Donald Trump
Makro / Külgazdaság
Őrült lépésre készül Trump: mindenképp háborút akar?
Privátbankár.hu | 2018. március 20. 12:57
Hamarosan gyakorlatilag bárhova könnyen exportálhatnak majd harci drónokat.
Makro / Külgazdaság
Trump már a háborúra készül? Veszélyes ellenfelet talált Amerika
Káncz Csaba | 2018. március 20. 12:40
Ázsiában felerősödtek a spekulációk, miszerint az egyeduralomra szert tett kínai elnök katonai támadást intéz Tajvan ellen. Trump azzal is szembemegy az „Egy Kína”-elvnek, hogy Tajvanon rendezik az Amerika-Tajvan hadiipari konferenciát. Egy kelet-ázsiai konfliktus esetén a sziget „elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajóként” szolgál az Egyesült Államok számára.
Részvény / Deviza / Áru
Nagy gáz van a Facebook-nál, Európa legrosszabbja a BUX
Eidenpenz József | 2018. március 19. 18:58
A Facebook-tól kikerült adatok körüli botrány nyomán mélyrepülésben a cég részvénye, de magával húzza lefelé a többi amerikai technológiai részvényt is. Az európai tőzsdék kisebb elánnal, de szintén lefelé tartottak délután, a BUX index viszont alaposan alulteljesítő volt. A bitcoin megint megjárt egy mélypontot, majd felpattant, aminek oka lehet.
Makro / Külgazdaság
Angolszászok a világ ellen – alakulnak a frontok a kereskedelmi háborúban
Káncz Csaba | 2018. március 19. 12:38
Kína felveszi a kesztyűt és hajlandó belemenni egy kereskedelmi háborúba. Trump „Amerika Mindenekelőtt” politikája egyre inkább azt jelenti, hogy a nem angolszász szövetségesekkel sem bánnak már kesztyűs kézzel. A transzatlanti viszony egy mélyebb válság felé sodródik, mint amit megélt a 2003-as iraki invázió idején.
Makro / Külgazdaság
Óriási kiszivárgás a Facebooknál – Amerika magyarázatot követel
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 08:20
Egy cég mintegy 50 millió felhasználói fiókhoz fért hozzá az elnökválasztás alatt, épp csak azt nem értik, hogyan.
Makro / Külgazdaság
Trump kiakadt – nagy baj lehet a botrányos kijelentésekből?
Privátbankár.hu | 2018. március 19. 08:12
Furcsa dolgokat írt a Twitteren az elnök, jó nagy felháborodás lett belőle.
Makro / Külgazdaság
Larry Kudlow lesz Donald Trump új gazdasági főtanácsadója
Privátbankár.hu | 2018. március 15. 09:49
Larry Kudlow konzervatív közgazdász és televíziós műsorvezető lesz Donald Trump amerikai elnök gazdasági főtanácsadója.
Részvény / Deviza / Áru
Alaposan felhúzták az OTP-t, szabadulnak az amerikai iparvállalatoktól
Eidenpenz József | 2018. március 14. 19:00
Amerikában kifejezetten rossz, Európában enyhén borongós volt ma a tőzsdék hangulata. Megint Trump vámjai vannak terítéken, de a makroadatok sem voltak kedvezőek. A magyar tőzsdét az OTP mentette meg, a Richter esett komolyabban. Megint zuhan a bitcoin, talán a Google miatt.
Makro / Külgazdaság
Jó nagy ostobaság, amit Trump kitalált
Privátbankár.hu | 2018. március 14. 09:30
Elemzők szerint több hátrányt, mint előnyt hoznak a büntetővámok Amerikának.
Makro / Külgazdaság
Kínos vereség: ott verték meg Trumpékat, ahol a legjobban fáj
Privátbankár.hu | 2018. március 14. 08:32
2016-ban még agyonverte Pennsylvaniában Trump a demokratákat, azóta fordult a kocka - most demokrata képviselőt választottak, ha csak egy hajszállal is.
Részvény / Deviza / Áru
Trump hirtelen húzása vágta agyon a tőzsdei hangulatot
Eidenpenz József | 2018. március 13. 18:59
A jó kezdés ellenére kora délután elromlott a hangulat a tőzsdéken, nehéz eldönteni, hogy a kamatemelési félelmek miatt, vagy mert Donald Trump mellől újabb józan gondolkodású politikus távozik. A német DAX majdnem két százalékos mínuszban is volt, az OTP plusz két százalékról esett nulla alá. Jön minden idők legnagyobb ICO-ja.
