
Káncz Csaba cikkei
Nemzetközi
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
Káncz Csaba | 2025. június 1. 09:32
Bármilyen kemény beszédet is mondott az amerikai védelmi miniszter Szingapúrban, a főnöke tettei számítanak igazán Ázsiában. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
München a központja a német katonai csúcstechnológiai startupoknak
Káncz Csaba | 2025. május 30. 09:31
A német fegyveres erők és a védelmi startupok a Bundeswehr gyors felfegyverzését szorgalmazzák műholdas konstellációkkal, kamerás drónokkal – beleértve a mesterséges intelligencia által vezérelteket is – és harci robotokkal. A német fegyverkezési startupok fellegvára München. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump is felelős az ukrajnai borzalom folytatódásáért
Káncz Csaba | 2025. május 29. 09:31
Putyin időnyerési taktikaként használja ki a tárgyalásokat, miközben Trump ragaszkodik „béketeremtő” szerepköréhez. Itt rejlik Trump paradoxonja: bár ő keresheti a békét, politikája elhalasztja azt, és így őt is terheli majd a felelősség a jövőbeni áldozatokért és pusztításért. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump harca a kínai kémek és radikális balosok ellen
Káncz Csaba | 2025. május 28. 15:01
Az amerikai egyetemeket most a nemzetbiztonság megsértésének vádja fenyegeti külföldi hallgatói összetételük, vagy a kínai hadsereggel való érintőleges kapcsolataik miatt. Mostanáig a Harvard afféle repülőgép-hordozó volt, ha az Egyesült Államok puha hatalmáról volt szó. Most Trump és a MAGA-csőcselék ezt akarja elsüllyeszteni. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump 2.0 – hogyan lehet Amerikát Európában tartani?
Káncz Csaba | 2025. május 27. 09:31
Donald Trump elnök második beiktatása új korszakot nyitott a transzatlanti kapcsolatokban, amely alapvetően alakítja át az Egyesült Államok és szövetségesei közötti kapcsolatokat. Ha Európa a transzatlanti kapcsolatokon belül növelni akarja saját stratégiai szerepvállalását, az európai szövetségeseknek egy sor olyan politikát kell folytatniuk, amelyek célja saját védelmük megerősítése, a Trump-kormányzat bevonása az Egyesült Államok Európában tartása érdekében, valamint a transzatlanti együttműködés elmélyítése a Kína-politikában. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Óriási pofon: hogyan győzték le a kínai vadászgépek a franciákat?
Káncz Csaba | 2025. május 26. 15:04
India és Pakisztán közelmúltbeli légi összecsapása nemcsak egy múló csetepaté volt, hanem a dél-ázsiai geopolitikai dinamika változásának jelzése. India komoly kétfrontos fenyegetéssel néz szembe, mivel Pakisztán megkapja a legfejlettebb kínai katonai technológiákat. A közelmúltban lezajlott légi csata kulcsfontosságú indiai gyengeségeket tárt fel. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Berlin Trump jóindulatáért és a NATO túléléséért küzd
Káncz Csaba | 2025. május 18. 10:53
Az új német kormány padlógázt nyom a katonai kiadásokban, hogy a jövő havi NATO csúcstalálkozón elnyerjék Trump jóváhagyását a szervezet jövőjére nézve. Ukrajna megmutatja, hogyan lehet egy hadsereget a szinte semmiből néhány év alatt Európa legnagyobb fegyveres erejévé fejleszteni. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump most nagyon jót lépett a nemzetközi politikában
Káncz Csaba | 2025. május 16. 09:31
A szankciók feloldásáról szóló döntés valódi esélyt ad az új damaszkuszi kormánynak arra, hogy szavait tettekre váltsa. Ez tehát helyes és fontos amerikai lépés volt. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump örvényben: bebukott vámháború és sorra robbanó korrupciós bombák
Káncz Csaba | 2025. május 15. 09:31
Az elnöknek a sorra robbanó korrupciós aknák és a bebukott vámháború miatt újabb és újabb elterelő manőverekre van szüksége. Trump a kereskedelmi háborújával káoszt okozott világszerte, elidegenítette szövetségeseit, zűrzavart okozott a pénzügyi piacokon – és nem ért el semmit. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
EU-Kína: komoly áttörés küszöbén?
Káncz Csaba | 2025. május 14. 09:31
Az EU számára a globális geopolitikai és gazdasági helyzet változékonysága nagyobb pragmatizmust tesz szükségessé, ami a megoldatlan kérdések ellenére megmagyarázza az utóbbi hónapokban megnövekedett EU-Kína diplomáciai tevékenységet. Jelenleg a kapcsolatok enyhülése felvillantja, hogy mit jelenthet egy pragmatikus EU-Kína elköteleződés. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Történelmi útra indul Trump: rakéták, milliárdok és tornyok a célkeresztben
Káncz Csaba | 2025. május 13. 09:31
Trump Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Katarban tett látogatása történelmi jelentőségű lehet, nemcsak az Öböl menti országok, hanem Irán, a levantei országok és Izrael számára is. Mindhárom Öböl menti ország hajlandó segíteni Trump programját, annak mind hivatalos, mind személyes vonatkozásaiban. Káncz Csaba jegyzete.
Szubjektív
Melegedő óceánok – egyre pusztítóbb viharok
Káncz Csaba | 2025. május 12. 09:28
A korallzátonyok károsítása mellett az óceánok emelkedő hőmérséklete hozzájárul a viharok erősödéséhez. A felesleges hő a hurrikánok üzemanyagaként szolgál, ami erősebbé és pusztítóbbá teszi őket – különösen a part menti, sőt a szárazföldi közösségek számára. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Nagy pofon Izraelnek: Trump átszabja a régiót
Káncz Csaba | 2025. május 11. 11:06
Trump jelentős átrendeződést akar végrehajtani az USA közel-keleti politikájában, visszalépve a feltétel nélküli Izrael-párti álláspontoktól és újradefiniálva Amerika regionális stratégiáját. Trump Izrael bevonása nélkül tárgyal Iránnal és Szaúd-Arábiával, ami jelentős lépés az önállóbb amerikai külpolitika felé a Közel-Keleten. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Németország már a hátországot rendezi be háborúra
Káncz Csaba | 2025. május 9. 09:32
A német hadsereg egyre inkább bevonja a logisztikai vállalatokat, például a Deutsche Bahnt és a Lufthansát a haditervezésbe. Ennek során felvetődött NATO-katonáknak a Lufthansa repülőgépein a keleti frontra történő szállítása egy Oroszországgal vívott háború esetén. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Putyin a múlt dicsőségében fürdeti az ukrajnai agressziót
Káncz Csaba | 2025. május 8. 09:41
Putyin elnök a fasizmus elleni győztes harc folytatásának nyilvánította Oroszország Ukrajna elleni háborúját. Kijev számára a második világháború emléke elválaszthatatlan a szovjet uralomtól és a sztálini rezsim által véghezvitt horrorisztikus éhínségtől. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Jön a teljes katonai megszállás és az etnikai tisztogatás Gázában
Káncz Csaba | 2025. május 7. 09:32
Netanjahu és messianisztikus rezsimjének a palesztinok elűzésén kívül nincsen más politikai célja Gázában. A szélsőjobboldali pénzügyminiszter tiszta vizet öntött a pohárba: „végre meghódítjuk a Gázai övezetet”. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Teljesen átalakul a háború természete: új valóság a harctereken
Káncz Csaba | 2025. május 6. 15:01
A mesterséges intelligencia részvétele a hadviselésben nem egyszerűen csak felgyorsítja a megszokott dinamikát. Az emberi időzítésre, emberi etikára és emberi kockázati számításokra épülő világot arra kényszeríti, hogy megküzdjön egy olyan harctéren, amelyet egyre inkább a gépek logikája irányít. Káncz Csaba jegyzete.
Szubjektív
Mindenki veszíthet: Trump és Hszi kockára teszi a teljes világgazdaságot
Káncz Csaba | 2025. május 5. 09:29
Ez a párharc eldönti a világgazdaság sorsát. Mark Carney, Kanada újonnan megválasztott miniszterelnöke egykor a Bank of England elnöke volt a Brexit idején. Ezért tudja, hogy a súlyos sokkok mit válthatnak ki egy gazdaságban. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Kína üzent: „Akik a tűzzel játszanak, elpusztulnak tőle”
Káncz Csaba | 2025. május 4. 11:40
Miközben a hadgyakorlat zajlik, Kína és a Fülöp-szigetek külön-külön is kitűzték zászlóikat a Dél-kínai-tengeren egy üres zátonyra. Az ehhez hasonló viták azonban könnyen eszkalálódhatnak, és olyan háborúvá válhatnak, amelyre a BK25 készül. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Vízháború a láthatáron, India destabilizálhatja Dél-Ázsiát
Káncz Csaba | 2025. május 2. 10:02
A vízmegosztási szerződés felfüggesztése jelentős változást jelent a dél-ázsiai geopolitikában, amely a környezeti sebezhetőséget összefonja a stratégiai manőverekkel. Ez a lépés nem csak a bevett nemzetközi megállapodásokat kérdőjelezi meg, hanem súlyosbítja az amúgy is kritikus éghajlati biztonsági aggodalmakat Pakisztánban és a tágabb régióban. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trumpi utakon – a német kancellár is milliárdosokat visz a kormányába
Káncz Csaba | 2025. április 30. 09:29
A magánszektorban szerzett vezetői tapasztalat nem különösebben hasznos egy minisztérium vezetéséhez, mivel a politika és az üzleti élet saját logikát követ. Az olyan problémák kezelése, mint az éghajlatváltozás vagy a lakáshiány, olyan értékkel bír, amely nem mérhető a profitban. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Putyin kirántja a szőnyeget Trump alól
Káncz Csaba | 2025. április 29. 09:31
Még nem tudni, hogy Putyin ideológiai exportja a világban győzedelmeskedni fog-e, avagy sem. Az azonban világos, hogy a Kremlnek végre van egy globális narratívája: íme, Trump a bizonyíték, hogy Amerikában nem lehet megbízni. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump első 100 napja – merre viszi Amerikát?
Káncz Csaba | 2025. április 28. 09:31
Diplomáciai erőfeszítéseit eddig sorozatos kudarcok jellemzik, legyen az Ukrajna, avagy Gáza. Trump a mesterségesintelligencia-képességeket stratégiai tőkeáttételként kezeli, amelyet szelektíven kell bevetni a maximális előnyök érdekében, megvalósítva az „Amerika Mindenekelőtt” technológiai változatát, amely még a hagyományos partnereket is jobb esetben ügyfélnek, rosszabb esetben pedig ellenfélnek tekinti. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Egy gyilkos támadás, amely atomháborút szabadíthat el
Káncz Csaba | 2025. április 27. 09:58
India és Pakisztán, Dél-Ázsia nukleáris fegyverekkel rendelkező rivális hatalmai háború felé sodródnak, miután India Pakisztánt vádolta meg egy brutális terrortámadás elkövetésével az indiai fennhatóság alatt álló Kasmírban. A két ország egylőre a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján vezet be intézkedéseket egymás ellen. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Miért nem szabad elismerni Putyin fennhatóságát a Krím-félszigeten?
Káncz Csaba | 2025. április 25. 09:39
Egy orosz Krím elvághatná az amerikai és európai hozzáférést Közép-Ázsiához, miközben Kína számára is rendkívül előnyös lenne. A NATO-tag Törökország, Románia és Bulgária pedig a legtöbbet veszítené. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
A német fegyveripar szárnyalni kezdett
Káncz Csaba | 2025. április 24. 09:31
Annak érdekében, hogy megakadályozzák gazdaságuk visszaesését, a német szövetségi államok a fegyveripar terjeszkedésére támaszkodnak. A cégek milliárdos megrendelésekre számítanak, de tartanak az ipari kapacitás és a személyzet hiányától. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Kína élesíti a nukleáris opciót, ha sarokba szorítják
Káncz Csaba | 2025. április 23. 09:31
Az egyre idegesebb piacokon a szakértők már a „nukleáris opció” lehetőségét mérlegelik, ami Hszi Csin-ping kínai elnök utolsó, döntő ütőkártyája lenne a Trump elleni kereskedelmi háborúban. Trump egyelőre pontosan az ellenkezőjét éri el annak, amit eredetileg tervezett. Káncz Csaba jegyzete.
Szubjektív
Trump és Putyin szorításában: az európai hadiipar botladozásai
Káncz Csaba | 2025. április 22. 18:36
Nagyító rovatunkban ezúttal az európai védelmi felkészültséget vesszük górcső alá. Eljött ugyanis Európa órája, hogy gondoskodjon saját biztonságáról. Ezt kontinensünkre az agresszív Oroszország és Trump hidegzuhanya kényszerítette rá. Ezen tektonikus geopolitikai változások figyelmen kívül hagyása többé nem lehetséges.
Nemzetközi
Átterjed-e Washington és Peking konfrontációja a katonai területre?
Káncz Csaba | 2025. április 17. 09:36
Washington és Peking konfrontációja egyelőre a gazdasági és kereskedelmi szférában játszódik le a leglátványosabban. A verseny eszközei és színterei azonban képlékenyek és bármelyik pillanatban átterjedhetnek a katonai területre. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Kábítószerfüggőket vethet be Moszkva Svédország ellen
Káncz Csaba | 2025. április 16. 09:31
Az orosz hírszerzés kábítószerfüggőségben szenvedő leendő újoncokat keres szabotázs-támadások végrehajtásához Svédországban. Moszkva szürke zónás hírszerzési és szabotázs „hibrid háborút” folytat a NATO legújabb tagjával szemben, kihasználva az ország társadalmilag legsebezhetőbb tagjait. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Putyin és a bűnözői körök – egyre szorosabb együttműködésben
Káncz Csaba | 2025. április 15. 09:31
A szervezett bűnözési hálózatok hozzáférést biztosítanak Oroszország számára korlátozott árukhoz, például fejlett elektronikai eszközökhöz a hadsereg számára, és megkönnyítik a pénzmosást, valamint az illegális pénzáramlást. Az orosz hírszerző szolgálatok egyre gyakrabban bűnszövetkezetekre támaszkodnak kémtevékenységeik kiegészítésére, beleértve a szabotázst, a kibertámadásokat és a merényleteket. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Hatalmas tét, kockázatos játszma: Trump Iránnal egyezkedik
Káncz Csaba | 2025. április 14. 09:31
A megállapodás előnyei nyilvánvalóak, mind a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, mind a regionális stabilitás szempontjából. Emellett az Egyesült Államokkal folytatott közvetlen kereskedelem újraindítása arra ösztönözné Iránt, hogy ne igazodjon teljes mértékben Oroszországhoz és Kínához, ahogyan azt az elmúlt években az Egyesült Államok kiközösítése miatt is tette. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump vesztésre áll a Kína elleni vámháborújában
Káncz Csaba | 2025. április 13. 05:51
Jelenleg az Egyesült Államoknak nagyobb szüksége van Kína exportjára, mint Kínának az amerikai piacra. Kínának sok megtakarítása van, és könnyen alkalmazkodhat ehhez a kereskedelmi háborúhoz, ráadásul sok termékét átirányíthatja belföldi fogyasztásra. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump szeretője sorra fúrja meg a nemzetbiztonsági főtiszteket
Káncz Csaba | 2025. április 11. 09:31
Trump indoklása a hírszerzési és katonai ügynökségek vezetői körében végrehajtott átfogó elbocsátásokra komoly kérdéseket vet fel. Trump szeretője négycsillagos tábornokon is átgázol. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Pofozkodás indult Trump táborában a vámháború miatt
Káncz Csaba | 2025. április 10. 05:43
Trump sok támogatója megdöbbent a több mint 180 országra kivetett egyoldalú vámok elsöprő léptékén, figyelmeztetve arra, hogy a lépés recesszió felé tolja a globális gazdaságot. A feszültség Trump MAGA-koalícióján belül feltárja a mély megosztottságot. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Frontálisan ütközik Kína és az Egyesült Államok
Káncz Csaba | 2025. április 9. 09:34
Az elkövetkező hónapokban valószínűleg további vámok, egymás elleni korlátozások és stratégiai szétválás fogja meghatározni Washington és Peking kapcsolatát. A legutóbbi eszkaláció azt mutatja, hogy mindkét fél hosszú, durva konfrontációra készül – olyanra, amely a globális kereskedelmet, a pénzügyeket és a geopolitikát az elkövetkező években át fogja alakítani. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Irán célkeresztben – mit akar Trump és Netanjahu?
Káncz Csaba | 2025. április 8. 09:31
Aligha véletlen, hogy Netanjahu tegnap már másodszor tárgyalt a Fehér Házban Trump beiktatása óta. Irán azzal fenyeget, hogy kénytelen lesz atomfegyvereket kifejleszteni, ha az Egyesült Államok vagy szövetségesei megtámadják. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Az agresszív kínai hadgyakorlatok Trumpot tesztelik
Káncz Csaba | 2025. április 7. 09:37
Kína hadgyakorlatokat tartott Tajvan körül, szimulálva a sziget blokádját, és próbára téve a Trump-kormányzat eltökéltségét. Az amerikai elnök eddig Kelet-Ázsiában nem tárta föl a lapjait. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Na végre – ebben a stratégiai kérdésben egybeesik Brüsszel és Ankara érdeke
Káncz Csaba | 2025. április 6. 10:11
Az EU és Törökország Közép-Ázsiában és a Kaszpi-medencében megfogalmazott ambíciói sok tekintetben egybeesnek, különösen Oroszország és Kína térségre gyakorolt befolyásának csökkentésében. Ankara és nyugati partnerei egyaránt érdekeltek a kelet-nyugati összeköttetés előmozdításában – csővezetékeken, vasutak és kereskedelmi folyosókon keresztül –, amelyek alternatívákat kínálnak a rivális hatalmak által ellenőrzött infrastruktúra helyett. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump és a NER – két hónap alatt sikerült megrendíteni az amerikai demokráciát
Káncz Csaba | 2025. április 4. 15:01
A kormányzat megfélemlítő fellépése olyan gyors és gátlástalan, hogy a megfigyelők, a kritikusok, de még a támogatók jó része is teljesen meg van zavarodva. A vezetési válsággal küszködő Demokrata Párt egyelőre alkalmatlan a harcra. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump és Mao – az amerikai és a kínai állam megrendítése
Káncz Csaba | 2025. április 3. 09:33
Trump forradalmának ugyanaz a célja, mint annak idején Maóé volt: felszámolni a létező államot és annak intézményeit. A Trumpot körülvevő személyi kultusz is végzetesen emlékeztet Maóra. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Miért gyűlöli Trump és csapata ennyire Európát?
Káncz Csaba | 2025. április 2. 09:31
Még a bennfenteseket is meglepte az Európa-ellenes érzelmek hevessége a Fehér Házban az elmúlt két hónapban. A trumpista konzervatívok Európa-gyűlöletének nemcsak gazdasági és katonai, hanem kulturális okai is vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Dánia tombol, Putyin viszont támogatja Trump grönlandi tervét
Káncz Csaba | 2025. április 1. 09:32
A Signal-botrány, a vámok bejelentése és Grönland annektálása mind ugyanannak a politikának, a globális káosz politikájának a megerősítése. De miért támogatja Putyin Trumpot Grönland ügyében? Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Berlin erősebb hadsereget akar – de ez nem lesz könnyű menet
Káncz Csaba | 2025. március 31. 09:32
A Trump-kormányzat közeledése Oroszországhoz idegessé teszi Berlint, ami miatt az EU vezető gazdasága most rohamtempóban erősítené a hadseregét. De azon úton több akadály és kihívás is jelentkezik. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Trump bekeményít, versenyfutás indul Ukrajna kincseiért
Káncz Csaba | 2025. március 30. 10:01
Az Egyesült Államok példátlanul ki akarja terjeszteni gazdasági befolyását Európa legnagyobb országában. Ez vétójogot adna Washingtonnak a többi kijevi szövetséges részvételével szemben, és alááshatná Ukrajna azon törekvését, hogy az EU tagjává váljon. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Forrongó Balkán – Trump ide is beavatkozik
Káncz Csaba | 2025. március 28. 15:24
Romániában terjed az elégedetlenség, hasonló okok miatt, mint Szerbiában: az állampolgárok mélységesen elidegenedtek a politikai osztálytól – amely nem teljesíti azt, amire megválasztották – és a korrupt intézményektől. A román szélsőjobboldali párt sikeresen tereli a haragot, különösen a vidéki területeken, amelyeket az elöregedés, a kilátástalanság és a tömeges külföldre vándorlás jellemez. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Elon Musk káoszt idéz elő Amerika alapintézményeinél
Káncz Csaba | 2025. március 27. 09:26
Musk motorfűrésszel megy neki az Egyesült Államok alapintézményeinek. Egyre több szakértő azt gyanítja, hogy a káosz megteremtése része Musk stratégiájának, mivel ezt fogják felhasználni a társadalombiztosítás privatizációjának indoklásaként, és közvetlen hozzáféréshez jutnak annak több ezermilliárd dolláros vagyonához. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi
Erdogan a gázra lép, ráérzett a trumpi káosz pillanatára
Káncz Csaba | 2025. március 26. 09:31
A Trump alatti visszavonulás rendetlenséget és anarchiát teremt a világ több pontján. Ez a környezet pontosan olyan zsarnoki uralkodóknak készült, mint Erdogan elnök. Káncz Csaba jegyzete.
Friss
Nemzetközi
Putyin örülhet: az oroszok elfoglaltak egy települést, amiről talán még nem is hallott
2 órája
Nemzetközi
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
Fico szerint az uniós forrásokból megvalósult beruházásokkal semmi gond nincs.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
top 24
-
A román után a lengyel elnökválasztáson is elbukik ma Orbán Viktor szövetségese?
2025. június 1. 08:41
-
Robbanás Oroszországban, terrorcselekmény történt?
2025. június 1. 11:39
-
Megjöttek a 12 órás lengyel adatok, durvák a számok
2025. június 1. 16:19
-
Hiába keménykedik, nem hisznek az amerikai védelmi miniszternek
2025. június 1. 09:32
-
Robert Fico kemény üzenetet küldött Brüsszelnek
2025. június 1. 13:26
