
Eidenpenz József cikkei
Részvény / Deviza / Áru
A hatodik helyre szorult a magyar tőzsde, de két számjegyű a hozama
Eidenpenz József | 2017. július 3. 15:35
Negyed év alatt 9,5 százalékkal, egy év alatt majdnem 34 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, ezzel a legfontosabb tőzsdék között előkelő, hatodik helyet ért el. Előttünk a lettek, görögök, törökök, bolgárok és Dél-Korea. A forint változatlanul a legstabilabb devizák egyike.
Részvény / Deviza / Áru
A jegybankok kísértete és Trump kísérletei idegesítik a tőzsdéket
Eidenpenz József | 2017. június 30. 19:05
Az amerikai elnöktől várt intézkedések tolódása és a világ nagy jegybankjainak várható irányváltása súlyosan nehezedik a tőzsdékre, a kötvénypiacokra, rángatja a devizapiacokat és növeli az áringadozásokat. Az európai tőzsdék ma is estek, az USA tőzsdéi viszont a pozitív tartományban mozognak. A BUX és a forint erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Száguldó bankok, zuhanó techcégek és Richter – mégiscsak májusban kellett volna eladni?
Eidenpenz József | 2017. június 29. 18:59
Az inflációra és a kamatokra való spekulációk, az erősödő euró nyomhatták le a tőzsdéket Európában. Amerikában a technológiai és gyógyszerpapírok zuhantak, miközben a bankok száguldanak a stressz-teszt jó kimenetele miatt. Itthon a Richter csúnyát esett, de a többi sem remekelt.
Személyes pénzügyek
4 módszer arra, hogy nyaralásnál is legyen biztosításod
Eidenpenz József | 2017. június 29. 17:05
Megkezdődött a nyaralási időszak, de nem mindenki ússza meg ép bőrrel. Hogyan lehet elkerülni, hogy egy esetleges baleset, betegség a traumán kívül anyagi csődöt is jelentsen? Négyféle módja is van, amelyek különböző költségekkel különböző fokú védelmet nyújtanak.
Részvény / Deviza / Áru
Kommunikációs hiba volt tegnap Draghinál? Megint nagyot esett a Mol
Eidenpenz József | 2017. június 28. 18:57
A keddi nagy esést Európában kis esés, az USA-ban szép emelkedés követte. A befektetők emésztették Draghi szavait, sokan úgy vélték, csak kommunikációs hiba történt. Az euró azonban tovább erősödött, és a kötvényhozamok is emelkedtek. Négyből három részvényünk esett, az euró/forint visszament 310 alá.
Részvény / Deviza / Áru
Draghi beszélt – ha pár szóból ekkora zakó lett, mi lesz, ha kamatot is emel?
Eidenpenz József | 2017. június 27. 19:23
Mario Draghi EKB-elnök beszélt, és annak ellenére, hogy a laza monetáris politika fenntartásáról is volt szó, sokan inkább annak végét értették ki belőle. A részvény- és kötvényárfolyamok ennek megfelelően estek, azoknak nem jó a magasabb kamat, az euró viszont nagyot erősödött, a forinttal szemben is. Itthon a Mol húzta le az indexet, az OTP és a Richter drágulni tudott.
Részvény / Deviza / Áru
Virtuális vérengzés – a szokásos korrekció vagy a vég kezdete a kriptovalutáknál?
Eidenpenz József | 2017. június 27. 06:06
A napokban hatalmasakat estek a számítógépes „kriptopénzek”, a bitcoin, az ethereum és még sok másik is. Ma az ethereum egészen kimagasló, 20 százalék feletti mínuszban van. Eljött az igazság pillanata, itt a megérdemelt vég – harsogják megint a szkeptikusok. Nincs kizárva, de ilyen már olyan sokszor volt...
Személyes pénzügyek
7+1 tipp arra az esetre, ha tele van a Gmail-ed
Eidenpenz József | 2017. június 24. 19:30
A legnagyobb láda is betelik egyszer, ha sohasem takarítanak benne, az e-mail meg már nélkülözhetetlen a modern élethez. Sokaknál ezer, sőt tízezer számra halmozódnak a levelek, teljes kitakarításuk szinte már reménytelen. De nincs minden veszve, egy hasznos Gmail gyorstisztítás akár percek alatt is végrehajtható.
Részvény / Deviza / Áru
Gond lesz a növekedéssel? Mínuszban zártak az európai tőzsdék
Eidenpenz József | 2017. június 23. 18:49
Veszteséggel zártak az európai tőzsdék, köztük a BUX index is néhány beszerzési menedzserindex nyomán. Az olaj is további aggodalmakra ad okot. Az USA-ban viszont ismét optimisták a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru
Kissé magához tért az olaj, de nagyot esett nap végén a Mol
Eidenpenz József | 2017. június 22. 18:50
Jelentős szerepük volt az olajáraknak a mai kereskedésben, végül ahogy magukhoz tértek, a tőzsdék is javultak kicsit. Itthon a nap nagy részében a Mol tartotta vízszint felett a BUX indexet, a végén azonban elvesztette korábbi nyereségét. Közel került az euró a 310-es határhoz.
Részvény / Deviza / Áru
Sosem látták még ennyire sötéten a jövőt: hulló kések közé ne nyúlj?
Eidenpenz József | 2017. június 22. 14:58
A Brent típusú északi-tengeri olaj ára ma 45 dollár alá is beesett, amire tíz hónapja nem volt példa. Olyan, mintha nem is történt volna meg az OPEC november végi, majd nemrég, május végén meghosszabbított kitermelés-csökkentési megállapodása. Az alacsony olajárak már a nemzetközi tőkepiacokat is nyomasztják. Van még remény?
Részvény / Deviza / Áru
Egy egész szektort nyomott le az Amazon, a Mol lett ma a ballaszt
Eidenpenz József | 2017. június 16. 19:05
A csütörtökihez képest sokat javult a hangulat a tőzsdéken Európában, az USA-ban azonban tovább csorogtak lefelé az árfolyamok. Az Amazon felvásárol egy szupermarket-láncot, ami neki és a kiszemeltjének jót tett, a többi kiskereskedő árfolyamát azonban csúnyán lenyomta. Görögország és Franciaország tovább javíthatja az európai hangulatot.
Részvény / Deviza / Áru
Trump, Fed és Hexensabbat – ronda nap a tőzsdéken, két forinttal drágább az euró
Eidenpenz József | 2017. június 15. 18:54
Az amerikai technológiai szektor vezette az esést ma is, de a többi részvény is bekapcsolódott a kiárusításba. Európában voltak nagyobbak a mínuszok, Pesten is egyöntetű volt az esés. A forint gyengült, egy nap alatt két forinttal drágult az euró. A jegybankok hete ez, a Fed után a török, svájci, angol jegybank is döntött, holnap a japán következik.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson a DAX és a BUX, november óta nem látott szinten a forint
Eidenpenz József | 2017. június 14. 18:59
Este a Fed fog a kamatokról dönteni, de addig is izgalmas volt a kereskedés, rekordot döntött Budapest és Frankfurt, még jobban beszakadt az olaj. Tavaly ősz óta nem látott ereje van a forintnak, miközben gyengült a dollár.
Részvény / Deviza / Áru
Száguldás: honnan kapja a hátszelet az OTP?
Eidenpenz József | 2017. június 14. 14:58
Az OTP ma is új történelmi csúcsra repítette a tőzsdeindexünket, ami a bank jó saját teljesítménye mellett a nemzetközi hangulatnak is köszönhető. Nagyon felülteljesítőek voltak az utóbbi egy évben az amerikai bankrészvények, de kisebb mértékben az európaiak is. Ha az olasz bankokat kihúzzák végre a csávából, az további hajtóerő lehet.
Személyes pénzügyek
Van még egyáltalán szükséged hagyományos televízióra?
Eidenpenz József | 2017. június 13. 20:58
Már most sem biztos, hogy szükséged van rá, főleg, ha értesz idegen nyelvet. Számos módon el lehet érni külföldi és hazai adókat az interneten, a Youtube-on keresztül, a tévétársaságok honlapjain vagy néhány keretprogram segítségével. Tucatszám vannak ingyenes élő adások is.
Részvény / Deviza / Áru
Hatalmas célár érkezett az OTP-re, új BUX-rekord, megint minden felfelé megy
Eidenpenz József | 2017. június 13. 19:16
A pénteki technológiai mini-krach és a hétfői rosszkedv már a múlté, ma megint felfelé mentek a részvényárak. A BUX új történelmi rekordot döntött, amit főleg az OTP-nek köszönhetünk. A részvényre 12 000 forintos célár érkezett, ez is rekordgyanús, ráadásul a részvény soha nem volt még 11 ezer felett. A forint bivalyerős.
Befektetési alapok
Forintgyengülésre számítanak az OTP-alapok, sok egzotikus befektetést vettek
Eidenpenz József | 2017. június 13. 17:26
Nigériai, egyiptomi, kenyai bankok, görög részvények, kakaó és ezüstbányák, volatilitás-index – rengeteg egzotikusabb befektetés is megtalálható az OTP aktívan kezelt alapjaiban. Ezek közül sok jól teljesített, a nyereség jelentős részét azonban elvitte a forint erősödése. Az alapok ugyanis általában a forint gyengülésére játszanak, így fedezetlenül hagyják devizapozícióikat. A dollárban is bíznak annak gyengülése után.
Részvény / Deviza / Áru
A politika csak felesleges zaj? Háromféle stratégiát láthatsz majd a bankpiacon
Eidenpenz József | 2017. június 13. 13:09
A következő 4-5 évben 5-6 százalékos stabil banki bevételnövekedés várható McKinsey & Company partnere szerint. A bankok tőkearányos tőzsdei árfolyama nagyon alacsonyan van. Háromféle, várhatóan sikeres főbb stratégiai modellt kialakulását látjuk a piacon. A részvények továbbra is vonzók, de a korrekció sincs kizárva, az alacsony hozamok ellenére kötvényeket is érdemes tartani – mondja a Fidelity International igazgatója.
Személyes pénzügyek
Kitalálod, mennyivel lett drágább a Sziget Fesztivál 24 év alatt?
Eidenpenz József | 2017. június 12. 20:02
Sokat panaszkodtak már arra hosszú évek óta, hogy a Sziget fesztivál árai nagyon elszálltak és a hazai közönség számára szinte megfizethetetlenné váltak. A helyzet azonban semmit sem változott, az inflációnak vagy a devizaárfolyamoknak is a sokszorosával emelkedtek a belépők árai az utóbbi években is. Persze így jár az a termék, ami szűkös, aminek korlátai vannak.
Részvény / Deviza / Áru
Vége a szép időknek? Az Apple vezeti a lejtmenetet, az OTP még tartja magát
Eidenpenz József | 2017. június 12. 18:59
A pénteki technológiai minipánik nyomta rá a bélyegét egész nap a részvénykereskedésre, mindegyik kontinensen. Ma is tovább estek a technológiai papírok, az Apple és a Netflix részvényeivel az élen. A BUX megúszta minimális csökkenéssel, ami az OTP-nek köszönhető. Ismét nagyot esett a font, a brit belpolitikai helyzet nem tesz jót neki.
Részvény / Deviza / Áru
A brit választás miatt emelkedtek a tőzsdék, vagy annak ellenére?
Eidenpenz József | 2017. június 9. 19:08
Nehéz eldönteni, hogy mi miatt is, de szépen meneteltek felfelé az európai és amerikai tőzsdék a hét utolsó napján. A font szakadt, a brit részvények ettől elmaradó mértékben emelkedtek. A bankpapírokat mindenütt vették, itthon is az OTP volt a húzópapír. No meg persze Mészárosék.
Makro / Külgazdaság
Mayday, Mayday… hát a brit politikusok folyton lábon lövik saját magukat?
Eidenpenz József | 2017. június 9. 13:01
Egyelőre még csak csendesen emlegetik, de legalábbis nagyot nőtt a valószínűsége annak a sajtó szerint, hogy a Brexit teljesen elmarad. Ha nem, akkor pedig a kemény változat helyett a gazdaságnak kellemesebb lágy, félig bennmaradós, kompromisszumos forma lehet a nyerő. Theresa May jövője pedig erősen kérdésessé vált.
Részvény / Deviza / Áru
A szupercsütörtök tényleg szuper – kivéve az eurónak és az aranynak
Eidenpenz József | 2017. június 8. 18:50
A három nagy eseményből kettő lezajlott, a tőzsdék pedig dübörögnek, alaposan megerősödött a dollár is. Az euró és az arany a vesztesek közé iratkozott fel. A BUX index szépen emelkedett, megint az OTP húzta, a forint is erősebb lett.
Részvény / Deviza / Áru
Miért lesz egyre drágább a sör Prágában?
Eidenpenz József | 2017. június 8. 16:34
Ha valaki gyakran jár Csehországba, feltűnhet neki, hogy a forintjáért egyre drágábban kapja a koronát. A złoty is érezhetően drágább ma, mint húsz évvel ezelőtt. Miért ennyire alulteljesítő a forint? A devizák árfolyamát sok minden befolyásolja, de egy lehetséges okot tudunk a jelenségre.
Részvény / Deviza / Áru
Végképp betett az olajnak az új adat, kezdődhet a hurrikánszezon a tőzsdéken
Eidenpenz József | 2017. június 7. 19:24
A holnapi szupercsütörtök előtt, amikor három fontos esemény is lesz, a részvénytőzsdék inkább visszafogottak voltak, enyhe eséssel készültek fel. Az olaj azonban lassú lecsorgásból komoly zuhanásba váltott a legújabb készletadat miatt. Az OTP mentette meg a napot a Budapesti Értéktőzsdén.
Makro / Külgazdaság
Ez a koalíció már népszerűbb, mint a Fidesz – nem úgy néz ki, mintha felbomlana az EU
Eidenpenz József | 2017. június 7. 14:33
A legújabb számok alapján a CDU/CSU koalíció népszerűsége egy százalékponttal nőtt, a szociáldemokrata SPD-é egy százalékponttal csökkent, a kettőnek együtt közel kétharmados a tábora. Ha nagy dolog nem történik, Németországot a jelenlegi politikusok vezethetik tovább szeptember után is, és ezzel az EU is inkább tovább erősödik.
Részvény / Deviza / Áru
Nyakunkon a szupercsütörtök – a Trump-biznisz után most Európára fogadnak a spekik?
Eidenpenz József | 2017. június 6. 17:50
Rossz kedv, részvényár-esés és kockázatkerülés jellemezte ma a tőkepiacokat, a befektetők a biztos menedékeket keresték, mint a nemesfémek, a német állampapírok vagy a digitális fizetőeszközök. Csütörtökön nagy nap lesz, a britek választanak, az EKB pedig ülésezik, ahol meglepetésekre is van esély.
Állampapír / Kötvény
Éhezők viadala – etikus-e efféle diktatúrák kötvényeit vásárolni?
Eidenpenz József | 2017. június 6. 16:31
„Éhségkötvények”, „profit az éhezésből és az erőszakból” – számos kritikus hang hallatszik annak nyomán, hogy a Goldman Sachs a múlt héten kiszivárgott hírek szerint nagy értékben vásárolt venezuelai kötvényeket. Az ellenzék azzal fenyegetőzik, hogy ha hatalomra kerül, nem fogja ezeket visszafizetni. A venezuelai kötvények azonban sok indexben és nagy befektetési alapban is ott vannak, többen rendelkeznek velük, mint gondolnánk.
Részvény / Deviza / Áru
Megint beszakadt az olaj, de a Mol szépen emelkedett
Eidenpenz József | 2017. május 31. 18:21
Sokféle hír és adat érkezett ma, amelyek után az európai tőzsdéken inkább pozitív, az amerikaiakon negatív hangulatban kereskedtek, de a végére Európában is elromlott a hangulat. A magyar tőzsde még kellemes pluszban tudott zárni a Mol és a Richter miatt, a forint azonban gyengült. Jaj az olaj vásárlóinak.
Részvény / Deviza / Áru
Jó üzlet a telekomrészvény? Az egyik meggazdagodott, a másik nem
Eidenpenz József | 2017. május 31. 06:06
Az elmúlt húsz évben a befektetők buktak a telekom-részvényeken, ám ez már javulni látszik. Csökkenőben van a technikai fejlődés irama, ezzel mérséklődik az avulás, és mérséklődhet a felesleges verseny, amelynek során a szolgáltatók egymás alá licitáltak. Lehet, hogy nem lesz szükség párhuzamos hálózatokra, ahogy két vízvezetékre vagy elektromos kábelre sincs.
Részvény / Deviza / Áru
Gyönyörűen húzott ma az OTP, beszakadt az amerikai gáz
Eidenpenz József | 2017. május 30. 17:55
Európában rossz volt a részvénypiaci hangulat, az USA-ban sem túl jó. Az olaj és a gáz nagyot esett az USA-ban, a dollár csak átmenetileg tudott erősödni. A hazai tőzsde felülteljesítő volt, főleg az OTP-nek köszönhetően.
