OTP
Pénzügyi szektor
Így nem lehet kamatot emelni: pert vesztett az OTP romániai leánya
Privátbankár.hu | 2016. február 11. 08:00
Az OTP Bank Romániának törölnie kell 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog típusú hitelszerződéseiből azt a kikötést, amely lehetővé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását - erről a bukaresti táblabíróságon született jogerős végzés.
Részvény / Deviza / Áru
Jó gyorsjelentés után óriásit zuhant a Richter, kissé gyengült a forint is
Eidenpenz József | 2016. február 9. 19:17
A nemzetközi tőzsdéken tovább tart a rosszkedv, ma is jókora esések voltak, most viszont a BUX is felzárkózott a többihez. Főleg a Richter esett nagyot, nagyon kedvezőtlenek voltak a menedzsment becslései. A forint viszonylag stabil, de azért gyengült, az olaj megint esik, az arany szinte egyedüliként képes emelkedni.
Részvény / Deviza / Áru
Jókora eséssel köszöntötték a tőzsdék az Újévet, hatezer alá süllyedt az OTP
Eidenpenz József | 2016. február 8. 18:35
Kína zárva, Európa és az USA tőzsdéi meg ott folytatták, ahol pénteken abbahagyták: jókora eséssel. A DAX 9000 pont alá süllyedt, az OTP hatezer alá, a Mol és a Richter még olcsón megúszták. A forint is visszagyengült kissé, de 311,60 forinton azért még nem túl drága az euró.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a német piac
Fellegi Tamás | 2016. február 8. 11:30
Mégis csak megtörténni látszik a féléves letörés, elsőként a német tőzsdén. Amerika is leesett péntek este a kritikus szintre, most megint csúnyán fest az idei év az első 40 nap után. A BÉT most is csak mérsékelten esik, a forint továbbra is stabil. Az olajár egyensúlyra lelt egyelőre, az arany emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Már csak 309 forint az euró, nagy esések az amerikai tech-szektorban
Eidenpenz József | 2016. február 5. 17:58
Az amerikai munkaerő-piaci adatok vegyesek voltak, a munkanélküliség alacsony, de a foglalkoztatás is, miközben nőttek a bérek. A tőzsde erre elbizonytalanodott, az USA-ban elég méretes volt az esés. A BUX viszont pluszban maradt, főleg a Mol-nak köszönhetően, és lassan, de határozottan erősödik a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Euró 310 forint alatt, mégsem lesz kamatemelés az USA-ban?
Eidenpenz József | 2016. február 4. 19:14
Újabb izgalmas, hullámvasúttal, nagy változásokkal tarkított tőzsdenapon vagyunk túl, az európai részvények végül átlagosan kissé emelkedtek, az USA tőzsdéi inkább stagnáltak. A dollár nagyon nagyot gyengült, az euró erősödése nem tett jót az európai részvényeknek. Erős a forint, kilőtt az OTP.
Pénzügyi szektor
Megbírságolták az OTP-t - több szabálytalanságot is találtak
Privátbankár.hu | 2016. február 4. 13:21
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában tizenhárommillió forintra bírságolta az OTP Bank Nyrt.-t.
Részvény / Deviza / Áru
Megint az égbe ment az olajár
Fellegi Tamás | 2016. február 4. 10:00
Tegnap egy újabb kiadós ingadozás után ismét igen magasra ugrott az olaj, az eső trend megszakadására utalva. Az amerikai tőzsdék szaladtak az olaj után, a már eddig is töredékére eső GoPro kameragyártó részvény tovább zsugorodik. A forint stabil, a dollár gyengül, az arany erősödik.
Részvény / Deviza / Áru
A dollár az oka? Fagyos részvénypiac, szárnyaló nyersanyagok, stabil forint
Eidenpenz József | 2016. február 3. 18:44
Izgalmas volt a tőzsdenap szerdán, le, fel, majd nagyon le tartottak a részvényindexek, a BUX még egészen jól megúszta. Mélyrepülésben volt a dollár, de a forint stabil maradt. A nyersanyagok magukhoz tértek, pedig rossz makroadatok érkeztek az USA-ból.
Pénzügyi szektor
Felvásárolja az OTP az egyik bankot
Privátbankár.hu | 2016. február 3. 08:01
Készülhetnek az AXA magyarországi ügyfelei, az év végéig átvesz mindent az OTP.
Részvény / Deviza / Áru
Megint az olajár nyomasztotta a tőzsdéket, még Pesten is
Eidenpenz József | 2016. február 2. 19:11
Ismét 3-5 százalékos mínuszba csúszott a kőolaj ára, ami felerősítette a világgazdaság helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Így jelentős mínuszban voltak a tőzsdeindexek Európában és Észak-Amerikában. Óriásit száguldott a Ferrari részvénye – lefelé a lejtőn. Nálunk is estek a részvények, kissé a forint is gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az olaj, gyengül a svájci frank
Fellegi Tamás | 2016. január 29. 10:26
Úgy tűnik, az olaj piacán egyelőre lezárult az eladási pánik, az emelkedés immár masszívnak tűnik, korrekciós szakaszba léptünk. Amerika erőtlen volt, Ázsia és Európa ma erősebb. Az OTP ismét 6000 forint. Újabb mélypontra ért a svájci frank az árfolyamkorlát eltörlése óta.
Részvény / Deviza / Áru
Részvény-kiárusítás volt Európában, de a BUX index megúszta
Eidenpenz József | 2016. január 28. 18:42
Az olaj megint emelkedett, de ez most nem vidította fel a tőzsdei hangulatot, Európában méretes esés volt. A BUX index megúszta, főleg a Mol drágult, jó nagy volt az OTP forgalma. A forint alig változott, a Facebook remekelt, a Deutsche Bank rekordméretű veszteséget hozott össze.
Részvény / Deviza / Áru
Kilőtt az OTP – a Fed-re vártak, az olajjal együtt tétováztak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2016. január 27. 18:09
Nem volt határozott irány Európában a tőzsdéken a nap nagy részében, ahogy az olaj mozgása sem volt egyértelmű. A végére azonban egészen kellemes lett a hangulat, a BUX is felfelé tartott, főleg az OTP-nek köszönhetően. A forint viszont gyengült, együtt a lengyel zlotyval.
Részvény / Deviza / Áru
Az Apple is az olaj hátán csúszik
Fellegi Tamás | 2016. január 27. 10:34
Közzétette negyedéves eredményét az Apple, és választ kaptunk rá, hogy miért alacsony a cég értékeltsége. Nem nő már az eladás, és ezt a cég az olajországok elszegényedésére fogja. Maga az olaj ma nyugodtabb, a tőzsdék is, szerények a mozgások. Az OTP-nek jó napja van, bő egy százalékot emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb éles irányváltás: hatalmasat ugrott az olajár
Privátbankár.hu | 2016. január 26. 18:50
Reggel még estek a tőzsdék és az olaj, estére már minden megfordult és szárnyal. Ugyanez történt a BÉT-en, különösen a Richtert tépték meg.
Részvény / Deviza / Áru
Elmúlt a Draghi-mámor, új olajdömping közeleg, erős a forint
Privátbankár.hu | 2016. január 25. 18:29
Nem tartott sokáig a múlt csütörtökön kezdődött optimizmus, hétfőn hosszas tétovázás után inkább lefelé indultak el a tőzsdeindexek. Ismét rontja a kedélyeket az olaj, nem lett jó az Ifo konjunktúra-indexe, és a közelgő Fed-ülés is óvatosságra késztet. Esett az OTP és a Richter, felment a Mol és viszonylag erős a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Hatalmas zakók és tartós lejtmenet? Ez nem a mi hetünk volt
Privátbankár.hu | 2016. január 24. 13:52
A vezető részvények közül egy sem tudott erősödni az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX csökkenéssel zárta a hetet. A legstabilabbnak a Mol bizonyult, alig gyengült a héten, hatalmasat perecelt viszont az OTP. Naptól napra, ez történt a magyar börzén.
Részvény / Deviza / Áru
Sokkal olcsóbb az euró, Draghi és az olaj okozták az optimizmust
Eidenpenz József | 2016. január 22. 18:06
Az EKB elnöke megerősítette csütörtöki szavait és az olaj ára is szépen emelkedett, e két tényező miatt komoly emelkedéssel zártak a tőzsdék pénteken, alig lehetett eső papírt találni. A BUX is így tett, főleg a Molnak volt jó napja. Több mint két forinttal olcsóbb lett az euró, amely egyébként is szinte minden devizával szemben gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Mélységi mámora lett a vevőknek: megrántották az olajárat
Fellegi Tamás | 2016. január 22. 11:00
Már másodszor kevesellték a héten az olaj árát a piac szereplők, és most felrántották 30 dollár fölé az árat. A tőzsdékbe is erőt próbáltak önteni, a Nikkeit egyenesen széttépték. Az OTP-Richter páros is feléledt, a forint is egész jól áll.
Részvény / Deviza / Áru
Kilőttek a tőzsdék – Draghi nem lépett, de legalább ígért valamit
Eidenpenz József | 2016. január 21. 18:47
AZ EKB nem változtatott ugyan az alapkamaton vagy a kötvényvásárlási programon, ám Mario Draghi beszédében márciusra kilátásba helyezett további intézkedéseket, ha úgy kívánja a helyzet. Ezzel kiteljesedett a kezdeti optimizmus az európai tőzsdéken és hirtelen nagyot esett az euró a dollárhoz képest. A forint köszöni, jól van.
Részvény / Deviza / Áru
Csalóka volt a megnyugvás, ismét durván esnek a tőzsdék és az olaj
Eidenpenz József | 2016. január 20. 18:14
A keddi emelkedés rövid életűnek bizonyult, szerdán ismét erőteljesen esett a kőolaj és valószínűleg főleg emiatt a részvényárfolyamok. Budapesten legalább valamivel kisebb volt az esés, mint Nyugaton, a forint viszont este némi gyengülésbe kezdett.
Részvény / Deviza / Áru
Újra öntik az olajat, egy napos volt csak a csoda
Fellegi Tamás | 2016. január 20. 10:30
Tegnap minden úgy nézett ki, mintha emelkedni készülne a nagy mélységből, az olaj vezetésével. Amerikában aztán jöttek újra az eladók, aztán az olajat is újra önteni kezdték. Így aztán Ázsiában és Európában is elfogyott az életerő, minden nagy mínuszba került.
Részvény / Deviza / Áru
Kínában csak tüsszentenek, és irányt váltanak a tőzsdék
Eidenpenz József | 2016. január 19. 18:19
Részben a stabilizálódó olajárral, részben a kínai gazdasági növekedésre vonatkozó adattal magyarázzák, hogy a tőzsdék magukhoz tértek a pénteki esés és a hétfői stagnálás után. A BUX index a nap végére visszacsúszott, szépen teljesített a Richter, de tovább süllyedt az OTP. Mario Draghi beszél csütörtökön, abban reménykednek, hogy valami biztatót mond.
Részvény / Deviza / Áru
Felpattant az olajár, és a nyomában minden más is
Fellegi Tamás | 2016. január 19. 09:53
A tegnapi amerikai szünnap után kizöldültek a tőzsdék: Ázsiát eluralták a vevők, Európában is méretes pluszok mutatkoznak. Kulcsfontosságú szintről fordulhat ma Amerika, egyelőre úgy néz ki, meg is teszi. A túladott olaj végre magához tért.
Részvény / Deviza / Áru
Ma volt a nap, amikor Budapestet is elérte a tőzsdei árzuhanás?
Eidenpenz József | 2016. január 18. 18:32
Valamiért nagyon csúnya világ jött ma a dél-európai és kelet-európai tőzsdékre, Budapesttől Varsóig, Bukaresttől Lisszabonig, Athénig. Hatezer alá esett az OTP, nagyot zuhant a Richter és a Mol is, a forint viszont, amint megszokhattuk, stabil volt. A nyugat-európai tőzsdék csak kicsit estek, Amerika pedig zárva volt.
Részvény / Deviza / Áru
Kisebbfajta fekete péntek, több százalékkal zuhanó részvényárakkal
Privátbankár.hu | 2016. január 15. 18:15
Az év második hete is pocsékul sikerült, amit pénteken még jókora részvényár-esések koronáztak meg. Az olaj tartósan 30 dollár alá szédült. Az európai indexek 2-3 százalékkal estek, a magyar tőzsde ehhez képest még viszonylag jó tartotta magát, de így is két százalékos mínuszban zárt az OTP és a Mol. Legalább a forint erősödget a hét eleji gyengülés után.
Pénzügyi szektor
Az OTP veheti meg az AXA jelzálog portfólióját - frissítve
Privátbankár.hu | 2016. január 15. 17:01
Az OTP Bank tárgyalásokat folytat az AXA Bank Europe magyarországi jelzáloghitel portfóliójának átvételéről - írja a Reuters.
Részvény / Deviza / Áru
A Facebook és a Netflix mentette meg a világot
Fellegi Tamás | 2016. január 15. 10:34
A tőzsdék nem tudnak érdemben magukhoz térni, az év második hete is a gyengélkedésről szól. A világ talán két legnépszerűbb részvényre fontos szintről pattant. Az olaj is csak lefelé tud menni. A BÉT és a forint üde színfolt, kedvencek lettünk.
Részvény / Deviza / Áru
Európa esett, Amerika emelkedett, a Renault összeomlott
Eidenpenz József | 2016. január 14. 18:40
Az európai tőzsdéken ismét a pesszimizmus lett úrrá, az USA indexei viszont emelkedésre kapcsoltak a szerdai nagy esés után. A forint stabil volt, a magyar részvények vegyesen teljesítettek, az OTP és a Mol emelkedni tudott. Az olaj magához tért kissé, a Brent olaj egész nap jóval olcsóbb volt, mint a WTI.
Részvény / Deviza / Áru
Az is baj, ha drága az olaj, meg az is baj, ha olcsó
Eidenpenz József | 2016. január 14. 11:10
Tegnap este a amerikai tőzsdék csúnya mélyrepülést mutattak be, állítólag a gyenge olajár miatt, sokan attól tartanak, hogy ez még az USA gazdaságában is recessziót okozhat. Ma ez átterjedt az európai tőzsdékre is, a BUX is szerény mínuszban van, mind a négy fontos részvényünk esik. Összeomlott a Volkswagen és a BMW. A dollár esik, a forint is gyengül kissé, az olaj kevéssel 30 dollár felett szenved.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy forgalom mellett 2011 májusa óta nem látott áron az OTP
Eidenpenz József | 2016. január 13. 18:11
A várakozások ellenére erősödött a forint a kedd délutáni MNB-bejelentések óta. Az OTP közel öt éve nem volt olyan drága, mint most. sikeresen megtartotta a BUX indexet is. A tőzsdék nap közben jól teljesítettek, de estére eléggé elment a kedvük, főleg amerikai technológia részvények estek. Az olaj megint közelít a 30 dollárhoz.
Részvény / Deviza / Áru
Visszatért a forint a pokoli mélységből
Fellegi Tamás | 2016. január 13. 10:40
Ijesztő volt a forint tegnapi összeomlása, de ma már egész vidám a helyzet. A soknapos esés után a tőzsdék is próbálnak korrigálni, Kína körül is enyhülnek a félelmek. A Richter megpihent, az OTP megy az ég felé. Mégis jön a tőzsdére a Duna House.
Részvény / Deviza / Áru
Visszapattant 319-ről az euró/forint, egész nap emelkedett a BUX
Eidenpenz József | 2016. január 12. 18:28
Jó volt a hangulat a részvénypiacokon, még ha az európai tőzsdék a nap végére kicsit vissza is vettek a lendületből. A BUX index azonban egész nap emelkedett. Az euró/forint súrolta a 319-et, de végül innét alaposan eltávolodott, az MNB által bejelentett újabb nem konvencionális intézkedések ellenére. Az olaj őrült rángatózása megzavarta a részvénybefektetőket is.
Részvény / Deviza / Áru
A svájcifrank-pánik óta nem volt ilyen gyenge a forint
Eidenpenz József | 2016. január 12. 10:59
Magukhoz tértek kissé az európai tőzsdék kedden, miután Kínában is normalizálódott a helyzet. A forint elég rendesen gyengül, ami összefüggésben lehet azzal, hogy ma az MNB bejelentésekre készül. Elképesztő mélységekbe zuhant az olaj ára. Mind a négy főbb részvényünk erősödik.
Részvény / Deviza / Áru
Készüljünk a 320 forintos euróra, szörnyű pesszimizmus a kisbefektetők körében
Eidenpenz József | 2016. január 11. 18:31
A reggeli vastag kínai mínuszok ellenére Európában emelkedni tudtak a tőzsdék, a Richter folytatja elképesztő emelkedését. Még soha nem volt ilyen magas a pesszimista kisbefektetők aránya Németországban. Az euró 317 forint felett volt egész délután, a 318 forintot is megközelítette, készülhetünk a 320-ra.
Részvény / Deviza / Áru
316 forint felett az euró, megint jobban teljesítettünk Európánál
Eidenpenz József | 2016. január 8. 18:50
A nyugat-európai tőzsdéken ismét az aggodalom győzött és estek az árak, az amerikai kereskedés viszont enyhe optimizmussal indult. A kínaiak szenvednek és keresik a megoldást a problémáikra, az olaj is mélypontja közelében áll. A BUX viszont szépen emelkedett, vették a hazai részvényeket, mint a cukrot, a forint ugyanakkor gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Kína táncoltatja a világot - hogy viseli ezt a forint?
Fellegi Tamás | 2016. január 8. 10:30
Az évkezdet igen gyenge lett a tőzsdéken, az esés ritmusát Kína szabja meg: egyik nap összeomlik, a másik nap jön az állam bácsi és megvesz mindent. Amerika egy jó nagyot esett tegnap, Európa próbálja összeszedni magát a tegnapi tragikus nap után.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy pofon volt ez a nap is a Kommunista Pártnak
Eidenpenz József | 2016. január 7. 18:39
Kínában fél óra után ismét felfüggesztették a részvénykereskedést, mert megint nagyot estek a papírok, ez pedig az egész világra átterjedt, ezúttal Budapestre is. Az euró volt 316 forint is, de csak átmenetileg, a dollár ezúttal gyengült, a kőolaj tovább zuhant. Pillanatnyilag az arany szinte az egyetlen, ami emelkedik.
Ingatlan
Itt egy újabb bank: az OTP-nél is lehet igényelni a milliókat
Privátbankár.hu | 2016. január 7. 13:15
Január 7-től fogadja az OTP Bank az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek iránti igényeket.
Részvény / Deviza / Áru
Már megint szembementünk szinte az egész világgal
Eidenpenz József | 2016. január 6. 18:00
A BUX szinte egyedüliként tudott emelkedni a nagyvilágban, főleg a Richternek köszönhetően, de a Mol is magához tért. Az euró/forint elérte a 315-ös szintet is. Kína és a jüan nagy, Észak-Korea kis sötét árnyékként ülte meg a piacokat, de az Apple vagy a német autógyárak háza tájáról is rossz hírek jöttek.
Befektetési alapok
Ingatlanalap-mánia indul, sok deviza érkezett decemberben az alapokba
Eidenpenz József | 2016. január 6. 15:26
Az ingatlanalap és az eurós, dolláros megtakarítás volt a sláger decemberben a befektetési alapok piacán, részben a kisbefektetők, részben nagybefektetők hoztak pénzeket, összesen 40 milliárd forint értékben. Ezzel ez lett az év második legjobb hónapja az alappiacon. A friss tőke nagy része devizában érkezett.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan a zloty, erős a Richter
Fellegi Tamás | 2016. január 6. 10:46
A piac nem kér a második Kaczynsi-érából, kiszórják a lengyel fizetőeszközt.
Részvény / Deviza / Áru
Magához tért a forint, zuhan a zloty
Fellegi Tamás | 2016. január 5. 10:00
A tegnapi este tankönyvien zajlott: az egész világra kiterjedő pánik után Amerika az utolsó félórában megfordult és szárnyalni kezdett. Ma már nem is fél senki, előmerészkednek a vevők. Az olaj maradt a mélyben, a forint viszont egy kis újévi erőt mutat.
Részvény / Deviza / Áru
Hát ez az év aztán jól kezdődik – egy méretes zuhanással
Eidenpenz József | 2016. január 4. 17:54
A távol-keleti és az európai tőzsdék után az amerikaiak is jó nagy eséssel kezdték ezt az évet, a reggeli 6,9 százalékos kínai zuhanás valamivel kisebb mértékben ugyan, de végiggyűrűzött az egész világon. A magyar eszközök viszont még egészen jól állták a sarat.
Részvény / Deviza / Áru
Csúnya összeomlással indul az év
Fellegi Tamás | 2016. január 4. 12:02
A világ eddig kinyitott tőzsdéi méretes zuhanásban vannak, az élen Kínával, ahol 7 százalékos zuhanást láthattunk. Európában 3 százalék a mértékadó esés, ami délelőtt elég ritka, és az amerikai index határidők is a mélyben nyitást jelzik előre.
Részvény / Deviza / Áru
Jó évet zárt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2015. december 30. 18:11
A BÉT ma kissé csökkent, de így is szép évet zárt. Európa esett, Amerika is kis mínuszban van, az olaj és az arany éves mélypontjuk búcsúztatják az évet.
Részvény / Deviza / Áru
Szépített a forint, Amerika belehúzott
Fellegi Tamás | 2015. december 30. 10:50
A forint nem kezdett év végi hajrába, de azért a tegnapelőtti erősödés után tudott még egy kicsit szépíteni. Amerikában tegnap boldog zsákolás zajlott, így összehozzák az emelkedő piac hetedik évét. Európa a tegnapi rali után ma kissé esik, ugyanez zajlik a BÉT-en is.
Friss
Vásárló
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
Pünkösd hétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak.
12 órája
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Annyira széles persze nem lesz az a mosoly, de legalább izmosodott a magyar fizetőeszköz.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Viharfellegek a magyar cégvilág felett – a kilátások sem mutatnak jót
05:05
-
Sorra dőlnek a negatív rekordok, évek óta nem épült ennyire kevés lakás
16:04
-
Újra megműtötték Robert Ficót
15:03
-
Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja
14:02
-
Rejtély, milyen állapotban van Robert Fico
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
19:07
-
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
18:06
-
Arisztokratikus, prémium minőségű natúrkozmetikumok modern embereknek
12:12
-
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
09:09
-
Nemzetközi építészeti díjat nyert a KÖZTI két projektje
08:08
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra!
2024. május 17. 07:10
-
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
2024. május 17. 18:35
-
Sorra foglalja el a településeket az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában
2024. május 17. 19:46
-
Fordulat történt a forintnál? Warren Buffet bevásárolt
2024. május 17. 12:17
-
A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése megrendítette a bizalmat
2024. május 17. 10:39