Makro / Külgazdaság
Hullanak az elnök emberei - ki lesz a következő?
Privátbankár.hu | 2018. március 13. 16:45
Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, és kinevezte helyére Mike Pompeo CIA-vezetőt. Tillerson komoly diplomata volt: addig tárgyalt mindenhol, amíg eredményre nem jutott, és Lavrov orosz külügyminiszterrel is jól kijöttek, bár egyébként Oroszországgal szemben szigorúbb volt, mint maga az elnök.
Makro / Külgazdaság
Hét éve nem láttunk ilyet a gazdaságban – csak Trump bele ne tenyereljen!
Privátbankár.hu | 2018. március 13. 15:39
Javított az OECD a gazdasági előrejelzésén, csak egy kereskedelmi háború közbe ne jöjjön.
Makro / Külgazdaság
Elszabadul a pokol London és Moszkva között – mi vezetett az idegméreg bevetéséhez?
Káncz Csaba | 2018. március 13. 08:32
Az angol szankció könnyen Putyin malmára hajtaná a vizet, aki most vasárnap indul az elnökválasztáson és határozottan állíthatná, hogy a nyugati hatalmak újonnan konspirálnak ellene. A fejlett méreg alkalmazása egyértelműen állami biztonsági szolgálatra utal és arra, hogy a megrendelő üzenetet akart küldeni kül- és belföldre. Szkripal a kémcsere után is aktívan dolgozott Moszkva ellen.
Makro / Külgazdaság
Trump a következő választásra készül: máris megvan, mivel kampányol
Privátbankár.hu | 2018. március 11. 09:04
Az amerikai elnök már most meghirdette a 2020-as választás új jelszavát.
Makro / Külgazdaság
Magyarországot is eléri Trump kereskedelmi háborúja?
Privátbankár.hu | 2018. március 10. 16:13
Donald Trump csütörtökön írta alá az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntést
Makro / Külgazdaság
Kemény interjút adott Putyin: magasról tesz rá, hogy oroszok segítették hatalomra Trumpot
Privátbankár.hu | 2018. március 10. 11:24
Vlagyimir Putyin az NBC-nek adott exkluzív interjújában azt mondta, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba. Ezeknek az embereknek ugyanis állítása szerint semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel.
Makro / Külgazdaság
Trump besétál az észak-koreai csapdába?
Privátbankár.hu | 2018. március 10. 10:03
Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Un eddig kígyót-békát kiáltott az amerikai elnökre, mindennek elmondta, mellesleg atomtámadással fenyegette a szuperhatalmat, amire immár képes is. Most hirtelen 180 fokos fordulattal visszakozna, leszerelne, tárgyalna. Más amerikai elnököt is hívtak már elődei, de egyikük sem sétált bele a csapdába.
Makro / Külgazdaság
Trump tényleg kirobbantja a kereskedelmi háborút - van azonban egy apróbetűs rész
Privátbankár.hu | 2018. március 9. 07:36
Trump nem törődött a felhördüléssel, kivetette a védővámot az acélra és az alumíniumra - megüzente viszont mindenkinek, hogy be lehet kerülni a kivételezettek körébe. Ehhez jóban kell lenni az Egyesült Államokkal és nem árt, ha a katonai kapcsolatok is rendben vannak.
Makro / Külgazdaság
Darázsfészekbe nyúlt Trump: nem akárkitől jött fenyegetés
Privátbankár.hu | 2018. március 8. 12:34
Kína is befenyített, hogy ők is vámot vezetnek be, ha Trump nem áll el a sajátjától.
Makro / Külgazdaság
Trump visszataszítja a világot az 1930-as évekbe
Káncz Csaba | 2018. március 8. 12:09
Trump brutális vámokat vezetne be számos kínai termékre, illetve korlátozná az USÁ-ban megvalósítandó kínai befektetéseket. A katonai és nemzetbiztonsági körök aggódnak, hogy a kereskedelmi konfliktus tovább mélyítheti a transzatlanti szakadékot – különösen Berlinnel – és tovább gyengítheti a NATO kohézióját. Trump vezetésével a világ visszatér az 1930-as éveket idéző destruktív kereskedelmi konfliktusok időszakába.
Makro / Külgazdaság
Olaj a tűzre: mégiscsak felfegyverezik a tanárokat
Privátbankár.hu | 2018. március 8. 08:57
A valentin-napi mészárlást követően nem csillapodnak az indulatok az Egyesült Államokban. Donald Trump első reakciója szerint nem a fegyvervásárlási jog szigorítása, hanem a tanári kar felfegyverzése jelentené a megoldást. A pedagógusszervezetek ellenzik az ötletet, a floridai törvényhozás azonban végül mégis tető alá hozta a módosítást. Kérdés, valóban ez lehet a megoldás az amerikai társadalom egyik legvitatottabb kérdésére?
Makro / Külgazdaság
Putyin alaposan kiosztotta Európát és Amerikát
Privátbankár.hu | 2018. március 7. 15:18
Az orosz elnök továbbra is az USA felé fordulna Európa helyett, ugyanakkor nehezményezte az orosz-amerikai kapcsolatok megromlását.
Makro / Külgazdaság
Trump végül mégis áldását adja a koreai frigyre?
Privátbankár.hu | 2018. március 7. 08:47
Donald Trump üdvözölte a koreai vezetők tervezett csúcstalálkozóját.
Makro / Külgazdaság
Váratlan fordulat: lemondott Trump egyik legfontosabb embere
Privátbankár.hu | 2018. március 7. 08:11
Nem tudják lebeszélni az importvámokról, a Fehér Ház legfőbb gazdasági tanácsadójának elege lett.
Részvény / Deviza / Áru
Saját pártja is Trump ellen, zuhannak a Mészáros-papírok
Eidenpenz József | 2018. március 6. 18:55
A kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek enyhültek, miután a fél világ mellett Donald Trump saját pártja is eléggé ellenzi az új vámokat. A hangulat azonban nem túl jó, az európai indexek minimális pluszban vagy nullában végeztek, az USA-ban is vegyes a kép. Itthon nagyot ugrott a Richter és a forint.
Makro / Külgazdaság
Öt ok, amiért ostobaság Trump kereskedelmi háborúja
Eidenpenz József | 2018. március 6. 14:35
A kereskedelmi háború réme mélybe taszította pénteken a tőzsdéket, amelyek azóta javultak, de idegesek. Miért olyan nagy baj ez, miért nem gyakran alkalmaznak mások ilyen eszközöket mostanában? Miért ellenzi ezt még Trump saját szövetségeseinek egy része is? Trump félreérti a kereskedelem lényegét?
Makro / Külgazdaság
Most vásárolj be – Trump miatt jöhet drágulás a boltokban?
Privátbankár.hu | 2018. március 6. 12:22
Ha bevezetik az importvámot, rengeteg konzerv és dobozos termék ára szökhet fel.
Makro / Külgazdaság
Kiakadtak a kanadaiak is – Észak-Amerikában robban a kereskedelmi bomba?
Privátbankár.hu | 2018. március 6. 08:36
Telefonáltak Trumpnak, ők is válaszlépésekkel fenyegetik az Egyesült Államokat. Az Európai Bizottság már kilátásba helyezte, hogy válaszolnak az importvámokra, mire Trump további szankciókat hozna kifejezetten Európa ellen. Nagyon úgy tűnik, hogy az amerikai elnöknek ezúttal tényleg sikerült mindenkibe belerúgnia.
Részvény / Deviza / Áru
Visszatért a bika, megint nem tudott pluszban maradni az OTP
Eidenpenz József | 2018. március 5. 19:12
A múlt pénteki pánik a Trump-féle védővámok miatt szépen elmúlt, a német koalíció előtti akadályok megszűnése nagyon jó hangulatot hozott Európában. Az USA-ban is újra száguldanak az árfolyamok, mintha mi sem történt volna. Itthon a Mol és a Richter nagyot ugrott, az OTP visszaesett. Az olaj is kilőtt.
Makro / Külgazdaság
Putyin jól ráijesztett a Nyugatra a szuperfegyver blöffel
Káncz Csaba | 2018. március 5. 12:34
Putyinnak el kell ámítani a szavazópolgárt, akiknek a fele már tavaly nyáron szerette volna befejezettnek látni a szíriai hadműveleteket. Ha az orosz vezetés egy új nukleáris versenyfutást akar kezdeni, az alapvetően az ő saját problémája marad. A nagyzási hóborton túl stratégiai értelemben ezek az új fegyverek szükségtelenek.
Makro / Külgazdaság
Nincs kivétel: senki sem menekülhet Trump eszetlen háborújából
Privátbankár.hu | 2018. március 4. 17:45
Bombaként robbant a hír, hogy az amerikai elnök hatalmas vámokkal indítana kereskedelmi háborút, amellyel az amerikai acél- és alumíniumipart védené meg. A döntést nemzetközi felháborodást okozott, és míg eddig reménykedtek benne, hogy lesznek kivételek, gazdasági miniszterének nyilatkozata szerint nem lesznek.
Makro / Külgazdaság
Egy háború árnyékában – hogy kereskedtünk a héten Budapesten?
Privátbankár.hu | 2018. március 4. 10:17
A növekvő forgalom ellenére csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a héten, az igazi csapást azonban Trump csütörtöki bejelentése okozta. Nem bővelkedtünk jó hírekben, a Richter komoly leírást jelentett be, az OTP jelentése azonban szépen alakult. A nemzetközi hangulat azonban még mindig rossz – hogyan alakulhat a kereskedés a jövő héten?
Makro / Külgazdaság
Ez egyre nevetségesebb: Trump megfenyegette Európát
Privátbankár.hu | 2018. március 4. 09:28
Jöhetnek a vámok az európai autókra?
Makro / Külgazdaság
Tovább nyögnek Putyinék: maradnak a szankciók
Privátbankár.hu | 2018. március 3. 10:38
Trump egy évvel meghosszabbította az érvényben lévő szankciókat.
Makro / Külgazdaság
Válaszolt Európa: keményen megsarcoljuk Trumpot
Privátbankár.hu | 2018. március 3. 09:36
Jean-Claude Juncker mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki vámot.
Makro / Külgazdaság
Putyin új atomfegyvert jelentett be - kegyetlen hideg volt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2018. március 2. 20:20
Mozgalmas hetünk volt, Putyin és Trump kemény bejelentéseket tett, míg Szlovákiát egy baljós gyilkosság híre rázta meg. Kínában sorsfordító törvény született, Magyarországon pedig extrém hideg lett. Összeszedtük a hét legérdekesebb híreit.
Makro / Külgazdaság
Minek nekünk ellenség, ha olyan barátunk van, mint Trump?
Eidenpenz József | 2018. március 2. 14:37
A Donald Trump-féle, az acélra és az alumíniumra kivetendő büntetővámok nemcsak a tőzsdei árfolyamokat taszították a mélybe, de valósággal feltüzelték az európai szövetségeseket. Hidegháborús maradvány, melléfogás, provokáció... De még saját híveinek egy része szerint is sokkal több kárt okoz, mint amennyit használ – és erre számok is vannak.
Részvény / Deviza / Áru
Atomot dobott Trump a kereskedésre, gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2018. március 2. 11:10
Szinte kizárólag vörösben zártak a távol-keleti tőzsdék, Nyugat-Európa és Budapest szintén vörösbe borult.
Makro / Külgazdaság
Trump kirobbantotta a kereskedelmi háborút - Európa és a fél világ tombol
Privátbankár.hu | 2018. március 2. 08:49
Már az elnökválasztási kampány során is sokat beszélt az amerikai ipar védelméről, az importáruk komolyabb megvámolásáról Donald Trump; az első intézkedések idén januárig várattak magukra, most pedig sikerült egy fokozattal tovább emelnie a tétet az elnöknek. Tombol az Amerikán kívüli világ, kirobbanhat a régóta megjósolt kereskedelmi háború.
Makro / Külgazdaság
Összefogtak Trump ellen – mikor lesz vége az iskolai ámokfutásoknak?
Balkó Rita | 2018. március 1. 18:31
Ha az elnökön múlik, valószínűleg soha: Donald Trump ugyanis hol támogatja, hol ellenzi a fegyvertartás szigorítását az Egyesült Államokban. A legutóbbi parklandi támadást követően ismét felerősödtek a reformot követelő hangok, most két kereskedelmi óriás is összefogott az ügy érdekében. Tiltás helyett azonban életkorhoz kötnék a fegyvervásárlás jogát.
Makro / Külgazdaság
Csak megkapja Trump, amit akart, de ennek súlyos ára lesz
Privátbankár.hu | 2018. február 27. 16:10
Az amerikai elnök kampányüzeneteinek és első rendeleteinek egyike volt az Obamacare program megszüntetése. Bár a felfüggesztését aláírta, az egészségbiztosítási rendszert azóta sem sikerült megreformálni, így a Barack Obama által életre hívott rendszer továbbra is érvényben van. Most azonban húsz szövetségi állam fogott össze ellene, ugyanis rájöttek: az adóreform miatt gyakorlatilag alkotmányellenessé vált. De hogy jutottunk idáig?
Makro / Külgazdaság
Bekeményített Trump: hullani fognak a fejek Amerikában?
Privátbankár.hu | 2018. február 26. 17:20
Halálbüntetést akar a drogdílerekre az elnök, de más hajmeresztő ötletei is vannak.
Makro / Külgazdaság
Összerúgták a port: újabb fontos találkozót mondtak le Trumppal
Privátbankár.hu | 2018. február 25. 16:37
Észak-Korea után Mexikó sem hajlandó leülni tárgyalni az amerikai elnökkel.
Makro / Külgazdaság
Trump húzgálja az oroszlán bajszát – újabb szankciók jönnek Észak-Koreára?
Privátbankár.hu | 2018. február 23. 16:47
Két hónapja nem volt rakétakísérlet, de Trumpnak nem tetszik az északi-déli barátkozás.
Makro / Külgazdaság
Ismét vádat emeltek Trump bizalmasaival szemben
Privátbankár.hu | 2018. február 23. 09:09
A vádiratban pénzmosás, banki csalás és hamis jövedelem bevallás és szerepel.
Makro / Külgazdaság
A tanárokat lelövik, ugye? – Trump megint remekelt
Privátbankár.hu | 2018. február 22. 16:32
Az iskolai erőszakot a tanárok felfegyverzésével oldaná meg az extravagáns ötleteiről ismert Donald Trump, pedig a problémát lehet, hogy épp a túl sok fegyver okozza. Ha fegyvert viselnének, először alighanem épp a tanárokat lőnék le. Milyen egyéb megoldások képzelhetőek el?
Makro / Külgazdaság
Megint háborúba küldenék Amerikát, de a katonák nem felejtenek
Káncz Csaba | 2018. február 21. 08:32
15 évvel az amerikai neokonzervatívok beavatkozása után Irak egy bukott állam, miközben Irán regionális középhatalommá emelkedett föl. Az amerikai külügyminisztérium most Európában próbálja aláásni az iráni atomalkut. De a Pentagon napjainkra már komoly ellenszenvvel viseltetik a neokonzervatívok rezsimváltó projektjei irányába.
Friss
Makro / Külgazdaság
Pazar teljesítményt nyújtott a híres vegyipari multi
A Henkel erős szerves árbevétel-növekedést ért el az első negyedévben.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Amerikában megszüntetnék - és itthon mi lesz az önkiszolgáló kasszákkal?
13:01
-
így kötelezte el magát a fenntarthatóság mellett az Év zöld szállodája
09:09
-
Leállt a termelés a világ leghíresebb csípős szósz gyártójánál
09:09
-
Az ősök előtt tiszteleg a borvidék megújuló panziója
08:08
-
Luxusdivatmárka a fedélzeten
08:08
A vidék hírei
-
Prosztata megnagyobbodás: Alapvető tudnivalók és kezelési módszerek (X)
07:39
-
Napközben már nem fogunk fázni
07:29
-
Rengeteg program várja a könyvtárban a következő héten!
09:15
-
Egerben a bor, a vár és a fürdő mellett turisztikai látványosság lett a balhé is.
09:12
-
Pál György: Tegyünk rendet Egerben!
08:29
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
top 24
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. május 13. 07:24
-
Magyar Péter küldte lejtőre a NER-cégeket a tőzsdén?
2024. május 13. 06:07
-
Meglepődik, ha megtudja, mennyiért tankolhatunk szerdától
2024. május 13. 10:14
-
Meglepő választási eredményről jött hír
2024. május 13. 06:48