Eidenpenz József cikkei
Makro / Külgazdaság
Már rég beárazták Magyarország felminősítését?
Eidenpenz József | 2015. február 19. 12:00
Az európai gazdaság pozitív meglepetést okozhat a közeljövőben, a közép-európai országok pedig jellemzően túl szokták teljesíteni a fejlettebb EU-s társaikat. Így növekedési kilátásaink jók, a kormány is nagyon elszánt. Kötvényeink hosszú távon vonzóak, de a fák nem nőnek az égig, a hozamcsökkenés lassan megállhat – mondja a Pioneer szakértője.
Részvény / Deviza / Áru
Harminc százalékkal emelkedett a magyar részvény – kár, hogy Luxemburgban
Eidenpenz József | 2015. február 18. 16:35
A luxemburgi tőzsdén mintegy két hónap alatt 95-98 centről 1,29 euróra emelkedett a Fotex részvénye. Pedig a céggel kapcsolatban semmit nem jelentettek be az utóbbi időben, de ha ismét osztalékot fizet, az vonzó lehet.
Állampapír / Kötvény
Az államkötvény-piacokon bekövetkezett a lehetetlen
Eidenpenz József | 2015. február 18. 14:02
A pénzügyi válság óta minden lehetséges, ami korábban lehetetlen volt – tartják sokan, és ez a külföldi kötvénypiacokra fokozottan érvényesnek látszik. Bár már korábban is elképzelhetetlennek tűnt a hozamok szintje, a tavalyi év is csak újabb és újabb rekordokat hozott, és ez januárban is csak fokozódott. Élen a mínuszos hozamú tíz éves svájci államkötvényekkel.
Karrier
Rekordot dönt-e ezen a télen az Ausztriában dolgozó magyarok létszáma?
Eidenpenz József | 2015. február 17. 14:30
Megközelítette, de el nem érte januárban az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma a nyári csúcsot. Ám van, hogy az idegenforgalmi szezontól függő adat februárban vagy márciusban tetőzik. A román állampolgárok sokan jöttek a liberalizáció óta, de igazán tömeges bevándorlásnak nincs jele.
Deviza / Áru
Brent kontra WTI: lehet pénzt keresni az árkülönbségre játszva?
Eidenpenz József | 2015. február 16. 20:19
Feltűnően nagyra nőtt az utóbbi napokban a Brent és a WTI típusú olajfajták közötti árkülönbség. Lehet, hogy érdemes erre befektetést alapozni? Mennyire veszélyes ez, mit mutatnak a múltbeli adatok?
Befektetési alapok
A szupermini kamatok tényleg kockázatosabb befektetésekre sarkallják a magyarokat?
Eidenpenz József | 2015. február 13. 12:00
Elméletben az alacsony kamatszint miatt az ügyfél, aki számottevő reálkamatot szeretne elérni, a kockázatosabb befektetések felé kellene, hogy forduljon. A befektetési alapok statisztikái alapján ilyen folyamat zajlik ugyan, de nagyon lassú. Inkább a betétnél valamivel, de nem sokkal kockázatosabb eszközöket keresik.
Részvény / Deviza / Áru
Idén nagyon shortolják az OTP-t a külföldiek
Eidenpenz József | 2015. február 11. 17:01
Decemberben, januárban és február elején is nagyon megugrott az OTP részvényeire szóló short (eladási) ügyletek száma a kötelező bejelentések szerint. Az adatbázis 2012 végi felállítása óta sohasem volt ilyen magas a short-állomány, meg sem közelítette ezt a szintet.
Részvény / Deviza / Áru
Vigyázat, attól, hogy komolynak néz ki egy társaság, még lehet csaló
Eidenpenz József | 2015. február 11. 14:10
A Tresor Market Corporation engedély nélkül portfóliókezelést, a TM Solutions Ltd., a Tresor Market Agent Kft. és a Tresor-M Agent Kft. pedig bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet végzett – állapította meg az MNB. A jegybank eltiltotta a társaságokat, s összesen 325 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte őket. Csakhogy ez egy több éves történet, eső után köpönyeg.
Befektetési alapok
Befektetések: Svájci jegybank megvágta, magyar kötvény gyógyítja
Eidenpenz József | 2015. február 10. 13:40
A novemberi és decemberi csökkenés után ismét nőni tudott a hazai befektetési alapok vagyona januárban. A svájci jegybank híres lépése nyomán tízmilliárdok távoztak egyes kockázatosabb alapokból, a nagyrészt hazai állampapírokat vásároló kötvényalapok viszont bővültek. Decemberben meglepően sok pénzt helyeztek el bankbetétben.
Befektetési alapok
Attól, hogy deviza helyett forintban tartozunk, még nem költünk többet
Eidenpenz József | 2015. február 4. 12:00
Sehol a világon nem várható kamatemelés, inkább az a kérdés, hogy a még megmaradt kis kamatok meddig tartanak. A gazdasági növekedést ugyanis a technológiai ugrás okozza, és ezért nem fizetnek magasabb béreket. Ha Európa nő, mi is, de a vasárnapi boltbezárás negatív sokkot okozhat – mondja a szakértő.
Befektetési alapok
Újra kell írni a tankönyveket – így fektet be egy fizikus a magyar piacon
Eidenpenz József | 2015. február 2. 06:08
Egy éves az alap, amelynek kezelője a természettudományok módszereit is beveti a vagyonkezelésnél. A forint szerinte nem drága, a magyar részvények eleget estek, leginkább azonban a Mol, az OTP, és az MNV devizakötvényeit kedveli. A Bitcoin nem halt meg, de magyar alapba egyébként sem lehet vásárolni belőle.
Deviza / Áru
Nem lesz 300 forint alatti benzin és euró, de lehet 300 feletti dollár
Eidenpenz József | 2015. január 27. 10:40
Az Equilor idei prognózisai szerint az olajárak nem zuhannak a földig, az év végére magasabb szinten lesznek, emiatt és az adók miatt nem valószínű a 300 forint alatti benzinár. A forint kissé erősödhet, 305 lehet az euró, a dollár viszont tovább szárnyal és 300 forint fölé mehet. A magyar részvények iránt nem túl lelkesek.
Befektetési alapok
Ki bukott a legtöbbet Magyarországon? Itt a svájci fekete csütörtök mérlege
Eidenpenz József | 2015. január 19. 13:00
A hazai befektetési alapok közül jó néhányan veszítettek a múlt heti fekete csütörtökön, amikor a svájciak elengedték a frank árfolyamát, de a legtöbben inkább a részvényárakon, mint a devizákon. Néhány alapnál a veszteség két számjegyű, de nem soknál. Több részvényalap és egy aranyalap pedig nyert aznap.
Deviza / Áru
Már harmincszor halt meg a Bitcoin, de még mindig él
Eidenpenz József | 2015. január 15. 08:15
Nagyot zuhant az idén az egyébként legalább egy éve gyengélkedő bintcoin árfolyama, a digitális deviza 2013. októberi szintjén áll, rövid időre áttört egy fontos határt is. Sokan ismét temetik, mások csak nevetnek ezen. Már harmincszor énekelték meg a halálát.
Deviza / Áru
Azt mondták neked, rossz befektetés volt az arany? Hát nem
Eidenpenz József | 2015. január 13. 15:00
A 2011-es 1900 dollár körüli árfolyamcsúcshoz képest értékének mintegy harmadát elveszítette az arany, ám az utóbbi időben meglepően stabilnak mutatkozik. Főleg, ha a gyengülő forintunkban számolunk, az árfolyam 22 százalékkal ment fel egy év alatt.
Befektetési alapok
Így kereshetnek a kisbefektetők is az olajár-esésen – interjú
Eidenpenz József | 2015. január 13. 06:08
A hazai kisbefektetők inkább akkor fektetnek árupiaci alapokba, ha valami nagy emelkedés van kibontakozóban. Az alapok egy része viszont shortolhat is, így kereshet az áresésen is. A főbb árupiaci termékek egy része lassan elérheti mélypontját. Interjú Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfólió-kezelőjével.
Karrier
Bevándorló-probléma, nálunk? Na ne röhögtessenek!
Eidenpenz József | 2015. január 12. 18:02
Magyarországnak van az egyik legkisebb esélye Európában arra, hogy a bevándorlással problémái legyenek. A statisztikák szerint gyakorlatilag nincsen gazdasági bevándorlás, a politikai menekültek nagy része pedig az első adandó alkalommal a fejlettebb Nyugatra távozik - ami nem is meglepő.
Befektetési alapok
A forint nem drága deviza, magasabb kamatokra pedig hiába várunk – interjú
Eidenpenz József | 2015. január 7. 06:08
A drága devizák könnyebben gyengülnek, mint az olcsók, de a forint nem drága. A kamatszint emelkedésére nem érdemes számítani, számottevő hozamot csak kockázatosabb befektetésekkel lesz esély elérni. Az árupiacok várhatóan még sokáig lefelé, a részvénypiacok viszont felfelé mehetnek – interjú Duronelly Péterrel, az Aegon Alapkezelő portfólió-menedzserével.
Deviza / Áru
A Berlini Fal leomlása óta nem történt ilyen, mint idén
Eidenpenz József | 2014. december 30. 15:30
A következő is a dollár éve lesz, amely 1989 óta nem erősödött annyit egy év alatt, mint idén? Bár mostanában az orosz rubel állt a figyelem középpontjában, a dollár erősödése az egész világgazdaság szempontjából sokkal nagyobb jelentőségű. Valószínűleg a forintot sem fogja hidegen hagyni.
Karrier
Kétszer annyi román állampolgár kapott munkát Ausztriában idén, mint magyar
Eidenpenz József | 2014. december 30. 06:10
Hónapok óta csökken a magyar állampolgár munkavállalók száma Ausztriában, igaz, a téli idegenforgalmi szezon még csak most kezdődött. A Romániából érkezett dolgozók száma viszont egyértelműen ütemesebben bővült az idén, egy év alatt több mint tízezerrel. A németeknél új vita tört ki a bevándorlókról.
Állampapír / Kötvény
Kevesebb állampapír kell jövőre, de keresik majd a lakosság kegyeit
Eidenpenz József | 2014. december 18. 14:57
Alacsonyabb nettó és bruttó állampapír-kibocsátás várható jövőre, a devizafinanszírozás arányát tovább csökkentenék, a lakossági eladásokat tovább szeretnék növelni. Idén is végül is jóval kevesebb állampapírt bocsátottak ki a tervezettnél – hangzott el az ÁKK sajtótájékoztatóján.
Deviza / Áru
Tavaszig gyengülhet a forint, 2016-ra normalizálódhat az OTP
Eidenpenz József | 2014. december 2. 12:19
Politikai okokból is gyengíthetik a következő hónapokban a forint árfolyamát, az alacsony kamatok még hosszú évekig is velünk maradhatnak, itthon még tovább is csökkenhetnek – mondják a Buda-Cash elemzői. Az amerikai részvények nem olcsók, de lufi sincsen, a magyar részvények nem túl vonzók. A Mol az lenne, ha megoldódna az INA-ügy.
Részvény / Deviza / Áru
Úgy kellett az ukrán konfliktus, mint üveges tótnak a hanyatt esés
Eidenpenz József | 2014. november 27. 10:30
Az amerikai piacok sincsenek még a lufifújás stádiumában, ám ha az európai válságkezelés sikeres lesz, akkor az európai részvények kifejezetten jó befektetésnek bizonyulhatnak – hangzott el a Pioneer Alapkezelő sajtóreggelijén. A magyar tőzsdével változatlanul nem foglalkoznak külföldön, újdonság, hogy már Prágával, Varsóval sem.
Állampapír / Kötvény
Alacsony az állampapír-hozamunk? Nézd meg Németországot!
Eidenpenz József | 2014. november 25. 11:45
Bár sokat csökkentek nálunk az állampapír-hozamok, még mindig jóval meghaladják az irányadó német kötvényekét. A magas kamatozású feltörekvő országok köréből már kikerültünk, de tovább csökkenhetnek a hozamok – mondta Bebesy Dániel vezető elemző a Budapest Alapkezelőnél.
Pénzügyi szektor
Egyre többen nem fizetik a hitelüket – de vajon miért?
Eidenpenz József | 2014. november 24. 14:15
A harmadik negyedévben nőtt az új lakossági hitelek értéke, de még nagyobb volt a fennálló kölcsönök törlesztése, így megint csökkent a hitelek állománya. Ám tovább nőtt a nem törlesztett hitelek aránya, minden ötödik hitelt legalább három hónapja nem fizettek. A forintos lakáshiteleknél kicsit javult a helyzet.
Karrier
Ennyivel kereshetsz többet az EU-ban, ha tovább tanultál
Eidenpenz József | 2014. november 24. 11:00
Míg nálunk a kétszereshez közelít a különbség a szellemi és fizikai dolgozók bére között, az EU-ban a felső fokú tanulmányokkal 70 százalékkal lehetett többet keresni, mint az általános iskolai szintű végzettséggel, és 44 százalékkal többet, mint középfokúval.
Pénzügyi szektor
Negatív kamatok Németországban – nálunk is ez lesz?
Eidenpenz József | 2014. november 23. 16:22
Büntetik a spórolást? Egyre inkább ki vannak akadva a németek, hogy megtakarításaikra nemhogy kamatot nem kapnak, de a költségekkel együtt sokszor már ők fizetnek a pénzük őrzéséért, nem is beszélve az inflációról. Ha így folytatjuk, nálunk is nemsokára hasonló lehet a helyzet.
Karrier
Robotok vagy ázsiaiak? Elszakad egymástól a fizikai és a szellemi dolgozó bére
Eidenpenz József | 2014. november 21. 16:03
Az évek során a szellemi dolgozók átlagbére lényegesen jobban emelkedik Magyarországon, mint a fizikai dolgozóké, a különbség már majdnem kétszeres. Hasonlóan lehet ez másutt is. Ez is arra utal, hogy a felsőfokú oktatást nem visszafejleszteni kéne, hanem épp ellenkezőleg.
Részvény / Deviza / Áru
Brókerpanaszok: az alacsony kamatok miatt támadnak a kóklerek
Eidenpenz József | 2014. november 20. 17:30
A brókercégek, vagyonkezelők felé sokan a régi beidegződések alapján irreális, tíz százalék feletti hozamelvárásokat támasztanak. Ezt használja ki sok csaló, akik érezhetően megszaporodtak a jelenlegi kamatkörnyezetben. A magyar tőzsdén lesz fellendülés, ha lesz végre sztori – hangzott el a Dorsum Zrt. Brókerklubjában.
Karrier
Megjöttek a románok Ausztriába, a magyar dolgozók mennek?
Eidenpenz József | 2014. november 7. 13:07
Szeptemberben a magyar munkavállalók létszáma Ausztriában pár száz fővel csökkent, ugyanakkor többi volt szocialista országból jött dolgozók teret nyertek, több ezer fő erejéig. Az év egészében is a románok vezetnek, de azért a magyarok létszáma is bővült. Horvátország a német nyugdíjasok új paradicsoma.
Állampapír / Kötvény
Ez lehet az egyetlen komoly esély, hogy pénzünk megőrizze vásárlóerejét
Eidenpenz József | 2014. november 3. 06:08
Jelenleg talán a legjobb kockázatmentes befektetés az inflációkövető hazai államkötvény, a PMÁK, amely 4,7 százalékos kamatot fizet akkor, amikor sok bankbetét vagy rövid állampapír csak 1-2 százalékot. De kamata változó, az infláció, amihez kötik, az idén minimális volt, megmarad-e előnye a jövőben is?
Deviza / Áru
Mégis honnét lenne áramunk Paks 2 nélkül?
Eidenpenz József | 2014. október 29. 18:30
A Századvég szakértője szerint Európa bajban van, mivel sem az atomenergia, sem a szén, gáz, sem a megújuló energiaforrások nem elegendőek a jövőbeli energiaigények kielégítésére. Alternatívák hiányában az atomerőmű nem is látszik olyan rossz megoldásnak, kiegészítve energiatakarékossággal és okosan használt megújuló energiaforrásokkal.
Deviza / Áru
Ezért őrültség Paks 2: a megújuló energia sokkal jobban megtérül
Eidenpenz József | 2014. október 29. 06:10
Van, ahol öt centbe kerül egy kilowattóra napenergia, az atomenergia ára viszont 13 cent. Az atomerőművek lassú leépítése már Fukusima előtt megkezdődött, azóta csak gyorsult a folyamat. A megújuló energia sokkal jobban megéri, Paks pedig óriási tévedésnek látszik a szakértő szerint.
Befektetési alapok
Jön, jön, jön a negatív reálkamat, a megtakarítók bukni fognak
Eidenpenz József | 2014. október 28. 12:23
Az alacsony infláció jövőre emelkedni fog, a banki kamatok nem csak alacsonyak, de az inflációt sem érik majd el. Így a megtakarítások egy része veszíthet értékéből. A magyar gazdaság lassulhat, a részvényeink nem valami attraktívak, érdemes viszont külföldi részvényeket és devizaeszközöket venni – tartja a K&H Alapkezelő.
Befektetési alapok
Az abszolút hozamú alapok majdnem háromnegyede szárnyalta túl az állampapírt
Eidenpenz József | 2014. október 27. 11:41
Az alacsony kamatok miatt sok pénz megy az utóbbi években befektetési alapokba, köztük is sok az abszolút hozamú termékekbe. Milyen eredményt hozott ez, mennyire érte meg? – ezt számoltuk ki. A befektetési jegyek nagy részének jó volt a teljesítménye.
KKV
Nesze neked, trafikmutyi – itt egy császári és királyi vállalkozás
Eidenpenz József | 2014. október 21. 18:02
Sok szó esik manapság Magyarországon arról, hogy a jogszabályok gyakori változása, a visszamenőleges törvénykezés, az igazságszolgáltatás lassúsága miatt nincs elég jogbiztonság. Közben az állam sok mindent államosít, vagy új érdekcsoportok kezébe ad. Itt egy példa arról, hogy lehet másképp is.
Állampapír / Kötvény
Biztonságos? 10 alacsony kockázatú befektetés alacsony kamatkörnyezetben
Eidenpenz József | 2014. október 20. 11:00
A kamatok nagyon alacsonyak az országban, és ha minden jól megy, még várhatóan sokáig azok is maradnak. A szituáció új, a hazai befektetők többsége nincs tisztában a megoldásokkal sem. Most a legbiztonságosabb befektetési formák között nézünk szét.
Pénzügyi szektor
A nap képe: jé, ilyen is van? Itt új bankfiók nyílik!
Eidenpenz József | 2014. október 18. 16:40
Nem sűrűn nyílik manapság új bankfiók Magyarországon, viszont sokat zárnak be. Ennek fényében meglepő, hogy van pozitív példa is. De van benne logika.
Befektetési alapok
Nem várt hatás: A bankokat piszkálják, de az ügyfelek tanulnak belőle
Eidenpenz József | 2014. október 10. 10:47
Oly sok bizonytalanság van a világban, mibe érdemes ilyenkor fektetni? Az alapokba ömlik a pénz, de hogyan próbálják ezt megtartani az alapkezelők? Milyen alapfajták lesznek a felkapottak a jövőben? – ezekről is szólt a Dorsum legutóbbi alapkezelői klubja. Az ügyfelek pénzügyi kultúrája például sajátos mellékhatásként fejlődik.
Befektetési alapok
Három sztáralapkezelő egy asztalnál: mi van, ha több hozamot akar a nép?
Eidenpenz József | 2014. október 9. 15:10
Az ország három legjobban teljesítő befektetésialap-kezelőjét is egy asztalhoz ültették a Forbes konferenciáján. Mi várható a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben? Mit lehet tenni, ha az ügyfélnek nem elég az állampapír-hozamok felett öt százalékpont sem? Merre tart a forint a legnagyobb koponyák szerint?
Részvény / Deviza / Áru
Nagyon nyomulnak a külföldiek – a magyar brókercégek fele el fog tűnni?
Eidenpenz József | 2014. október 8. 10:30
A DEGIRO nevű holland brókercég tíz másik ország után Magyarországon szeretné felkavarni az állóvizet az online brókercégek piacán, szolgáltatása ma indul. Szerintük az európai brókercég-piac komoly koncentráció előtt áll, a cégek jelentős része hamarosan el fog tűnni, így nálunk is. Interjú Niels Klokkal, a cég egyik alapító tagjával.
Befektetési alapok
Ennyivel olcsóbbak a befektetési alapok, mint a biztosítások
Eidenpenz József | 2014. október 7. 10:48
A hazai befektetési alapok átlagos költségszintje tavaly 1,67 százalék volt éves szinten, majdnem pontosan ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Ez jóval alacsonyabb a biztosításokénál, magasabb viszont az önkéntes nyugdíjpénztárnál. Ám vigyázzunk, a költség nem az egyetlen fontos paraméter.
Karrier
43 ezer állás szűnt meg Ausztriában, magyaroknak is menniük kellett
Eidenpenz József | 2014. szeptember 29. 06:08
Rossz volt a munkaerőpiaci helyzet augusztusban Ausztriában, közel 43 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, akárcsak egy évvel ezelőtt, és eközben néhány ezerrel kevesebb külföldit foglalkoztattak. Ám míg egy éve pár százzal több, most hatszázzal kevesebb magyar kapott ott állást. A románok kicsit javítani tudtak.
Részvény / Deviza / Áru
14 szarvashiba, amit befektetésnél el szoktak követni
Eidenpenz József | 2014. szeptember 26. 07:19
Az alacsony kamatok miatt egyre többen keresnek alternatívákat, határozottan megfigyelhető a befektetők eltolódása a kockázatosabb befektetések felé. Hogyan hoz döntést egy átlagos kisbefektető? Melyek azok a pszichológiai csapdák, melyek gátolják a hosszú távú eredményességet vagy egyenesen katasztrófát okozhatnak?
Állampapír / Kötvény
Fed és EKB után: jövőre átárazhatják Magyarországot
Eidenpenz József | 2014. szeptember 18. 10:24
Nagypál József, a Pioneer Alapkezelő kötvényportfólió-menedzsere arra számít, hogy a dollárvásárlás, az amerikai kötvényhozamok emelkedése és ennek következtében a feltörekvő piacok átárazódása – háttérbe szorulása, leértékelődése – folytatódni fog. Ezt erősítette meg a Fed tegnapi ülése is.
Makro / Külgazdaság
Takarékbank: Fundamentálisan nem indokolt a forint leértékelődése
Eidenpenz József | 2014. szeptember 17. 11:33
A Takarékbank felfelé módosította az erre az évre és 2015-re vonatkozó magyarországi növekedési várakozásait és alapvetően optimista a gazdaság jövőjével kapcsolatban. A forint a magas fizetési mérleg-többlet miatt fundamentálisan nincs leértékelődésre ítélve, a kamatok is jó helyen vannak. Jövőre lesz viszont újra infláció és kamatemelés.
KKV
Mind meg vagyunk vezetve? 3000 milliárdos megszorítás jöhet Paks miatt
Eidenpenz József | 2014. szeptember 16. 19:10
Egy tanulmány szerint semmiképpen sem fogja megérni a Paksi bővítés, hiába növeli a GDP-t és generál adóbevételeket is. Más hosszasan sorolja a kockázatokat, a devizahitel árfolyamkockázatától a fejünk felett lebegő túlzottdeficit-eljáráson át odáig, hogy ha mindent Paksra alapozunk, kiesése lebéníthatja az országot. Még mindig rengeteg minden csak feltételezés, sok információ hiányzik.
Befektetési alapok
Augusztusban sem aludtak, 63 milliárdot toltak alapokba
Eidenpenz József | 2014. szeptember 16. 14:20
Az előző hónapokhoz hasonló összeget, 63 milliárd forintot helyeztek el befektetési alapokban a befektetők augusztusban. Leginkább a rövid kötvényalapokat, a vegyes alapokat és az abszolút hozamú alapokat kedvelték. Az eurókészletükhöz alig nyúltak, de a dollárt adták.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Vegyes nap után mínuszban zárt.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kormányváltás a fókuszban, kivár a munkaerőpiac
16:59
-
Új futárcég Magyarországon, elindult az Uber Futár
15:08
-
A mesterséges intelligencia befektetések egyelőre nem térültek meg
14:11
-
Megvan ki és mi a ludas abban, hogy az étolaj ára Magyarországon magasabb, mint más országokban
13:49
-
Visszaesett a drágább utak kereslete, a magyarok olcsóbb turisztikai célpontokat választanak
12:33
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több mint 1500 munkahely veszélyben Németországban – magyarok százai kerülhetnek bajba
15:34
-
Több helyszínen is lezárultak és folytatódnak a vízmű munkálatai Egerben
14:20
-
Gyorsabb eredmények, pontosabb diagnózis a patológián: csúcstechnológia a Markhot Ferenc Oktatókórházban - videó
14:14
-
Közgyűlés előtt szólt az egri képviselő: együttműködésben látja a következő évek kulcsát
13:42
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
2026. április 30. 13:30
-
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
2026. április 30. 10:20
-
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
2026. április 30. 12:40
-
A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
2026. április 30. 05:46
-
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
2026. április 30. 10:45
Új légitársaság indított járatot. 

