Kína
Makro / Külgazdaság
Ellenáll a Tencent és az Alibaba – megtagadják az ügyféladatok átadását
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 19. 16:25
A két legnagyobb kínai technológiai cég, a Tencent és az Alibaba nem kíván együttműködni egy a kormány által megtámogatott hitelminősítő programmal, ennek megfelelően nem is szeretnék kiadni ügyfeleik hitelinformációra vonatkozó adatait.
Részvény / Deviza / Áru
Olajárrobbanás, Fed-kamatdöntés – ezekre érdemes figyelni a héten
Csabai Károly | 2019. szeptember 16. 11:29
Sokáig úgy tűnt, hogy a mostani hét fő eseménye egyértelműen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntése lesz, amelytől a piaci konszenzus 25 bázispontos csökkentést vár, s ami pozitívan hathat a tőzsdékre. Ezt a forgatókönyvet írta át a szaúdi olajfeldolgozó elleni szombati dróntámadás, az ugyanis az első elemzői reakciók szerint bizonytalanságot hozhat a piacokra, kockázatkerülőbbé válhat a befektetői hangulat.
Makro / Külgazdaság
17 éves mélypontra zuhant Kínában az ipari termelés növekedésének üteme
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 16. 08:42
A kiskereskedelmi bővülés is dögrováson volt augusztusban. Az okok: gyengülő belföldi kereslet, és persze az USA-val vívott kereskedelmi háború.
Makro / Külgazdaság
A kínai diákok is megszenvedik az amerikai büntető intézkedéseket
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 11. 20:30
Egyre több kínai diák fordul el az amerikai egyetemektől a két ország feszült viszonya miatt. Az elmaradó hallgatók pedig nehéz helyzetbe hozzák az érintett intézményeket, olyannyira, hogy többségük a kieső tandíjbevétel miatt biztosítási kötvényeket kényszerül vásárolni. Ugyanakkor ami veszteség az amerikai egyetemeknek, az nyereség Anglia, Ausztrália és Kanada felsőoktatási intézményeinek; az USA-tól elpártoló diákok egyre inkább őket választják.
Vállalat
Betörne az EU-ba Kína egyik nagy autógyártója
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 11. 11:39
A Great Wall Motor azt fontolgatja, hogy az Európai Unióban nyit üzemet, ehhez azonban először évi legalább 50 ezerre kell növelnie európai autóeladását.
Makro / Külgazdaság
Vámháború: Kína enged egy kicsit
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 11. 11:06
Egy évre felfüggesztik az USA-t sújtó büntetővámot 16 árukategória termékeire.
Makro / Külgazdaság
Kínai propaganda Hongkongban – régi szólamok, új technológia
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 9. 20:20
Intenzív propagandaháborút folytat a népi Kína a hongkongi elégedetlenkedőkkel szemben. Az ötvenes években már jól kitalált pártzsargon is új erőre kapott az új média eszközeinek felhasználásával, így ma jóval szélesebb körben terjednek az így generált és közreadott tartalmak, mint amikor még csak a hagyományos csatornák álltak rendelkezésre.
Részvény / Deviza / Áru
A jegybankokon a világ szeme
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 9. 11:21
Ahogy közeledik az EKB és a Fed következő kamatdöntő ülése úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt a várható döntésük. A piacokon óvatos optimizmus figyelhető meg, a gyengébb gazdasági adatokban a befektetők a gazdaságösztönző programok lehetőségét látják.
Makro / Külgazdaság
Kína ellen új katonai szövetséget alapítanak – eldördülhetnek a fegyverek
Káncz Csaba | 2019. szeptember 9. 08:45
A háttérben már folynak egyfajta csendes-óceáni NATO megalakításának előkészületei, ennek egyik lépcsőfoka volt a májusi hadgyakorlat az USA, Ausztrália, Japán és Dél-Korea részvételével. Biztonsági elemzők nem zárják ki, hogy a kínai-vietnámi szembenállás katonai ütésváltásba torkollik, amelyet Peking egyfajta „bemelegítőnek” tekinthet egy Washingtonnal szembeni összecsapás előtt. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Akár évtizedekig elhúzódhat az USA és Kína kereskedelmi vitája
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 7. 12:00
Larry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban.
