Bankszövetség
Pénzügyi szektor Hitelkartellen innen és túl: mi a végtörlesztési kartell-ügy és az ítélet üzenete 2020-ban?
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 19:07
A Fővárosi Törvényszék 2020. júliusi ítéletével zárul, de aktualitásából továbbra sem veszít a lakosságot és a hazai bankszektort egyaránt súlyosan érintő, 2011-ben indult hitelkartell-ügy. Mit üzen az ítélet, milyen „tanulságok” szűrhetőek le az ügyből? Egyáltalán változott-e a helyzet a kilenc évvel ezelőtti devizahitel-végtörlesztések óta akár a jogalkotás, bankszektor és lakossági hitelfelvevők vonatkozásában? A 2009. évi gazdasági válság-okozta árfolyamváltozások miatt kezelhetetlenné váló devizahitelek végtörlesztése kapcsán 2011-ben, magyar versenyhivatal eljárásával indult ügy áttekintése ezeket a kérdéseket vizsgálja.
Makro / Külgazdaság Mintegy 450 milliárd forintnyi kamatot érint a hitelmoratórium
Privátbankár.hu | 2020. március 19. 13:25
Összességében ennyit nem kellhet az ügyfeleknek megfizetniük a 2020 végéig tartó könnyítés során, ez azonban nem veszélyezteti a bankszektor stabilitását, mivel pénzzé tehető eszközei meghaladja a 13 ezer milliárdot – olvasható a Magyar Bankszövetség közleményében.
Makro / Külgazdaság A bankok ígérik, márciustól 5 másodpercen belül átér az átutalás
Csabai Károly | 2020. január 22. 10:48
Ezt állítja a Magyar Bankszövetség főtitkára, arra alapozva, hogy szerinte valamennyi szolgáltató felkészült, a tesztelések alapján sikeres indulásra számítanak, minden klíringtag küldeni és fogadni is tud majd. Új folyószámla-csomagokra és innovációkra is lehet számítani a bankok részéről.
Pénzügyi szektor Jöjjön az újabb adóamnesztia?
Csabai Károly | 2019. október 7. 15:32
Ezt javasolja Becsei András, annak érdekében, hogy visszacsatornázzák a pénzeket a hazai gazdaságba. Lapunknak adott interjújában a Magyar Bankszövetség elnöke ismertette a 22 pontos digitalizációs csomagjukat, amelyben egyebek mellett szerepel, hogy a személyi kölcsönök mellett a jelzáloghitelekre is lehessen elektronikusan megkötni a szerződést, valamint, hogy az ingatlan értékéhez képest viszonylag alacsony összegű hiteleknél mellőzzék a közjegyzői okiratot.
Karrier Új elnöke van a Magyar Bankszövetségnek
Privátbankár.hu | 2019. július 1. 17:05
Miután az előző elnök az MNB alelnöke lett, új vezetőt választott a Magyar Bankszövetség.
Pénzügyi szektor Vészesen fogy az idő – még sokaknak kell adatot egyeztetnie a bankjukkal
Privátbankár.hu | 2019. június 17. 14:46
Az ügyfélazonosítást 2019. június 26-áig azon ügyfeleknek kell végrehajtaniuk, akiknek az elmúlt hónapokban a bankok már küldtek erre figyelemfelhívást - jellemzően több csatornán és több alkalommal is – írja a Bankszövetség közleményében.
Személyes pénzügyek Több mint százezren fixálhatják jelzáloghitelük változó kamatozását
Csabai Károly | 2019. május 2. 11:49
Erre irányul a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség április 15-én elindult kampánya, amely keretében 129 ezer adósnak kell ajánlást kapnia bankjától a váltásra.
Személyes pénzügyek Reagált a Bankszövetség: sürgősen pótolni kell a lakástakarékokat!
Privátbankár.hu | 2018. október 16. 17:43
Megjött a reakció a Bankszövetségtől is az eltörölt lakástakarékokra.
