Oroszország
Makro / Külgazdaság Nem az EU, hanem Oroszország támadja a rezsicsökkentést 
Privátbankár.hu | 2019. június 3. 13:35
Nagyjából a rezsicsökkentés lezárása óta nem fizettünk olyan sokat az orosz gázért, mint 2018-ban. Tavaly a drágulást ugyan még többnyire piaci folyamatok indokolták – hiszen nyáron és ősszel a tőzsdei jegyzések is megugrottak -, de könnyen előfordulhat, hogy régiónkban tartósan magasan maradnak az árak.
Makro / Külgazdaság Kivéreztetnék Oroszországot – az új amerikai jelentés nem kertel 
Káncz Csaba | 2019. május 24. 11:00
A RAND friss jelentésében ajánlásokat fogalmaz meg Oroszország destabilizációjára, figyelembe véve annak sérülékenységeit. Ennek egyik eszköze a szakemberek kivándorlásának serkentése, különös tekintettel a magasan képzett fiatalokra. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Beszorulva Putyin és az EU közé – az információs háború tűzvonalában 
Káncz Csaba | 2019. május 22. 10:24
Egy évtized után úgy tűnik, hogy az EU keleti partnerségében részt vevő államok inkább a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével jutottak előrébb, és maga a partnerség nem sokat hozott a konyhára. A tegnapi konferencia térségbeli előadói főként a Moszkvából kiinduló hibrid háború információs aspektusát tárták a hallgatóság elé. Káncz Csaba jegyzete.
Vállalat Lezárult egy korszak: ma utoljára repült egy legendás gép 
Privátbankár.hu | 2019. május 21. 14:43
Utoljára szállított utasokat Tu-134-es típusú orosz repülőgép Oroszországban - közölte az Interfax hírügynökség.
Makro / Külgazdaság Orosz újítás – nemsokára darabjaira hullik az internet? 
Privátbankár.hu | 2019. május 17. 18:04
Az internet megszűnhet abban a formájában, ahogy eddig ismertük, elég sok országnak vannak ugyanis bajai a szabad információ-áramlással, a globális hozzáféréssel. Van, ahol egyetlen kapcsolóval el lehet vágni az országot az internettől, másutt szoftveres szűrőket használnak. Oroszország új koncepción dolgozik.
Vásárló Tényleg agyrákot okoznak a legújabb mobiltelefonok? 
Gáspár András | 2019. május 17. 15:45
Új világ köszönthet be hamarosan, ahogy az 5G hálózatok beindulásával villámgyors vezeték nélküli hálózaton kapcsolódik majd össze minden mindennel és mindenkivel - gyakorlatilag nincs olyan területe az életnek, ahol ne hozhatna forradalmi változást az 5. generációs mobilhálózat. Az orosz propaganda viszont kipécézte magának az 5G-t, és elkezdte terjeszteni, hogy halálos.
Makro / Külgazdaság Még jobban Oroszországhoz láncolhat minket az Exxon totojázása 
Privátbankár.hu | 2019. május 16. 09:13
Az amerikai vállalat még mindig nem döntötte el, befektet-e a román fekete-tengeri földgázmező projektbe, mellyel Magyarország valamelyest függetleníthetné magát az orosz gáztól. Szijjártó Péter szerint, ha szeptemberig sem hozzák meg a döntést, akkor újabb hosszú távú megállapodást kell kötnie az oroszországi gázimportról.
Makro / Külgazdaság Putyin hibrid háborúja és az új magyar hadművelet 
Káncz Csaba | 2019. április 29. 08:55
Budapest olyan kémközponttá válhat, mint Bécs a hidegháború alatt. A Szovjetunió a megszállt Közép-Kelet-Európában a magasrangú állambiztonsági tisztekről kompromittáló anyagokat tárolt, amelyek a mai napig zsaroló erővel bírnak. De miért is közelít hazánk olyan országokhoz, ahol az autokrata vezetőnek és családi klánjának nagyobb politikai súlya van, mint a független jogállami intézményeknek? Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Putyin csatlósaként? Orbán és a magyar revansizmus 
Káncz Csaba | 2019. április 23. 08:45
Az EBESz parlamenti közgyűléséhez rendelt lengyel küldöttség vezetője a múlt héten belső információkra hivatkozva gyakorlatilag megerősítette 2014-es helyzetértékelésünket. Térségünk újra a hatalmi rivalizálás és megkérdőjelezett határok terepe lett. A lengyelek nem akarnak beszállni Orbán játszmájába. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Putyin az észt elnökasszonnyal barátkozik 
Privátbankár.hu | 2019. április 19. 07:07
Nem normális helyzet, hogy Oroszország és Észtország tisztségviselői között sokáig nem volt érdemi érintkezés - jelentette ki Vlagyimir Putyin, amikor a Kremlben fogadta az észt elnöknőt, Kersti Kaljulaidet.
Részvény / Deviza / Áru Vigyázó szemüket az orosz befektetési turistákra is vetik 
Csabai Károly | 2019. április 17. 06:05
Milyen szerepe volt az orosz vasúti gondoláknak abban, hogy a Privátbankár.hu Klasszis-szavazásán a hazai alapkezelők az OTP Orosz Részvény Alapot választották a Legjobb Feltörekvő Piaci Részvényalapnak? Erről és egyéb érdekes kulisszatitkokról is beszélgettünk az OTP Alapkezelő Zrt. orosz alapját igazgató hétfős stáb két tagjával, Boér Levente befektetési igazgatóval és Halas Zoltán portfoliókezelővel.
Makro / Külgazdaság Putyin újabb országban veti meg a lábát – Salvini nagyon kiakadt 
Káncz Csaba | 2019. április 16. 15:13
Líbia egyesíti Putyin külpolitikai prioritásait: hozzáférés egy gazdag olaj- és fegyverpiachoz, újabb kötődés a Földközi-tengerhez és az Európa felé tartó afrikai migránsáradat kontrollálása, ezzel sakkban tartva az EU-t. Róma és Párizs újra egymásnak ugrott Líbia kapcsán. Káncz Csaba jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru Stabil maradhat-e Oroszország? Mi lesz Putyin után? 
Eidenpenz József | 2019. április 9. 16:21
Oroszország befektetői szemmel címmel rendezett konferenciát az Aegon Alapkezelő, ahol a gazdaság jelenlegi állapotán túl arról is szó volt, hogy a növekedés és a nép jóléte valószínűleg másodlagos szempont a politikusok számára a stabilitás mögött. Fontos év lesz 2024, amikor lejár Vlagyimir Putyin ciklusa, nagy kérdés, mit fognak akkor kitalálni. Az orosz részvények különösen osztalékfizetésben jeleskednek.
Makro / Külgazdaság Putyin és Erdogan összeült – hadiipari együttműködések jöhetnek 
Privátbankár.hu | 2019. április 8. 15:00
Találkozik a két elnök.
Részvény / Deviza / Áru Az orosz medvéből orosz bika lesz? 
Eidenpenz József | 2019. április 8. 06:06
Portfólióinkban mindenütt felülsúlyozzuk az orosz részvényeket, mert az orosz gazdaság a gazdasági ciklus teljesen más szakaszában van, mint a többi feltörekvő vagy fejlett piac. Csak nemrég hagyott maga után egy válságot, a szigorú gazdaságpolitika megteremtette a lehetőségét a gazdaság élénkítésének, a növekedésösztönzésnek. Interjú Pálfi Györggyel, az Aegon Russia Alap portfólió-menedzserével.
Makro / Külgazdaság Putyin lecsapott belső ellenfeleire – további letartóztatások jönnek 
Káncz Csaba | 2019. április 1. 09:25
A Kreml a letartóztatásokkal üzent Medvegyev miniszterelnöknek: felejtse el azon aspirációit, hogy 2024-ben az esetleg leköszönő Putyin utódja legyen. A konfliktusok várhatóan az elkövetkező években eszkalálódni fognak, amíg ki nem derül, hogy melyik hatalmi frakció szerzi meg a hatalmat a következő elnökválasztáskor. Káncz Csaba jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru Döntöttek az oroszok – ezért lesz drágább az olaj 
Privátbankár.hu | 2019. március 31. 12:27
Oroszország áprilistól emeli a kivitelre szánt kőolaj vámját.
Makro / Külgazdaság Krízis Amerikával – Erdogan nagyon szeretné elterelni a figyelmet valamiről 
Káncz Csaba | 2019. március 21. 10:03
Mégpedig a stagflációba süllyedt gazdaságról. Erdogan iszlamista uralma alatt az ország mára csak papíron a NATO tagja. A március 31-i önkormányzati választást az egész ország egy népszavazásnak tekinti Erdogan 16 éves uralmáról. Ha az AKP elveszti a nagyvárosokat, akkor olyan szinten megnő a politikai nyomás a kormányzaton, hogy annak előrehozott általános választás lehet a vége. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság Putyin beavatkozása – még több amerikai fegyver kerül Magyarország szomszédjához 
Káncz Csaba | 2019. március 19. 09:00
Stagnáló gazdaság, folyamatosan eső reáljövedelmek, menekülő fiatalság – a krími válságot követő szankciók kemény szorításba fogják Oroszországot. Kijevben a hangulat annyira oroszellenes lett, hogy bárki nyeri a tavaszi elnökválasztást, még taktikai megfontolásból sem tehet gesztusokat Moszkvának. Washington az aggódó észak-európai szövetségesek nyomására még több fegyverzetet tervez átdobni térségünkbe. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság Mégsem volt olyan jó ötlet bekebelezni a Krímet? Szenvednek az oroszok 
Privátbankár.hu | 2019. március 17. 12:22
Öt éve kebelezte be a Krím-félszigetet Putyin, Oroszország azonban még mindig fizeti az akció árát. Nyoma sincs annak, hogy az USA és az EU lazítanának a szankciókon, sőt, készülnek az újabb intézkedések az oroszok megbüntetésére - közben még az olajár is alacsony, így szenved a gazdaság. Egy friss felmérés szerint az orosz nép már egyáltalán nem tapsol annyira a Krím megszerzése miatt.
Pénzügyi szektor Hírszerzés, hazaárulás: mit jelent az orosz bank Budapestre költözése?  
Privátbankár.hu | 2019. március 13. 16:19
Erősödő magyar pénzügyi központ is eredményezhet a Nemzetközi Beruházási Bank Oroszországból Budapestre települése - mondja a szaktárca.
Személyes pénzügyek Nézünk még Youtube-ot? Kemény lépésre készül az EU 
Eidenpenz József | 2019. március 11. 20:15
Egy napra le fogják kapcsolni a Wikpedia német oldalait a készülő európai szerzői jogi törvény elleni tiltakozásul. Ha az Európai Parlament elfogadja az új jogszabályt, eltűnhet a Youtube-tartalmak jelentős része és sok kisebb weboldal, szolgáltató is hátrányba kerülhet. Kérdés, valami más, új technikával ki lehet-e játszani az új szabályokat. Jelentkezők biztosan lesznek rá. Putyin eközben valósággal saját internetet építene ki.
Vásárló A nap képe: Putyin sporteseményen jópofizott 
Privátbankár.hu | 2019. március 2. 16:52
Az orosz elnök megnyitotta a 29. Téli Egyetemi Világjátékokat a nemzetközi egyetemi sportszövetségi elnökkel Oleg Matyszinnel.
Makro / Külgazdaság Putyin új budapesti szürke eminenciása és az amerikai atombomba titka 
Káncz Csaba | 2019. február 28. 09:30
A Nemzetközi Beruházási Bank hamarosan hazánkba települő elnökének anyja részt vett az amerikai atombomba titkának ellopásában, az apja pedig 12 évig volt Budapesten a szovjet hírszerzés (KGB) főnöke. Az offshore lovag fiuk most magyar közpénzből létesítene orosz kémközpontot? Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Ha globális háború jön, mehetünk a pincébe – variációk a jövőre 
Wéber Balázs | 2019. február 22. 15:50
Mi lesz, ha teljesen összeomlik a nyugati világrend? Fenyeget-e globális háború, és milyen térben vívják majd meg? Hol a helye Magyarországnak, kiben bízhat, és mit rejthetnek a titkos moszkvai archívumok? A többi közt erre keresték a választ külpolitikai szakértők egy mai vitafórumon, amely a pengeváltásoktól sem volt mentes.
Makro / Külgazdaság Jönnek a Putyin-bébik, már izzítják a rakétákat  
Wéber Balázs | 2019. február 20. 13:15
Jobban fogtok élni – ez volt a fő üzenete az orosz elnök évértékelő beszédének. Vlagyimir Putyin ígérete szerint növelik a családtámogatásokat, hogy megállítsák a népességfogyást, és emelik a nyugdíjakat. Figyelmeztetett: ha az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétákat telepít Európába, akkor Moszkva az ezeket befogadó országokat és az USA-t is célba fogja venni. Putyin népszerűsége az elmúlt egy évben érezhetően csökkent.
Makro / Külgazdaság Putyin betelefonál? Folytatódott a rejtélyes bombariadó sorozat 
Privátbankár.hu | 2019. február 17. 19:11
Már hónapokkal korábban is voltak hasonló telefonhívások.
Vállalat Az oroszok már a Teslában vannak 
Privátbankár.hu | 2019. február 7. 12:01
Vagyis lesznek, nemsokára. Az orosz állam ugyanis kerülőúton mikrorészesedést szerez az autógyártóban, amint az lezárja a Maxwell akkumulátorgyártó felvásárlását.
Makro / Külgazdaság Rengetegen vándorolnának ki Putyin Oroszországából 
Privátbankár.hu | 2019. február 4. 17:22
Az orosz fiatalok jelentős része elhagyná az országot.
Makro / Külgazdaság Putyin is elszánta magát: veszélybe került a világ? 
Privátbankár.hu | 2019. február 2. 12:39
Az oroszok az amerikaiak után felfüggesztették részvételüket az INF-szerződésben, amely a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szól. Emellett pedig elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését.
Makro / Külgazdaság Orbán megszólalt: ezt gondolja a kormány a venezuelai helyzetről 
Privátbankár.hu | 2019. január 31. 15:50
Végül megnyilvánult a magyar kormányfő is a Venezuelában magát elnöknek kinevező Juan Guaidóval kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Az oroszok elkezdtek komolyan betárazni aranyból 
Privátbankár.hu | 2019. január 20. 09:53
Oroszország tavaly közel 15 százalékkal növelte aranytartalékát, ezzel lekörözte Kínát és az ötödik helyre lépett elő.
Makro / Külgazdaság Idén is jön Putyin 
Privátbankár.hu | 2019. január 18. 08:12
Értesült a Népszava. Hogy mikor látogat ide, arról a lap szerint az orosz fél dönt.
Vásárló Innováció: már sört is árul az orosz posta 
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 17:06
3200 hivatalban lehet alkoholt is vásárolni.
Makro / Külgazdaság Putyin nagy terve – egy országot kell elfoglalnia hozzá 
Káncz Csaba | 2019. január 15. 09:25
Putyin hatalmon tartása érdekében Moszkva most felmelegítheti azt az 1999-es államközi szerződést, amely kimondja, hogy Oroszország és Belarusz a jövőben egy szövetségi államban egyesül. A megroggyant gazdaságú Belarusz amúgy is rendkívül sekélyes önálló nemzettudattal bír, így tehát nem sok eséllyel szállhat szembe egy orosz művelettel. Káncz Csaba jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru Oroszországnak bitcoint kéne vennie a devizatartalékából? 
Eidenpenz József | 2019. január 10. 06:06
Felmerült, hogy az amerikai szankciók ellenszereként Oroszországnak bitcoint kéne vásárolnia tartalékaiból, bár azt nem tudni, a döntéshozók mit gondolnak erről. Ám van, ahol nagyon is komolyan foglalkoznak a blokklánc– és digitálispénz-technológiával, nem holmi kisvállalatok, hanem a világ legnagyobb jegybankjai. Nem egy, vagy kettő, hanem rengeteg.
Makro / Külgazdaság Gázos ügy: Trump keményen nekimegy az orosz-német paktumnak 
Káncz Csaba | 2019. január 8. 08:30
Küszöbön állhatnak az új amerikai szankciók az orosz-német Északi Áramlat 2 gázvezeték megakadályozása érdekében. Varsó szerint a gázvezeték „megölné Ukrajnát”. Bár tavaly ősszel Merkel és Trump háttéralkut kötött gázügyben, ez mára a jelek szerint nem érvényes.
Makro / Külgazdaság Nem akármilyen gyakorlatra készülnek az oroszok 
Privátbankár.hu | 2019. január 6. 13:10
Egyebek mellett a kalózok elleni védekezést gyakorolják majd.
Makro / Külgazdaság Megszűnt az ukrán hadiállapot, de az oroszok még a spájzban vannak 
Privátbankár.hu | 2018. december 26. 16:20
Megszűnt az egy hónapra elrendelt a hadiállapot Ukrajnában - jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén.
Makro / Külgazdaság Az oroszok egy újabb hidegháborúra figyelmeztetnek 
Privátbankár.hu | 2018. december 22. 17:27
Az orosz külügy arra reagált, hogy az ENSZ-közgyűlés elutasított egy határozati javaslatot az INF-szerződés védelmében.
Makro / Külgazdaság Hadsereget akar Koszovó: a szomszéd már fegyverkezik 
Fellegi Tamás | 2018. december 15. 06:20
A közel 20 éve Szerbiától független, és 10 éve magát államként kikiáltó, de nemzetközileg csak részben elismert Koszovó most ellenmondásos döntést hozott: saját hadsereget hoz létre. Szuverén állam esetén ez elvileg rendben lenne, de a rendfenntartást eddig nemzetközi erők végezték a speciális, és könnyen háborúhoz vezető miatt.
Makro / Külgazdaság Sokk a klímacsúcson: Trump, Putyin és az arabok kisiklatták a tárgyalásokat 
Privátbankár.hu | 2018. december 10. 20:20
Az USA-Oroszország-Szaúd-Arábia-Kuvait négyes együtt torpedózta meg az októberi klímajelentést. Rajtuk kívül minden résztvevő ország támogatta a dokumentumot, de a különutasok elérték, hogy a klímaügyi csúcstalálkozó konszenzus híján nem tudja kötelező érvényűvé tenni a riasztó jövőképet festő tanulmány klímamentő javaslatait.
Makro / Külgazdaság Izomból fegyverkeznek az oroszok, náluk már csak az USA csinálja durvábban 
Privátbankár.hu | 2018. december 10. 07:25
Oroszország feljött az USA mögé, már a világ második legnagyobb fegyvergyártója. Nagy-Britanniát előzték meg.
Makro / Külgazdaság Putyin megtámogatta az összeomlás szélén álló diktatúrát 
Privátbankár.hu | 2018. december 7. 12:22
Hiába pária nemzetközi szinten szinte mindenhol Venezuela, azért Oroszországban szívesen fogadták őket.
Makro / Külgazdaság Összecsapnak a titkosszolgálatok Európában – Magyarország is érintett 
Káncz Csaba | 2018. december 7. 09:01
Az angol projekt keretében a résztvevők titkos, befolyásoló műveleteket hajtanak végre az EU több tagországában, hogy pszichológiai hadviselés keretében megváltoztassák az oroszokról kialakult esetleges pozitív véleményt. A projekt résztvevőinek sikerült megakadályoznia Pedro Baños ezredes kinevezését a spanyol miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsának élére. A dokumentumok szerint magyar résztvevő is van a csoportban.
Makro / Külgazdaság Trump fújja a passzátszelet már az OPEC-nek is 
Privátbankár.hu | 2018. december 6. 06:07
Összegyűlnek az OPEC tagállamok és Oroszország képviselői a héten Bécsben, hogy a hirtelen lezajlott olajáresés fényében döntsenek-e kitermelés csökkentésről, miután nem rég törölték el az előző ugyanilyen intézkedést. A legnagyobb OPEC-tag azonban mintha nem mondhatna ellent a legnagyobb kitermelő és fogyasztó ország elnökének.
Makro / Külgazdaság Orbán bizalmi emberei és az orosz titkosszolgálat árnya 
Káncz Csaba | 2018. december 3. 08:35
Az orosz információs műveletek áldozatául eshet a hazai média sokszínűsége és kiegyensúlyozottsága, miközben Moszkva magyar segítséggel hatol be a Balkánra. Az új hazai jobboldali médiagólem vezetője korábban ügyvédje volt annak a KGB-s maffiafőnöknek, akiért az FBI külön egységet küldött Budapestre. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Szorul a hurok: összevissza hazudozott Trump volt ügyvédje az oroszokról 
Privátbankár.hu | 2018. december 1. 11:30
Trump volt ügyvédje, Michael Cohen bűnösnek vallotta magát az orosz beavatkozást vizsgáló nyomozásban. Miért nagy dolog ez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG