Forintgyengülés
Részvény / Deviza / Áru Kivételesen nagyot gyengült a forint, jelentés a Tesla kontra dinoszauruszok frontról 
Eidenpenz József | 2020. október 13. 18:54
Elromlott mára a hangulat a nyugati tőzsdéken, Európában fél százalék feletti, az USA-ban valamivel kisebb süllyedés a jellemző. Varsóban lefelé, Budapesten felfelé tartott az index, egész régiónkban nagyot gyengültek viszont a helyi devizák, így a forint is. Bár a Tesla elektromosautó-eladásai nőnek, a vetélytársak a harmadik negyedévben jobb számokat produkáltak.
Részvény / Deviza / Áru Kiárusítás az egyik legnagyobb műgyűjtőnél, választási cukorka Trump-módra 
Eidenpenz József | 2020. október 8. 19:02
Ma is jó a hangulat a tőzsdéken, amit most főleg az amerikai politika befolyásol, mint Trump újabb erőfeszítései arra, hogy a gazdaságba még a választás előtt pénzt pumpáljon. A magyar tőzsde is emelkedett, a forint erősödött, de ez utóbbira hosszútávon nem mindenki merne fogadni. Az IBM jó nagyot emelkedett, miután egyik üzletágát külön társaságba szervezi.
Részvény / Deviza / Áru Londoni széfben a Revolut aranya, Trump egész stábját elkapja a vírus? 
Eidenpenz József | 2020. október 5. 19:00
Már nevet is találtak a mai emelkedésnek, ez a “Trump-felépülés raly”, de a törvényhozásban készülő gazdaságélénkítő csomagnak is szerepe lehetett. Viszont Trump közvetlen munkatársai közül egyre többről derül ki, hogy fertőzött. A BUX stagnált, a forint viszont gyengült, újra 360 felett van az euró. A Revoluton már aranyat is lehet venni. Miért veszi magát a Mol?
Részvény / Deviza / Áru El sem hinnéd, melyik két országban volt ma kamatemelés 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 24. 18:51
A rossz hír lett a jó hír, a munkanélküli kérelmek meglehetősen magas száma ellenére Amerikában felfelé indultak el a tőzsdeindexek. Arra számítanak, hogy a rossz adatok kikényszerítik a gazdaságpolitikusok válaszlépéseit. A BUX 1,9 százalékos eséssel zárt, a Mol és az OTP húzta le. A forint kissé erősödni tudott, ehhez azonban az MNB közbelépésére is szükség volt.
Részvény / Deviza / Áru Óriási részvénykibocsátás készül, nemsoká 370 lehet az euró 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 23. 18:44
Az európai tőzsdék még pluszban tudtak végezni, de elromlott a hangulat az amerikai értékpapír-piacon, elsősorban a technológiai részvényeket adják. Jött egy kellemetlen adat az amerikai gazdasági aktivitásról, sokan már a karácsonyi szezont temetik. Jött egy ígéretes hír az egyik oltóanyagról, de tönkremehet néhány német bank. Kilenc százalékkal esik a Tesla, gyengécske a forint.
Részvény / Deviza / Áru Öt nap karantén is untig elég lenne? 360 forintnál az euró 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 4. 12:02
Mínuszból pluszba mentek át ma a tőzsdeindexek Európában, a közelgő fontos amerikai munkaerő-piaci adatok előtt azonban a lelkesedés egyelőre visszafogott. Budapesten is stagnálnak az árfolyamok, a forint viszont gyengül, súrolta a 360 forintot az euró. Komolyan felmerült, hogy egy öt napos karantén még hatékonyabb is lehetne, mint a 14 napos.
Részvény / Deviza / Áru Minél rosszabb, annál jobb? Ez folyik most a tőzsdéken 
Eidenpenz József | 2020. szeptember 2. 18:57
Az amerikai tőzsdék annak ellenére emelkednek, hogy igencsak kiábrándító munkaerő-piaci adat érkezett a tengerentúlról. Ám a befektetők reményei szerint a jegybankok ettől valószínűleg csak magasabb lazítási fokozatra kapcsolnak, így a tőzsdék lelkesedését nem lehetett letörni. A nap nagy eseménye a dollár erősödése, ami lejtőre küldött számos árupiaci terméket, de még a kriptodevizákat is. A BUX esett, elsősorban a Mol húzta le.