Részvény / Deviza / Áru
A fordulat éve után – ősszel jöhet az OTP új osztalékpolitikája
Eidenpenz József | 2017. május 30. 16:30
Az OTP jövedelmi és tőkehelyzete nagyon jó, idén az első negyedévben ütemesen nőtt a hitelezés, és a magyar lakossági hitelezésben még hatalmas tartalékok vannak. Az OTP Bank több bank eladásánál az ajánlattevők között van a régióban. A menedzsment az év második felében, várhatóan novemberben új tőkestratégiával és osztalékpolitika-elképzelésekkel készül előállni.
Részvény / Deviza / Áru
Az USA nélkül nem volt az igazi – magasra emelték a Mol-célárat, gyengült a forint
Eidenpenz József | 2017. május 29. 18:52
Ünnep miatt nem volt kereskedés az USA-ban, így az európai tőzsdék nem igazán találták az irányt. A BUX index itthon esett egy jót, a forint is gyengébb lett. Imét 50 dollár fölé kúszott a WTI olaj. Az Erste megemelte a Mol célárát, lengyel részvények helyett ez a papírt ajánlja.
Részvény / Deviza / Áru
Mégsem erősebb nyaranta a forint?
Eidenpenz József | 2017. május 29. 17:25
Az utóbbi években hol ősszel, hol tavasszal volt erősebb a forint, a nyári szezonnak nem volt hatása. Hosszú távon a tavaszi és nyári hónapokban átlagosan valamivel erősebb volt a forint, de nem lehet tudni, mikor, melyik évben fog ez bekövetkezni, és melyikben nem. A nyaralásra szánt devizát megvehetjük akár most is.
Részvény / Deviza / Áru
Ne ijedj meg az OTP-től, Trump nyomta le az autógyártókat
Eidenpenz József | 2017. május 26. 19:31
A péntek hosszú hétvégét is jelentett sokaknak, így gyér volt a forgalom, de voltak meglepetések a tőzsdéken. A német autógyáraknak Trump szólt be, és ezzel lenyomta a DAX indexet, az olajrészvényeket az olajár sújtotta. Itthon az OTP esésének zömét az osztalékszelvény levágása okozta, a Mol esett, a Richter felment.
Karrier
Bejön Orbán terve? Pénzért lehet venni babákat?
Eidenpenz József | 2017. május 26. 15:30
Németország sokkal gazdagabb, mégis rengetegen tartanak attól, hogy túl nagy anyagi megterhelést jelent a gyerekvállalás. A pénz azonban nem minden, majdnem olyan fontos a karrier vagy a személyes szabadság. Itthon sem egyszerűen pénzről van szó, kiszámíthatóság, létbiztonság is kellene.
Részvény / Deviza / Áru
Az OPEC ellenére zuhan az olaj, alaposan visszavágták a Richter célárát
Eidenpenz József | 2017. május 25. 19:17
Hiába döntött az OPEC kilenc hónapos korlátozás-hosszabbításról, a piacok ennél többet vártak, így csúnyán esett az olaj árfolyama. A BUX kissé emelkedett, jobban teljesített, mint Nyugat-Európa, de rosszabbul, mint Varsó. Az USA-ban rekorddöntésre készülnek, a forint még erősebb lett.
Részvény / Deviza / Áru
Az önmegsemmisítő olajrali ellenére 37 százalék hozam egy év alatt – interjú
Eidenpenz József | 2017. május 25. 06:07
Az árupiacok tavaly kissé magukhoz tértek, az olaj ára például rengeteget emelkedett, mégsem tudott volna igazán magas hozamot elérni az, aki ilyen termékekbe fektetett. Az OTP árupiaci alapjának azonban sikerült, kezelője elárulja, hogyan, és azt is, mi most a legérdekesebb különleges árupiaci termék. Interjú Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfólió-menedzserével.
Részvény / Deviza / Áru
Alaposan elbántak a magyar részvényekkel, de a forint egyre erősebb
Eidenpenz József | 2017. május 24. 19:13
Ma főleg a Fed jegyzőkönyvére vártak a piacok, miközben Kínát és Hong Kongot leminősítették. A magyar tőzsde erősen alulteljesített, főleg Prágához, Varsóhoz, Bukaresthez képest, de 308 forint alatt mozgott az euró. Ezúttal a Daimlert vizsgálják, esett is rendesen.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyit adnak az FHB-ért? A nap végén esett a Mol
Eidenpenz József | 2017. május 23. 18:20
Jött jó hír és rossz hír egyaránt, erre a tőzsdék inkább tovább emelkedtek, ha nem is túl nagy lendülettel.
Részvény / Deviza / Áru
A hadiipari részvényeknek jó napja volt, pluszba kapaszkodott a BUX
Eidenpenz József | 2017. május 22. 18:50
Európában bizonytalan vagy mínuszos volt a tőzsdeindexek többsége, az USA-ban azonban folytatódik a rali. Az arab országokkal kötendő fegyverszállítási megállapodások nyomán főleg a hadiipari részvények mentek fel. A dollár gyengécske, erős viszont a forint.
Karrier
Törökök, románok jöttek Ausztriába dolgozni, a magyarok mentek el
Eidenpenz József | 2017. május 22. 17:28
Bár most csökkent az Ausztriában dolgozó külföldiek száma, ez csak szezonális jelenség, egy évvel ezelőtt ugyanis ugyanez történt, majd nyáron és télen újra növekedett a létszám. A román és török állampolgárok, a lengyelek létszáma növekedett, a németeké, magyaroké, szlovákoké csökkent.
Részvény / Deviza / Áru
Magyarország most jár a hét bő esztendő felénél?
Eidenpenz József | 2017. május 19. 12:15
A kelet-közép-európai országok gazdasága jól teljesít, részvénypiacaik viszont nem drágák a Pioneer Alapkezelő menedzsere szerint. Az EU-s pénzek lehívása csak most kezdődik, a hitelezés is alacsony szinten van, vannak még növekedési tartalékok. A forint ellen az elemző nem fogadna a következő pár évben.
Részvény / Deviza / Áru
Mr. 50 cent nagyot kaszált a Trump-kiárusításon, ma a Mol táltosodott meg
Eidenpenz József | 2017. május 18. 18:45
A szerdai nagy „Trump-kiárusítás” után, ahogy amerikai lapok nevezték, ma lassan konszolidálódott a helyzet és az amerikai indexek már pluszban vannak. A rejtélyes vevő, aki a VIX opciókat vásárolta, 27 millió dollárt kereshetett a tegnapi zűrzavaron. A BUX megint nagyon felülteljesítő volt, négyből három részvényt nagyon vettek zárás előtt.
Részvény / Deviza / Áru
Nem megmondták, adj el májusban? – a Trump körüli vihar lenyomta a tőzsdét
Eidenpenz József | 2017. május 17. 18:50
Az amerikai belpolitikai botrányok miatt már reggel Ázsiában is estek a részvényárak, de a haddelhadd az amerikai tőzsde nyitása után kezdődött. A BUX az OTP-nek köszönhetően úszta meg, a forint is erősödött kissé. Mindenütt csökkent a kockázatvállalási hajlandóság és drágultak a menekülőeszközök.
Részvény / Deviza / Áru
Csak vér, verejték és könnyek – befektetés, amin mindenki egyszerre bukik?
Eidenpenz József | 2017. május 17. 16:10
Lehet, hogy megtaláltuk a világ legrosszabb üzletét? Az amerikai gáz sokszor nagyjából együtt mozog az olajjal, máskor mintha kissé lemaradva követné annak árváltozásait. Érdekes módon azonban aki az utóbbi időben ehhez a befektetéshez nyúlt, szinte csak vért, verejtéket és könnyeket aratott.
Részvény / Deviza / Áru
Csúcson a londoni tőzsde és a Nasdaq, lekonyult a BUX index
Eidenpenz József | 2017. május 16. 18:36
Felemás tőzsdenap volt, a briteknél zuhant a font és száguldottak a részvényárak, a Nasdaq is csúcson van, másutt inkább stagnálás vagy enyhe esés volt jellemző. A BUX index egész nap lefelé csorgott és a forint is alább adott hétfői erejéből.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.
11 perce
Nemzetközi
Már tárgyalnak az oroszok és az amerikaiak a budapesti csúcsról
A találkozóhoz vezető konkrét lépésekről egyeztetett az amerikai és az orosz külügymniszter.
29 perce
Nemzetközi
„Putyinnak csak a hágai törvényszék előtt van helye Európában” – uniós reakciók a budapesti csúcsra
42 perce
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
-
Most döntenek Európában az orosz gáz sorsáról, nem kell hozzá egyhangú határozat
13:44
-
Kijött a gödörből a német lakásépítő ágazat
13:22
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
-
Magyar Péter: Orbán rettegő, összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette Zánkán
14:24
-
Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
12:09
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
-
Összefogás az Egri Pásztorvölgyi Iskola sportpályájának felújításáért
10:51
legolvasottabb
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
2025. október 20. 06:17
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
2025. október 20. 07:32
