Forintárfolyam
Részvény / Deviza / Áru
Új osztalékjavaslat a Telekomtól, fellépnek a zöldséges-terror ellen
Eidenpenz József | 2019. február 21. 19:09
A tőzsdék nem igazán találták ma az irányt, talán túlságosan is sokféle hír érkezett. A BUX kissé emelkedett az OTP és a Richter segítségével. A Telekom a jövőre becsült számokat tett közzé, és a 2019-es eredményéből 27 forint osztalék kifizetését tervezi. Több nap száguldás után visszazuhant az arany és az ezüst, Erdogan hadat üzent a zöldségesterroristáknak.
Részvény / Deviza / Áru
Erősödik a forint, magasban az olajár
Fellegi Tamás | 2019. február 21. 10:03
Az ország felminősítését követő iránykeresés után erősödni kezdett a forint. Esik a Telekom a gyorsjelentés után, gyengélkedik a Plotinus, Amerika folyamatosan emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Kilenc hónapos csúcson az arany, hullámvasúton a filmcézár cége
Eidenpenz József | 2019. február 19. 19:05
A gyorsjelentések és a csökkenő kamatok mozgatták a tőzsdéket, sok tétovázás után végül felfelé. A hazai BUX index viszont szerényen esett, elsősorban a Richter miatt. A forint erősödött, és megtáltosodott az arany.
Részvény / Deviza / Áru
Beszorult a forint, már a JP Morgan is kriptót csinál
Eidenpenz József | 2019. február 15. 19:09
Megint a kereskedelmi tárgyalásokról érkező jó hírek vitték fel a tőzsdeindexeket, pedig állítólag még kulcsfontosságú kérdésekben hiányzik a megegyezés. Az amerikai fogyasztói bizalom is segített. Nálunk a BUX vezető papírjai mind emelkedni tudtak, a forint nem változott. Egy amerikai jegybank saját kriptodevizát tesztel JPM Coin néven.
Részvény / Deviza / Áru
Andy Vajna nélkül összeomlik egykori cége
Fellegi Tamás | 2019. február 15. 11:12
Zuhan az Est Media, miután az önmagában semmit nem érő cégben Andy Vajna részesedése jelentette a reményt. Korrigál a Waberer’s a nagy mélység után, erősödik a forint, idei csúcson az olajár. Az amerikai tőzsdéken ismét egy tankönyvi napot láthattunk tegnap.
Részvény / Deviza / Áru
Zuhant ma a Wallis, merre megy a csatornában a forint?
Eidenpenz József | 2019. február 13. 18:55
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások állítólag sínen vannak, ez jó hatással volt ma is a tőzsdékre. Az inflációs adatok is kedvezőek voltak, az alacsonyabb kamat lehetőségét vetítik előre. A BUX viszont esett, az OTP és a Richter húzta le. Az utóbbiról az egyik brókercég nem túl optimistán nyilatkozott. Nagyot erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Összeomlott a Waberer’s, ma is erőtől duzzad a forint
Fellegi Tamás | 2019. február 13. 10:56
Míg sok értéktelen cég papírja száguld, a Waberer’s szomorú történet lett a pesti tőzsdén: újabb mélypontra került, bevezetési árának 63 százalékát vesztette el. Esik az OTP és a Richter, emelkedik viszont a Telekom. A forint ma is lendületet vett, bízunk az erősödés folytatásában.
Részvény / Deviza / Áru
Elszállt a BUX, hasít a forint, Amerika újra támad
Fellegi Tamás | 2019. február 12. 20:31
Erőre kapott a forint, nagyot ment a Mol, a Richter és az OTP egyaránt, az AutoWallis viszont esett a múlt heti páratlan szárnyalás után. A legfontosabb amerikai index kulcsszintet támad: ha átmegy rajta, akkor egyelőre múló emlék marad a decemberi összeomlás.