Személyes pénzügyek Csábító nyereményjáték, furcsa e-mail – mivel trükköznek az adathalászok?
Privátbankár.hu | 2018. október 9. 17:10
Rengetegen esnek Magyarországon is az adathalászok csapdájába. Mire érdemes figyelni? Októberben van az európai kiberbiztonsági hónap.
Karrier Elnököt választott a bankszövetség
Privátbankár.hu | 2017. május 12. 16:00
Nincs meglepetés, ki lett az új elnök.
Pénzügyi szektor Drágábbak lehetnek a hitelek az új árverési szabályok miatt
Privátbankár.hu | 2017. március 8. 15:01
Az árverési rendszer átalakításával azt szeretnék elérni, hogy minél magasabb áron menjenek el az ingatlanok - az új szabályozás azonban visszaüthet a bankok szerint.
Pénzügyi szektor Változás jön a banki átutalásoknál
Privátbankár.hu | 2016. november 1. 07:55
Egyszerűsödik az euróban történő átutalás.
Pénzügyi szektor Nagy átalakulások jönnek - mi lesz a bankokkal?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 28. 10:36
A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható.
Makro / Külgazdaság Megint áll a bál a bankok és a kormány között
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 14:04
A Bankszövetség szerint alaptalanul mondta Rétvári Bence, hogy nem segítik a csődvédelmet kérő adósokat.
Pénzügyi szektor A legénybúcsúsok mellé jöhetne néhány mamutcég is Londonból
Privátbankár.hu | 2016. július 1. 08:27
Érzékenyen érinti az európai bankszektort a Brexit, Magyarországon egyelőre nem történt extrém esemény. A végén még el is csábíthatunk pár nagy nevet...
Pénzügyi szektor Túlélni a brexitet: nagyon nehéz világ vár a bankokra
Privátbankár.hu | 2016. június 24. 11:29
A bankszektor egy ideje már készül a változásra, de azért mégiscsak vészhelyzet alakult ki a britek kilépésével.
Pénzügyi szektor Kitört a háború: Demján nekiment Spédernek
Privátbankár.hu | 2016. június 2. 09:24
A finomra hangolt kommunikációs fogások helyett egy az egyben letámadta Demján Sándor üzletember Spéder Zoltánt és azzal vádolja, "kiszipolyozzák" a takarékokat. A szövetkezeti integráció tagjai ezt nem hagyták annyiban, cáfolják Demján állításait. Közben farvízen felúszva a Bankszövetség is azt állítja: a takarékokhoz húz a kormány szíve a bankokkal szemben.
Pénzügyi szektor Részletekben fizeti hatalmas büntetését a Bankszövetség, de kitart az igaza mellett
Privátbankár.hu | 2016. április 5. 07:56
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte a négymilliárd forintos büntetés részletekben történő törlesztését.
Pénzügyi szektor A csok sikeréhez is hozzájárulhat a Ptk. pontosítása
Gáspár András | 2016. március 11. 09:33
A 2013-ban elfogadott új Polgári Törvénykönyv alaposan átalakította a zálogjogi szabályokat – de az átalakítás a bankok szerint több szempontból is elnehezítette a záloghitelezést. Az új csok óriási hitelkeresletet hozhat, amit rendkívül nehéz kellő jogbiztonsággal kielégíteni a mostani feltételek szerint – nem véletlen, hogy a jogász szakma többsége és a jogalkotó is a változtatás pártján áll. Az esetleges késlekedésnek az ügyfelek és a gazdaság látná kárát a Bankszövetség szerint.
Pénzügyi szektor Miért nem fizetik rendesen a hiteleiket a magyarok? Hány bank szűnik meg?
Privátbankár.hu | 2016. február 9. 08:15
A Bankszövetség elnöke nagyon megdicsérte a jegybank elnökét, most azt reméli, több új intézkedésre nem készül a bankokkal kapcsolatban az MNB. Patai Mihály szerint a magyarok hitel-visszafizetési hajlandósága rosszabb, mint a szomszédos országoké; 2-3 magyar pénzintézet pedig strukturális gondokkal küzd.
Pénzügyi szektor Kiborultak a bankok - bíróságra mennek az óriási bírság miatt
Privátbankár.hu | 2016. január 26. 08:14
A Magyar Bankszövetség ma nyújtotta be hivatalos bírósági keresetét a BankAdat adatbázissal kapcsolatban kiszabott 4 milliárd forint összegű GVH-büntetéssel kapcsolatban. A Bankszövetség ragaszkodik hozzá: nem történt jogsértés, az állam is jól járt a BankAdattal, támogatta azt és felhasználta adatait.
Pénzügyi szektor Nem értik: itt a Bankszövetség válasza az óriásbírságra
Privátbankár.hu | 2016. január 12. 15:39
Szakmailag és jogilag értelmezhetetlen tartják a GVH 4 milliárd forintos bírságát.
Pénzügyi szektor Durva bírság: milliárdokra büntették a Bankszövetséget
Privátbankár.hu | 2016. január 12. 11:27
Információs kartell miatt több mint 4 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Bankszövetségre és a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt-re. 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtettek egy adatbázist, amely lehetővé tette a bankoknak, hogy üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással. A Bankszövetség részletfizetést kért.
Pénzügyi szektor Csökken a bankadó - reagáltak a bankok
Privátbankár.hu | 2015. december 11. 12:02
Az adó felső kulcsa 7 bázisponttal csökken.
Pénzügyi szektor Faragják a bankadót: mégsem rúgja fel a megállapodást a kormány
Privátbankár.hu | 2015. december 11. 08:50
Az Európai Bizottság újabb informális jelzései alapján a kormány a bankadó-törvénynek az EBRD egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását javasolta az Országgyűlésnek. A felső adókulcs nagyobbat csökken, és a hitelezési aktivitást sem figyelik, nem lesz viszont plafon és nem változtatnak az adó alapján sem.
Pénzügyi szektor Ez vár a bankokra 2016-ban
Privátbankár.hu | 2015. december 9. 07:33
Jó hír, hogy nőhet a lakossági hitelezés, a vállalati hitelezés azonban várhatóan nem bővül.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz a brókerbotrány károsultjaival? A kormány újra a bankokkal tárgyal
Privátbankár.hu | 2015. november 19. 15:21
A kormány egyeztetni akar a Magyar Bankszövetséggel a Quaestor-ügyben, miután az Alkotmánybíróság visszadobta a kártalanítási törvényt.
KKV Aki nem hitelez, a nép ellensége
Fellegi Tamás | 2015. november 3. 20:00
Az MNB változtat az eddigi hitelezési programján, hogy csökkenjen saját szerepe, és nőjön a kereskedelmi bankok aktivitása, vagyis fokozatosan helyreálljon a vállalkozások piaci hitelezése. Új ösztönzés lesz a bankok számára, a részvétel nem kötelező, de erősen ajánlott.
Személyes pénzügyek Bankok kontra kormány: tízszeres a magáncsőd adminisztrációja, vagy sem?
Privátbankár.hu | 2015. október 23. 09:06
Félretájékoztatja az ügyfeleket a Magyar Bankszövetség a magáncsőd adminisztrációjával kapcsolatban - mondta Szekér Judit miniszteri biztos csütörtökön az MTI-nek. Szerinte átlagos esetben tizedannyi a papír, mint ahogy a bankok állítják.
Személyes pénzügyek Rengeteg a papírmunka - ez a baj a magáncsőddel
Privátbankár.hu | 2015. október 22. 13:56
Tized annyi adminisztráció is elég lenne ehhez.
Személyes pénzügyek Vigyázat: több tucat magyart már átvertek ezzel a trükkel!
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 24. 13:08
Mobiltelefonon értesítik a nyerteseket a százezres nyereményről, amihez csak egy tízezres mobilfeltöltés kell egy ismeretlen kártyára. A nyeremény persze nem létezik.
Személyes pénzügyek Autóhitelesek, figyelem! Nem mindenre jár a kedvezmény
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 31. 12:45
Az autóhiteleknél a lejárt tartozásra nem jár majd állami-banki támogatás - hangzott el a Bankszövetség tájékoztatóján. A magáncsődöt a bankok is üdvözlik, ám a bevezetést elsietettnek tartják - vannak szabályok, amelyek még nem lettek nyilvánosak, noha a rendszer holnap indul.
Személyes pénzügyek A világ ismét csodájára jár a magyar devizahiteles-mentésnek?
Nagy László Nándor | 2015. augusztus 24. 08:45
Lottózniuk kellene a jegybank és az NGM szakértőinek: ahogy immár második alkalommal sikerült "kegyelmi" árfolyamszintet meghatározniuk, az azt jelzi: vagy őrült szerencséjük van, vagy bitang jól megérzik a közelgő trendfordulókat. Bár jó eséllyel az első vélekedés az igaz, a 3 nap alatt 2,5 milliárdot már spóroltak a büdzsének.
Személyes pénzügyek Hogyan mentik meg akkor az autóhiteleseket?
Nagy László Nándor | 2015. július 23. 12:31
Folyamatosan nyugtatják a deviza autóhiteleseket a kormány és az MNB képviselői, ám a forintosítás részletei még bizonytalanok. Ha árfolyam-könnyítés lesz, ahhoz a bankok kompenzációt kérnek, az viszont bizonyos, hogy jól meghúzott kamatsapka révén csökken majd a tartozás és törlesztés.
Személyes pénzügyek Az autóhitelek forintosításáról tárgyalnak a bankok
Privátbankár.hu | 2015. július 3. 07:24
A magáncsőd csak keveseknek segít, kell, hogy legyen szociális lába is az adósmentésnek - mondta a Világgazdaságnak a Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente szerint az autóhitelek forintosítása során a bankok a kamatcsökkentésben tudnak segíteni, a piacinál kedvezményesebb árfolyamon történő átváltásért kompenzációt kellene kapniuk. A pénzintézetek továbbra is ellenzik, hogy a bankok fizetik a Quaestor-kártalanítást.
Pénzügyi szektor Varga elárulta: újabb állami bankvásárlás jöhet
Privátbankár.hu | 2015. június 24. 07:47
Egészen optimista a kormány a magyar gazdaság teljesítményével kapcsolatban.
Pénzügyi szektor Patai Mihály: jobb, ha felkészülünk, Matolcsy végigviszi a terveit
Nagy László Nándor | 2015. június 3. 11:45
Miután a jegybankelnök eddigi elképzeléseit mindig átvitte, így a tegnap bejelentett likviditási intézkedésekre a bankrendszernek az elkövetkező 6 hónap alatt fel kell készülnie - nyilatkozta a Privátbankár.hu-nak Patai Mihály. A Bankszövetség elnöke szerint a bankoknak át kell gondolniuk likviditási politikájukat, (anyabankjuknak) esetleg szabályzatokat kell módosítaniuk. Ami bizonyos, az intézkedés kihat majd a szektor jövedelmezőségére is.
Pénzügyi szektor Ki az igazi nyertese az MNB-NGM balhénak?
Nagy László Nándor | 2015. június 2. 12:40
A bankok a hitelezés felfuttatásáért cserébe - a bankadó csökkenésen felül - adóvisszatérítést igényelhetnek vissza évi 10 milliárdos tételben - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A gazdasági tárca vezetője bírálta a költségvetéshez benyújtott ellenzéki módosító javaslatokat.
Pénzügyi szektor Szűk esztendőkről és szabadságharcosokról beszélt a bankszövetség feje
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:45
Patai Mihály szerint a bankszektort sújtó extra terhek már a fenntartható növekedést korlátozzák.
Makro / Külgazdaság Lépett a Parlament Quaestor-ügyben, reagált a szektor - ez történt ma
Privátbankár.hu | 2015. április 14. 17:59
Jön a Quaestorosokat kifizető alap - az erről szóló törvényt egyből alkotmányellenesnek tartják - a Bankszövetség pedig az egész befektetési ágazat létét félti. A kezdő vállalkozók viszont szép pénzt szerezhetnek - a kórházi dolgozók pedig már biztosan kapnak, nem is keveset - napi hírösszefoglaló.
Pénzügyi szektor Mit üzen valójában a kormány-EBRD-Erste megállapodás?
Nagy László Nándor | 2015. február 11. 06:50
A hétfői háromoldalú megállapodás lényegében két kétoldalú megállapodást jelent: az EBRD-vel a konszolidáció szintetizálójaként írt alá megállapodást a kormány, az Erste megállapodás pedig egyfajta üzenetként fogható fel - a kabinet minden területen versenyt akar.
Pénzügyi szektor Ez is kemény év lesz? Ez vár idén a hazai bankszektorra
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 17:35
A Magyar Bankszövetség elnöke a szektor idei legnagyobb kihívásának nevezte a devizahitelek elszámolását, amelynek előkészítése szerinte jó ütemben halad, és megjegyezte, hogy mindeközben a bankrendszerben jelentős átalakulás zajlik.
Pénzügyi szektor Svájci frank: nincs katasztrófa, de a bankok leülnek a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 16:23
A vállalati hiteleknél marginális, a személyi hiteleknél csekély a svájci frank hitelek aránya – nyilatkozta a Privátbankár.hu-nak Kovács Levente. A lakossági ügyfelek, akik személyi hitelt vettek fel, vagy autófinanszírozási szerződést kötöttek svájci frankban, az elszámolás után a megugró árfolyam miatt sem szembesülnek komoly törlesztőrészlet-emelkedéssel. A pénzügyi szolgáltatók készek arra, hogy megoldást keressenek a velük együttműködő ügyfelekkel.
Pénzügyi szektor Mi történik most a magyar bankokkal? Megkaptuk a választ
Privátbankár.hu | 2015. január 15. 16:01
Nincs meghatározó hatása a magyar bankokra a svájci jegybank lépésének - közölte a Privátbankár.hu megkeresésére a Bankszövetség.
Pénzügyi szektor Nem lesz több ingatlan-árverés jövőre, ha a bankokon múlik
Privátbankár.hu | 2014. december 17. 16:06
A jövő év első felében önszabályozásra kéri a bankokat a Bankszövetség: bár a törvényi kötelezés lejárt, ne jelöljenek ki kényszerértékesítésre 5 százaléknál több bedőlt hiteles ingatlant.
Pénzügyi szektor A csalók nem állnak le: még mindig sokba kerülhet a facebookozás!
Privátbankár.hu | 2014. december 11. 11:21
Csalók lopják el óvatlan felhasználók bankkártya adatait a Facebookon - figyelmeztet a Bankszövetség.
Pénzügyi szektor Megszólalt a Bankszövetség a forintosításról
Privátbankár.hu | 2014. november 11. 07:42
Az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, a bankok majd tájékoztatnak.
Pénzügyi szektor Ezért gondolják a bankok, hogy piaci árfolyamon forintosítanak
Privátbankár.hu | 2014. november 5. 11:11
A bankok arra számítanak, hogy a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerül sor. Az ügyfelekkel való elszámolás ezermilliárd forintra becsült költségét több száz millióval megnövelik a folyamat lebonyolításához szükséges munkaerő- és informatikai fejlesztési költségek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
hírlevél