Káncz Csaba

Káncz Csaba cikkei

Makro / Külgazdaság Orbán a példakép - az olasz választások tovább mélyítik az EU válságát 
Káncz Csaba | 2018. március 6. 12:34
Ahogyan az Egyesült Államokban, úgy az EU-ban is javában mállik szét a második világháború utáni politikai felépítmény. A választások egyik nagy győztesének, az Északi Ligát vezető Matteo Salvininek a magyar miniszterelnök a példaképe és a hazai NER program mintájára működtetné az olaszt. Bár egy ügyvezető kormány rövid távon enyhítheti a feszültséget, az előretört pártok egyike sem akar hallani a maastrichti 3 százalékos költségvetési korlát betartásáról.
Makro / Külgazdaság Putyin jól ráijesztett a Nyugatra a szuperfegyver blöffel 
Káncz Csaba | 2018. március 5. 12:34
Putyinnak el kell ámítani a szavazópolgárt, akiknek a fele már tavaly nyáron szerette volna befejezettnek látni a szíriai hadműveleteket. Ha az orosz vezetés egy új nukleáris versenyfutást akar kezdeni, az alapvetően az ő saját problémája marad. A nagyzási hóborton túl stratégiai értelemben ezek az új fegyverek szükségtelenek.
Makro / Külgazdaság Polgárháború szélén egy ország - eláraszthatják Európát a fehér menekültek? 
Káncz Csaba | 2018. március 2. 12:30
A köztársaság fekete vezetése eltökélt abban, hogy Afrika nemrégen még legprosperálóbb gazdaságát egy Zimbabwéhoz hasonló romhalmazzá alakítsa. A négy millió főt kitevő fehérek egyik önvédelmi szövetsége már kidolgozta a terveket egy polgárháború esetére. Az Európai Parlament tavaly novemberben nem volt hajlandó megvitatni a dél-afrikai fehér farmerek elleni gyilkosság-hullámot.
Makro / Külgazdaság A politikai gyilkosságok Európában rámutatnak a periféria válságára  
Káncz Csaba | 2018. március 1. 09:09
A szervezett bűnözés és a politika összejátszását vizsgáló máltai és szlovák oknyomozó újságírók halála után nem maradhat tétlen Brüsszel. A Bloomberg szerint az EU-nak nem sikerült érvényre juttatnia kinyilvánított értékeit a keleti periférián és ha most újabb tagokat vennének fel, az csak még inkább felvizezné a normákat. Ezekben a hetekben a romániai hadszíntéren is még élesebbre fordultak a dolgok.
Makro / Külgazdaság Egy reszketeg kártyavár áll a török dzsihád mögött 
Káncz Csaba | 2018. február 28. 12:31
Amerika szankciókat vezethet be Törökország ellen, az EU pedig figyelmeztette Ankarát a kelet-mediterrán térségbeli incidensek miatt. A török politikai agresszió paravánja mögött ugyanakkor a fejlődő világ egyik legsérülékenyebb pénzügyi kártyavárát találjuk.
Makro / Külgazdaság Újra egy császár uralja Kínát – hazánk is zuhan vissza a feudalizmusba 
Káncz Csaba | 2018. február 27. 09:06
A kínai szociális médiában egyenesen az észak-koreai uralkodó dinasztiával hasonlítják össze Hszi elnök hatalomkoncentrációját. Hszi lépése bizonytalanságot is tükrözhet, a kínai kommunista vezetés ugyanis manapság kifogyott az ideológiai töltetből. Törökország és hazánk esetében is a középkor hűbéri rendszere jut eszébe sok nyugati megfigyelőnek.
Makro / Külgazdaság Brüsszel nincsen felkészülve az új világra - Juncker ma kezdi vezeklését 
Káncz Csaba | 2018. február 26. 17:04
Brüsszel alapvetően nincsen felkészülve arra a világra, amelyben a geopolitika brutális erővel tér vissza. Márpedig ahogyan Magyarország, úgy a Balkán sem lépett túl a múlt század sebein. Az EU hamarosan új tagokkal bővülhet, az uniós diplomaták ugyanakkor utalgatnak a korrupcióra és a szervezett alvilágra, aminek a felszámolását meg kell oldani a belépés előtt.
Makro / Külgazdaság Őrült ötlettel állt elő a véres kezű diktátor  
Káncz Csaba | 2018. február 23. 15:10
Duterte elnök kijelentése megrázta Dél-Kelet-Ázsiát, a fülöp-szigeteki közélet pedig szinte felrobbant. Duterte a tűzzel játszik, hiszen Harris admirális, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság kőkemény vezetője múlt csütörtökön szólította fel az amerikai döntéshozókat, hogy készüljenek föl egy lehetséges háborúra Kínával. Duterte kormánya a jelenlegi magyar politikai kurzust példaképének tekinti.
Makro / Külgazdaság Időzített bomba lett a kontinens, ahonnan a legtöbben jönnek Európába 
Káncz Csaba | 2018. február 22. 12:34
A nyugati sajtó még mindig a jövő gazdasági reménységeként áradozik Afrikáról, holott a kontinens egyre több országa egyre mélyebbre süllyed az adósság-örvényben. Tavaly abból a Nigériából jöttek a legtöbben Európába, ahol a kamat-kiadások már megegyeznek az olajbevételekkel. Az afrikai állampapírok már időzített bombának tekinthetők?
Makro / Külgazdaság Megint háborúba küldenék Amerikát, de a katonák nem felejtenek 
Káncz Csaba | 2018. február 21. 08:32
15 évvel az amerikai neokonzervatívok beavatkozása után Irak egy bukott állam, miközben Irán regionális középhatalommá emelkedett föl. Az amerikai külügyminisztérium most Európában próbálja aláásni az iráni atomalkut. De a Pentagon napjainkra már komoly ellenszenvvel viseltetik a neokonzervatívok rezsimváltó projektjei irányába.
Makro / Külgazdaság Az oroszok kigolyózzák Amerikát Szaúd-Arábiából 
Káncz Csaba | 2018. február 20. 10:02
Rijád nyitott arra, hogy egy orosz-kínai konzorcium közvetlenül befektessen a szaúdi állami olajvállalat nyilvános tőzsdei kibocsátásába, amelynek várható értéke 100 milliárd dollár. Múlt szerdán a szaúdiak egyetértési nyilatkozatot írtak alá a legnagyobb orosz nem-állami gáztermelő céggel is. A kibontakozó szaúdi-orosz energiapolitikai tengely a kapcsolatok szorosabbá fűzésével jár a katonai területen is.
Makro / Külgazdaság Fejreállt világrend: a magyarok nélkül vitatták meg Európa jövőjét 
Káncz Csaba | 2018. február 19. 06:06
A világ biztonságpolitikai szakértői és politikai vezetői megvitatták napjaink eszkalálódó feszültségeit. A kulcsfontosságú fórumon hazánk egyetlen emberrel sem képviseltette magát. A Kreml képviselője keményen kritizálta a NATO-t és az EU-t, amelyek szerint nem befogadó, hanem kirekesztő intézmények, hiszen Moszkvát Európán kívülre akarják tolni.
Makro / Külgazdaság Forrongó Berlin – Németország válaszút elé került 
Káncz Csaba | 2018. február 16. 08:40
Tovább omlik a német politikai centrum, és már Washingtonban is megjelentek az aggódó hangok Berlin politikai kiszámíthatósága és megbízhatósága miatt. Ezek megalapozott aggodalmak, már csak azért is, mert a berlini biztonságpolitikai közösségben késhegyre menő viták folynak a transzatlanti viszony jövőjéról.
Makro / Külgazdaság Az amerikai nagykövetek üzenete – bizsukereskedőt hozzánk, tengernagyot Ausztráliába 
Káncz Csaba | 2018. február 15. 12:30
Trump folytatja az amerikai diplomácia szétzilálását, de katonai vonalon tovább erősít. Kína nagyon rossz hírt kapott azzal, hogy a Fehér Ház egy négycsillagos, kőkemény tengernagyot küld Ausztráliába nagykövetnek. De számít-e az, hogy a tengernagy anyja japán?
Makro / Külgazdaság Más se hiányzott nekik: kulcsfontosságú bázisra tér vissza az amerikai hadsereg 
Káncz Csaba | 2018. február 14. 08:38
Az amerikai haditengerészet a visszatérést készíti elő a stratégiai fekvésű szigetre, Izlandra. Az oroszok egy arktikus haditengerészeti bázison nagy erőkkel fejlesztik azon tengeralattjárókat és különleges felszíni hajókat, amelyek a mélytengeri hírszerzésre specializálódnak. Az amerikaiak visszatérése az izlandi belpolitikában komoly hullámokat keltene.
Makro / Külgazdaság Évszázadunk nagy küzdelme: lakhatatlanná válnak a világvárosok? 
Káncz Csaba | 2018. február 13. 08:36
Számba vesszük azon világvárosokat, ahol hamarosan a Fokvárosihoz hasonló, kritikus ivóvíz-helyzet alakulhat ki. Peking felszíni vizeinek 40 százaléka már olyannyira elszennyeződött, hogy mezőgazdasági vagy ipari használatra sem alkalmas.
Makro / Külgazdaság Kirobbant az iráni-izraeli háború: jönnek a célzott gyilkosságok 
Káncz Csaba | 2018. február 12. 08:35
Izrael nem tűri el Irán tartós katonai jelenlétét Szíriában és a Libanonban felépült iráni rakétagyár működését sem. Szíriában a hétvégén megindultak az összecsapások és a jelek szerint hamarosan Libanonban folytatódnak.
Makro / Külgazdaság Elég volt a kiöregedett politikusokból? Merkel árulása az új nagykoalíció 
Káncz Csaba | 2018. február 9. 08:52
A koalíciós megállapodás örömteli hír az európai perifériára nézve, Macron pedig egyenesen pezsgőt bonthat. Nagyon sokat elmond, hogy a német polgárok közönyösen fogadták a hírt a régi-új nagykoalícióról. A centrista pártok kiöregedett és egyre népszerűtlenebb vezetői még kísérletet sem tesznek arra, hogy a negyedik ipari forradalomra felkészítsék Európa vezető hatalmát.
Makro / Külgazdaság Orbán és Putyin játszmáját egyre nagyobb aggodalommal figyeli Amerika 
Káncz Csaba | 2018. február 8. 08:49
A hazai politikai osztály képtelen arra, hogy elszámoljon a rendszerváltást megelőző pártállami, szovjet megszállással járó évtizedekkel. A washingtoni konzervatív agytröszt szerint a magyar miniszterelnök nem véletlenül tartozik Moszkva legszorosabb szövetségesei közé.
Makro / Külgazdaság Washington szabja meg London lépéseit a kínai játszmában 
Káncz Csaba | 2018. február 7. 08:46
A brit Brexit-ügyi minisztérium jelenlegi állapota jól tükrözi London teljes fejetlenségét az EU-s kiválással kapcsolatban. Washington támogatásáról biztosította Londont egy nagyszabású kétoldalú kereskedelmi szerződés megkötéséhez a brit kiválás után. Ennek viszont az az ára, hogy London nem sodródik közel Pekinghez.
Makro / Külgazdaság Erdogan különös szövetségese - nem akárki támadná hátba Trumpot 
Káncz Csaba | 2018. február 6. 08:43
A római katolikus egyház feje és a török elnök megegyezett abban, hogy a Jeruzsálemről szóló egyoldalú amerikai döntés nem léphet életbe. Törökország „teljes jogú tagságot akar Európában” és nem zár ki egy közös olasz-török fellépést Líbiában.
Makro / Külgazdaság Teljes a káosz az amerikai diplomáciában - életveszélyes következményei lehetnek 
Káncz Csaba | 2018. február 5. 08:42
A közel-keleti vesztes beavatkozások közepette Washington felügyelete alól kicsúszott saját stratégiai hátsó udvara, Dél-Amerika. Egy friss Gallup felmérés szerint a washingtoni vezetés elfogadottsága a térségben a 2016-os 49 százalékról a tavalyi évben 24 százalékra zuhant. Peking, Moszkva és Teherán szisztematikusan foglalja el a felszabaduló űrt.
Makro / Külgazdaság A spanyolok legyőzték a katalánokat - most a Balkánon szállnak harcba 
Káncz Csaba | 2018. február 2. 08:57
A katalán sokk után a spanyol központi kormányzat a Balkánon folytatná harcát a szeparatizmus ellen Európában. Márpedig Koszovót továbbra is a szegénység, a maffiakormányok és a kilátástalanság sújtja és igenis európai védernyőre van szüksége.
Makro / Külgazdaság Veszélyes ellenfelet találtak a franciák - hadihajókkal ugranak fejest egy komoly konfliktusba 
Káncz Csaba | 2018. február 1. 08:55
A franciák hadihajókkal szállnak be a világ egyik legveszélyesebb geopolitikai konfliktusába a Dél-kínai tengeren. Párizs szerint a kínai haditengerészeti terjeszkedés az Indiai-óceánon át Kelet-Afrikáig kihatással van Franciaország biztonságára. Pekinget komoly versenytársnak tekintik a franciák Afrikában is, ahol Párizs a mai napig hagyományosan kiemelt politikai és katonai befolyással bír.
Makro / Külgazdaság A modern Törökország halála – 150 évet zuhannak vissza 
Káncz Csaba | 2018. január 31. 12:20
Az elmúlt órákban reális veszéllyé vált, hogy az amerikai és a török csapatok – két NATO szövetséges – összetűzésbe kerülnek egymással Szíriában. A háborús hisztéria még fojtogatóbb légkört teremtett abban az országban, amelyben már egyébként is másfél éve rendkívüli állapot van érvényben. A jogtiprás és az önkény Törökországban már eléri azt a szintet, amelyet pedig 1876-ban az ottomán birodalom meghaladt, amikor a parlament felállításával ellenőrzést kezdett gyakorolni a szultán hatalma fölött.
Makro / Külgazdaság Trump egy éven belül megbukhat – a demokraták már a Közel-Keleten tárgyalnak 
Káncz Csaba | 2018. január 30. 08:51
A második évét még soha ilyen népszerűtlen elnök nem kezdte el Amerikában. A demokraták gyakorlatilag egy alternatív békekezdeményezést indítottak el a palesztinokkal. Trump döntése Jeruzsálemről aláaknázta a szövetséges jordán állam stabilitását.
Makro / Külgazdaság A németek torkának ugrottak az amerikaiak – mi legyen az orosz gázzal? 
Káncz Csaba | 2018. január 29. 08:50
Újra feltépődnek a sebek a német-orosz különalkuval építendő gázvezetékkel kapcsolatban. Befolyásos amerikai stratégák az utóbbi években azért lobbiztak, hogy Washington élessze újjá a TSI projektet, amely egyszerre tartja sakkban Berlint és Moszkvát. Az amerikai és a lengyel külügyminiszter Varsóban arról is megegyezett, hogy növelik az amerikai katonai jelenlétet lengyel területen.
Makro / Külgazdaság Trump beválthatja a fenyegetését - komoly konfrontációra készül 
Káncz Csaba | 2018. január 26. 12:53
Csodával határos módon az amerikai-kínai kétoldalú kapcsolatok túlélték Trump első elnöki évét, de a második év kezdetén már súlyos viharfelhők gyülekeznek mind a kereskedelmi, mind a politikai kapcsolatok felett. Washington és Peking kapcsolatát Nixon elnök 1972-es történelmi látogatása óta a pragmatizmus jellemezte, most Trump beváltja a kampányban többször tett fenyegetését és konfrontációs kurzusra állítja a két ország kapcsolatát.
Makro / Külgazdaság Putyin barátja veheti át a hatalmat – de ki menti meg a bankokat? 
Káncz Csaba | 2018. január 25. 08:25
Másfél hónap múlva jönnek az olasz általános választások és a 81 éves Berlusconit már egyenesen az olasz populizmus elleni garanciaként ajnározzák az EU vezetői. A nagy kérdés a zombi-állapotban leledző olasz bankrendszer, amelyet egy stabil kormányzatnak kellene kipucolni a beépült érdekcsoportoktól, de ilyen kormányzat nincs a láthatáron. Putyin is drukkol Berlusconinak, akivel nagyon szoros bizalmi viszonyt ápol.
Makro / Külgazdaság A hadsereg bevetésével állnak ellen a muszlim szervezett bűnözésnek Svédországban 
Káncz Csaba | 2018. január 24. 12:47
Németország mellett Svédország volt az, ahova boldog-boldogtalan beáramolhatott a Közel-Keletről az elmúlt években anélkül, hogy a hatóságok tisztában lettek volna valós identitásukkal és egészségi állapotukkal. A svéd centrista politikai osztály megpróbálta kicsinyíteni a muszlimok által dominált kerületek szétesésének jelentőségét, de mára már nem tudja figyelmen kívül hagyni a robbanás-szerűen emelkedő erőszakos cselekményeket.
Makro / Külgazdaság Repedések a NATO-n: az egész szervezet megroggyanhat az invázió miatt 
Káncz Csaba | 2018. január 23. 08:32
A török hadművelet súlyos csapást mér a Trump hatalomra kerülésével már amúgy is meggyengült NATO integritására. A török inváziót a jelek szerint Berlin is támogatja, amely egyben mutatja a NATO nagy tagállamai közötti egyre növekvő feszültségeket. Noha Ankara most a Washington által támogatott erőket támadja, Berlin felgyorsítja az engedélyezést a török Leopard tankok modernizációjára.
Makro / Külgazdaság Bepánikoltak a globalizáció urai – jöhet az erőszak örvénye 
Káncz Csaba | 2018. január 22. 14:30
Davosban a globalizáció urai a megoldás részeként akarják beállítani magukat széteső világunkban. Washington elhagyja azt a nemzetközi rendet, amelyet ő maga hozott létre a második világháború végén. Ha a győztes mindent visz egy társadalomban, akkor a politikai vitát felváltja az erőszak.
Makro / Külgazdaság Amerika lélegzetét visszafojtva figyeli az új kémdrámát – nagyot bukott a CIA 
Káncz Csaba | 2018. január 19. 12:30
Új fordulatot vett az a kémtörténet, amelynek keretében Peking 2010 és 2012 között legalább 12 CIA-informátort kivégzett. Most letartóztattak egy feltételezett kettős ügynököt New Yorkban, de nem vádolják kémkedéssel. Egyelőre csupán az biztos, hogy a CIA modern kori történelmének egyik legnagyobb blamázsát láthatjuk, de azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy hogyan sikerült felszámolnia Pekingnek a teljes informátori hálózatot.
Makro / Külgazdaság Messzire vezetnek a balkáni politikai gyilkosság szálai 
Káncz Csaba | 2018. január 18. 14:45
A merénylet Brüsszelnek is fejfájást okoz, hiszen az EU Bizottság a jövő hónapban publikálja a Bővítési Stratégiáját, amelynek éppen a forrongó Balkán a fő csapásiránya. A Balkánon természetesen azonnal belobbantak az összesküvés-elméletek a mérsékelt politikus haláláról. Egy, a mai napig jól beágyazott volt amerikai nemzetbiztonsági tiszt szerint a merénylet szálai akár a Kremlhez is vezethetnek, hiszen a szerb EU-s tárgyalások elakadása éppen Moszkva érdekeinek felel meg.
Makro / Külgazdaság Pokolba a jogállammal: gátlástalanul nyomulnak a franciák és az oroszok Ázsiában 
Káncz Csaba | 2018. január 17. 12:46
Párizs belement Peking európai oszd meg és uralkodj játszmájába. Moszkva benyomult Kambodzsába, ahol a legnagyobb ellenzéki pártot feloszlásra kényszerítette a kormány a júliusi általános választások előtt. Malajziában és Thaiföldön az egyre erősebb önkényuralmi jellegzetességek és a gyengülő nyugati befolyás is kiváló lehetőséget kínálnak az orosz fegyver-exportnak.
Makro / Külgazdaság Forrong a muszlim világ – kezdődnek a szociális zavargások? 
Káncz Csaba | 2018. január 16. 08:45
Irán után Tunéziában és Szudánban is véres szociális zavargások törtek ki az elmúlt napokban. A szegénység, munkanélküliség, a rossz oktatás és a politikai elnyomás Egyiptom esetében is robbanóképes elegyet alkot, amely feszültséget egyelőre a muszlim többség a keresztény kisebbségen vezeti le. A népesség-robbanás több muszlim országhoz hasonlóan Egyiptomot is puskaporos hordóvá teszi.
Makro / Külgazdaság Túlélésre játszanak egy blöffel: tovább tart a német politikai válság 
Káncz Csaba | 2018. január 15. 12:34
A tervezet tökéletesen megfelel a kamu-megállapodás minden kritériumának és ennek megfelelően a német média általánosan „ambíciótlannak” titulálja. Bár a dokumentum kihangsúlyozza az EU közös védelmi politika jelentőségét, egyetlen egyszer sem utal a NATO-ra. Az SPD elnöksége egyre élesebb kritikákkal szembesül a tagság részéről, a levegő óráról-órára fogy Schulz körül.
Makro / Külgazdaság A fegyveres idegrendszer: hogy néz majd ki az amerikai hadsereg a közeljövőben? 
Káncz Csaba | 2018. január 12. 08:48
Minden egyes fegyver és eszköz adatot oszt meg és tudatában van a másik eszköz helyzetének - egy valódi globális hálózat részeként. A cél egy jobban koordinált, gyorsabb és halálosabb műveleti rendszer létrehozása a levegőben, a földön, a tengeren és a kibertérben. A Pentagon cáfolni próbálja, hogy a végén a Terminátor filmből megismert Skynet rendszerhez jutunk el.
Makro / Külgazdaság Hánykolódik az EU hajója – Juncker kezéből kicsúszott az irányítás 
Káncz Csaba | 2018. január 11. 15:03
Brüsszelben a nagy stratégiai területeken hónapok óta csend honol, legyen az a menekültek elosztása, az eurózóna reformja, avagy az EU külső határainak védelme. Ráadásul véres csaták kezdődnek májusban az a következő 7 éves pénzügyi időszak ügyében. Eközben belső jelentések szerint a Bizottság elnöke egyre kevésbé áll a helyzet magaslatán.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz az oroszoknak beavatkozni a külföldi választásokba? 
Káncz Csaba | 2018. január 10. 08:42
A washingtoni nemzetbiztonsági és politikai kampány fényében komoly figyelmet kapott egy jelentés, miszerint bár Moszkva évtizedek óta avatkozik be külföldi választásokba, ezek csak elenyésző arányban nevezhetők eredményesnek. A szerzők szerint az Egyesült Államokban egyenesen visszafele sült el, hiszen nagyban hozzájárult a Moszkva elleni szankciós rezsim meghosszabbításához.
Makro / Külgazdaság Trump faragatlansága miatt teljesen átállt Kínához egy ország 
Káncz Csaba | 2018. január 9. 13:22
Órákkal Trump szerencsétlen megszólalása után a pakisztáni jegybank közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal zöld utat adott a kínai jüan használatának a kétoldalú kereskedelem és befektetések területén. Peking engedélyt kapott egy haditengerészeti bázis kiépítésére is. Ez óriási áttörés Kína számára, amely tavaly nyáron nyitotta meg első külföldi katonai bázisát Kelet-Afrikában.
Makro / Külgazdaság Beszámítható-e Trump? Már rengetegen aggódnak 
Káncz Csaba | 2018. január 8. 08:31
Európában is vihart kavart, hogy a könyv gyakorlatilag bebizonyítja a legbelsőbb tanácsadók véleménye alapján: a világ első számú politikai vezetője nemcsak kiszámíthatatlan, hanem egyenesen beszámíthatatlan is. London, Berlin és Párizs tehát mára nyíltan vita tárgyává tette, hogy a nyugati szövetséget lehet-e építeni egy ilyen személyiségre?
Makro / Külgazdaság Egy maffiaállam vette át az Európai Unió elnökségét? 
Káncz Csaba | 2018. január 5. 12:15
A bolgár politikának és államapparátusnak lesújtó hírneve van Brüsszelben. Szófiában senkit sem vonnak vád alá politikai korrupció miatt, egyetlen egy volt kormányzati tisztségviselő sincsen rács mögött. Mára a bolgár népességből két és fél millió ember dolgozik külföldön, míg otthon ennél kevesebb munkavállaló tevékenykedik, csupán 2,2 millió.
Makro / Külgazdaság Erdogan merész húzása – ettől még a szaúdiak is kiakadtak  
Káncz Csaba | 2018. január 4. 09:06
Törökország számára a Nyugat elvesztette stratégiai jelentőségét és az ország inkább egy önálló regionális hatalmi pozíció kiépítésébe fogott. Rijád joggal gyanakodik arra, hogy Erdogannak az új szudáni programhoz nem volt meg a pénze és valójában katari alapok segítségével hatol be arab területekre. De Egyiptomban is leolvadtak a biztosítékok.
Makro / Külgazdaság Küszöbön egy iráni-izraeli háború kitörése? 
Káncz Csaba | 2018. január 3. 09:03
Bár a Nyugat általában, a washingtoni neokonzervatívok pedig különösképpen szeretnék az iráni megmozdulásokat rezsimellenes felkelésként láttatni, a tüntetések valójában szociális indíttatásúak olyan problémák ellen, amelyek a Föld déli féltekéjén országok tucatjait jellemzik. Az amerikai titkosszolgálatok zöld lámpát adhattak Izraelnek ahhoz, hogy merényletet hajtsanak végre egy vezető iráni tábornok ellen. Az esetleges merényletet Teherán teljes joggal tekinthetné háborús cselekménynek, amely hadüzenettel járna.
Makro / Külgazdaság Egy Merkel nélküli új Németország formálódik a színfalak mögött 
Káncz Csaba | 2018. január 2. 07:05
Egyes befolyásos hatalmi körök Berlinben megadták a kilövési engedélyt a politikai térben az utóbbi három hónapban sérült vadként bolyongó Merkelre. A Német Nemzetközi és Biztonságpolitikai Intézet arra szólítja fel Berlint, hogy hozza létre azt az Európát, amely önálló globális politikai erőként működik. Csak ezzel a független kreatív potenciállal van Berlinnek esélye, hogy befolyásolja a nemzetközi rendet.
Makro / Külgazdaság Földrengés jön a globális pénzügyi rendszerben és a világpolitikában 
Káncz Csaba | 2017. december 29. 06:06
Jövőre derülhet ki, hogy a nagy jegybankok már ellőtték puskaporukat és elvesztették az ellenőrzést a pénzügyi folyamatok felett. Az elmúlt tíz évben 220 százalékkal erősödött meg a jobboldali populista pártok politikai képviselete Európában. A globalizáció jelenlegi megrendülésével párhuzamosan Moszkvában, Ankarában és Budapesten brutális erővel térnek vissza a történelem démonai és kísértetiesen hasonló politikai dinamikát figyelhetünk meg.
Makro / Külgazdaság A lengyelek kiléphetnek az EU-ból: megtört a bizalom Kelet és Nyugat közt 
Káncz Csaba | 2017. december 22. 13:05
A fenyegetőzés pont akkor érkezik a térségünkbe, amikor Kelet- és Nyugat-Európa között az árkok évtizedek óta nem látott mélységűek lettek. Varsó nem vonja vissza a vitatott törvényeket, sőt a Bizottság alelnöke legutóbb már időpontot sem kapott az egyeztetésre. A jelenlegi kormánynak nem biztos, hogy érdeke 2020 után az EU-ban maradni, amikor várhatóan kevesebb felzárkóztatási pénzek érkeznek majd az országba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG