Eidenpenz József cikkei
Befektetési alapok
Mélyebb lehet, mint a 2008-as válság, de rövidebb - interjú
Eidenpenz József | 2020. május 13. 06:04
Miért volt ilyen gyors a márciusi tőzsdei zuhanás, és miért emelkednek azóta az árfolyamok? Érdemes-e befektetni, és hogyan? Mely szektorok olcsók? Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket. Interjú az Év Alapkezelője díjat nyert Aegon Alapkezelő szakembereivel.
Részvény / Deviza / Áru
A defláció réme kopogtat, 18 százalékos esést jósol a nagyágyú
Eidenpenz József | 2020. május 12. 18:50
Az USA-ban az inflációs adat a defláció rémét vetíti előre, amitől a gazdaságpolitikusok úgy félnek, mint a tűztől. Nagyon várják a Fed elnökének szerdai beszédét. A Wall Steet egyik nagyágyúja szerint a következő három hónapban 18 százalékkal csökkenhet az S&P 500 amerikai index. Osztalékcsökkentések várhatók, nagy veszteségeket kell majd leírni, és “az újraindítási folyamat időt vesz igénybe”.
Részvény / Deviza / Áru
Reménykednek és aggódnak – most lesz izgalmas a forint?
Eidenpenz József | 2020. május 12. 11:44
Nincs igazán egyértelmű irány a tőzsdéken ma sem, a befektetők a gazdaságok újranyitásához fűzött remények és a fertőzés lehetséges új fellángolása miatt érzett aggodalom között őrlődnek. A BUX a jobban teljesítők közé tartozik, a forint kissé gyengült. Életjeleket mutat az olajpiac, Elon Musk pedig megint extravagáns húzásra ragadtatta magát.
Agrár
Eljött a bitcoin nagy napja, újra 350 felett ez euró
Eidenpenz József | 2020. május 11. 18:49
Reggel azt mondták, a mozgási korlátozások fokozatos oldása miatt emelkednek a tőzsdeindexek. Délután pedig azt, hogy emiatt esnek. Valójában nem volt ma markáns irány, enyhe esés volt jellemző Európában, az S&P 500 süllyed, a Nasdaq viszont emelkedik. Az olaj ára is lejjebb ment, egy nagy amerikai palagáz– és palaolaj-cég a csőd szélén tántorog. A BUX szerény pluszban tudott maradni, a forint viszont gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Élen a BUX, sok országban lehetetlen új autót eladni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 11:46
A rettegés falán kúsznak felfelé az árfolyamok az utóbbi időben, de ma pluszból szerény mínuszba mentek át az európai indexek. A BUX jól teljesít, mindegyik vezető részvényünk emelkedik, a forint is stabil. A Volkswagen eladási számai óriási visszaesést mutatnak, de ez nem okozott nagy meglepetést a piacon.
Befektetési alapok
Tőkevédelemmel jóval könnyebb bátornak lenni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 06:07
A tőkevédett alapok kockázata mérsékelt, mégis részesedést tudnak nyújtani a részvénypiacok, árupiacok emelkedéséből. Ha három év múlva visszatekintünk, alighanem azt látjuk majd, hogy az idei évben valamikor érdemes volt vásárolni. A CIB Banknál égnek a telefonok, a kisbefektetőket is nagyon izgatják az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru
Aki nem keres munkát, az még lehet munkanélküli
Eidenpenz József | 2020. május 8. 18:51
A tőzsdék ma is optimisták, még 20,5 millió elveszített amerikai munkahely sem tudta a hangulatot elrontani. De nem akárki figyelmeztetett arra, hogy ez a mért szám kisebb lehet a valóságosnál. A BUX index végül a Richternek köszönhetően zárt pluszban, az euró/forint tartósan 350 alá süllyedt.
Részvény / Deviza / Áru
Sikerült a meglepi az OTP-nek, de most nem úgy
Eidenpenz József | 2020. május 8. 11:47
Ma is pozitív a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, miután a kínai és amerikai fél telefonkonferenciája a feszültség csökkenésére utal. Számos makroaadat jött, Magyarországon is, ha másnak nem, a csökkenő inflációnak lehet örülni. Két fontos gyorsjelentés érkezett, a Richter inkább pozitív, az OTP negatív meglepetést okozott. Az árfolyamuk viszont alig mozog.
Részvény / Deviza / Áru
Már a háziasszonyok vásárolják a részvényeket?
Eidenpenz József | 2020. május 7. 19:22
Ma is jó a tőzsdék hangulata, Európában egy-másfél, az USA-ban másfél-két százalékkal mennek az indexek. A BUX index lemaradó volt, de legalább pluszban zárt. Az euró/forint birkózik a 350 forintos határral, az olaj történetének legjobb hetét zárhatja. Világszerte százezrek nyitnak brókerszámlát és kezdenek tőzsdézni.
Részvény / Deviza / Áru
Gyorsjelentés-dömping – ezután jön a neheze a Mol számára?
Eidenpenz József | 2020. május 7. 12:07
A Mol gyorsjelentése komoly veszteséget tartalmazott, a részvény mégis emelkedni tud. A működési eredmény jobb, a pénzügyi eredmény rosszabb lett a vártnál. Az év hátralevő része is nehéz lesz. A tőzsdék óvatosan optimisták ma, a BUX-ot az OTP húzza le, a forint stabil. Záporoznak a gyorsjelentések.
Részvény / Deviza / Áru
Elbántak ma a lengyelekkel, ki az OPEC legnagyobb csalója?
Eidenpenz József | 2020. május 6. 18:54
Az európai tőzsdék többsége mínuszban zárt, különösen lengyel barátainknál volt nagy az esés. A BUX viszont épphogy mínuszban végzett, a forint is elég stabil. A BMW nagyot esett a módosított előrejelzései nyomán, az amerikai General Motors viszont éppen ellenkezőleg. Irányt váltott az olaj, az OPEC legrenitensebb tagjával megint gond van.
Részvény / Deviza / Áru
Légitársaság 80 százalékos diszkonttal, Varsó és Budapest alulteljesít
Eidenpenz József | 2020. május 6. 11:50
Mennyit ér egy emberélet? – tette fel a kérdést New York kormányzója, miután Donald Trump mindenáron vissza akarja küldeni az embereket a megszokott gazdasági tevékenységükhöz. Még további több tízezer halottra számítanak az USA-ban. A tőzsdék ma inkább kivárnak, nincs egyértelmű irány, Budapest és Varsó viszont alulteljesít.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb lelombozó hír a német autóiparból, 350 alatt az euró
Eidenpenz József | 2020. május 5. 18:51
Ma jó a tőzsdék hangulata, két százalék körüli pluszokat látunk mindenütt, amit főleg a mozgási korlátozások lazítása indokol. Főleg ugyanennek tudják be az olajár ugrását is. A német autóeladásokról újabb rossz adat jött, az autógyárak már Merkelnél lobbiznak. Budapest és Varsó részvénypiaca alulteljesítette a többit, az OTP pluszból mínuszba ment át a nap során. Erős viszont a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Merkel autóipari csúcstalálkozót tart, jó napjuk van az olaj– és bankrészvényeknek
Eidenpenz József | 2020. május 5. 11:54
Ma jó a hangulat a tőzsdéken, amit elemzők főleg a kijárási korlátozások fokozatos lazításával magyaráznak. Különösen jó napjuk van a bankrészvényeknek és az olajipari papíroknak, az olaj is nagyot ugrott. A BUX tartja a lépést, itt is az OTP és a Mol van az élen. Németországban állami támogatást sürgetnek az autóvásárlásra, Merkel kancellár iparági vezetőkkel videokonferenciázik.
Befektetési alapok
Milyen lesz a kilábalás? V, U, L vagy W alakú?
Eidenpenz József | 2020. május 5. 06:06
A válság lefutása megjósolhatatlan, de kevéssé valószínű, hogy nagyon hosszú és mély lenne. A kormányok és jegybankok, a gyógyszer- és oltásfejlesztők óriási erőfeszítéseket tesznek a megoldására. Érdemes részvényeket vásárolni, de több csomagban, átlagoló technikával. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru
Rossz jel, hogy a guru nem vásárol részvényeket
Eidenpenz József | 2020. május 4. 19:13
Az európai részvényindexek méretes esése részben csak a pénteki amerikai zuhanást követte, de ma sem érkeztek jó hírek. Warren Buffett cége hatalmas készpénz-hegyen ül, de nem akaródzik neki vásárolni, sőt a légitársaságokban levő részesedéseit ki is szórta. Az amerikai olaj 20 dollár fölé emelkedett, ami egy helyi készletadatnak lehet köszönhető.
Részvény / Deviza / Áru
Bajban a német autóipar, Musk letépte láncát, vadászat az antitestekre
Eidenpenz József | 2020. május 4. 11:55
A német autóiparból borús hangulati indexek jöttek, a gyárak részvényei zuhannak. Az európai tőzsdék pocsék hangulata azonban nagyrészt még a pénteki amerikai zuhanás következménye, az amerikai-kínai feszültségek növekedése nyomán. Musk lebeszélte a Teslát, az antitestek dönthetik el a gazdaság sorsát.
Részvény / Deviza / Áru
Visszatartja az osztalékot a Mol, túl sokan maradtak munka nélkül
Eidenpenz József | 2020. április 30. 19:03
Az amerikai munkanélküliségi adat rosszabb lett a vártnál, ami eséseket okozott az amerikai tőzsdéken. Az EKB ülése után is csalódottság volt érezhető Európában. A BUX azon kevés index egyike, amely pluszban tudott maradni. Az olaj szépen emelkedik, de nem fizet osztalékot a Mol.
Részvény / Deviza / Áru
Ismét száguld az OTP, válságállónak bizonyult a Facebook
Eidenpenz József | 2020. április 30. 11:44
A nagy amerikai internetes óriások jó gyorsjelentéseket tettek közzé, a Tesla is tartogatott meglepetést. Ma annyiba kerül euróban, mint tegnap dollárban. Száguld az olaj, Norvégia csökkenti a termelést. A tőzsdeindexek kifulladtak, nulla körül ingadoznak. A BUX viszont szépen teljesít, és a forint is erősebb lett.
Részvény / Deviza / Áru
Gyógyszer a láthatáron, robbant a tőzsde
Eidenpenz József | 2020. április 29. 18:37
Egy vírusgyógyszer tesztjei jól végződtek, ez vidította fel ma nagyon piacokat. Még az sem rontotta el a hangulatot, hogy az USA GDP-je alaposan visszaesett az első negyedében. Ma este a Fed ülése még hozhat izgalmakat. A magyar eszközök is száguldottak.
Részvény / Deviza / Áru
Mindenki a Youtube-on lóg, bizakodóak a német autógyárak
Eidenpenz József | 2020. április 29. 11:38
A karantén, a mozgási korlátozások lassú feloldása az egyik fő téma a tőzsdéken ma is, a másik a nagy jegybankok várható lépései, a harmadik a teljes gőzzel folyó gyorsjelentési szezon. A forint a tegnapi gyengülés és az MNB ülése után stabilizálódott, az OTP szépen emelkedik. Oprimisták a német autógyárak, de gyanúsan nagy visszaesést mutat egy fontos mutató.
Részvény / Deviza / Áru
Szanálása ellenére esik a forint, vannak karanténálló részvények
Eidenpenz József | 2020. április 28. 19:11
Az európai tőzsdék szépen emelkedtek ma, az USA-ban viszont gyorsan elromlott a hangulat. Az olaj esése mérséklődött, a forint viszont az MNB bejelentései ellenére is gyorsan gyengült. A Richter és az OTP vezette a BUX emelkedését, de a Telekomnál is megmozdult valami.
Részvény / Deviza / Áru
Egy jó és egy baljós hír a vírusról, erősíti a forintot az MNB
Eidenpenz József | 2020. április 28. 11:28
Az olaj és a gyorsjelentések mozgathatják ma a tőzsdéket leginkább, miközben a hét további részében a jegybankokra figyelnek majd. Az MNB ma ülést tart, de már tegnap szigorított a kondíciókon. A vírusról egy jó és egy aggasztó hír is érkezett.
Részvény / Deviza / Áru
Sok száz olajcég mehet csődbe, visszavett az OTP
Eidenpenz József | 2020. április 27. 18:44
A részvénypiacok hangulata nagyon jó, egyes indexek Európában három százalékkal is megugrottak. A BUX csak lemaradva követte őket, az OTP iránti lelkesedés lassan alábbhagyott. Az olaj ma is szakad, bejelentettek egy vállalat csődöt. De az iparági szakértők szerint még sok száz amerikai olajcég lehet halálra ítélve.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hír jött a német autóiparból, ma is új szót kell tanulnunk
Eidenpenz József | 2020. április 27. 11:44
Az egész európai bankszektor jól szerepel a Deutsche Bank eredménye miatt, itthon is az OTP húzza a BUX-ot. Várhatóan megmentenek néhány légitársaságot, de durván visszaesett az Adidas eredménye. A tőzsdéket az viszi előre, hogy a kijárási korlátozások sok országban enyhülnek és több nagy jegybank is ülésezik.
Részvény / Deviza / Áru
Döntöttek a Telekom-osztalékról, rosszul jártak ma a bankok
Eidenpenz József | 2020. április 24. 18:53
A Magyar Telekom igazgatósága elfogadta a tervezett osztalékot és részvény-visszavásárlási programot. Az európai tőzsdéken rossz volt a hangulat, de a BUX emelkedni tudott. A forint gyengülése megállt, az olaj is javított kissé.
Részvény / Deviza / Áru
Jó hírre várnak a német autógyártók, már 3000 milliárd dollár a számla
Eidenpenz József | 2020. április 24. 11:46
Az USA-ban a Képviselőház is elfogadta a következő vállalkozás-segítő csomagot, ezzel 3000 milliárd dollár közelébe emelkedett az összes eddigi kormányzati támogatás. Egyébként rossz hírek jöttek egy ígéretes vírusellenes szerről és a gazdaságból is. A tőzsdék így süllyednek. A német autógyártók ártámogatásra várnak.
Befektetési alapok
Mindig legyen néhány hónapnyi tartalékod
Eidenpenz József | 2020. április 24. 06:08
Egyik lejtmenet sem tart örökké, lesz itt még tőzsdei fellendülés. Azt lehetetlen megjósolni, mikor végződik a válság vagy mikor kezdődik a komolyabb emelkedés. Jó taktika lehet apránként, kis csomagokban részvényeket vásárolni, de mindig hagyjunk elegendő készpénztartalékot. Interjú Vízkeleti Sándorral, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatójával.
Részvény / Deviza / Áru
Fej fej mellett a forint és a zloty, mennyit érhet a Telekom?
Eidenpenz József | 2020. április 23. 18:57
A tőzsdéken kellemesen optimista a hangulat, pedig ezt az adatok nem feltétlenül támasztják alá. Hasonló a helyzet az olajjal, amelyet Trump kakaskodása drágíthatott meg, de ez nem befolyásolja érdemben a túlkínálatot. A forint gyenge, a BUX viszont hozta a formáját.
Részvény / Deviza / Áru
Olajbombát küldött Szaúd-Arábia, még gyengébb a forintunk
Eidenpenz József | 2020. április 23. 11:25
Nagyon rossz adatok érkeztek Európából, minden elemzői becslést alulmúltak, de a tőzsdék nagy átlagban stagnálnak. Napról napra gyengébb a forint, ma már a 358-at is meghaladta az euró ára. Szorítanak helyet egy kis olajnak a kínaiak, növelik tartalékaikat és újabb tározókat építenek. Eközben Szaúd-Arábia több nagy tankhajója közeledik az amerikai partokhoz.
Részvény / Deviza / Áru
Trump felbeszélte az olajat, 3000 dollár lesz az arany?
Eidenpenz József | 2020. április 22. 19:04
A tőzsdéken ma megjött az emelkedés, amit főleg Donald Trump újabb mentőcsomagjával és az elnök Iránnak címzett fenyegetésével magyaráznak. Az utóbbi ugyanis megindította felfelé az olajat és ezzel az olajipari részvények árfolyamát is. Emelkedett a Mol is, ám ütemesen gyengül a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Mindenki Netflixet akar, ma a Brent ára omlik jobban
Eidenpenz József | 2020. április 22. 11:25
Ma is tart az olaj vesszőfutása, az európai szemmel fontosabb Brent ára is nagyot esett reggel. A tőzsdék viszont jobb kedvre derültek, miután az amerikai szenátus megszavazott egy újabb mentőcsomagot. Emelkedik a BUX is, de a forint lassan tovább gyengül. A Netflix meglepően jó jelentést tett közzé, mintegy 16 millió új fizető ügyfelet szerzett.
Részvény / Deviza / Áru
Kitalálod, mi volt idén a legjobb befektetés? – Dől az olaj, sorra dőlnek a dominók
Eidenpenz József | 2020. április 21. 18:37
Most jön az igazi vérengzés az árupiacon? Az olaj ma is elképesztő zuhanást produkál, csak most már a távolabbi határidőkre is. A többi árupiaci termék közül sok követi, zuhan a palládium, a réz, esik rendesen az ezüst, a platina. Sok rossz vállalati jelentés érkezik, a részvényindexek csúnya esésre váltottak. Gyengül a forint.
Részvény / Deviza / Áru
Megvan a bűnös – az olajturisták nyomták mínuszba az árat
Eidenpenz József | 2020. április 21. 11:42
Tegnap súlyos mínuszban futott ki a májusi texasi olajhatáridő, 37 dollárt fizettek a végén annak, aki hajlandó volt még átvenni egy hordóval. Ilyen az, amikor valakinek bármi áron muszáj zárni a pozícióját. De ma tovább zuhan. Ma az észak-koreai vezető betegsége aggasztja a befektetőket, csúnya mínuszban állnak az európai tőzsdék, a BUX.
Részvény / Deviza / Áru
Tíz dollár az olajár, mégis jöhet Facebook Libra?
Eidenpenz József | 2020. április 20. 18:50
Az olaj óráról órára újabb elképesztő mélységekbe esik, igaz, ez egy olyan kifutó határidő, amelyet már nem tart szinte senki. A tőzsdék teljesítménye ma elég vegyes, Európában inkább a pluszok, az USA-ban szerény mínuszok dominálnak. A Facebook bejelentett valami érdekeset.
Részvény / Deviza / Áru
Megint zuhan, mint a kő – mennyi most az olaj valódi ára?
Eidenpenz József | 2020. április 20. 11:47
A részvénypiacok tétováznak, kivárnak, nem véletlenül. A héten ugyanis még nagy hírekre lehet felkészülni, csütörtökön megint összeülnek az EU vezetői. Jönnek a gyorsjelentések is. Az olaj zuhan, de a különböző fajtái nagyon eltérő mértékben. A BUX, a forint enyhe mínuszban.
Befektetési alapok
Kell-e részvényt vásárolni koronavírus-összeomlás idején?
Eidenpenz József | 2020. április 20. 06:06
A következő években az infláció fokozatosan emelkedik majd és a legjobb befektetések a reáleszközök lehetnek a Hold Alapkezelő szerint, mint a nemesfém és a részvény. A Columbus Alap kontrariánus befektető, növelte részvénykitettségét március második felében, amikor a többség eladott. Az európai részvényeket találják a legvonzóbbnak. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru
A vírus választásokat dönthet el, de miért gyenge az OTP?
Eidenpenz József | 2020. április 16. 18:44
A vírusválság kezelése döntheti el a következő választások sorsát? A koreai példa alapján könnyen lehet. A tőzsdeindexek főleg az internetes cégek virágzása miatt vannak jó formában. A bankokat viszont adják, nálunk is. Tovább gazdagodott a világ leggazdagabb embere.
Részvény / Deviza / Áru
Maradjon a földben az olaj, árháborúra készülnek a légitársaságok
Eidenpenz József | 2020. április 16. 11:22
A tőzsdék a tegnapi borús hangulat után ma mérsékelten optimisták. Az USA-ban jön a következő izgalmas munkanélküliségi adat, miközben az elnök ismertetni készül a gazdaság újranyitásának tervét. Pesten is szerény emelkedés van, a forint is erősödik. Két légitársaság részvénye is emelkedni tudott.
Részvény / Deviza / Áru
Lefagyás és agónia – irányt váltottak a tőzsdék a mellbevágó adatokra
Eidenpenz József | 2020. április 15. 18:53
Nagyon rossz makroadatok érkeztek már márciusról is, és még hol van az április. Az ipari termelés, a lakossági fogyasztás és az olaj iránti kereslet is akkorát esik, mint még soha, néhány gyorsjelentés is elmaradt a várakozásoktól. Az indexek megint estek, a legjobban Milánóban, Bécsben és Pesten. De legalább a forint stabil.
Befektetési alapok
A reáleszközök még a magyar államkötvénynél is vonzóbbak lesznek?
Eidenpenz József | 2020. április 15. 17:12
A hazai lakossági állampapírok jelentős felára fényében is vonzóbbak lehetnek a reáleszközök, például a részvények. Hosszabb távon jöhet inflációs nyomás, de a társaságok tudják majd emelni áraikat. A várhatóan sokáig alacsonyan maradó kamatszint miatt is a részvények kerülhetnek előtérbe – tartja Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő portfóliómenedzsere. Vásárolni azonban kisebb csomagokban érdemes. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru
Németországban is leállt a kereskedés, kilőtt a Mol
Eidenpenz József | 2020. április 14. 18:53
Bár az olaj ismét átment zuhanásba, a Mol szép nyereséggel zárta a mai napot. Megkezdődött az amerikai gyorsjelentési szezon néhány nagybankkal, amelyek erős tartalékokat képeztek márciusban, így zuhant az eredményük. De ezt jól fogadta a piac. Pesten és Frankfurtban is több órás leállás volt, de az indexek emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru
Még sokáig olcsó maradhat az üzemanyag, újabb járványcsúcs decemberben?
Eidenpenz József | 2020. április 14. 11:46
Az OPEC+ kitermelés-csökkentési megállapodását fanyalogva fogadják az elemzők, egyesek szerint túl későn jött és túl kevés. Az ár a tegnapi szolid emelkedés után ma esésbe váltott. A BUX pluszban kezdett, de azután műszaki hiba miatt leállt a tőzsde rendszere. A részvénypiacok bizonytalanok, a nemesfémek száguldanak.
Személyes pénzügyek
11 vonzó passzív jövedelem a koronavírus idején
Eidenpenz József | 2020. április 14. 06:06
Mi az a passzív jövedelem? Nem mindig csalás, de sokszor csak ámítás – tapasztalhatja, aki a dolog mélyére ás. A koronavírus-járvány miatt sokaknak jobban van ideje vagy igénye arra, hogy új jövedelemforrások után nézzen. Mások lehet, hogy teljesen erre lesznek utalva a bekövetkezett mély válságban. Összefoglaltuk a passzív jövedelem legfontosabb fajtáit és tudnivalóit.
Részvény / Deviza / Áru
Van piaci árfolyama a gyémántnak?
Eidenpenz József | 2020. április 11. 14:24
A részvények, a kötvények, az ingatlanok drágák, ezért nőhet az érdeklődés az alternatív befektetések iránt. Vajon a gyémánt ezek közé tartozik? Olyan befektetési termék, amit az átlagember is figyelemmel kísérhet? Van piaci árfolyama?
Részvény / Deviza / Áru
Egyre erősebb a forint, a Fed megmentette a tőzsdéket
Eidenpenz József | 2020. április 9. 18:46
A nap várva várt híre az amerikai munkanélküliségi adat volt, amely pocsék lett, minden várakozást alulmúlt. De a Fed mellékelt hozzá egy kellemes meglepetést, a 2300 milliárd dolláros csomagjának részleteit. Így végül az amerikai részvénypiac jól fogadta a bejelentéseket, és szép emelkedést mutat. A BUX ma túlteljesítette az európai átlagot, a forint is tovább erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Ez lesz Trump Vietnámja? Már nem akkora a vírusoptimizmus
Eidenpenz József | 2020. április 9. 11:41
Bár nem annyira szívderítőek a vírusstatisztikák, sok országban azt latolgatják, mikor lazíthatnak a kijárási korlátozásokon, és egyes országok meg is kezdik. Közben az USA-ban Sanders lelépése javította a hangulatot, az elnököt viszont sok kritika éri. A tőzsdék enyhe optimizmussal vágtak neki a hét utolsó kereskedési napjának, nálunk is.
Részvény / Deviza / Áru
Újraindul egy német autógyár, halálozási prognózisra emelkedik Amerika
Eidenpenz József | 2020. április 8. 18:50
A tőzsdék Amerikában megint emelkedni tudnak, amit a vírussal kapcsolatos statisztikák kevésbé indokolnak, de egyes előrejelzések legalább optimistábbak. Európa kissé süllyedt, de a BUX felment, a forint is stabil. A Volkswagen kinyit néhány üzemegységet, hogy Kínát ellássák a megfelelő részegységekkel.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Vegyes nap után mínuszban zárt.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Minden tizedik magyar nyugdíjas kevesebb, mint havi 100 ezer forintból él
05:28
-
A kormányváltás a fókuszban, kivár a munkaerőpiac
16:59
-
Új futárcég Magyarországon, elindult az Uber Futár
15:08
-
A mesterséges intelligencia befektetések egyelőre nem térültek meg
14:11
-
Megvan ki és mi a ludas abban, hogy az étolaj ára Magyarországon magasabb, mint más országokban
13:49
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több mint 1500 munkahely veszélyben Németországban – magyarok százai kerülhetnek bajba
15:34
-
Több helyszínen is lezárultak és folytatódnak a vízmű munkálatai Egerben
14:20
-
Gyorsabb eredmények, pontosabb diagnózis a patológián: csúcstechnológia a Markhot Ferenc Oktatókórházban - videó
14:14
-
Közgyűlés előtt szólt az egri képviselő: együttműködésben látja a következő évek kulcsát
13:42
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
2026. április 30. 13:30
-
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
2026. április 30. 10:20
-
Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
2026. április 30. 12:40
-
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
2026. április 30. 10:45
-
Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
2026. április 30. 09:10
Új légitársaság indított járatot. 