Részvény / Deviza / Áru
Erőre kapott a forint, helyreállt az osztrák kötvényhozam
Fellegi Tamás | 2019. február 12. 11:25
A januári inflációs adat hírére erősödni kezdett a forint, az európai legerősebb gazdaságú országok 10 éves állampapírhozamai pedig felugrottak a pénteki zuhanás után. A BÉT-en drágul a Richter, az OTP és az Opus, miközben ellepték a vevők a német tőzsdét.
Részvény / Deviza / Áru
Trump miatt süllyednek a tőzsdék? Esik a forint
Eidenpenz József | 2019. február 8. 18:54
Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, a lassuló világgazdaság és vállalati gyorsjelentések szerepelnek a magyarázatok listáján, miért esnek a tőzsdék harmadik napja. Trump ráadásul megerősítette, hogy egyelőre nem akar kínai kollégájával találkozni.
Részvény / Deviza / Áru
Lelombozó hír jött a kínai tárgyalásokról, száguld a Wallis
Eidenpenz József | 2019. február 7. 19:11
Pocsék a hangulat a tőzsdéken, a kereskedelmi háborúban megint rossz hírek érkeztek. A vállalati gyorsjelentések sem a jó arcukat mutatták, a makrogazdasági adatok sem voltak kedvezőek. A gyorsjelentése után nagyot esett a Richter, az AutoWallis viszont ismét szárnyal.
Részvény / Deviza / Áru
Nem véletlen a pár nap alatti 50 százalékos emelkedés: új AutoWallis részvények a tőzsdén
Fellegi Tamás | 2019. február 7. 10:33
Az elmúlt napokban sok szó volt az AutoWallisról, hisz hatalmasat emelkedett az ár. Ez meg is teremtette a piacot mára a tőkeemelésből származó új részvényeknek. Esik a Richter a negyedéves eredmény után, gyenge a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Köhécsel a Daimler motorja, 318 felett az euró/forint
Eidenpenz József | 2019. február 6. 19:12
Donald Trump nagy beszéde nem sok jót hozott a tőzsdei árfolyamokra, az indexek szerény mínuszban vannak. Rossz eredményeket tett közzé a Samsung és a Daimler. A forint gyengült, 318 felett az euró, két brókercég szerint is szabad az út 321-ig. A Zwack jó negyedéve várhatóan csak átmeneti lesz, tovább száguld az Autowallis.
Részvény / Deviza / Áru
Van-e ma Magyarországról vagyonmenekítés? Ír céget alapított a Concorde
Eidenpenz József | 2019. február 6. 13:05
Miért erősödött az utóbbi időben a forint? A Concorde Ireland egyelőre magyar, később régiós privátbanki ügyfelek számára kínál szolgáltatásokat tavasztól. Utoljára 2011-2012-ben volt érezhető jelentős vagyonmenekítés az országból, ma nem tapasztalható, de külföldi eszközöknek ma már minden összetett portfólióban helyük van. A magyar jegybank a többivel szembemenni látszik.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül a forint, de még nincs baj
Fellegi Tamás | 2019. február 6. 11:31
A múlt heti csúcs óta szakadatlanul gyengül a forint, de még nem érte el azt a szintet, ahol korábban kitört a tavalyi mélységből. A BÉT-en leállt a kispapír-spekuláció, a nagyok közül is a csak a Richter mozdul, ezúttal lefelé. Amerika ledolgozta a teljes decemberi esést, korán ijedt meg a Fed.
Részvény / Deviza / Áru
Szétkapkodják a feldarabolt részvényt, emelkedik az olajár
Fellegi Tamás | 2019. február 4. 11:31
Ma a hazai tőzsde kis-, és közepes részvényeinek piaca élénk, miután az eddigi Alterát feldarabolták és AutoWallis lett belőle, és most mindenki ezt akarja venni. Az Alteo is szárnyal, viszont az Est Media, Plotinus és Kartonpack ma esnek. A nagyok nem mozdulnak, csak az OTP csökken mérsékelten.
Részvény / Deviza / Áru
Visszagyengült a forint, esik az olajár
Fellegi Tamás | 2019. február 1. 11:03
Az elmúlt napok hatalmas emelkedéséből visszaadott a forint egy jókorát. Esik a Mol, az OTP és a Richter egyaránt, kipukkadt a Kartonpack lufi. Jelentett az Amazon, ármozgása döntő lehet az egész amerikai piac szempontjából, lévén a harmadik legnagyobb tőzsdei cég.
Részvény / Deviza / Áru
Begyógyult a forinton esett tavalyi seb, remekel a Facebook
Fellegi Tamás | 2019. január 31. 10:58
Addig a pontig erősödött a forint, ahol tavaly májusban megkezdődött az összeomlása, kérdés, hogy végleg megszűnt-e a gyengeség. A Fed tegnap gyakorlatilag törölte a további kamatemeléseket, örülnek is a tőzsdék. Jó lett a Facebook negyedéve, meg sem kottyantak a cégnek a botrányok.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is szépet erősödött a forint
Fellegi Tamás | 2019. január 30. 18:53
Az esemény utáni nap jön az igazi reakció: a tegnapi MNB kamatdöntő ülés után ma egy méretes forinterősödést láthattunk. Az amerikai tőzsdék meredeken emelkednek, a piac erősen spekulál arra, hogy kevesebb pénzt von be a Fed az eszközvásárlási program normalizációja során. Itthon az OTP esett nagyobb, a Richter kisebb mértékben, erősödött viszont a Telekom.
Részvény / Deviza / Áru
Szakadatlanul emelkedik az aranyár, ma is jó erőben a forint
Fellegi Tamás | 2019. január 30. 12:02
Múlt pénteken nagyot ugrott az aranyár, és az emelkedés azóta is tart. A forint is tartja tegnap elért 8 havi csúcsát, az MNB döntése, miszerint nem szigorított még a monetáris kondíciókon, nem zavarta meg a folyamatot. Jelentett az Apple, emelkedhet a részvény ára.
Részvény / Deviza / Áru
Aggódnak az Audi miatt a németek, mi lesz veled, magyar kamat?
Eidenpenz József | 2019. január 29. 19:01
Az európai piacok többsége szépen emelkedett ma, kivéve a német DAX indexet, amit az amerikai fogyasztói hangulaton kívül a magyar Audi-sztrájk is befolyásolhatott. A BUX is szembe ment Európával és esett, élen az OTP-vel. A forint alig változott az MNB kamatdöntő ülése után, de márciusban jöhetnek még nagyobb mozgások.
Makro / Külgazdaság
Nem nyúlt a kamatokhoz a jegybank, erős maradt a forint
Privátbankár.hu | 2019. január 29. 14:22
A várakozásoknak megfelelően ma sem változtatott a monetáris kondíciókon a jegybank, nem jött még el a szigorítás ideje. A forint tartja magát hét havi csúcsa közelében.
Részvény / Deviza / Áru
Megállíthatatlan a forint és az arany
Fellegi Tamás | 2019. január 29. 11:20
Ahogy közeledik az MNB kamatdöntő ülése, egyre erősödik a forint. Az arany is tovább menetel, a tőzsdék az Apple negyedéves jelentésére várnak. A BÉT-en a Richter esik, jó formában a Mol, az OTP és a Telekom. Nagyokat liftezik a Plotinus és a Kartonpack kis forgalommal, likviditás hiányában.
Makro / Külgazdaság
Ereje teljében a forint a jegybanki döntés előtt
Fellegi Tamás | 2019. január 29. 06:07
Az elmúlt napokban a forint látványosan erősödött, a keddi jegybanki kamatdöntés függvényében különösen érdekes lehet a hazai fizetőeszköz további mozgása. A K&H befektetési szakemberei szerint az MNB csalódást okozhat a komolyabb szigorításra számító befektetőknek, de vannak a forint további erősödése mellett szóló érvek is.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hete lehet a forintnak
Privátbankár.hu | 2019. január 27. 12:58
Gyönyörűen zárta a forint a hetet, minden adott ahhoz, hogy jövő héten újabb, tavaly nyár óta nem látott rőt mutasson a hazai valuta.
Részvény / Deviza / Áru
Richtert vegyenek? Trump ügyeskedik, a Facebook integrál
Eidenpenz József | 2019. január 25. 19:17
A tőzsdéken jó volt ma a hangulat, ami a kínaiak élénkítési próbálkozásainak, a vállalati jelentéseknek, az amerikai kormányzati kényszerszünet várható végének köszönhető. A rossz híreket ma nem nagyon akarták meghallani a befektetők. Az egyik magyar brókerég a nyugati részvényekre, a másik a Richterre optimista.
Részvény / Deviza / Áru
Draghi beszélt, a dollár drágult, a forint gyengült
Eidenpenz József | 2019. január 24. 19:12
Az EKB mai megnyilatkozásai nyomán az európai részvénypiacon kedvező volt a hangulat, az amerikai börzék nehezebben találják az irányt. Két hatás feszül egymásnak, a rosszabb makrogazdasági kilátások és a jó vállalati eredmények. Itthon kissé emelkedett a BUX, de gyengült a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Már szárnyal a cég a Vajna-örökséggel, hasít az angol font
Fellegi Tamás | 2019. január 24. 12:16
Emelkedik az Est Media, már nem félnek a befektetők Andy Vajna részesedésének sorsától. Kis papírok nagy napja, a nagyok közül csak a Telekom mozdul. Szárnyal az angol font.
Részvény / Deviza / Áru
Odaszögezték az eurót 318-hoz, limittel zuhan a Plotinus
Eidenpenz József | 2019. január 23. 11:20
Az európai indexek szerény emelkedést tudnak felmutatni, pedig a tervezett kínai kiadásnöveléseket alapvetően jó hírnek tekinthetjük. Az amerikai indexek is kissé felfelé tartanak a határidős piacon az esti nagy vérengzés után. A BUX kissé süllyed, a forint stabil.
Részvény / Deviza / Áru
Ma is a Vajna-örökséggel spekulálnak
Fellegi Tamás | 2019. január 22. 11:00
A pesti tőzsde harmadik legforgalmasabb részvénye ma az Est Media, helyezkednek a befektetők Andy Vajna részesedésének sorsát tippelve. Közben egy kis csodarészvény 13. napja emelkedik 20 százalékkal, meg is tízszerezte árfolyamát.
Részvény / Deviza / Áru
Kritikus szinteken a forint, nagyot esett a BUX és Andy Vajna cége
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 18:41
Európában esegettek a tőzsdeindexek ma, miközben az USA-ban ünnepnap van. A BUX az átlagnál sokkal nagyobbat esett úgy, hogy a három legnagyobb cég fej fej mellett ment lefelé a lejtőn. A forint viszont folytatta erősödését, és az árfolyam átlépett egy újabb fontos határt.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb történelmi OTP-rekord, tovább robog a forint is
Eidenpenz József | 2019. január 18. 18:46
Nagyon jó hangulatban voltak ma a tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról érkező hírek hatására, a német index fontos szintet lépett, az amerikai mutatók is egy százalék feletti emelkedésben vannak. Itthon a BUX-ot végül visszahúzta az OTP megtorpanása, de a nap elején újabb csúcsot döntött a papír.
Részvény / Deviza / Áru
Legerősebb szinten a forint a nyári összeomlás óta
Fellegi Tamás | 2019. január 18. 11:40
Ma is folytatja az erősödést a hazai fizetőeszköz, az angol font viszont újra gyengül. A tőzsdék a Wall Streettől Ázsián át Frankfurtig és Párizsig szárnyalnak, a pesti tőzsdét ma is a Plotinus és az Appeninn tartja lázban, a nagyok közül Mol és a Telekom emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot erősödött a forint, hatalmas ármozgás a Plotinusban
Fellegi Tamás | 2019. január 17. 19:09
Reggel még úgy tűnt, hogy elakadt a forint tegnap kezdődött erősödése, de délután akkorát húztak rajta, hogy 5 havi csúcsra került. Az angol font is tovább erősödött, a részvénypiacon pedig az OTP ment nagyot. Megjött a forgalom a Plotinusban, méretes kilengésekkel az árfolyamban.
Részvény / Deviza / Áru
Elakadt a forinterősödés, stabil az angol font
Fellegi Tamás | 2019. január 17. 11:51
Egyelőre átmeneti volt a tegnapi forinterősödés, csak az azt megelőző gyengülést dolgozta le a hazai fizetőeszköz. Az angol font jó formában, a piac arra számít, hogy Nagy-Britannia egyelőre mégsem hagyja el az EU-t. Ma is 20 százalékkal emelkedik a Plotinus.
Részvény / Deviza / Áru
Száguldott a forint, de nem ok nélkül
Eidenpenz József | 2019. január 16. 19:02
Ma jól teljesített a BUX az OTP és a Mol részvényének köszönhetően, de a Telekom is szépen emelkedett. A forint a jegybank egyik vezetőjének nyilatkozatára erősödött meg hirtelen. Az amerikai bankok húzzák a tőzsdéket, a német társaikat is magukhoz emelték.
Részvény / Deviza / Áru
Van egy jó hírünk mára, meg egy rossz
Eidenpenz József | 2019. január 15. 19:07
Nagyot gyengült a forint, a BUX is süllyedt kissé, miközben a nagy tőzsdék elsősorban a kínai gazdaságélénkítési terveknek örültek. Nemsokára jön a Brexit-szavazás, ez azért visszafogta az európai tőzsdék iránti lelkesedést. Az euró és az angol font egyaránt megszenvedte a helyzetet.
Részvény / Deviza / Áru
Végre megmozdult a forint, aggódnak Kína miatt
Eidenpenz József | 2019. január 14. 19:00
Elsősorban a kínai export váratlan visszaesésével, ezzel kapcsolatban az egész világgazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak okozhatták a mai esést a részvénypiacokon. Az esés szolid, a briteknél volt kissé nagyobb. A BUX is süllyedt, mind a négy vezető részvény egy irányba tartott.
Részvény / Deviza / Áru
Jól mennek a Mercik, új csúcson a Mol
Eidenpenz József | 2019. január 9. 11:15
Szép emelkedés volt Ázsiában, Európa folytatja és Budapest sem marad ki belőle. Jó hírek jöttek Kínából, meg a német autóiparból is, ami nekünk fontos. A vezető részvények együtt menetelnek, ezzel a Mol új éves csúcsra ért. Száguld az Opus és a Plotinus is.
Részvény / Deviza / Áru
Hajszálra van az OTP és a Mol a csúcstól
Eidenpenz József | 2019. január 7. 18:39
Ma kezdetben enyhe mínuszokat lehetett látni a tőzsdéken, de az esti órákban Amerika szépen magához tért. Történelmi maximuma közelében az OTP, éves maximumától egy hajszálra forog a Mol. A forint viszont gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy utat járt be a forint tavaly, de merre tart?
Eidenpenz József | 2019. január 7. 17:09
A tavalyi turbulens év a forintot sem hagyta érintetlenül, amely nagyot ment felfelé, majd korrigált lefelé. Nemzetközi összehasonlításban is viszonylag nagyot esett, de nem sokkal jobban, mint a többi térségbeli deviza. A nagy kérdés a jövőre nézve a hazai infláció, a nagy nemzetközi jegybankok viselkedése, a feltörekvő piacok helyzete.
Részvény / Deviza / Áru
Megszűnik a Plotinus, összeomlott az Apple
Fellegi Tamás | 2019. január 4. 10:45
Ismét zuhant Amerika, de mindenekelőtt az Apple, miután profitfigyelmeztetést adott ki. Ma már emelkedés tapasztalható Ázsiában és Európában, Európában, a BUX is pluszban. Szárnyal a Telekom, de még inkább a nevet váltani készülő Plotinus. Erősödik a forint, hasít az aranyár.
Részvény / Deviza / Áru
Drágul az arany, kapaszkodik a forint
Fellegi Tamás | 2018. december 28. 09:46
Féléves csúcson az aranyár, jól mutat az idén vett magyar aranytartalék. A napközbeni zuhanásból a nap végére emelkedésbe váltottak az amerikai tőzsdeindexek, az összeomlás egészséges korrekciója zajlik. Európa is erősödik, itthon viszont alig kötnek valamire, csak az Est Media forog élénken.
Részvény / Deviza / Áru
Gyatra éve lett a forintnak, de mi lesz vele jövőre?
Fellegi Tamás | 2018. december 28. 06:07
Néhány stabil év után az egyébként eleve alulértékelt forint idén nagyot zuhant, és csak részben korrigált, így a jövedelmek forintban mért emelkedéséhez képest jelentős veszteséggel zárja az évet, lelassítva a bérfelzárkózási folyamatot. A gazdasági fundamentumok szerint pedig erősödnie kellene, vajon eljön-e jövőre ennek az ideje?
Részvény / Deviza / Áru
Zuhan az olaj, erősödik a forint
Fellegi Tamás | 2018. december 20. 17:41
Szakadatlanul esik az olajár, a tőzsdék is lefelé tartanak, nálunk a Mol zuhant. Javul a forint, talán szépít év végére.
Részvény / Deviza / Áru
Kellemetlen hírek érkeztek, a történelem második legrosszabb hetéről beszélnek
Eidenpenz József | 2018. december 14. 18:49
A gazdasági növekedés globális lassulásával kapcsolatos aggodalmak miatt nagyot esnek ma is az amerikai tőzsdék, az európai mutatók valamivel kisebbel megúszták. A BUX index a Mol-nak köszönhetően tudott elsősorban felszínen maradni, az olajár esése lehetett emögött.
Részvény / Deviza / Áru
Elszomorította a tőzsdéket az EKB
Privátbankár.hu | 2018. december 13. 19:19
Biztató kezdés után lelombozta ma az európai tőzsdéket az EKB. Az USA-ban is esés van, valamivel nagyobb mértékű. A BUX index kissé emelkedni tudott, de a forint némileg gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Ki kit csuk le legközelebb? Már ez mozgatja a tőzsdéket
Eidenpenz József | 2018. december 11. 19:11
A kereskedelmi háborúban éppen enyhülés jelei mutatkoztak, a német gazdaságból jó hír érkezett. Az emelkedést azonban visszavette, hogy állítólag újabb letartóztatás történt, de most a másik oldalon. Trump is fenyegetőzni kezdett. Az OTP megint száguld, a forint csendesen csorog lefelé.
Friss
Makro / Külgazdaság
Megszólalt Orbán Viktor, kemény értékelést mondott
Péntek reggel a magyar kormányfő a közrádió vendége volt.
30 perce
Nemzetközi
Nem fantázia: újabb front a globális háborúban - a franciák „elvesztették ellenőrzésüket” Új-Kaledónia egyes részei felett
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
A világ új Dagobert bácsikat talált
10:10
-
Újabb szankciók Oroszország ellen, miután Moszkva ENSZ határozatot sértett
09:09
-
Ötmillió forint támogatást szerezhet cégének, ha erre figyel
09:09
-
Hova utaznak a magyarok a hosszú hétvégén?
08:08
-
Kamu volt a népkonyha, milliárdokat csalt el a bűnszervezet
08:08
Turizmus Online cikkei
-
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
09:09
-
Nemzetközi építészeti díjat nyert a KÖZTI két projektje
08:08
-
Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon
08:08
-
Ropogós rezesek, fontos kérdések és nemzetközi ízek az újbudai parkünnepen
07:07
-
Szintet lép a maldív kormány az aktív turizmus híveinek érvei ellen
06:06
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
A nap képe: Magyar Péter nem akármilyen fotót lőtt
2024. május 16. 17:06
-
Megvillantotta a foga fehérjét a Magyar Telekom
2024. május 16. 17:56
-
Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra!
2024. május 17. 07:10
-
Zelenszkij a front közelében tűnt fel – súlyos a helyzet
2024. május 16. 14:08
-
Szívhatja a fogát, ha várt a pénzváltással
2024. május 16. 18:24