Mol
Makro / Külgazdaság Nagyot zakózott a Csányi Sándor vezette bank részvénye 
MTI | 2021. november 10. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 710,04 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 53 389,23 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Gyengülő pályán a forint, te most fürdőruhába vagy elektromos járműbe fektetnél? 
Eidenpenz József | 2021. november 9. 11:26
A BUX két napos alulteljesítés után végre megmozdult, amit támogatott több OTP- és Mol-céláremelés is. A forint viszont gyengélkedik. A nap egyik sztorija a bitcoin és az ether szárnyalása, de egy fürdőruha- és fehérnemű-gyártó cég átvedlése elektromosjármű-gyártóvá szintén nagy feltűnést keltett.
Vállalat A lezárt gázmezőket új technológiákkal aknázná ki a Mol 
MTI | 2021. november 8. 06:48
Innovatív technológiákat is bevet a Mol, hogy lassítsa a hazai szénhidrogén-termelés csökkenését - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Homonnay Ádám, a Mol Nyrt. kutatási és termelési igazgatója, aki szerint a hazai kutatás-termelésnek nagyon fontos szerepe van az ország energiaellátásában és a zöldenergiára való átmenetben is.
Részvény / Deviza / Áru Remek jelentések ellenére esik az OTP és a Mol, jól ment az Airbnb-nek 
Eidenpenz József | 2021. november 5. 11:48
Mára kissé leült a hangulat Európában, de egy kisebb emelkedésre mégis futja. A BUX viszont esik, a két nagyágyú semmiképpen sem rossz jelentése ellenére. Az Airbnb-nél sokan foglaltak a nyáron, 87 százalékos emelkedést könyvelhetett el egy új tőzsdére lépő cég.
Vállalat Rengeteget dobott a Mol számain a járványból való kilábalás 
MTI | 2021. november 5. 07:20
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Végre olcsóbb lehet az üzemanyag, javítottak az OTP célárán 
Eidenpenz József | 2021. november 3. 11:10
A Fed ülése előtt kivárás látható, az európai indexek kissé süllyednek. A BUX emelkedett, főleg a Molnak köszönhetően, amely az OTP-vel együtt pénteken jelent. A forint erősödik, az olaj esik, a kriptodevizáknál új rekordok születnek.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment ma a Richter, a többiek csak keresték az irányt 
MTI | 2021. november 2. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 351,19 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 54 548,90 ponton zárt kedden. A Richter volt a főszereplő.
Részvény / Deviza / Áru A nyugat-európai tőzsdék alatt teljesítettünk  
MTI | 2021. október 26. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,29 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 55 191,91 ponton zárt kedden.
Vállalat Jogerősen elítélték Hernádi Zsoltot - a horvát alkotmánybíróság mentheti fel 
MTI | 2021. október 25. 17:36
A horvát legfelsőbb bíróság megerősítette a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója egyesített perében - közölte a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn. A Mol csoport jelezte, hogy a horvát eljárások során tapasztalt súlyos igazságtalanságok miatt Hernádi Zsolt a horvát alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.
Részvény / Deviza / Áru Fizet az Evergrande, a félelem falán kúsznak felfelé az árak 
Eidenpenz József | 2021. október 22. 13:06
A tegnapi amerikai történelmi csúcs után Európában is jó a hangulat, de nem tudni, hogy ez az USA-ban is ki fog-e tartani. A Molra két célár-javítás is érkezett, de vásárlásra nem, csak tartásra ajánlják. Fizetett az Evergrande, de lehet, hogy csak időt akar nyerni. Tovább szakad a török líra.
Részvény / Deviza / Áru Ismét rekordot döntött a BUX 
MTI | 2021. október 14. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,27 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 55 136,00 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egy pletyka miatt erősödött az OTP, teljesen beragadt a forint 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. október 12. 17:58
Átlag feletti forgalomban erősödött a Mol és az OTP kedden - ez utóbbi egy meg nem erősített bankvásárlási pletykának is köszönhető. Az euró 360 forintnál ragadt be.
Részvény / Deviza / Áru Remek formát mutatott a Mol és az OTP 
MTI | 2021. október 11. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 476,71 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 54 432,56 ponton zárt hétfőn, ami újabb történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságba szökött a BUX 
MTI | 2021. október 8. 18:14
Újból történelmi csúcson, majdnem 54 ezer ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nincs megállás, szárnyal a Mol, szárnyal az olaj 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. október 5. 17:53
A nemzetközi piacokon tovább tart az energiahordozók szárnyalása, ami a Mol árfolyamára is igen kedvezően hatott.
Részvény / Deviza / Áru Senki sem jött lázba az OTP nagy bejelentésétől 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. szeptember 29. 18:41
Európa legjobban teljesítő tőzsdeindexei között volt ma a BUX, ami ezúttal főként a 2,5 százalékot erősödő Molnak volt köszönhető, és nem az újabbb bankvásárlást bejelentő OTP-nek.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott az OTP és a MOL, meglódult a BUX-index 
MTI | 2021. szeptember 23. 18:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 648,72 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 51 946,86 ponton zárt csütörtökön. Jól szerepelt a MOL és az OTP is.
Részvény / Deviza / Áru Stabil maradhat a forint jövőre is, a svájci frank pedig újra érdekes lehet 
Eidenpenz József | 2021. szeptember 22. 14:18
Ingatlanokat, részvényeket kell venni az inflációs környezetben az Equilor Befektetési Zrt. szerint, és a magyar részvények nagy többsége jó választás, még a közepes cégek is. A forintgyengülés időszakának jó időre vége lehet, oldalazó árfolyamra számítanak, ami jövőre is kitarthat. Sokat javulhat az OTP helyzete, a Mol pedig kifejezetten olcsó.
Részvény / Deviza / Áru Alig mozdult a BUX-index 
MTI | 2021. szeptember 16. 17:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,40 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 52 331,31 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Hegymenetben volt ma a BUX-index 
MTI | 2021. szeptember 13. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,04 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 52 922,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az emelkedő olajár segítette a Molt 
MTI | 2021. szeptember 10. 17:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 259,99 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 52 755,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment ma a BUX-index és az OTP 
MTI | 2021. szeptember 6. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 487,98 pontos, 0,93 százalékos emelkedéssel, 52 743,09 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs.
Részvény / Deviza / Áru Befagyott a BUX-index, álmosak voltak a brókerek 
MTI | 2021. szeptember 1. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,71 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 51 946,96 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru A hazai hírek a pesti börzét is meglökték  
MTI | 2021. augusztus 17. 18:27
Történelmi csúcson fejezte be a napot BUX és az OTP.
Részvény / Deviza / Áru Esett az olaj, magával rántotta a Molt 
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 16. 17:51
Gyengélkedett hétfőn az olaj tőzsdei kurzusa, ami a Mol részvények árfolyamában is érződött. Emiatt a BUX is eséssel kezdte a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Befagyott a BUX, belehúztak az európai piacok, erősödött a forint 
MTI | 2021. augusztus 12. 18:25
Szinte semmit nem változott csütörtökön a BUX index. A forgalom is elenyésző volt. A nyugati tőzsdék viszont erősödtek. Ez ott sorban már a kilencedik egymást követő kereskedési nap, amikor emelkedni tudtak az indexek.
Részvény / Deviza / Áru Felfelé vette az irányt a BUX index kedden 
MTI | 2021. augusztus 10. 17:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,87 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 49 849,71 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a Mol, Amerikára figyelnek a befektetők 
Király Béla | 2021. augusztus 6. 11:36
Magyar szempontból a Mol pénteken publikált remek gyorsjelentése volt a legfontosabb hír. Ami a nemzetközi piacokat illeti, a befektetők a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatokra várnak.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem zárt még ennél erősebb negyedévet a Mol 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. augusztus 6. 06:09
Rekordszintű negyedéves számok szerepelnek a Mol éjszaka publikált gyorsjelentésében, amelyben a vállalat javuló teljesítménye mellett az olajár szárnyalása is szerepet játszott. A társaság emelete a 2021-es célszámait.
Részvény / Deviza / Áru Nem drágul az OTP, legalább öt okból száguld a bitcoin 
Eidenpenz József | 2021. július 26. 11:28
Nagy rali van a kriptodeviza-piacon, amit több jó hír találkozása és egy emiatt indult short-zárási hullám idézhetett elő. A részvénypiacon viszont rossz a hangulat, Ázsiában különösen nagy esések voltak, ami mögött a kommunista párt állhat. A forint gyengécske az MNB holnapi kamatdöntése előtt, a BUX-ot főleg az OTP húzza le.
Részvény / Deviza / Áru Jót ment ma a MOL a pesti tőzsdén 
MTI | 2021. július 22. 18:14
A vezető részvények közül csak a MOL szerepelt jól csütörtökön.
Agrár Észhez tért az olaj, megugrott a Mol 
Privátbankár.hu | 2021. július 21. 18:21
Jelentősen erősödött a nemzetközi tőzsdéken az olaj jegyzése, ennek köszönhetően a Mol árfolyama is emelkedett. Mindezt táplálta az a hír is, hogy végre eladhatja a horvát leányvállalatát.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt kedden a Richter, fel is húzta a BUX-indexet 
MTI | 2021. július 20. 17:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 354,19 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 47 622,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt a Mol nagy napja  
MTI | 2021. július 19. 17:36
Mínuszban fejezte be a napot a BUX is.
Vállalat Hat országban egységes fizetési megoldást vezet be az e-autó töltésre a Mol 
MTI | 2021. július 12. 11:05
Egyetlen platform használatával juthatnak el az e-autósok a cseh határtól az Adriára vagy a Fekete-tengerhez.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt a pesti börze legjobb napja  
MTI | 2021. június 29. 18:17
Meglepetésre alulteljesítő volt kedden BÉT. 
Részvény / Deviza / Áru Ezért esett ma a BUX-index 
MTI | 2021. június 28. 17:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,85 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 48 301,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint nőtt a BUX-index 
MTI | 2021. június 23. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 431,16 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 48 624,32 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Ma is hegymenetben volt a BUX 
MTI | 2021. június 8. 17:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,55 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 48 546,45 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Pelenkában utazik a német GameStop, megállíthatatlan az OTP 
Eidenpenz József | 2021. június 8. 12:06
Miközben az európai tőzsdék alig mozdulnak, a BUX-index tovább száguld új és új történelmi csúcsokra, ma is az OTP húzza. A Mol jóval drágábban vett kutakat Szlovéniában, mint másutt, a Telekom célárát emelték. Németországban egy kis cég részvénye hír nélkül naponta duplázza értékét, mi lehet emögött?
Vállalat 300 millió eurós üzlet: bevásárol a Mol Szlovéniában 
MTI | 2021. június 8. 11:16
A Mol-csoport megvásárolja az OMV 120 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatát Szlovéniában, a vételár 301 millió euró, a tranzakció versenyhatósági engedélyhez kötött - közölte az olajtársaság kedden.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el az OTP 
MTI | 2021. június 7. 18:12
A BUX is történelmi csúcson járt hétfőn. 
Részvény / Deviza / Áru Rekordot rekordra halmoz a BUX, jókora ajándékot kaphat a Mol 
Eidenpenz József | 2021. június 3. 12:11
Az európai részvénypiaci hangulat szomorkás, ennek ellenére szépen emelkedik a BUX index, ráadásul három részvény is húzza. A forint tegnapi gyengülése is átmenetinek bizonyult, ma ismét 346 körül jár az euró. Újabb őrület van a Reddit-kisbefektetők körül, az AMC majdnem száz százalékkal emelkedett egyetlen napon. Szép adókedvezményt kaphat a Mol?
Vállalat INA: a horvátok ajánlata messze lehet a Mol által várttól 
MTI | 2021. május 27. 07:25
Úgy tűnik Zágráb sokallja az INA vételárát, a közeljövőben születhet döntés az esetleges vásárlásról, írja a Világgazdaság.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat után ment a pesti börze  
MTI | 2021. május 20. 18:02
A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom nem tudott emelkedni. 
Részvény / Deviza / Áru Eljött a vérzivatar napja, meglepetést okozott a Fed 
Eidenpenz József | 2021. május 20. 12:38
A tegnapi rossz részvénypiaci és árupiaci hangulat és zuhanó kriptodeviza-piac után ma valamelyeset stabilizálódott a helyzet, de optimistának nem nevezhető. A Fed vezetői a vártnál szigorúbb hangnemet ütöttek meg a legutóbbi jegyzőkönyv szerint. Két közepes magyar vállalat is közzétette gyorsjelentését, és a Mol értékesítené egyes mezőit.
Részvény / Deviza / Áru Kicsit nőtt az OTP és a Magyar Telekom árfolyama 
MTI | 2021. május 18. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,44 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 45 891,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Majdnem egy százalékkal nőtt a BUX-index 
MTI | 2021. május 17. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,89 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 45 862,01 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG