Csabai Károly cikkei
pénzügyi szakközgazdász, főszerkesztő
Részvény / Deviza / Áru
A vészhelyzet bejelentése felrántotta az amerikai tőzsdéket
Csabai Károly | 2020. március 13. 21:32
Így reagálták le a piacok, hogy Donald Trump a veszélyhelyzet kihirdetésének köszönhetően 50 milliárd dollárhoz biztosít hozzáférést az államoknak és a településeknek a koronavírus elleni közös küzdelemhez.
Makro / Külgazdaság
Elégedett lehet Orbán Viktor: már közel 60 százalékban nemzeti tulajdonú a hazai bankszektor
Csabai Károly | 2020. március 12. 08:44
Bár a 2019 végi mérlegfőösszegek és a saját tőke alapján még a 40 százalékos arány sincs meg, még úgy sem, ha beleszámítjuk a kereskedelmi bankok mellett az állami tulajdonú hitelintézetek, valamint a központi elszámolóház és értéktár adatait is, sikerült találni olyan viszonyítási alapot, amellyel a kormányfői cél – a magyar bankrendszer fele magyar kézben legyen – teljesül.
Részvény / Deviza / Áru
Szabadesésben az amerikai tőzsdék a koronavírus világjárvánnyá minősítése miatt
Csabai Károly | 2020. március 11. 21:20
A Dow Jones napközben 6,5 százalékos mínuszban is volt, s bár a kereskedés utolsó órájában kicsit magához térni látszik, így is 5 százalék feletti bukóban zárhatja a mai napot.
Pénzügyi szektor
A koronavírus miatt nőhet az online hiteligénylések aránya
Csabai Károly | 2020. március 11. 11:39
A személyes, bankfiókos ügyintézéssel szemben. Esélyes azonban, hogy a világjárvánnyá terebélyesedő kór akár jelentősen visszavetheti a gazdasági növekedést, ami értelemszerűen a hitelkeresletet is mérsékelheti.
Pénzügyi szektor
Sokan élnek az Ersténél az azonnali átutalással
Csabai Károly | 2020. március 10. 11:29
Az 5 másodpercen belül, 10 millió forintig kötelezően teljesítendő kérelmek 42 százaléka a hétköznapi banki nyitvatartási időn túl, valamint hétvégén teljesült. Több mint 4 ezer másodlagos azonosítót rögzítettek a pénzintézetnél nyolc nap alatt.
Részvény / Deviza / Áru
A koronavírus a nyugdíjpénztári hozamokat is hazavágta
Csabai Károly | 2020. március 10. 06:06
A járvány terjedésének felgyorsulása miatt február közepe óta tartó pénz- és tőkepiaci zuhanás hatására rövid – egy-három hónapos – távlatban jelentős mínuszok keletkeztek. Ám a nyugdíjpénztárakban szunnyadó megtakarításokat a tagok zöme nem most, hanem évekkel később kívánja felvenni, márpedig hosszú távon az egyenlegek pozitívak.
Részvény / Deviza / Áru
Olajat öntöttek a koronavírus miatti tőzsdei tűzre
Csabai Károly | 2020. március 9. 19:01
Csak a 2008 őszi válság kirobbanásakor és a World Trade Center ikertornyai elleni merényletet követően zuhantak akkorát a tőzsdék egy napon belül, mint hétfőn. Amit egyrészt az idézett elő, hogy a koronavírus gazdasági következményeitől tartva a befektetők részvényekből kimenkítették a pénzeiket, másrészt az, hogy az olajár a 1991-es Öböl-háború óta nem látott mértékben esett.
Pénzügyi szektor
Koronavírus: 17 oldalos ajánlást állítottak össze a bankok
Csabai Károly | 2020. március 9. 14:00
Például ügyfeleik a fiókok helyett elsősorban az elektronikus csatornákon (telebank, netbank) intézzék a pénzügyeiket, élve a március 2-ától sikeresen elindult azonnali átutalási rendszer adta lehetőséggel, készpénz helyett pedig törekedjenek a bankkártyás fizetésre.