Részvény / Deviza / Áru Masszívan gyengül a forint, Trumpra a bukás vár? 
Eidenpenz József | 2020. június 25. 11:46
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. A tegnapi csúnya zuhanás után ma az európai tőzsdék kis pluszban vannak, az európai határidős részvényindexek azonban inkább újabb esést valószínűsítenek. A világ kis híján új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-esetek számában, a menedékeszközök, mint az arany vagy az államkötvények árfolyama igen magasan áll. A BUX index enyhén süllyed, határozottan gyengülő pályán mozog viszont a forint a keddi meglepetés óta.
Részvény / Deviza / Áru Olajbombát küldött Szaúd-Arábia, még gyengébb a forintunk 
Eidenpenz József | 2020. április 23. 11:25
Nagyon rossz adatok érkeztek Európából, minden elemzői becslést alulmúltak, de a tőzsdék nagy átlagban stagnálnak. Napról napra gyengébb a forint, ma már a 358-at is meghaladta az euró ára. Szorítanak helyet egy kis olajnak a kínaiak, növelik tartalékaikat és újabb tározókat építenek. Eközben Szaúd-Arábia több nagy tankhajója közeledik az amerikai partokhoz.
Részvény / Deviza / Áru Trump felbeszélte az olajat, 3000 dollár lesz az arany? 
Eidenpenz József | 2020. április 22. 19:04
A tőzsdéken ma megjött az emelkedés, amit főleg Donald Trump újabb mentőcsomagjával és az elnök Iránnak címzett fenyegetésével magyaráznak. Az utóbbi ugyanis megindította felfelé az olajat és ezzel az olajipari részvények árfolyamát is. Emelkedett a Mol is, ám ütemesen gyengül a forint.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen fordul a forint, mint egy tankhajó 
Eidenpenz József | 2020. április 3. 19:03
Az MNB pár nappal ezelőtti forinterősítő intézkedése ellenére megint 367-hez közelít az árfolyam. De gyengül a zloty és a cseh korona is. A BUX az európai indexekhez hasonlóan esett, az OTP felfelé, a Mol és a Richter lefelé húzta.
Részvény / Deviza / Áru Sikerült stabilizálni a forintot, Trump beszélte fel az olajat 
Eidenpenz József | 2020. április 2. 11:20
A tőzsdék óvatos optimizmust mutatnak ma délelőtt, az olaj is megindult felfelé, miután Donald Trump közvetített az oroszok és a szaúdiak között. Az euró/forint eltávolodott a tegnapi meredek csúcsoktól, ma reggel 360 alatt is előfordult. Az OTP húzza la a BUX-ot.
Részvény / Deviza / Áru Eddig tartott csak a kilábalás? Hatalmasat esett ma az OTP 
Eidenpenz József | 2020. április 1. 18:52
Ismét lefelé tartanak a tőzsdeindexek világszerte, újra a medve az úr. Budapesten az OTP esése húzta le leginkább a mutatót. A forint zuhanását az MNB-nek kellett megállítania. Az olaj tovább szenved, a vállalati hírek többsége nagyon rossz.
Részvény / Deviza / Áru Orbán miatt zuhan a forint, mint a kő? 
Eidenpenz József | 2020. április 1. 14:57
Az euró/forint tegnap átlépte a 360-as szintet, ma pedig már a 370-et ostromolja, ami rendkívül gyors értékvesztést jelent. A többi térségbeli deviza is gyengül, de korántsem ennyire. Nemzetközi tényezők mellett Orbán Viktor rendeleti kormányzásra felhatalmazó törvényét és a koronavírusra adott eddigi magyar kormányzati reakciókat is felsorolják az elemzők, ha az okokról szólnak.
Részvény / Deviza / Áru Szabályosan zuhan a forint, szakadnak a részvények is 
Eidenpenz József | 2020. április 1. 10:20
Több napos szép emelkedés után ismét mínuszba váltottak a tőzsdeindexek a világban, így Budapesten is. A forint ma is folytatja gyengülését, már a 364-et ostromolja az euró.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új csúcs, 360 felett az euró/forint 
Privátbankár.hu | 2020. március 31. 14:33
Megint elérte, sőt ezúttal kissé jobban túllépte a 360 forintos szintet az euró/forint árfolyam, mint legutóbb.
Részvény / Deviza / Áru Két dolog miatt nyugodtak meg a tőzsdék, nagy lépést tett a forint 
Privátbankár.hu | 2020. március 20. 09:56
A világ tőzsdéin kisebb fordulat jelei mutatkoznak, az olajárak meredek emelkedését a részvényindexek is követik. A forint is nagyot emelkedett, már csak 351,5 az euró.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívüli idők, rendkívüli intézkedések – majdnem 360 forint az euró 
Eidenpenz József | 2020. március 19. 11:57
Bár sok kormány és jegybank rendkívüli intézkedésekről számol be a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítése érdekében, a hatás egyelőre kérdéses. A gazdaság lázmérőinek tekinthető tőzsdeindexek Európában kissé tudnak javulni ma, az olaj viszont erőteljesen megindult felfelé a gödörből. Az OTP süllyed, a Mol ugrik, a forint újabb és újabb szakadékba ér.
Részvény / Deviza / Áru Újra rekordot döntött a forint, 342 felett az euró 
Privátbankár.hu | 2020. március 16. 11:56
A forint eddig jól viselte a tőkepiaci viharokat, de most új történelmi mélypontra érkezett. A jelenség viszont régiós.
Részvény / Deviza / Áru 999 dolog, amely extrém nagyot esett ma 
Eidenpenz József | 2020. március 12. 18:35
Ez már tényleg tőzsdekrach, afféle Lehman-krach 2.0. Hivatalosan is beköszöntött a medvepiac. A BUX közel 12, az OTP 17 százalékkal zuhant, a nemzetközi tőzsdékhez hasonló mértékben. Vírusügyben csupa rossz hír érkezik, a kormányok, jegybankok sem találtak még hatékony orvosságot a problémákra. Pánikszerűen adnak mindent, még olyan termékeket is, amelyeket ilyenkor éppen venni szoktak.
Részvény / Deviza / Áru Most a vírus miatt gyengült a forint, de nagy fordulat következhet 
Eidenpenz József | 2020. február 28. 15:19
Míg tavaly és idén év elején a forint elvált a régiós devizákról és alulteljesítette azokat, az utóbbi hetekben változott a helyzet. A forint, a korona, a zloty és a lej nagyjából egyszerre gyengültek. Hosszabb távon a gyengülés lehet a jellemző, de egy hirtelen forinterősödésen sem kell majd csodálkozni – mondják elemzők.
Állampapír / Kötvény Infláció? Forintgyengülés? Vírus? Mélyponton a Magyar Állampapír Plusz 
Eidenpenz József | 2020. február 27. 16:24
Még egyszer sem volt ilyen alacsony a MÁP Plusz jegyzési eredménye, mint a múlt héten. Ebben szerepet játszhat a vártnál magasabb infláció, a várnál gyengébb forint, esetleg kisebb mértékben a koronavírus is. De ne feledjük: az infláció a múltról szól, a kamatok pedig a jövőre vonatkoznak.
Részvény / Deviza / Áru Kevésbé galamblelkű az MNB, történelmi mélyben a dollárhozam 
Eidenpenz József | 2020. február 25. 18:49
Ma is rossz a hangulat a tőzsdéken, a pozitív amerikai nyitás hamar negatívba fordult. Európában kettő, az USA-ban egy százalék körüli az esés, Budapesten még több. A forint gyengült, az MNB közleményben változásokat látnak az elemzők.
Részvény / Deviza / Áru 340 forintnál van az MNB fájdalomküszöbe? Rejtett kamatemelés történt 
Eidenpenz József | 2020. február 14. 14:57
Kamatemelés történt úgy, hogy nem is vettük észre – mondja az Amundi Alapkezelő. A bankközi forintpiacon az egyik kamatfajta a 0,9 százalékot is elérte. Az MNB mintha nem akarná 340 felett látni az euró/forintot. Ha a vírus terjedése hamarosan tetőzik, a globális gazdasági növekedés akár még egész élénk is lehet ebben az évben.
Részvény / Deviza / Áru Hóviharról álmodik az OMV vezére – történelmi mélyponton az európai gázár 
Eidenpenz József | 2020. február 7. 18:55
Ma ismét esnek a tőzsdék a vírusfrontról érkező ijesztő statisztikák miatt. Az olaj után a gázárakat is lefelé nyomja a vírusválság, az egyébként is gyenge piacnak ez adta meg a kegyelemdöfést. Az OMV vezére ítéletidőért fohászkodik. Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, hogy Magyarország fekete-tengeri gázzal diverzifikálhatná beszerzéseit.
Részvény / Deviza / Áru 339,26! Újabb történelmi mélyponton a forint euróárfolyama 
Csabai Károly | 2020. február 7. 10:31
Ez a rossz hírünk ma a síelni, vagy melegebb éghajlatra indulók számára. A külföldön (is) befektetők számára azonban változatlanul a koronavírus a sajnálatos slágertéma, de mellette a fókuszba az is bekúszhat, hogyan reagálnak a részvények a kibocsátóik által közzétett negyedéves gyorsjelentésekre.
Részvény / Deviza / Áru Irány a 360? Ha válság lesz, a lovak közé dobhatják a forint gyeplőjét 
Eidenpenz József | 2020. január 30. 13:12
Magyarországon az intézményi befektetők számára rekordnagyságú, mínusz négy százalékos reálkamat van érvényben. Így egyáltalán nem meglepő a forint gyengülése, és ha nem túl gyorsan történik, az MNB is tovább engedheti ezt. Nem lenne meglepő 2-3 éven belül egy 360 forint körüli euró – mondja az Axiom Alapkezelő.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan hat a forint értékvesztése a BUX indexre? 
Eidenpenz József | 2020. január 29. 20:01
A forint újabb és újabb történelmi mélypontokra süllyed, eközben a BUX index emelkedett az utóbbi egy évben, bár kevésbé, mint nyugat- vagy közép-európai kollégái. Jó-e a tőzsdei társaságoknak, befektetőknek a gyenge forint, vagy sem? A kép nem egyértelmű. Megnéztük az angol font és a tőzsde kapcsolatát is.
Részvény / Deviza / Áru Ma is majdnem megdőlt a forintcsúcs, már a járvány megszűnésére spekulálnak 
Eidenpenz József | 2020. január 28. 18:50
Szép emelkedést mutatnak a tőzsdék, a befektetők között az optimizmus kerekedett felül. A BUX index viszont kivétel, az OTP húzta vissza főleg, és a forint is gyenge. Pont az MNB kamatdöntése után kezdett veszíteni értékéből, de a hétfő esti szintet nem érte el. Vannak, akik már azt latolgatják, mi lesz jó üzlet, ha elmúlik a járvány.
Makro / Külgazdaság Forintmélypont, gyorsuló infláció? Nem lép az MNB  
Csabai Károly | 2020. január 28. 16:09
Meggyőződése ugyanis, hogy az infláció emelkedése csak átmeneti, árfolyamcélja pedig nincs.
Részvény / Deviza / Áru Állampapír vagy osztalék? Melyik lesz a nyerő? 
Eidenpenz József | 2020. január 27. 16:03
Tavaly alaposan felforgatták az állampapírok a magyar befektetési piacot, de az infláció megugrása és a forint gyengülése sokakat elgondolkodtatott. Hosszú távon azért nem biztos, hogy ez lesz a legjobb hozamú befektetés, kérdés, érdemes-e másutt a magasabb a kockázatot vállalni. Az egyik választás az osztalékrészvény, a Mol vagy az OTP története tanulságos.
Részvény / Deviza / Áru Üstökösszerűen száguld a Tesla, megint a 337-et ostromolja az euró 
Eidenpenz József | 2020. január 22. 18:59
Új rekordokat hozott Amerikában is a mai kereskedés, elsősorban a félvezető-gyártókat veszik. A jó gyorsjelentések jelentettek fogódzót, vagy legalább ürügyet. A Tesla enélkül is képes száguldani, új hírek nélkül is hetek óta óriási emelkedést produkál. Az árfolyam már teljesen elrugaszkodott az elemzői céláraktól.
