll. Határ a csillagos ég?
Részvény / Deviza / Áru
Mit csinált ma a forint, miközben két társa is történelmi mélypontra süllyedt?
Eidenpenz József | 2017. november 21. 18:52
Két térségbeli deviza, a török líra és a román lej is mindenkori rekord alacsony szintjére süllyedt ma, ha más-más okokból is. Nálunk is a forintot gyengítő, a kamatokat lenyomó lépéseket jelentettek be, és az euró meg is drágult, 314 forint felett is előfordult, de azután visszatért 313 közelébe. A részvénypiacokra visszatért a bika, főleg a technológiai papírok mennek jól.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan a deviza, hamisítják a statisztikai adatokat
Eidenpenz József | 2017. november 21. 14:35
A török líra újabb és újabb mélypontokra zuhan, a jegybanknak egyelőre csak tűzoltásra tellett, de lehet, hogy már készülnek a válságtanácskozásra. Az amerikaiak és a törökök egymást vádolják egy szövevényes pénzmosási ügyben, eközben sokan kételkednek, hogy a török gazdaságról egyáltalán pontos képet lehet-e kapni. Kozmetikázzák az adatokat? Krach lesz a vége?
Részvény / Deviza / Áru
Megkezdte az újabb beetetést a Tesla - megint telefonálni kell a benzin miatt?
Gáspár András | 2017. november 17. 17:46
A Tesla komolyabb eredmény helyett újra reményt adott a befektetőknek, akik hajlandóak is erre némi pénzt áldozni. Európában csendes volt a kereskedés, nálunk a Mol és az Altera voltak a sztárok a tőzsdén. A forint úgy döntött, hosszú hétvégét tart és átaludta a pénteket, az olaj viszont komolyabbat drágult, a végén még fel kell emelnie valakinek a telefont.
Pénzügyi szektor
Újabb szektort hóditanak meg a gépek: félhetnek a brókerek?
Várkonyi Tamás | 2017. november 17. 15:04
Megállíthatatlan a mesterséges intelligencia fejlődése, az autóipar felforgatása után most a brókerek munkáját sodorja veszélybe egy értékpapírokat vizsgáló program. A gépek ma már kreatív, intuitív feladatokkal is megküzdenek, a mesterséges tudat fejlesztése azonban nem jöhettek volna létre a számítógépes játékok nélkül.
Vállalat
A Normafán is bevásároltak Mészárosék
Privátbankár.hu | 2017. november 15. 09:18
Az ügylettel az Appeninn hozzájutott egy budapesti Normafa utcai prémium kategóriás ingatlanhoz.
Pénzügyi szektor
Elfelejtettük a botrányokat? Hatalmasat kaszáltak a brókerek
Privátbankár.hu | 2017. november 15. 08:27
A szárnyaló tőzsde vitte magával a cégeket is, hatalmas forgalmat bonyolítottak.
Részvény / Deviza / Áru
Sokasodnak a jelek – melyik lufi idézi elő a következő világválságot?
Privátbankár.hu | 2017. november 15. 06:06
A legveszélyesebb eszközár-buborékok, avagy lufik az ingatlanpiacon alakulnak ki, mert nem csak egy korlátozott réteget érintenek, hanem a teljes lakosságot. Ilyenek most is vannak a világban, három helyen is. A pénz- és tőkepiacokon további veszélyes eszközök vannak szép számmal, Európára is jut belőlük.
Részvény / Deviza / Áru
Meghal a bitcoin? Éljen a bitcoin? Nagy fordulópont közeleg
Eidenpenz József | 2017. november 14. 16:10
A bitcoin az utóbbi napokban megint hatalmasat ingadozott, de lehet, hogy ezúttal a szokásosnál sokkal többről van szó. A támogató programozók, vállalkozók egy része átpártolt a bitcoin cash-hez, a legszélsőségesebb vélemény szerint a bitcoin el is halhat. Az is lehet, hogy egy nevető harmadik lesz a befutó.
Részvény / Deviza / Áru
Lassan az utolsó shortos is bedobja a törölközőt, kezdődhet a tánc?
Eidenpenz József | 2017. november 13. 14:36
Egyes fontos amerikai részvényeknél minimálisra csökkent a short pozíciók mennyisége, mint az Apple, vagy alatta van a több éves átlagnak, mint a Tesla esetében. Ha ismét elkezdene nőni, az komoly eladási nyomást jelenthet. Az összkép azonban nem jelez kirívóan alacsony short állományt.
Részvény / Deviza / Áru
Érthetetlen, miért zuhant négy százalékkal az OTP
Eidenpenz József | 2017. november 10. 18:57
Világszerte rossz volt ugyan a tőzsdék hangulata, de most Budapest nagyon alulteljesített: 2,1 százalékkal zuhant a BUX akkor, amikor mások csak pár ezrelékkel. A Mol is sokat esett, de az OTP a végén nagyon bezuhant, és közel négy százalékkal lett olcsóbb. A befektetőket főleg az amerikai adóreform körüli teljes bizonytalanság aggasztja.
Részvény / Deviza / Áru
Nem lesz osztalékbajnok az OTP-ből? Jó jelentésre esik a részvény
Privátbankár.hu | 2017. november 10. 13:28
Ma reggel kellemes gyorsjelentést tett közzé az OTP Bank, az elemzői fogadtatások jók, a részvény mégis esik. A vélemények inkább abban térnek el, hogy a várnál jobb-e az eredmény, vagy csak a megszokott módon erős. A bank több osztalékot is fizethetne, de várhatóan inkább akvizíciókra fordítja a pénzt.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hírek után kezdték ütni az OTP-t - drága lesz a tankolás?
Gáspár András | 2017. november 10. 11:25
Az amerikai adócsökkentés körüli bonyodalmak és gyenge vállalati jelentések rontották el a hangulatot a tőkepiacokon. A Mészáros-papírok gyengülnek, az olaj ára megint megugrott.
Részvény / Deviza / Áru
Hat éves csúcson a Richter, öt évesen a Telekom – csak most jön az emelkedés java?
Privátbankár.hu | 2017. november 10. 06:06
Vártnál erősebb számok jöttek két tőzsdei cégtől az elemzők szerint. Hat éves csúcson a Richter profitja, öt éve nem volt ilyen erős a Magyar Telekom eredménye. Ennek ellenére a célárak már nem midig haladják meg számottevően a tőzsdei árfolyamokat, ez óvatosságra intheti a befektetőket.
Részvény / Deviza / Áru
Trump gyengül, minipánik a részvénypiacon, kirobbanó formában az uránbányák
Eidenpenz József | 2017. november 9. 19:02
Csúnya lett a mai tőzsdenap, az európai és amerikai részvényindexek egyaránt komoly, mostanában ritkának számító mínuszokat hoztak össze. A BUX index viszont tartani tudta magát, két cég is jó gyorsjelentést tett közzé, de a Mol árfolyama is tovább emelkedett. Az egyik multi bezár két uránbányát, ami főleg a konkurenseinek kedvez, az eredmény 10-20 százalékos áremelkedés.
Részvény / Deviza / Áru
Ennyit gazdagodtál volna, ha tíz éve fektetsz be
Eidenpenz József | 2017. november 9. 12:59
Megfelelő kamatok híján az egyik fő logikus befektetési alternatíva mostanában a tőzsdei részvény, de az árupiacokat is ajánlják kiegészítőnek. Megnéztük, tíz év alatt mennyit hoztak ezek a befektetések, a kép azonban inkább vegyes. De mindjárt más lenne a helyzet, ha a pénzügyi válság utáni mélyrepülésben vásároltunk volna.
Részvény / Deviza / Áru
Nehezen tudnánk elképzelni jobbat, mint tőzsdére menni – interjú
Eidenpenz József | 2017. november 8. 06:06
Bár sokféle finanszírozási lehetőséget vizsgáltak a terjeszkedéshez, a legjobbnak a tőzsdei tőkebevonás tűnik az UBM Holding számára. Ez nagyjából három év múlva esedékes. A tőzsdevárományosokon kívül más hazai vállalkozásnak is szánt ELITE Program november végén újabb csoportot indít. Interjú Horváth Péterrel, az UBM Csoport igazgatósági tagjával és dr. Lódi Katával, a BÉT szakértőjével.
Részvény / Deviza / Áru
A földön kívüliek számát könnyebb meghatározni, vagy a bitcoin árfolyamát?
Eidenpenz József | 2017. november 7. 16:06
A bitcoin szédítő emelkedése nyomán sokan lufit, buborékot kiáltanak, mások viszont arra a kérdésre keresik a választ, hol lehet ennek a teteje és miért. Lehet-e egyáltalán valahogy értékelni egy ilyen megfoghatatlan valamit? A végeredmények nagyon különbözőek, még akkor is, ha ugyanazt a képletet használják. Akár a földön kívüliek számának becslése a Tejútrendszerben.
Részvény / Deviza / Áru
Vége a hétnek: mi történt a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2017. november 3. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,19 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 39 762,67 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Keményen büntetik a Molt, nem száll le a rakétáról Mészáros Lőrinc cége
Gáspár András | 2017. november 3. 11:01
Várható volt, hogy a tegnapi megelőlegezett hurráoptimizmus után ma esni fog a Mol - az Opus további szárnyalására lassan elfogynak a jelzők. Ahhoz képest, hogy mekkora hírek voltak Amerikában csütörtökön, nem történt semmi a piacokon.
Részvény / Deviza / Áru
Áttört a lélektani határ Budapesten - ömlik a vér a Teslából
Privátbankár.hu | 2017. november 2. 18:08
Lélektani határt tört át ma a budapesti tőzsde, a BUX Európa élén zárt, 40 ezer pont fölött ütött új csúcsot. A britek kamatot emeltek, megjött Trump adócsomagja, a Teslát nagyon ütik.
Részvény / Deviza / Áru
Széttépik Mészáros Lőrinc papírját - felrobbant a bitcoin
Gáspár András | 2017. november 2. 11:32
A tegnapi száguldás után megpihennek az európai indexek, Budapest viszont szárnyal - az élen az Opus, megint 15 százalékos emelkedésnél jár a Mészáros-papír. A Tesla árfolyama akár össze is omolhat, a bitcoin viszont elképesztő ugrást produkál: az árfolyam áttörte a 7 ezer dolláros szintet. A forint erőt gyűjt, egyszer már rápróbált az árfolyam a 310-es szint áttörésére is.
Részvény / Deviza / Áru
Ha ez bejön, még csak ezután robbanhat igazán a bitcoin árfolyama
Eidenpenz József | 2017. november 2. 06:06
A bitcoin árfolyama megint rekordokat döntöget, már a 6600 dollárt is elérte. A jelenség legkézenfekvőbb oka, hogy hivatalos, „rendes” határidős tőzsdére is be kívánják vezetni az év végéig. Ha ez megvalósul, akkor az eddig előle elzárt hagyományos befektetési piacon is megvetheti a lábát, újabb intézményi és magánbefektetők tömegei vásárolhatják.
Részvény / Deviza / Áru
Külföldön épp elintézik az üzemanyagszámládat, megőrülnek a német részvényekért
Eidenpenz József | 2017. november 1. 16:40
Majdnem minden tőzsdén van ma kereskedés, csak nálunk, a lengyeleknél meg az osztrákoknál nem, Európában jó kis száguldás van az árfolyamokban. A német DAX indexet mintha rakétával lőtték volna ki, majdnem két százalékos pluszban van.
Részvény / Deviza / Áru
26 százalékos osztalékhozam? Lehetséges ez?
Eidenpenz József | 2017. október 27. 06:06
Sok jel mutat arra, hogy az olaj árfolyama emelkedni fog a közeljövőben, de nem mindegy, hogyan próbáljuk ezt kihasználni. A részvények vásárlásának több előnye van, például jelentős osztalékbevételekre is szert lehet tenni így, míg maga a kőolaj inkább enni kér, tartása költségekkel jár. Magas osztalékot fizet az öt legnagyobb olajmulti, és érdekes tőzsdei alapok vannak a palettán.
Makro / Külgazdaság
Ezután jön igazán a veszedelem? Elképzelhetetlen hatalmat kapott az új vezető
Eidenpenz József | 2017. október 25. 14:10
Az eddigi kínai vezető nem jelölt ki utódot maga számára, és belevésték nevét a párt alapdokumentumába Mao mellé. Ami azt jelenti, hogy még nagyobb, régen nem látott, valóságos teljhatalomra tett szert. Beszédeiből az következik, hogy az eddiginél sokkal nagyobb szerepet szán Kínának a nemzetközi politikában.
Részvény / Deviza / Áru
A növekedés határa a csillagos ég a magyar tőzsdei cégnél?
Privátbankár.hu | 2017. október 24. 13:55
Az ANY Biztonsági Nyomda már egy nemzetközi cégcsoport, amely még sok növekedési lehetőséget lát a régiós és nemzetközi piacokon. A digitalizáció és az okmánybiztonsági igények a jövőben is katalizálni tudják a Nyomda növekedését. Az eddig teljesítménye is figyelemre méltó, hiszen a tőzsdére lépés óta kifizetett osztalék összértéke már meghaladta a tőzsdei bevezetési árfolyamot, mialatt a részvény árfolyama a duplájára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru
Újra berobban a Trump-rali? Megint csúcson a BUX, araszol az OTP
Eidenpenz József | 2017. október 20. 19:02
Megint jó napja volt a tőzsdéknek az USA-ban, a Trump-féle adóreform úgy tűnik, sínen van. Ömlenek a gyorsjelentések is, dőlnek az indexrekordok. A BUX index 39 133 ponton új csúcson zárt, a német DAX is megközelítette eddigi rekordját, de nem tudta elérni. Jól szerepelt a Volvo, rosszul a Daimler. Már 6000 dollár a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru
Felfüggesztenek egy részvényt a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2017. október 20. 17:39
Nagy változások lesznek a CIG Pannóniánál, átalakítják a részvénystruktúrájukat.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot esett Dél-Európa és a Nasdaq, a BUX megúszta
Privátbankár.hu | 2017. október 19. 19:15
A katalán feszültség fokozódása csúnyán lenyomta az európai tőzsdeindexeket, az USA-ban is eléggé rossz a hangulat. A BUX index itthon még megúszta stagnálással, és a forint is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru
Reményteli cégek a magyar tőzsdén: ezt a két papírt is szeretik az elemzők
Eidenpenz József | 2017. október 18. 14:27
A részvényelemzők talán újra felfedezik a kisebb és közepes magyar cégeket is. Az ANY Biztonsági Nyomda továbbra is kedvenc, eddigi növekedése után a jövőben is hasonlót remélnek tőle. Tőzsdei cégeink nyeresége idén szépen nőtt, de a BUX még jobban.
Részvény / Deviza / Áru
Van valami, aminek 13 éves csúcsra repítette idén Trump az árát
Eidenpenz József | 2017. október 16. 18:45
Az amerikai faanyag árutőzsdei ára az egekben van, aminek az is lehet az oka, hogy Trump elnök keménykedik Kanadával és vámot akar kivetni az ottani faárukra. Ha drága, lehet, hogy érdemes lenne most eladni belőle? A faipari cégek részvényinek vásárlása sokkal kevésbé tűnik kockázatosnak.
Személyes pénzügyek
Csak úgy simán nyugdíjba mész? – na ennek a világnak mindjárt vége
Eidenpenz József | 2017. október 15. 17:25
Évtizedekig kertészkedni, golfozgatni? Milyen unalmas. A hosszabb élet és a rosszabb nyugdíjkilátások miatt az USA-ban egyre kevesebben vonulnak csak úgy nyugdíjba, és egyre többen maradnak valamilyen módon aktívak. Még akár önkéntes munkákat is elvállalnak. A megtakarításokból nagyon nehéz összehozni a nyugdíjra valót.
Karrier
Ettől mehet fel a jövőben a fizetésed
Privátbankár.hu | 2017. október 15. 15:50
Az olcsó távol-keleti és kelet-európai munkaerő alacsonyan tartotta a béreket évtizedek óta, de ennek vége: már Kínában is meredeken emelkednek a bérek. Erős munkaerő-hiány fenyeget, amivel vége szakadhat az alacsony bérnövekedésnek, de az alacsony inflációnak és kamatoknak is. A részvénytőzsdékre rossz idők jöhetnek.
Részvény / Deviza / Áru
Egymillió pont lesz a Dow Jones, vagy a világ leggazdagabb embere mellébeszél?
Eidenpenz József | 2017. október 13. 16:45
Warren Buffett nemrég nagy feltűnést keltett a befektetési szakemberek körében, amikor azt mondta, hogy a részvénypiacok a kamatokhoz képest jól vannak árazva. Saját korábbi mutatói szerint ugyanis egyáltalán nem ez a helyzet. Kérdés, a kamatok vajon reálisak-e, és az is, hogy a részvénytársaságok tudják-e tartani eredményeiket.
Részvény / Deviza / Áru
A száguldó Mol hozta az új BUX-rekordot, dacolt az OTP
Eidenpenz József | 2017. október 12. 19:04
Nagyon jól teljesített a BUX index és új történelmi csúcsra ért, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban inkább toporgásként lehetne leírni az indexek teljesítményét. A forint is szépen erősödött, ismét tartósan 310, sőt a végén 309 alatt volt az euró. Az olaj csúnyán esik, az aranynak viszont jót tett a hozamszint.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot erősödött a forint, tiltott dolgot kérne az USA-tól az OPEC
Eidenpenz József | 2017. október 10. 18:46
Annak ellenére, hogy az infláció elmaradt a várttól, a forint jó nagyot erősödött ma. Az egész napos csendes esés után a végén pluszba ugrott a BUX index is. Európában nem volt túl jó a részvénypiaci hangulat az erősödő euró miatt. Az USA-ban a nap elején újabb rekordokra volt kilátás, de aztán ott is elromlott kissé a hangulat. Száguld az olaj és drágulnak a nyersanyagok a gyengébb dollár nyomán.
Részvény / Deviza / Áru
Egy tapír hátán kezdett száguldani a forint - délután robbanhat a bomba
Gáspár András | 2017. október 10. 11:30
Ismét az egyik legilletékesebb helyről érkezett javaslat arra, hogy Európában végre abba kellene hagyni a pénznyomtatást - ez az eurót és így a forintot is alaposan megtámogatta kedden. A tőzsdéken viszont borongós a hangulat, miután délután összeül a katalán parlament - komoly esély van rá, hogy kikiáltják a függetlenséget, ami viszont beláthatatlan következményekkel járna.
Részvény / Deviza / Áru
A török líra összeomlott, erre a forint és a BUX emelkedik
Eidenpenz József | 2017. október 9. 19:03
Az európai és észak-amerikai részvények szerényen emelkedtek ma, jó és rossz hírek egyaránt voltak. Kínában két éves csúcson járt a tőzsde a jegybank jelzései miatt. Törökországban minden zuhant. A magyar részvények és deviza szintén emelkedtek valamelyest.
Részvény / Deviza / Áru
Miért omlott össze a török líra? Hozzánk is begyűrűzhet?
Eidenpenz József | 2017. október 9. 14:45
Ma hatalmasat, a tavalyi puccs óta nem látott mértékben esett a török líra, miután az ország és az USA diplomáciai viszonya váratlanul megromlott. Ez azonban lehet, hogy csak az utolsó csepp volt a pohárban, az ország gazdaságilag és politikailag is nagyon kényes helyzetben van. Kérdés, ilyen olcsón elég vonzóak-e már a török eszközök.
Részvény / Deviza / Áru
Száguldott a forint és az olaj, megint dőlnek a csúcsok a tőzsdéken
Eidenpenz József | 2017. október 5. 18:51
Az USA-ban újra rekordokat döntenek a tőzsdeindexek, Európában is számos piac emelkedett, kivéve a németet és a magyart. A forint délben nagyon beerősödött, este azonban visszagyengült.
Vállalat
Ki viszi tovább a cégem, ha már nem leszek?
Eidenpenz József | 2017. október 5. 12:50
A cégutódlás kérdésének rendezése, vagy ha a családban nincs megfelelő alany, akkor a megfelelő vevő kiválasztása nem egyszerű feladat. A cégeladás külön művészet, amihez nem árt szakértők segítségét igénybe venni. Azután ha sikerül, akkor is nagy kérdés, mit kezdjünk a pénzzel – vagy mit kezdjünk magunkkal.
Vállalat
Élet az NHP után – szorgosan támogatnák tovább a vállalkozásokat
Privátbankár.hu | 2017. október 4. 11:06
Az állami-intézményi garanciákkal fokozottan támogatnának olyan vállalkozásokat, amelyek egyébként nem jutnának piaci hitelhez. Az MNB nagyon fontos célja a kkv-k tőzsdére lépésének támogatása. A Hiventures, az MFB kockázatitőke-alapja háromféle támogatást is nyújt.
Karrier
Új fejese van a tőzsdének
Privátbankár.hu | 2017. október 3. 15:33
Máté-Tóth István lett a BÉT vezéigazgató-helyettese.
Részvény / Deviza / Áru
Prémium kategóriás lett az egyik Mészáros-papír
Privátbankár.hu | 2017. október 3. 12:09
Prémium kategóriába került a részvény, ami azóta szárnyal, amióta tulajdonosai körében megjelent Mészáros Lőrinc.
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat
17:05
-
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben
08:08
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
A vidék hírei
-
Spisák György aljegyző a hivatali pártatlanságot odadobva plakátol Mirkóczki Ádámnak
20:02
-
NB3: Vereség a Tiszafüredtől
12:13
-
Folytatódik a zivataros-napos idő
07:47
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Üzenetet küldött Zelenszkijnek a Kreml
2024. május 20. 09:18
-
Nagyon meglepő dolgot mondott Zelenszkij nyugati szövetségeseiről
2024. május 20. 18:01
-
A nap képe: Orbán Viktor öltönyben kolbászt tunkol
2024. május 20. 12:01
-
Nagyon rossz hírt kapott Izrael
2024. május 20. 15:16
-
Vadászat politikusokra - a Fico-merénylettel újrakezdődik a véres sorozat? Vigyázat, felkavaró tartalom!
2024. május 20. 05:44