Pénzügyi szektor
A bankok közül elsőként a K&H ügyfelei számláznak nyílt bankolással
Csabai Károly | 2020. március 9. 12:13
Bár az úgynevezett PSD2 európai uniós irányelv alapján e szolgáltatás nyújtása már csaknem fél éve kötelező, egyelőre csak a belga tulajdonú pénzintézet ügyfelei csatlakozhattak a Számlázz.hu autokassza rendszerébe.
Részvény / Deviza / Áru
Átmenetileg csökkenhet a hitelkereslet a koronavírus miatt az OTP szerint
Csabai Károly | 2020. március 6. 13:13
E negatív hatást azonban a legnagyobb hazai banknál csak átmenetinek tartják, arra számítanak, hogy az év második felében már minden visszatérhet a rendes kerékvágásba – közölte Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP Bank éves eredményeit ismertető sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Közel 2,6 milliárd támogatást adott tavaly a jegybank
Csabai Károly | 2020. március 5. 17:06
A legtöbbet a Szépművészeti Múzeum, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem kapta.
Részvény / Deviza / Áru
A forintot és a budapesti tőzsdét is hidegen hagyta a koronavírus megjelenése
Csabai Károly | 2020. március 5. 09:32
Úgy tűnik, a befektetőkre jobban hatottak a nemzetközi tőzsdékről érkező pozitív hírek, mint a SOTE-n tanuló két iráni diák megbetegedésének ténye. A forint az euróval szemben a tegnapinál csak hajszállal gyengébben, a 336-os szint környékén kezdte a napot, a Budapesti Értéktőzsde pedig több mint fél százalékos pluszban nyitott, a blue chipek (OTP, Mol, Magyar Telekom, Richter) mind erősödtek.
Makro / Külgazdaság
Nem lankad a babaváró hitelezés
Csabai Károly | 2020. március 4. 16:28
Azokból az idei év első két hónapjában már közel 100 milliárd forintot helyeztek ki a bankok – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Makro / Külgazdaság
Péntektől megint jóval olcsóbban tankolhat
Csabai Károly | 2020. március 4. 09:32
A holtankoljak.hu közlése szerint a 95-ös benzin ára bruttó 9, a gázolajé 8 forinttal csökken. Ennek megfelelően az előbbi átlagára március 6-ától literenként 365, míg a gázolajé 376 forint lesz.
Pénzügyi szektor
Vezércserék a Kelernél
Csabai Károly | 2020. március 3. 14:43
Mónus Attila a Keler Központi Értéktár Zrt., míg Mátrai Károly a Keler KSZF Szerződő Fél Zrt. vezérigazgatói posztjáról távozik, egyúttal az igazgatósági tagságukról is lemondtak. Utódjaik az UniCredittől érkeznek.
Részvény / Deviza / Áru
Még mindig NAV-végrehajtás alatt áll a nevet váltott Est Media
Csabai Károly | 2020. március 2. 20:33
Egy 2,5 millió forintos társaságiadó-tartozást görget maga előtt immár öt hónapja a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég. Amelynek neve mától - egy tavaly júliusi adásvételi ügyletet leképzendő - hivatalosan is Delta Technologies Nyrt.
Makro / Külgazdaság
Délután 2-ig több mint 230 ezer banki tranzakció teljesült az azonnali rendszerben
Csabai Károly | 2020. március 2. 15:23
Kisebb zökkenőkkel, de sikeresen elindult az azonnali fizetési rendszer (afr) – erősítette meg tulajdonképpen a lapunk tesztelése alapján írtakat Patai Mihály, az MNB alelnöke.
Részvény / Deviza / Áru
Csak nem akar megállni az európai tőzsdék koronavírus miatti zuhanása
Csabai Károly | 2020. március 2. 13:41
A 2008 őszén kirobbant válság óta nem látott mértékű csökkenéssel zárt részvényindexek ma még lejjebb mentek, de vannak pozitív jelek is.
Makro / Külgazdaság
Leteszteltük: zökkenőkkel indult az azonnali fizetési rendszer
Csabai Károly | 2020. március 2. 10:11
Volt olyan utalásunk, amely nemhogy a jogszabályban előírt 5 másodpercen belül, hanem egyáltalán nem ért át a másik bankba. A tranzakciókat megkönnyítő másodlagos azonosítókat sem mindegyik banknál lehetett igényelni a netbankon keresztül.
Makro / Külgazdaság
Kiemelkedett bankcsoportjából a hazai Erste működési eredménye
Csabai Károly | 2020. február 28. 12:31
Az Erste Bank Hungary tavalyi működési nyeresége nagyobb arányban, 11 százalékkal, 229 millió euróra emelkedett, mint 70 százalékos tulajdonosa, az osztrák Erste Csoport egészének.
Makro / Külgazdaság
Növelte profitját a K&H 2019-ben
Csabai Károly | 2020. február 27. 14:20
A nettó nyeresége 50,9 milliárd forint volt 2019-ben, ami a rendkívüli tételektől megtisztítva 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Részvény / Deviza / Áru
A koronavírus miatt sorra figyelmeztetnek a tőzsdei cégek
Csabai Károly | 2020. február 27. 11:39
A technológiai vállalatok közül a Microsoft, az Apple és a HP, míg az élelmiszeriparban tevékenykedők közül a Budweiser, a Diaego ázsiai részlege, valamint a Danone is kilátásba helyezték, hogy bevételeik a Kínából terjedő járvány miatt a következő negyedévben csökkenhetnek. Idehaza a forint tovább küszködik, euróval szembeni árfolyama 1 egységnyire van a történelmi mélyponttól.
Makro / Külgazdaság
Lehúzza a rolót egy hazai pénzintézet
Csabai Károly | 2020. február 26. 20:03
A hányatott sorsú Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet ugyanis beolvad – várható május 31-én – a Takarék Egyesült Szövetkezetbe, amely a takarékok egyesülése után egyedüliként megmaradt Takarékbank Zrt.-ben közvetlen részvénytulajdont szerezni nem tudó vagy nem akaró több mint 5 ezer részjegytulajdonost tömöríti.
Részvény / Deviza / Áru
Folytatódik a koronavírus miatti vérfürdő a pénz- és tőkepiacokon
Csabai Károly | 2020. február 26. 11:29
Szinte kivétel nélkül esnek a részvények, a kötvények, az olaj, de még az effajta globális problémák idején menedékeszköznek számító arany jegyzése is átmenetileg lejjebb tudott menni. A koronavírus miatti kockázatkerülés pedig a világszinten alacsony jegybanki kamat miatt a forintot az euróval szembeni két héttel korábbi mélypontja felé lökte.
Makro / Külgazdaság
Ezúttal sem változott az MNB-alapkamat
Csabai Károly | 2020. február 25. 14:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának döntése megfelel a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság
A nyugdíjakat és a béreket március 2. után sem utalják azonnal
Csabai Károly | 2020. február 25. 10:59
Ennyi idő alatt a kezdésnél csak a legfeljebb 10 millió forint értékű, elektronikusan benyújtott, nem értékpapírokra vonatkozó átutalásoknak kell átérniük az egyik magyar pénzintézettől a másikhoz.
Részvény / Deviza / Áru
Csúnyán odavágott a tőzsdéknek a koronavírus olaszországi terjedése
Csabai Károly | 2020. február 24. 11:28
3-4 százalék közötti zuhanásokkal nyitották a hetet az európai börzék arra a hírre, hogy a Kínából indult járványban már négyen az életüket veszítették Itáliában, és péntek óta több mint 150 esetet regisztráltak. Az ázsiai tőzsdéket pedig az újabb kínai halálozások mellett az iráni és koreai érintettség tette padlóra, s a határidős árfolyamok Amerikában is nagy esést jeleznek előre.
Pénzügyi szektor
A forint- vagy a devizahitel éri meg jobban?
Csabai Károly | 2020. február 22. 13:11
A vállalatok hónapról hónapra nagyobb mértékben adósodnak el külföldi pénzben, mint forintban. Bár ez a jelenség inkább a nagyvállalatokra és a projektberuházásokra felvett hitelekre jellemző, a múlt keserű – igaz, lakossági fronton szerzett – tapasztalatai miatt érdemes újra átfutni, mikor lehet kockázatos a devizahitel.
Részvény / Deviza / Áru
Hét éve volt utoljára ilyen drága az arany
Csabai Károly | 2020. február 21. 19:46
A sárga nemesfém unciáját (1 uncia=31,1035 gramm) az a félelem hajtotta ma napközben a 2013 óta nem látott 1650 dollár közeli szintre, hogy a kínai koronavírus miatt a világgazdaság növekedése jócskán lelassul. Emiatt ugyanis a befektetők elővették a jó öreg menedékeszközt és a kockázatosabbnak vélt instrumentumokból abba csoportosítják át pénzeik egy részét.
Részvény / Deviza / Áru
Ezért nem örülhetnek a Telekom kisrészvényesei
Csabai Károly | 2020. február 19. 09:35
Azért lehet 27 helyett csak 20 forint a 2019-es osztalék, mert a tervekkel ellentétben nem javult a cég készpénztermelő képessége, miközben komoly frekvenciatenderek várhatók, amelyekre tartalékolnak.
Makro / Külgazdaság
Átlagban 3 milliót lízingből fizetnek a hétüléses autókat vevők
Csabai Károly | 2020. február 18. 10:57
Ami a 2,5 millió forintos nagycsaládosi támogatással együtt azt jelenti, hogy átlagban 5,5 millióba kerülő személygépkocsit vásárolhatott az a mintegy 1800 família, amely kérelmét 2019 végéig kedvezően bírálták el a lízingcégek. Ennyiből zömében Daciákhoz, esetleg alacsonyabb kategóriájú Opelekhez, Citroenekhez lehet hozzájutni.
Részvény / Deviza / Áru
A forint és a céges gyorsjelentések a fókuszban az amerikai tőzsdei szünnapon
Csabai Károly | 2020. február 17. 10:43
Dacára a világgazdaságban meglévő kockázatoknak, a tőzsdék egyelőre állják a sarat. Az amerikait és az európait a vállalati gyorsjelentések húzzák, a kínai pedig abba kapaszkodik, hogy a koronavírussal leginkább fertőzött tartományán kívül végre csökkent a megbetegedések száma. Nyugodtnak tűnik a forint piaca is, kérdés, ez így is marad-e.
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcson a ródium ára
Csabai Károly | 2020. február 14. 19:03
Az autógyártók hirtelen megnőtt kereslete miatt két év alatt megtízszereződött a Platina-csoportba tartozó fém jegyzése. Mivel pedig a kínálata az idén sem fedezheti teljes mértékben a vele szembeni igényeket, nem kizárt, hogy még a mostaninál is drágább lehet a szürke fém. Kivéve, ha a koronavírust nem, vagy csak minél később sikerül megfékezni, az ugyanis a ródiumot messze a legnagyobb arányban felhasználó autógyártást visszavetheti.
Makro / Külgazdaság
Gyurcsány Ferenc a MÁP Plusz nélkül is tarol
Csabai Károly | 2020. február 14. 16:33
A honatyák, -anyák együttes portfoliójának értéke 2019 végén elérte a 2 milliárd forintot, ez 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál. S mivel a pénz- és tőkepiaci hozamok tavaly ennél jóval kevésbé emelkedtek, ez azt jelenti, hogy a gyarapodást jelentős mennyiségű friss pénzek befektetése idézte elő, elsősorban az állampapírokat, köztük is az új üdvöskét, a MÁP Pluszt keresték.
Részvény / Deviza / Áru
Hirtelen nagyot erősödött a forint
Csabai Károly | 2020. február 14. 11:38
Az euróval szembeni árfolyama 338-ról 335,5 forintra csökkent, ami mögött inkább a hazai fizetőeszköz gyengülésére játszó pozíciók zárása állhat. Hiába impozáns ugyanis a 4,9 százalékos tavalyi hazai GDP-adat, azt beárnyékolják a romló kilátások, miszerint a kormány fél százalékponttal, 3,5 százalékra rontotta az idei gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát.
Makro / Külgazdaság
Nagyot kaszált az ingatlanjain a Nemzetközi Beruházási Bank
Csabai Károly | 2020. február 14. 09:47
Ebből tavaly több mint 2,7 milliárd eurót kasszírozott, miközben egy évvel korábban még 48 millió eurót bukott ezeken.
Makro / Külgazdaság
Koncepciót váltottak az MNB-alapítványok
Csabai Károly | 2020. február 13. 06:06
Ezentúl nem közvetlenül, hanem közvetve, befektetési alapokon keresztül invesztálják ingatlanokba a 275 milliárd forintos vagyonuk egy részét – ennek jegyében, valamint a változó piaci árak és hozamok miatt váltak meg 2019 nyarától több ingatlanuktól is. Az azokért kapott közel 50 milliárd háromnegyedét már ingatlanalapokba tették.
Részvény / Deviza / Áru
Mit nekik a koronavírus, csúcsokat döntögetnek a tőzsdék
Csabai Károly | 2020. február 11. 10:55
Mintha a befektetők osztanák azt a véleményt, miszerint a koronavírus az első negyedévben lecseng, nő ugyanis a kockázatvállalási kedvük. Idehaza a forint szenvedése ad beszédtémát, különösen azután, hogy a jegybank enyhe szigorításként értékelhető hétfői lépése sem tudta megfordítani a hazai fizetőeszköz gyengülését.
Makro / Külgazdaság
Mégsincs határidő a Budapest Bank eladására?
Csabai Károly | 2020. február 11. 06:16
Eddig úgy tudtuk, hogy egy nemzetközi megállapodás alapján az Orbán-kormány már két éve, 2018. február 9-éig köteles lett volna intézkedni a Budapest Bankban (BB) meglévő részesedése legalább többségének az eladásáról. Ám e megállapodás egyik aláírója, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) most azt közölte a Privátbankár.hu-val, hogy ilyen, jogilag értelmezhető kötelezettség nem szerepel a megállapodásban.
Állampapír / Kötvény
Nem mindegy, hol veszünk állampapírt
Csabai Károly | 2020. február 8. 19:49
Az állampapírokkal gyakorlatilag rizikómentesen, az inflációt több százalékponttal meghaladó állampapírhozamot lehet elérni, s nem csak az öt évre optimalizált futamidő végén.
Részvény / Deviza / Áru
339,26! Újabb történelmi mélyponton a forint euróárfolyama
Csabai Károly | 2020. február 7. 10:31
Ez a rossz hírünk ma a síelni, vagy melegebb éghajlatra indulók számára. A külföldön (is) befektetők számára azonban változatlanul a koronavírus a sajnálatos slágertéma, de mellette a fókuszba az is bekúszhat, hogyan reagálnak a részvények a kibocsátóik által közzétett negyedéves gyorsjelentésekre.
Részvény / Deviza / Áru
CIB Alapkezelő: az idei is a részvények éve lehet
Csabai Károly | 2020. február 6. 11:43
Pedig már most is csúcsra járnak. Optimizmusukat arra alapozzák, hogy szerinte továbbra is lazák maradhatnak a monetáris politikák, az ezzel járó alacsony kamatok miatt a befektetők a reálhozammal kecsegtető eszközöket kereshetik, köztük is a részvényeket.
Makro / Külgazdaság
Azonnali fizetések: az Erste készen áll
Csabai Károly | 2020. február 5. 12:21
Emiatt március 2-ától nem emel díjat, sőt a jegybank által elvárt kedvezményes árú csomagokat is, ha nem is az induláskor, de azt követően nem sokkal tervezi bevezetni – hangzott el a pénzintézet mai háttérbeszélgetésén. További újdonságok, a fizetési kérelem és a QR-kódos átutalás lehetővé tétele is a csőben van.
Részvény / Deviza / Áru
Vigyázó szemek az OPEC+ ülésen
Csabai Károly | 2020. február 4. 10:55
Merthogy az olajárak akkorát zuhantak azon félelem hatására, hogy a koronavírus visszavetheti a világgazdaság növekedését, emiatt a folyékony arany iránti kereslet is mérséklődhet, ami már a kőolajtermelő és exportáló cégek zsebét is érzékenyen érinti. Az árzuhanás megállításának hatékony eszköze lehet a kínálat szűkítése, kérdés, hogy ezt már a mai, bécsi ülésükön meglépik-e a felek.
Részvény / Deviza / Áru
Hét éve nem volt ilyen jó januárja a Bitcoinnak
Csabai Károly | 2020. február 3. 20:06
A kriptopénz árfolyama 29 százalékkal, 9200 dollár fölé emelkedett 2020 első hónapjában, aminek eredményeként a piaci kapitalizációja megközelítette a 40 milliárd dollárt. Drágulását szakértők annak tudják be, hogy a kínai koronavírus miatt sokan az arany mellett a Bitcoinba menekítették a pénzeiket.
Makro / Külgazdaság
Szerdától megint csökken benzin és a gázolaj ára
Csabai Károly | 2020. február 3. 09:37
A benzin 3 forinttal kerül kevesebbe literenként, míg a gázolaj ára bruttó 5 forinttal. Így a benzin átlagára a hét közepén 382 forint, a gázolaj ára pedig 395 forint lesz a hazai töltőállomásokon.
Részvény / Deviza / Áru
Csinos többlettel zárt az aranypiac 2019-ben
Csabai Károly | 2020. január 31. 18:38
Míg ugyanis a sárga nemesfémből 4355,7 tonna fogyott világszerte, egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban, addig a kínálat 2 százalékkal nőtt, így annak 4776 tonnás értéke bőven fedezte az igényeket – derül ki az Arany Világtanács éves összegzéséből.
Részvény / Deviza / Áru
Vadul veszi a 4iG a saját részvényeit - mi állhat a háttérben?
Csabai Károly | 2020. január 31. 06:06
Karácsony óta közel 450 millió forintért vásárolt a Jászai Gellért több mint 40 százalékos tulajdonában lévő és általa irányított informatikai cég. Ebben forrásaink szerint alapvetően ez játszhatott szerepet, hogy minél magasabb a saját részvények aránya, a tulajdonosok – köztük is Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségei – egy darab részvényére annál magasabb osztalék jut.
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Robinson Tours-ügyintézés: nem megy egyik napról a másikra az ügyfelek kárigényeinek visszaigazolása
20:46
-
Szuperolcsó-vég: uniós szankció lehet a háttérben
13:54
-
Kínára lecsapott a Dolphin
12:48
-
Erős hónapot zártak júliusban a horvátok – ellepték a magyarok nyár közepén az Adriát
10:02
-
Ünnepel a budapesti Állatkert
09:19
A vidék hírei
-
Ülve maradtak a Mi Hazánk képviselői a roma holokauszt áldozataira való parlamenti megemlékezésen
16:52
-
Közeledik a vége, utolsó munkálatokba kezdőd a Vízmű a 25-ös főúton Egerben, sávlezárásra és vízhiányra is számítani kell
15:58
-
Csillagfény Mozi & Piknik: borozással, szabadtéri mozival és csillagleséssel várnak Andornaktályán
15:40
-
Vizet visznek a vadaknak a Bükk-fennsíkra – a tartós szárazság miatt minden csepp számít
13:43
-
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana koncertjét is láthatják a közmédia nézői
13:31
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Szükségállapotot hirdettek Kanadában, a legrosszabbra készülnek
2026. augusztus 10. 14:08
-
Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
2026. augusztus 10. 14:29
-
Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
2026. augusztus 10. 06:12
-
Nagyon jó hír jött Pakssal kapcsolatban
2026. augusztus 10. 09:40
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján. 