Makro / Külgazdaság
Merkel Pekingben, Trump alelnöke Varsóban – nagyhatalmi póker komoly tétekkel
Káncz Csaba | 2019. szeptember 6. 10:01
A kommunista párt szócsöve emlékeztet arra, hogy „egyes elemek Németországban és Európában aggódnak az úgynevezett Kína-veszély miatt” és ezek a körök kurzusváltást akarnak kierőszakolni Pekinggel szemben. Míg Washington többszöri fenyegetése ellenére Berlin és London eddig nem tiltotta ki a Huawei-t az 5G-s tenderéről, ezt Varsó a napokban megtette. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Ausztrália lehet a kínai-amerikai kereskedelmi háború legújabb mellékhadszintere
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 5. 19:31
Új frontvonal nyílhat meg az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. Canberra és Washington közös erővel kívánja felvenni a harcot a frissen felemelkedő keleti nagyhatalommal, megakadályozandó, hogy Kína monopolizálja a stratégiai fontosságú ritkaföldfémek és ásványi anyagok kitermelését. Az ausztrál kormány már lépett is, és 15 bányászati helyszínt jelölt meg kiemelt projektként.
Makro / Külgazdaság
Kína gyakran a cégvezetésen keresztül tartja rövid pórázon a hongkongi demonstrálókat
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 2. 20:09
A Kína által igazgatott városállamot mély politikai válságba taszító politikai nyugtalanság hirtelen felszínre hozta az alkalmazottak és a cégvezetők közötti lappangó feszültségeket, az eddig is meglévő ellentéteket. Kérdés, hogyan viselkedjenek ilyen esetekben a cégvezetők.
Makro / Külgazdaság
Van még hova fejlődni a milliós kínai hadseregnek
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 2. 13:08
Kína szárazföldi erőinek létszámát egymillió alá csökkentették, mellette kiemelten fejlesztik a légierőt, a rakétásokat és a hadiflottát.
Makro / Külgazdaság
Egy családnak évi ezer dollárjába kerülhet Trump vámháborúja
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 2. 09:52
Szeptember elsejével életbe léptek az újabb, kemény vámemelések az amerikai-kínai vámháborúban. Árát az amerikai fogyasztók fizetik meg.
Makro / Külgazdaság
A Tesco távozik, az Aldi erősít – nehéz helyzetben vannak az áruházláncok Kínában
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 30. 15:47
Komoly váltásra kényszerülnek a kínai piacon működő nagy nyugati szupermarket láncok. A Walmart és az Aldi bővíti hálózatát és egyedi termékekkel, valamint az e-kereskedelem bővítésével színesíti szolgáltatásait, míg a Carrefour és a Tesco eladja kínai érdekeltségeit.
Makro / Külgazdaság
Kína a külföldi cégekre is bevezeti a dermesztő társadalmi pontrendszert
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 30. 13:10
Várhatóan a jövő évtől az állampolgárok mellett a náluk működő multik teljesítményét is osztályozni fogja Kína az alapján, hogy azok mennyiben tesznek eleget a helyi szabályozásoknak. Egyes esetekben a nyugati cégek jól is kijöhetnek a kreditezésből, de készülőben van egy céges fekete lista is, komoly büntetési lehetőségekkel, melyet a szakértők szerint Peking politikai fegyverként használhat majd fel a neki nem tetsző magatartású országok megregulázására.
Makro / Külgazdaság
Nő a feszültség: letartóztatták a Kína ellenes tüntetéssorozat szervezőit
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 30. 11:55
Mozgalmas 24 órán van túl Hongkong.
Makro / Külgazdaság
Balul sült el Trump blöffje - Kína a legrosszabb forgatókönyvre készül
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 20:20
Amikor Trump arról beszélt, hogy Kína telefonon jelezte, szeretnék újrakezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat, talán épp a pekingi vezetés lepődött meg a legjobban - írja összeállításában a Bloomberg. Azzal, hogy gyengének állította be a kínaiakat, sarokba szorította őket - a megegyezés esélye csökkent, pedig mostanra inkább az amerikaiknak lenne fontos, hogy véget érjen a háborúskodás.
Vállalat
Nehéz elhagyni Kínát - hová menekülnének az amerikai cégek?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 16:10
Az amerikai védővámok folyamatos kiterjesztésével egyre több egyesült államokbeli cég gondolja úgy, hogy termelését Kínából áthelyei a közeli délkelet-ázsiai országokba, legfőképpen Vietnámba. A helyi beszállítók gyenge teljesítménye és a termelési láncok elégtelensége miatt azonban ez nem is olyan könnyű feladat.
Makro / Külgazdaság
Árat emel a Tesla Kínában
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 11:12
Ha Kína emeli az amerikai importra kivetett vámokat, a Tesla tovább drágítja autóit.
Makro / Külgazdaság
Kongatják a vészharangot az amerikai gazdaság vezetői Trump miatt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 09:51
A Kínával folytatott kereskedelmi háború elfajulását látva az amerikai gazdaság egy sor szervezete, vezetője figyelmeztetett a veszélyekre.
Makro / Külgazdaság
Világháború felé sodródva – nem Európa lesz a fő hadszíntér
Káncz Csaba | 2019. augusztus 26. 09:31
A kereskedelmi- és a katonai konfliktusok kéz a kézben járnak, aki ezt nem látja, az nem sokat tanult a történelemből. Az ausztrál stratégiai műhelyek sorra jönnek ki friss jelentéseikkel, amelyek felvázolják a közelgő amerikai-kínai katonai konfliktus keretrendszerét. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Trump megint óriásit keménykedett Kínával szemben
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 25. 16:25
Donald Trump amerikai elnök kész rá, hogy az eddiginél is magasabbra emelje a kínai importvámokat - közölte a Fehér Ház. Az elnök korábban arról beszélt a G7-találkozóján, hogy a kereskedelmi háború nem okoz feszültséget más országok és az Egyesült Államok kormánya között.
Makro / Külgazdaság
Trump beszólt Kínának
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 24. 20:59
Tovább durvul a kereskedelmi háború.
Makro / Külgazdaság
Tovább szikrázik a feszültség Hongkongban - bevetették a könnygázt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 24. 19:58
Könnygázzal oszlatta szét a hongkongi rendőrség a kormányellenes tüntetőket, akik egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.
Makro / Külgazdaság
Kína ellenlépése: újabb amerikai termékeket sújtanak büntetővámokkal
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 23. 15:02
Mezőgazdasági termékek, nyersolaj és autók kerülnek ezúttal sorra.
Makro / Külgazdaság
Kína bedarálja Hongkongot – kész a mesterterv
Káncz Csaba | 2019. augusztus 23. 09:20
A kínai Államtanács vasárnapi intézkedései szerint a Hongkonggal határos Sencsen városa lesz a dél-kínai térség új üzleti központja. A Hongkong elleni átkaroló hadművelet már 2011-ben megfogalmazódott Pekingben, amikor tervek születtek arról, hogy Kanton tartomány 9 városából létrehozzák 42 millió lakossal a világ legnagyobb városát. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Kanada nem hátrál meg Kína előtt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 22. 08:18
Kanada nem kívánja elmélyíteni a Kínával kiéleződött kereskedelmi és diplomáciai ellentéteket, de nem is fog meghátrálni.
Makro / Külgazdaság
„Szabadtéri börtönök” mellett virágoznak az európai nagyvállalatok gyárai
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 22. 06:05
A nyugati világ nagy részének valószínűleg fogalma sincs arról, hogy körülbelül egy millió, többségében az ujgur népcsoporthoz tartozó embert lényegében munkatáborokban tartanak a nyugat-kínai Hszincsiang régióban úgy, hogy néhány órás távolságra már az európai nagyvállalatok üzemei találhatóak.
Makro / Külgazdaság
Komoly pénzeket vonnak ki amerikai befektetési alapok a kínai részvénypiacról
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 21. 13:47
Az év eleje óta az amerikai befektetési alapok összesen 5,9 milliárd dollárnyi pénzt vontak ki a kínai részvénypiacáról, a legtöbbet 2017 óta. A háttérben az amerikai-kínai kereskedelmi háború sejlik föl.
Makro / Külgazdaság
Az Alibaba elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 21. 12:48
Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, az Alibaba csoport elhalasztja Hongkongba tervezett részvénykibocsátását a politikai feszültség növekedése miatt.
Makro / Külgazdaság
Kína megregulázása árthat is Amerikának, ismerte el Trump
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 21. 07:16
Valakinek szembe kellett szállnia Kínával, nem volt más választás, mint vámokat kivetni a kínai árukra – mondta Donald Trump újságíróknak.
Vállalat
Ismét megúszta a Huawei az embargót
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 19. 17:45
Az Egyesült Államok további kilencven napra felfüggeszti a Huawei Technologies kínai mobilhálózati gyártó elleni embargót - jelentette be Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság
Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 18. 11:42
Kína nem akar tovább a világ gyártóbázisa lenni, elindult a tudásalapú versenyzés irányába, miközben az Amerikai Egyesült Államok is első akar lenni ezen a területen.
Pénzügyi szektor
Trump telefonált: felhívott néhány bankvezért
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 17. 10:02
Részleteket nem tudni, hogy mi hangzott el.
Makro / Külgazdaság
Együttműködéssel állítható meg Kína technológiai nyomulása
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 17. 07:01
A kínai technológiai nyomulás megállítására, vagy legalábbis kulturált keretek közé szorítására az együttműködést ajánlja véleménycikkében a Financial Times a nyugati hatalmaknak. Az USA és Európa jelenleg egyfajta védekező politikát folytat, amit a lap egyértelműen sikertelennek minősít.
Makro / Külgazdaság
Kína korrupt gigaberuházásai Kampalától Budapestig – áldozatul esett országok sora
Káncz Csaba | 2019. augusztus 15. 08:55
Peking megveszi kilóra a helyi eliteket és masszívan túlárazott infrastrukturális projekteket nyom le az országok torkán. Egy ugandai és egy magyar projektet veszünk górcső alá. A jelek szerint a fekete-afrikai országban még működik független Állami Számvevőszék. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Trump bedobta a Hongkong-kártyát a kereskedelmi háborúban
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 15. 08:05
Az amerikai elnök arról twittelt, hogy az USA büntetővámjainak enyhítéséhez Kínának előbb emberségesen kéne bánnia a városállammal. Trump ezen kívül twittben találkozót is javasolt Hszi Csin-pingnek.
Makro / Külgazdaság
Átterjedhet Kínára a hongkongi elégedetlenség – a Pentagon kemény lépései
Káncz Csaba | 2019. augusztus 14. 15:13
A kínai kommunista párt mandarinjainak idegessége érthető, hiszen a társadalmi nyugtalanság átterjedhet a határon. Egy katonai beavatkozás esetén új szakasz kezdődne az USA és Kína politikai kapcsolataiban, amely már így is a Hidegháború időszakát idézi. A Pentagon ütemesen helyezgeti a bábukat a geopolitikai sakktáblán. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Eddig csak vesztesei vannak Kína és Amerika kereskedelmi háborújának
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 14. 14:27
Kína azzal, hogy megengedte a jüan árfolyamának csökkenését jelezte, hogy kész elhúzódó kereskedelmi háborúra.
Részvény / Deviza / Áru
Isten veled, német növekedés? – négy alaphír a mai napra
Eidenpenz József | 2019. augusztus 14. 11:36
A tegnapi szép tőzsdei emelkedésnek máris vége, Európában és itthon is esegetnek az indexek. Rossz adat érkezett a kínai és a német gazdaságból egyaránt, amiért főleg a kereskedelmi háborút teszik felelőssé. A forint erősödését megállította egy fontos támaszszint.
Részvény / Deviza / Áru
Hong Kongban szemkilövetés, a tőzsdéken árrobbanás volt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 13. 19:17
Aggasztó hírek érkeztek Argentínából, Hong Kongból, a régi félelmek sem múltak el. Így nagyon rossz hangulatban kezdték a napot a tőzsdék. Délután azonban bejelentették, hogy az USA eltöröl, elnapol néhány vámot a kínai árukra, erre a tőzsdék valóságos robbanást mutattak be. Megbénult a világ nyolcadik legnagyobb reptere.
Vállalat
Gyerekmunkások dolgoztak az Amazon gyárában
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 12. 17:08
Tizenhat éves gyerekek dolgoztak túlórában és éjszakai műszakban is a Foxconn kínai gyárában, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából.
Makro / Külgazdaság
Tovább nőtt a feszültség Hongkongban – nem engedik leszállni a repülőket
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 12. 12:34
A hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint hétfőn kora délután elrendelte az aznapi járatok törlését.
Makro / Külgazdaság
Rajtuk csattan a kereskedelmi háború – bizonytalan alkukba kényszerülnek a kisebb cégek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 8. 12:55
A kereskedelmi háború egyre inkább felpörög, így a kínai nagyvállalatoktól várja a pekingi vezetés azt, hogy kirángassák a gazdaságot az átmeneti megtorpanásból. Csakhogy hirtelen feltűnt egy új probléma – a kisebb cégek likviditása vészesen lecsökkent. A vállalatok nem akármilyen megoldásra fanyalodtak rá.
Részvény / Deviza / Áru
Nem csak az égen gyűlnek a viharfelhők, hanem a tőzsdék felett is
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 5. 11:51
Úgy tűnik, Trump újabb kemény lépése Kínával szemben végleg elbizonytalanította a befektetőket. Pénteken New Yorkban is estek az árak, hétfőn reggel pedig az ázsiai piacok folytatták a lejtmenetet, a régiót leképző index féléves mélypontra került. Ráadásul nem látszik olyan jel, amely hirtelen átfordíthatná a piacokat.
Makro / Külgazdaság
Évtizedes mélypontra esett a kínai jüan a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 5. 11:13
Ez azután következett be, hogy a kínai nemzeti bank a politikai szempontból érzékeny, 7 jüanos szint alá engedte az árfolyamot a dollárral szemben.
Friss
Nemzetközi
Fico-merénylet: a szlovák újságírók attól tartanak, hogy ők végzetes lövést kapnak
2 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Fürdik Dubai a turistákban, soha nem látott bevételek
13:01
-
Új fegyvert vetettek be az oroszok, pusztító hatásúak, szétszakítják az embereket
11:11
-
Donald Trump nagy migráns kitoloncolást tervez, miközben több mint 2 millió kínai bevándorlónak ad otthont az USA
10:10
-
Rosszkedvűek a befektetők
09:09
-
Donald Trump nem békebarát
08:08
Turizmus Online cikkei
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
-
Már látogatható a londoni Dívák & Ikonok utazókiállítás a Zene Házában
08:08
-
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme
17:05
A vidék hírei
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
-
Ungár: Vitézy Dávidot szándékosan hallgatják el
13:55
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Putyin átírja a történelmet
2024. május 19. 05:43
-
Megvan a döntés Fico merénylőjéről
2024. május 18. 15:25
-
Vészjósló nyilatkozattal kampányol Orbán Viktor másik barátja
2024. május 19. 08:10
-
Tuti, hogy elszalad egy pénzváltóhoz, ha ezt meglátja
2024. május 19. 11:13
-
Fico-merénylet: a szlovák újságírók attól tartanak, hogy ők végzetes lövést kapnak
2024. május 19. 12:47