Wéber Balázs cikkei
Makro / Külgazdaság
Megugrott a halálozás Európában – 27 éves csúcs Magyarországon
Wéber Balázs | 2021. február 25. 16:29
A szokásosnál mintegy félmillióval többen hunytak el Európában tavaly január és november között. A plusz halálozások száma akkor volt a csúcson, amikor a Covid-járvány első és második hulláma tombolt. Magyarország tavasszal még jól tartotta magát, a második hullámban azonban megugrott az elhunytak száma. Tavaly a hazai halálozási ráta 27 éves csúcsra nőtt, idén januárban pedig mintegy 10 százalékkal többen vesztették életüket egy évvel korábbhoz képest.
Makro / Külgazdaság
Jövő héten közelebb juthatunk egy újabb vakcinához
Wéber Balázs | 2021. február 24. 16:57
A NovaVax lehet a hetedik gyógyszergyártó, amellyel megállapodást ír alá az EU koronavírus elleni oltóanyag szállításáról.
Makro / Külgazdaság
Rossz hír jött Brüsszelből: durván visszavágja vakcina-szállításait az AstraZeneca
Wéber Balázs | 2021. február 24. 11:40
A cég az ígért mennyiség kevesebb mint felét szállítja majd le az EU-nak a második negyedévben. A brit-svéd gyógyszergyártó már az első negyedévben is jóval kevesebbet szállított a vártnál.
Makro / Külgazdaság
Az év rejtélye: hónapok óta karanténban élünk, mégis itt a harmadik hullám
Wéber Balázs | 2021. február 23. 17:23
Tavaly tavasz óta azzal hitegetnek minket, hogy a korlátozások után jobb lesz, erre most nyakunkig ér a harmadik hullám. Ideje lenne bevallani, még ha nehéz is: fogalmunk sincs, hatnak-e a lezárások, és melyik a jó válságkezelés. Jegyzet.
Makro / Külgazdaság
Itt a lista: ezek az európai országok vettek eddig kínai vakcinát
Wéber Balázs | 2021. február 22. 11:38
Kína 22 országba exportál Covid elleni oltóanyagot, és 53 fejlődő államot lát el – részben ingyen – vakcinákkal. Európán belül eddig legkevesebb hat ország vásárolt kínai gyártóktól, közöttük egy uniós állam van: Magyarország.
Makro / Külgazdaság
"Olyan ez, mint egy katasztrófafilm" – egyre nagyobb bajba kerül Szlovákia
Wéber Balázs | 2021. február 20. 11:42
Északi szomszédunk tavasszal a Covid elleni küzdelem egyik mintaországa volt, mára viszont krízisbe süllyedt: a halálos áldozatok száma elszállt, az egészségügy külföldről kért segítséget. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a tömeges tesztelések a kívánttal ellentétes hatást értek el, a kapkodó válságkezelés, a hektikus zárás-nyitás és a koalíciós feszültségek pedig tovább rontottak a helyzeten.
Makro / Külgazdaság
Operatív törzs: elkezdődött a harmadik hullám
Wéber Balázs | 2021. február 18. 12:50
Ezt Müller Cecília mondta a mai sajtótájékoztatón. Beszélt arról is, hogy a koronavírusos elhunytak között három százalék azok aránya, akik semmilyen krónikus betegségben nem szenvedtek.
Makro / Külgazdaság
Újabb ország engedélyezte a kínai vakcinát
Wéber Balázs | 2021. február 18. 11:31
Most Nepál adott zöld jelzést a távol-keleti vakcinának, amelyből hét elején Zimbabwe és Magyarország zsákolt be.
Makro / Külgazdaság
Nem jobb- és baloldal között van a törésvonal – interjú a katalán függetlenségről
Wéber Balázs | 2021. február 18. 05:17
Bár soha nem látott többsége lesz a függetlenség-párti erőknek a katalán parlamentben, az elszakadás Spanyolországtól továbbra is kizártnak tűnik, mondta el a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Dr. Lénárt András. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hispanisztika Tanszékének adjunktusa szerint ugyanakkor az autonómia tágulhat: ma már például nem kötelező spanyolul tanulni a katalóniai iskolákban. Beszélgetésünkből kiderül az is, mi fáj gazdaságilag Katalóniának, mi van a bebörtönzött vezetőkkel, mennyire jogos a függetlenség követelése, lehet-e még spanyol szót hallani Barcelonában, valamint hogyan függ össze a katalán és a baszk foci a nagypolitikával.
Makro / Külgazdaság
Újabb ország zsákolt be kínai vakcinából
Wéber Balázs | 2021. február 16. 11:23
Ezúttal egy afrikai ország kapott belőle – az első szállítmány ingyenes. Magyarországra ma érkezett egy több mint félmilliós rakomány a koronavírus elleni kínai oltóanyagból.
Makro / Külgazdaság
Már a fodrászhoz is negatív teszt kell – durva tesztprogram indul Ausztriában
Wéber Balázs | 2021. február 15. 12:08
Óriási mértékben kiterjeszti koronavírus elleni tesztprogramját Ausztria: hetente 3,5 millió embert „csekkolnának le” otthon, a munkahelyen és az iskolában. A korlátozásokon múlt héten lazított az osztrák kormány. Az ottani halálozási ráta jóval alacsonyabb a magyarnál.
Makro / Külgazdaság
Hol vannak Európa legkeményebb karanténjai? Mutatjuk, hol áll Magyarország
Wéber Balázs | 2021. február 13. 05:37
Jelenleg Hollandiában, Írországban és Németországban vannak érvényben a legszigorúbb Covid-ellenes intézkedések Európában, a leglazábban pedig Fehéroroszországban, Észtországban és Bosznia-Hercegonivában kezelik a járványt. Térségünket tekintve a magyar lockdown közepesen szigorú, a halálozási rátánk viszont magas.
Makro / Külgazdaság
Dagad a botrány Németországban, miközben Merkel már a harmadik hullámról beszél
Wéber Balázs | 2021. február 11. 16:48
Miközben a német kormány tegnap meghosszabbította a korlátozásokat, a kancellár pedig már a harmadik hullámtól tart, jókora botrány borzolja a kedélyeket. Egy tényfeltáró cikk szerint ugyanis a belügyminisztérium a korlátozások igazolása érdekében nyomást gyakorolt a tudósokra, akik tippeket is adtak arra, hogyan lehet "sokkolni" a társadalmat. Ellenzéki képviselők vizsgálatot követelnek az ügyben.
Makro / Külgazdaság
Von der Leyen: túlzottan bíztunk a gyártókban – ennyibe kerülnek a vakcinák
Wéber Balázs | 2021. február 10. 18:31
Az engedélyezés lassúsága, a gyártókapacitás túlbecsülése, túlzott bizalom a gyógyszergyártók szállításaiban – ezeket a hibákat követte el Brüsszel a Covid ellenes vakcinák beszerzésénél az Európai Bizottság elnöke szerint. Ursula von der Leyen a közös fellépést ugyanakkor továbbra is helyesnek tartja. Kritikusok szerint a gyártókkal kötött szerződések nem elég transzparensek, és azok az üzleten jól kereső cégeket védik. Sajtóhírek szerint az EU nagyon eltérő összegeket fizet a vakcinákért: a legolcsóbb 1,74, a legdrágább 14,7 euróba kerül.
Makro / Külgazdaság
Covid-oltások: Magyarország a középmezőnyben, Szerbia lekörözte az EU-t
Wéber Balázs | 2021. február 10. 05:37
A magyar átoltottsági szint közepes a régióban, a szerbeké viszont magasan veri a legtöbb uniós országét. Európában Nagy-Britannia, a világon Izrael olt a leggyorsabban. Mivel tudták utóbbi országok beelőzni a világot? És mi a szerb siker titka? Ennek jártunk utána a Covid elleni oltásról szóló globális körképünkben.
Makro / Külgazdaság
Covid: másfél hónapja javul a hazai járványhelyzet
Wéber Balázs | 2021. február 7. 11:04
Az új áldozatok száma mintegy másfél hónapja csaknem folyamatosan és jelentősen csökken itthon, a kórházban ápoltak száma pedig október végi szintre süllyedt. Igaz, az elhunytak száma még így is magas, meghaladja a 13 ezret. Ez a 14. legmagasabb érték Európában.
Makro / Külgazdaság
Dugig teltek a moszkvai fogdák Navalnij-hívekkel
Wéber Balázs | 2021. február 4. 13:56
Eddig több mint tízezer ellenzéki demonstrálót vettek őrizetbe Oroszországban a kormányellenes tüntetéseken sajtóhírek szerint.
Makro / Külgazdaság
Itt az áttörés? Fontos győzelmet aratott a Szputnyik, és már Merkel is dicséri
Wéber Balázs | 2021. február 3. 16:51
Méltatta tegnap Angela Merkel az orosz vakcinát, amelynek hatékonysága 90 százalék feletti egy legújabb kutatás szerint. A Szputnyikot a magyar hatóság már engedélyezte, és néhány hónap alatt az uniós hatóság is zöld jelzést adhat neki.
Makro / Külgazdaság
Egyedül senki se menekül – interjú egy olasz kórház orvosával a Covid-válságról
Wéber Balázs | 2021. február 3. 05:34
A koronavírus-járvány második hulláma már felkészültebben érte az olasz egészségügyet az elsőnél, mondta el a Privátbankár.hu-nak Alicia Ibarra, egy római egyetemi kórház radiológus orvosa. Az olasz társadalom pedig bebizonyította, hogy vészhelyzetben nagyon szolidáris tud lenni. Alicia Ibarra szerint most kisebb a szorongás és a félelem, mégha az új áldozatok száma továbbra is magas. Lapunknak adott interjúban beszélt arról is, kellett-e válogatni a súlyos betegek között, melyek voltak a legnehezebb és a legszebb pillanatok, félnek-e az olaszok a vakcináktól, és szerinte mi a Covid-válság legfontosabb tanulsága.
Makro / Külgazdaság
„Elegük van az embereknek” – ilyen belülről a világ egyik legfertőzöttebb országa
Wéber Balázs | 2021. január 26. 05:29
Bár az Egyesült Államok után Brazíliában követelte a legtöbb áldozatot a Covid-járvány a világon, mégis tömve vannak az ottani strandok. Ezzel együtt a járvány a brazilok életét is átformálta, mondta el a Privátbankár.hu-nak egy helyi lakos. Carlos Alejandro Szilágyi azt is elárulta, milyen az ottani válságkezelés, félnek-e a brazilok a keleti vakcináktól, és ő hogyan vészelte át a fertőzést.
Makro / Külgazdaság
Jó viszonyt szeretne Bidennel a washingtoni magyar nagykövet
Wéber Balázs | 2021. január 21. 10:14
Joe Biden beiktatásán Takács Szabolcs képviselte Magyarországot.
Makro / Külgazdaság
Lőporos hordón ül Biden – nehéz évek várnak Amerikára
Wéber Balázs | 2021. január 20. 16:46
Az új elnök egyesíteni szeretné a kettészakadt országot, de már az komoly eredmény lenne, ha nem robbanna fel alatta a lőporos hordó.
Makro / Külgazdaság
Illúzió, hogy Orbán Viktor időt nyert – interjú Balázs Péter volt külügyminiszterrel
Wéber Balázs | 2021. január 20. 06:08
Bár Orbán Viktor látszólag haladékot kapott a jövő évi választásokig a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban, már több jel utal arra, hogy ez csak illúzió, jelentette ki a Privátbankár.hu-nak Balázs Péter korábbi berlini nagykövet és uniós biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere. Szerinte a magyar kormányfő inkább felbujtó, semmint végrehajtó volt a vétó során, a kompromisszum pedig jelentős részben Angela Merkelnek köszönhető. Azt azonban nem hiszi, hogy bárki felhívná Kecskemétről a német kancellárt egy "kéréssel".
Makro / Külgazdaság
Nagy harc dúl Merkel székéért a német jobboldalon
Wéber Balázs | 2021. január 17. 13:16
Bár tegnap új elnököt választott a CDU Armin Laschet személyében, korántsem biztos, hogy ő lesz a jobboldal kancellárjelöltje. A választók ugyanis jobban kedvelik a testvérpárt, a CSU vezérét, Markus Södert.
Makro / Külgazdaság
Tovább él-e a merkeli örökség? Fontos választás lesz ma Németországban - FRISSÍTVE: Megvan a győztes!
Wéber Balázs | 2021. január 16. 05:31
Bár lassan végéhez közeledik a Merkel-korszak, továbbra sem lehet tudni, ki fog majd a német politikát évtizedekig meghatározó kancellár helyébe lépni. Ma némileg tisztulhat a kép, ugyanis új elnököt választ a CDU. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a verseny a Merkeltől jobbra álló Friedrich Merz, valamint a kancellár irányvonalát követő Armin Laschet között dőlhet el. Előbbi politikust a gazdasági, utóbbit a politikai elit támogatja.
Makro / Külgazdaság
„Ez politikai karaktergyilkosság” – megindult az impeachment Trumppal szemben
Wéber Balázs | 2021. január 14. 16:55
Az amerikai elnökkel szemben indított felelősségre vonási eljárás politikai lépés: valódi tétje, hogy merre lép tovább a Republikánus Párt, és indulhat-e Trump a 2024-es választáson, mondta a Privátbankár.hu-nak Feledy Botond. A külpolitikai szakértő szerint Joe Biden beiktatásának napján fegyveres konfliktus is elképzelhető, a Capitoliumot megostromló csoportok ugyanis továbbra is aktívak.
Makro / Külgazdaság
Az olaszok oltanak a legtöbbet az EU-ban – mutatjuk, hol áll Magyarország
Wéber Balázs | 2021. január 13. 14:02
Az uniós tagállamok közül eddig Olaszországban adták be a legtöbb koronavírus-ellenes védőoltást. A lakosságszámhoz viszonyítva messze Izraelnek van a legjobb oltási mutatója a világon, de Magyarország is relatív jól áll.
Makro / Külgazdaság
Megindult a hadművelet Trump ellen – már 2024 a tét
Wéber Balázs | 2021. január 12. 14:34
Bár az elnököt valószínűleg nem tudják megfosztani hatalmától mandátuma lejárta előtt, tehát a következő nyolc napban, az könnyen elképzelhető, hogy később egyéb büntetéseket mérnek majd rá – például eltilthatják az indulástól a 2024-es választáson.
Makro / Külgazdaság
„Nekünk ez az új otthonunk” – kinti magyarokat kérdeztünk a Brexitről
Wéber Balázs | 2021. január 12. 04:53
A lapunk által megkérdezett angliai magyarok nem aggódnak amiatt, hogy január elsejével a szigetország teljes egészében kilépett az EU-ból. Az előnyök, amiért kimentek, ugyanis továbbra is megvannak: nyugodtabb, élhetőbb, kiszámíthatóbb az élet, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság
Nem lesz visszatérés? Végső csapást mérnének Trumpra a demokraták
Wéber Balázs | 2021. január 11. 11:05
Az ok, hogy múlt héten hívei megrohamozták a Capitoliumot. Donald Trumpot nem csak megfosztanák hatalmától, hanem eltiltanák az indulástól a 2024-es választáson. A távozó elnök eközben sorra veszíti el kommunikációs csatornáit.
Makro / Külgazdaság
Nyár közepéig marad a vészhelyzet Olaszországban
Wéber Balázs | 2021. január 8. 11:25
Európában Nagy-Britannia után a dél-európai államban vesztették a legtöbben életüket a Coviddal összefüggésben.
Makro / Külgazdaság
Elítélte a szerdai erőszakot és átadja a hatalmat Donald Trump
Wéber Balázs | 2021. január 8. 10:02
Ezt a Twitteren közzétett videójában jelentette be tegnap este.
Makro / Külgazdaság
Vihar készül Amerikában: 74 millió Trump-hívőt nem lehet karanténba zárni
Wéber Balázs | 2021. január 7. 14:44
A tegnapi Capitolium-foglalásban óriási felelőssége van Trumpnak, ugyanakkor hiba lenne egy kalap alá venni a táborát. Novemberben több mint 74 millióan szavaztak rá, ezzel a ténnyel pedig valamit kezdeni kell. Különben félő, hogy ez a lázongás csak előszele volt egy közelgő viharnak. Jegyzet.
Makro / Külgazdaság
Túlfeszíthetik a húrt Németországban – ellenállást szülhet a fokozódó Covid-szigor
Wéber Balázs | 2021. január 6. 15:11
Németországban nem csak meghosszabbítják az eddigi lezárásokat, hanem tovább szűkítik a magánszférát, és korlátozzák a szabad mozgást a Covid-járvány miatt. Egyes szakértők szerint a lépések indokoltak, mások viszont úgy vélik, hogy a kormány túlfeszíti a húrt, ráadásul bizonytalan tudás alapján döntött.
Makro / Külgazdaság
Hűtheti a pezsgőt Biden – demokratapárti győzelmek lehetnek Georgiában
Wéber Balázs | 2021. január 6. 10:26
Az már szinte biztos, hogy az egyik szenátusi hely a demokratáké lesz a hagyományosan republikánus tagállamban, és a másik hely megszerzésére is komoly esélyük van. Ha mindkettőt behúzzák, átveszik az irányítást a Szenátusban.
Makro / Külgazdaság
13 európai országban van 10 ezernél több Covid-áldozat – az egyikük Magyarország
Wéber Balázs | 2021. január 5. 11:55
Hazánkban is átlépte a 10 ezret a koronavírusos halálesetek száma. Itthon kevesebb mint ezer lakosra jut egy Covid-halott. A magyarok egészségügyi állapota amúgy is rossz: a születéskor várható élettartam az ötödik legalacsonyabb az EU-ban.
Makro / Külgazdaság
A tervezettnél több oltóanyagot kaphat az EU – hogyan áll Magyarország?
Wéber Balázs | 2021. január 4. 12:22
Brüsszel már lehívta a további 100 millió adag vakcinát tartalmazó opciót, de még ennél is többet szeretne. A már beadott oltásokat tekintve messze Izrael vezet, Magyarország egyelőre a mezőny hátsó felében van.
Makro / Külgazdaság
Messi lő, az álközönség ünnepel – így olvad össze fikció és valóság
Wéber Balázs | 2020. december 30. 05:47
Szokatlan helyzet elé állítottak minket, tévénézőket az európai topligák a Covid-járvány miatt: a közvetítések alatt nem létező szurkolókat látunk és hallunk. A valóságba beszivárog a fikció, így a médiaesemény félig fake lesz. De miért fontos ez nekünk, és miért veszélyes a jövőre nézve?
Makro / Külgazdaság
A politikus, akit sok mindenre megtanított az élet – megszólal Biden beszédírója
Wéber Balázs | 2020. december 24. 05:47
A megválasztott amerikai elnököt számos csapás érte magánéletében, így képes helyén kezelni a politikát és a kudarcokat, véli Jon Meacham. Joe Biden beszédírója szerint két dolgot érdemes kerülnünk: a nosztalgiát egy soha nem volt kor iránt, és azt a meggyőződést, hogy a mi problémáink a legnagyobbak. És egyetlen párt sem monopolizálhatja sem az erényt, sem a bölcsességet.
Makro / Külgazdaság
A halakon úszhat el a Brexit-alku? Sorsdöntő napok jönnek
Wéber Balázs | 2020. december 23. 05:37
Az utolsó pillanatban, a két ünnep között ratifikálhatja a brit parlament a Nagy-Britannia és az EU közötti kereskedelmi kapcsolatokról szóló megállapodást – már ha lesz megállapodás. A hét elején a britek engedményt tettek a legvitatottabb kérdésben, a halászatban, de még ez sem garantálja a sikert. A no deal Brexit a szigetországnak fájna, Magyarországot viszont alig érintené.
Makro / Külgazdaság
Itt az áttörés: vasárnap indulhatnak a védőoltások az EU-ban
Wéber Balázs | 2020. december 22. 11:58
Nagy-Britannia és az Egyesült Államok után az Európai Unió is jóváhagyta a Pfizer-BioNTech vakcinát. Ez az első engedélyezett Covid-ellenes vakcina az EU-ban. Az oltások december 27-én kezdődhetnek.
Makro / Külgazdaság
Covid: Macron lázas és köhög, Magyarország megelőzte Svédországot
Wéber Balázs | 2020. december 18. 14:18
Emmanuel Macron vidéki rezidenciáján vészeli át a koronavírus-fertőzést, a vele meetingelő kormányfők sorra izolálják magukat. Eközben a svéd királyi ház értelmezte a király tegnapi üzenetét, amelyben bukásról beszélt. A halálozási rátát tekintve Magyarország megelőzte Svédországot. Nemzetközi összefoglalónk következik.
Makro / Külgazdaság
Dagad a botrány a Néppártban – újabb részletek a Deutsch-ügyről
Wéber Balázs | 2020. december 18. 10:53
Egyre nagyobb hullámokat vet a konzervatív pártcsaládban a Deutsch-ügy: számos képviselő szigorúbb ítéletet szeretett volna, egy finn képviselő pedig kilépéssel fenyeget, ha nem döntenek a magyar politikus kizárásáról. Német sajtóhírek szerint Deutsch Tamást a CDU és a CSU, na meg Orbán Viktor mentette meg.
Makro / Külgazdaság
Covid: megbukhat-e a német modell, megbukott-e a svéd modell?
Wéber Balázs | 2020. december 17. 14:24
A német karantén-stratégia bukásával számol egy német orvosi szervezet elnöke. Németországban október óta egyre több korlátozást vezetnek be, az áldozatok száma mégis egyre növekszik. Eközben a svéd király arról beszélt, hogy elbuktak. A karanténmentes Svédország halálozási rátája valóban jóval nagyobb a szomszédjaiénál, de továbbra is alacsonyabb, mint számos karanténozó nyugat- és dél-európai országé.
Agrár
Már hivatalos: jogfosztottá vált Deutsch Tamás a néppárti frakcióban
Wéber Balázs | 2020. december 16. 21:25
Erről döntött szerda este az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja.
Makro / Külgazdaság
Kell-e félnie Orbán Viktornak? Az EP is rábólintott a jogállamisági mechanizmusra
Wéber Balázs | 2020. december 16. 15:39
Elfogadta a jogállamisági mechanizmust az EP, amely szerint rendszerszintű jogsértések esetén is lehet majd pénzeket megvonni a tagállamoktól bizonyos esetekben. Az EU-csúcson elfogadott nyilatkozat ugyanakkor szűkíti a mechanizmus hatáskörét.
Makro / Külgazdaság
Merkeli szigor: mától egy hónapra leáll az élet Németországban
Wéber Balázs | 2020. december 16. 13:26
A koronavírus-járvány miatt kemény karantént léptettek életbe az egész országban. Karácsonyt is csak szűk körben lehet ünnepelni, és a nagy szilveszteri buliknak is lőttek.
Makro / Külgazdaság
Megúszhatja Deutsch Tamás a gestapós beszólást
Wéber Balázs | 2020. december 16. 10:46
Ma dönthet az Európai Néppárt arról, kizárja-e Deutsch Tamást az európai parlamenti frakciójából, és ezáltal kockáztatja-e az összes fideszes képviselője elvesztését. Sajtóhírek szerint Deutsch Tamás valószínűleg maradhat a frakcióban, nem kis részben a németek közbenjárásának köszönhetően.
Friss
Makro / Külgazdaság
Beütött a krach a benzinkutakon
A 95-ös benzin literenkénti ára 7, a gázolajé 10 forinttal nőtt.
27 perce
Vállalat
Sorra lépnek a magyar bankok, élénk versenyt indított el a Revolut
Egyre több a nulla forintos havi díjú csomag.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Egy rossz sorozatot zárt le az Egyesült Államok
A börzék háromnapos esést követően ismét emelkedtek.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány
09:06
-
Elképesztő tempóban jönnek a külföldi használt autók Magyarországra
08:49
-
Amitől a magyarok többsége retteg: elértéktelenedhet a nyugdíjra félretett pénz
08:32
-
Azbesztmentesítésre ad pénzt a kormány
08:16
-
A magyar cégek nem tudnak versenyezni a Temuval, de akkor hogyan maradhatnak talpon?
05:23
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Tizenhárom év után jöhet ismét Magyarországra egy fontos ország külügyminisztere
2026. szeptember 2. 10:21
-
Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
2026. szeptember 2. 11:38
-
A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
2026. szeptember 2. 14:53
-
Megszólalt Vlagyimir Putyin az orosz mozgósítással kapcsolatban
2026. szeptember 2. 10:41
-
Újra itt a kínzó kérdés: mi lesz veled, forint?
2026. szeptember 3. 05:56