Részvény / Deviza / Áru Nem szűnik a nyomás a forinton, 338 lesz a teteje vagy 340? 
Eidenpenz József | 2020. január 20. 11:18
A forint történelmi mélypontját teszteli, fillérekre van az eddigi rekordtól. A brókercégek inkább a gyengülő trend folytatását valószínűsítik. Az OTP végre életjeleket mutat. A részvénypiacok eléggé csendesek, de a héten még nagy események készülnek.
Részvény / Deviza / Áru Ütik a forintot, bővült a billió dollárosok klubja 
Eidenpenz József | 2020. január 17. 11:36
Már a 336-os árfolyammal kacérkodik az euró, a trend egyértelműen emelkedőnek látszik. A fontosabb részvénypiacokon megint dőlnek a rekordok, a BUX is emelkedik. Célárat emeltek a Telekomra. Az óriások még óriásibbak lettek. Öt fontos hír a mai tőzsdenapra.
Részvény / Deviza / Áru A nap grafikonja: teljesen leszakad a forint a többi régiós devizától? 
Eidenpenz József | 2019. december 18. 16:45
Az utóbbi öt évben ugyan nem a forint volt a legtöbbet gyengülő régiós deviza, hanem a lej, de az idei forintgyengülésnek másutt már kevés nyomát találjuk. A lej hónapok óta stagnál, a zloty elindult lefelé, de azután korrigált. Két másik deviza pedig még erősödött is. Mi lesz jövőre?
Részvény / Deviza / Áru Megszületett az új forintrekord, ma átsúlyozzák Magyarországot 
Eidenpenz József | 2019. november 26. 11:29
Soha nem került még annyiba egy euró, mint ma, 337 forint az új rekord. A tőzsdék némi megállót tartanak a tegnapi rekordeső után, a BUX is hasonlóan viselkedik. Az egyik nagy brókercég szerint 343 is lehet az euró ára, a másik pedig úgy véli, az OTP tegnap elérkezett az elemzők árajánlásainak átlaga közelébe.
Részvény / Deviza / Áru A forint mellett spekulálni? Azt meg hogyan? 
Eidenpenz József | 2019. november 21. 17:30
Mostanában sokan számítanak arra, hogy az alacsony magyar kamatok miatt a forint további lassú gyengülése várható. De ha a trend gyengülő is, az utóbbi években is megszakították erősödő szakaszok. Hogyan lehet ezeket kihasználni? Hogyan lehet a forint mellett, annak erősödésére spekulálni?
Állampapír / Kötvény Apu, tulajdonképpen mi az az állampapír? 
Eidenpenz József | 2019. november 19. 06:04
A “szuperállampapírnak” is nevezett Magyar Állampapír Plusz kapcsán mintegy fél éve rengeteg szó esik nálunk az állampapírokról. Sokan azonban tapasztalataink szerint ma sem tudják, miről is van szó. Ami nem szégyen, hiszen a lakosság nagy része soha semmiféle pénzügyi oktatást nem kapott. Nekik próbálunk most segíteni.
Részvény / Deviza / Áru Másfél hónapja nem volt ily gyenge a forint 
Eidenpenz József | 2019. november 18. 11:38
Gyenge forinttal, de emelkedő OTP-árfolyammal és BUX indexszel indult a hét. A folytatás a kereskedelmi háborús tárgyalásoktól függhet leginkább. Itthon a forinttal történhet valami, ha az MNB új információt tesz közzé. Öt fontos tudnivaló a mai tőzsdenaphoz.
Részvény / Deviza / Áru A nagy dilemma: államkötvényt vegyek, vagy inkább eurót? 
Eidenpenz József | 2019. november 14. 06:06
De miért ne vehetnél mindkettőt egyszerre? Történelmi mélypont közelében a forint. Összeszedtük, milyen választási lehetőségek előtt áll az, aki a forint további gyengülésétől tart, vagy akinek eurója van a fiókban, bankban, és nem akarja, hogy elinflálódjon. Legalább hat verzió van.
Részvény / Deviza / Áru Kopp, kopp – kopogtat az új euró/forint rekord az ajtónkon 
Eidenpenz József | 2019. november 11. 11:40
A múlt heti rekordeső után ma megtorpantak a tőzsdék, ok lehet a hongkongi tüntetések eldurvulása, a kínai autóeladások csökkenése, a kereskedelmi háború. Az euró/forint közelít eddigi mindenkori csúcsához, két brókercég szerint is könnyen áttörheti azt. Újabb gyorsjelentések érkeznek a héten. Öt fontos tőzsdei hírt találtunk mára.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson a BUX index és az OTP, egekben a Lufthansa 
Eidenpenz József | 2019. november 7. 19:06
A tőzsdék új történelmi rekordokat állítanak be, a BUX index is felzárkózott ehhez. Főleg az OTP, kisebb részben a Mol segítette ehhez hozzá. Eközben a forint gyengécske, megint 333 az euró. A nap sztorija Németországban a Lufthansa volt, amelynek árfolyama elszállt. Kérdés, meddig mehet tovább.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson az OTP – de mennyit ér az Airbnb? 
Eidenpenz József | 2019. november 7. 11:44
Öt fontos hír a mai tőzsdenaphoz. Ma megint rally-üzemmódban vannak a tőzsdék, a kereskedelmi optimizmus és a gyorsjelentések hajtják őket. A BUX is emelkedik, nincs messze történelmi csúcsától, az OTP pedig meg is döntötte eddigi rekordját. Ismét gyengélkedik viszont a forint. Érdekes számok jöttek az Airbnb-ről.
Részvény / Deviza / Áru A forintárfolyam kacifántos története, 10 pontban elmesélve 
Eidenpenz József | 2019. szeptember 27. 14:45
Újabb és újabb mélypontokra süllyed a forint. Pár év stagnálás után felfelé tört ki az euró/forint árfolyam, de valójában a mozgás még csekély. Mikor volt 19 évig változatlan a dollár ára? Mennyit erősödött 70 év alatt a svájci frank? Hová jutnánk, ha megismétlődne a Lehman-pánik? Miért drága a cseh sör?
Részvény / Deviza / Áru 336 az euró – öt ajánlott hír a mai tőzsdenap előtt 
Eidenpenz József | 2019. szeptember 24. 11:21
Mára megjavult a hangulat a tőzsdéken, ami főleg annak köszönhető, hogy kitűzték az amerikai-kínai tárgyalások időpontját. A forint ma is történelmi rekordot döntött, az MNB kamatdöntése előtt órákkal. Erős a feszültség a közel-keleti régióban, de enyhült Észak-Korea körül.
Részvény / Deviza / Áru Matolcsy és Varga vitája miatt volt 333 felett az euró? 
Eidenpenz József | 2019. szeptember 12. 06:06
Tegnap megint rekord alacsony szintre süllyedt a forint értéke az euróhoz képest, túllépte a 333,50-et forintot is az árfolyam. Úgy tűnik, ezúttal a többi térségbeli deviza nem követte fizetőeszközünket, vagyis speciális okai lehettek a jelenségnek. A magyarázatok sokfélék, a gazdaságpolitikusok vitájától a külföldiek óvatosságáig és az alacsony hazai kamatszintig.
Részvény / Deviza / Áru Nem látni, mi állíthatná meg a forintgyengülést – öt kikerülhetetlen téma a mai napra 
Eidenpenz József | 2019. szeptember 3. 11:28
Ismeretlen tartományokban jár az euró/forint, 333 felett egy picivel van egy ellenállás brókercégek szerint, de nem várnak nagyobb fordulatot. Drámai a forint helyzete, vagy nincs itt semmi látnivaló? Az amerikai tőzsde csúnya eséssel nyithat, Európában is szomorkás a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Nem jó hír a nyaralóknak: erősebb a kuna, gyengébb a forint 
Eidenpenz József | 2019. augusztus 5. 06:06
Korábbi mélypontjai közelében járt a forint pénteken, a 328 forintot is súrolta az euró ára. Vajon ez csak nálunk következett be, vagy más feltörekvő piaci devizáknál is? Kérdés, milyen távot vizsgálunk, de a forint a leggyengébbek között van. A horvát kuna pedig erősödik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG