Káncz Csaba

Káncz Csaba cikkei

Makro / Külgazdaság Öngyilkosságra készülnek a britek – több százezer ember élete mehet tönkre 
Káncz Csaba | 2016. október 7. 08:45
A brit kormányt kevésbé érdekli a Brexit egyre súlyosabb gazdasági kihatása és inkább a migrációra, valamint a brit szuverenitásra koncentrál. A migránsokra már decemberben ellenőrzések várnak. London része kíván maradni az európai biztonsági rendszernek, és fenntartja a kemény vonalat Moszkvával szemben. A jövőbeli katonai konfliktusok során a brit hadsereg kivonja magát az Emberi Jogok Európai Konvenciója alól.
Makro / Külgazdaság Kongatják a vészharangot: egyre nagyobb az esélye egy új globális háborúnak 
Káncz Csaba | 2016. október 5. 08:29
Az amerikai stratégiai agytrösztök sorra hozzák ki jelentéseiket, amelyek nagyhatalmi konfrontációt vizionálnak. Szíriától a Dél-kínai-tengerig valóban érezzük a feszültség rohamos emelkedését a nagyhatalmak között. De mely területekről szorult ki Washington a második iraki invázió óta?
Makro / Külgazdaság Európa szótlanul nézi Erdogan ámokfutását 
Káncz Csaba | 2016. október 3. 08:35
Az (ön)puccs óta Erdogan magasabb szintre kapcsolta Törökország iszlamizációját. A jogtiprás és az önkény már a szovjet időket idézi, a hatóságok eddig mintegy négy milliárd dollárt koboztak kormányellenességgel vádolt magánszemélyektől és cégektől. De mi a dolga egy kormányzati politikai rohamosztagosnak?
Makro / Külgazdaság Vasárnap eldőlhet Orbán európai pályafutása 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 30. 08:25
A magyar miniszterelnök az európai politika egyik vezéralakjává kíván előlépni, ami egybevághat Putyin és Trump érdekeivel is. A nemzetközi politikai dinamika kedvező számára - előbb azonban szükség van egy sikeres vasárnapi népszavazáshoz. Ha viszont a kvótanépszavazás érvénytelen lesz, nemcsak Orbán európai ambíciói kapnak súlyos csapást, hanem a fideszes bevándorláspolitika is gyakorlatilag illegitimmé válik.
Makro / Külgazdaság A politika fogja végleg kinyírni a Deutsche Bankot?  
Káncz Csaba | 2016. szeptember 28. 08:24
A Washington és Berlin között belobbant politikai feszültségnek is komoly szerepe lehet abban, hogy a Deutsche Bank (DB) a pofonok völgyébe keveredett. A DB és a német nagypolitika másfél évszázada működik szorosan együtt. A DB válságával kapcsolatban nemcsak Berlinnek, hanem Rómának is nyugtalan napjai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Örvénybe került Orbán mintaállama 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 26. 08:17
A mai népszavazás tovább fokozza az önkényt stratégiai partnerünknél, az Európa Tanács „páratlan” hatalomkoncentrációra figyelmeztet Azerbajdzsánban. Az elnök családja milliárdos offshore ingatlanvagyonnal rendelkezik szerte a világban.
Makro / Külgazdaság Putyin olajat önt a balkáni parázsra 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 23. 08:31
Egy népszavazás Boszniában kinyithatja Pandóra szelencéjét a térségben. A nyugati hatalmak tiltakozása közepette Moszkva támogatásáról biztosítja a jogellenesnek tekintett referendumot. Brüsszel geopolitikai űrt hagy a térségben, holott a Balkán hagyományosan Európa lőporos hordója.
Makro / Külgazdaság Az életével játszik, aki nem veszi komolyan azt, amire Trump készül 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 21. 08:31
A világ befektetői még mindig nem veszik komolyan a republikánus elnökjelölt ígéreteit, pedig komoly meglepetés érheti őket novemberben. Az önjáró Trump kongresszusi jóváhagyás nélkül válthatja be ígéretét és robbanthat ki globális kereskedelmi háborút. A 2008-as pénzügyi válság még messze nem ért véget, csupán az adósságok dinamikus emelkedése és a jegybankok fedezetlen pénznyomása fedhetik el a tényeket és kelthetik ezt az illúziót.
Makro / Külgazdaság Mit akarnak nálunk az orosz kémek?  
Káncz Csaba | 2016. szeptember 19. 08:07
A cseh elhárítás éves jelentése a hiperaktív orosz hírszerzésről súlyos figyelmeztetés Prága és egyben Budapest számára. Moszkva mindkét országban mindent megtesz a NATO és az EU összetartó erejének az aláásására. Budapest a mai napig nem nézett szembe a kommunista korszak állambiztonsági irataival és így a Láthatatlan Légió régről való orosz kapcsolatai is ellenőrizetlenek.
Makro / Külgazdaság Orbánék nagy győzelme jöhet ma az EU-csúcson 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 16. 12:05
Könnyen előfordulhat, hogy a mai pozsonyi uniós csúcson elvetik a kötelező menekültkvótára tett bizottsági javaslatot. Budapest szerint a Nyugat-Balkán biztonságpolitikai stabilitása már hosszú ideig nem tartható fenn. A közös EU-s hadsereg lehet a Brexit után megroggyant európai házban az összetartó habarcs.
Makro / Külgazdaság Forr a levegő Kína körül: már mindenki ellenség? 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 14. 08:20
Miközben Kínára komoly diplomácia és katonai nyomás nehezedik a dél-kínai szigetvitákkal kapcsolatban, Hongkongban a szeparatista fiatalság, az ujgurok földjén pedig az iszlamista fegyveresek okoznak fejfájást Pekingnek. A Szíriában harcoló ujgur dzsihadisták miatt Peking katonailag támogatni kezdte Damaszkuszt. De miért neheztel még mindig Peking Erdogan elnökre?
Makro / Külgazdaság Merkel válsága: már a polgárháború sem tűnik távolinak 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 12. 13:18
Merkel csökönyössége mára bizalmi válságot idézett elő a német politikában, az AfD polgárháborútól óv. A CDU soraiban fokozódik a bizonytalanság, hiszen aki a választási kampányban Merkelt védi, az bukásra van ítélve. A konzervatívoknak új kancellár-jelöltet kell választaniuk a jövő évi választásokra, hogy megújulhassanak.
Makro / Külgazdaság Elzavarják a fosztogató kormányokat - az USA jön a helyükre 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 9. 08:48
Elmulasztották modernizálni országaikat Latin-Amerika baloldali kormányzatai, akiket most a nyersanyagárak összecsuklása után sorra zavarnak el a választók. A térség új konzervatív kormányai közelebb húzódnak Washingtonhoz, miközben a Wall Street-hez közel álló pénzemberek is kulcspozíciókba kerülnek a politikában.
Makro / Külgazdaság Pánikban a titkosszolgálat - Putyinék dönthetnek arról, hogy ki lesz az új amerikai elnök? 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 7. 08:35
Félreütötték a harangokat a washingtoni biztonsági szervek, mert szerintük Moszkva már nemcsak propagandával hanem kibertámadással is befolyásolhatja az elnökválasztást. A Demokratáknál nem csupán a nyári hackertámadások miatt nő a paranoia, hanem amiatt is, mert Trump beérte Clintont. A hírszerzés szerint a Kreml az európai beépülést és fellazítást használhatja fel mintának, az erről zajló vizsgálat Magyarországot is érinti.
Makro / Külgazdaság Putyin-Trump paktum jöhet a vitatott határokról?  
Káncz Csaba | 2016. szeptember 5. 08:37
Kemény pofont kaptak a román revizionisták a minap Washingtonból. De mit gondol a Kreml Ukrajna felosztásáról és hogyan befolyásolná térségünk jövőjét Trump esetleges elnöksége? Az oroszok a Távol-Keleten is új fejezetet nyitnak. Az elmúlt héten két nagyhatalom képviselője is nyilatkozott államhatárainak stabilitásáról, ezért érdemes egy pillantást vetnünk erre a kényes kérdésre.
Makro / Külgazdaság Merkelnek nagy pofon érik a hétvégén 
Káncz Csaba | 2016. szeptember 2. 10:35
Megalázó módon a CDU párt Merkel saját körzetében harmadik helyre futhat be vasárnap. Egy évvel a nyitott kapuk meghirdetése után a menekültek és a migránsok integrációja több sebből vérzik. A kancellár további politikai sorsát nagyban befolyásolja, hogy vajon összeomlik-e az ő bábáskodása mellett létrejött EU-török migránsmegállapodás.
Makro / Külgazdaság Megindultak az utódlási harcok: lángba borul Közép-Ázsia? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 31. 08:11
Hírek szerint halálos ágyán fekszik az üzbég elnök, egyik lehetséges utódját már házi őrizetbe is helyezték. Moszkva a türkmén forgatókönyvet látná szívesen a hatalmi átmenetben. Készülnek az iszlamisták is, ők ugródeszkaként használnák az országot az egész térség destabilizálására.
Makro / Külgazdaság Orbán közös európai hadsereget akar - mivel járna ez? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 29. 08:30
A NATO elbizonytalanodása és a Brexit is hozzájárul a közös hadsereg napirendre kerüléséhez. Az önálló hadsereg alátámasztaná Európa globális szerepvállalását a kül- és biztonságpolitikában. Egy közös haderő esetén új alapra kell helyezni az EU és Oroszország viszonyát. A meglévő nukleáris rendszert is át kell dolgozni, amely következményekkel jár Németországra vonatkozóan.
Makro / Külgazdaság Valami bűzlik az orosz-iráni politikai kapcsolatokban 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 26. 08:35
Iránban belpolitikai és történelmi okai is vannak, hogy egy hét alatt szétesett a megállapodás Moszkvával az orosz bombázók ügyében. De mit mutat az incidens a térség jövőjére nézve?
Makro / Külgazdaság Egymásnak feszül két atomhatalom, de miért Kína a valódi célpont? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 24. 08:09
India növeli a feszültséget és támogatja a szeparatizmust a legnagyobb pakisztáni tartományban. A területnek kiemelt geostratégiai jelentősége van, mert innen ellenőrizhető a Hormuzi-szorost a Távol-Kelettel összekötő, érzékeny olajút és stratégiai utánpótlási útvonal. Nem utolsó sorban pedig éppen Kína szárazföldi kereskedelmi útvonala halad át a tartományon.
Makro / Külgazdaság Ma döntenek Európa sorsáról: új felállás jöhet az unióban 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 22. 06:02
A Brexit keltette sokk után a három legerősebb európai politikus ma számba veszi az Unió jövőjét. Merkel nem engedi el a kezét Londonnak és különleges státuszt engedélyezne a briteknek. Októberben Ausztriában és Olaszországban is sorsdöntő szavazások jönnek. Egy új euró koncepció a 2017-es német és francia választások után kerülhet az európai nagypolitika döntéshozói elé.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy jelentés – Merkel komoly bajban van  
Káncz Csaba | 2016. augusztus 19. 06:10
Ég a mennyezet Merkel feje fölött, most stratégiai partnere, Erdogan elnök kapcsolatai miatt tört ki a botrány. Erősödnek a félelmek a 3 milliós németországi török kisebbség kettős lojalitása és a török imámok ankarai finanszírozása miatt. A német kancellár visszautasította, hogy összefüggés volna a megnövekedett terrorveszély és a muszlim menekültek beáramlása között.
Makro / Külgazdaság Miért omlottak össze az osztrák-török politikai kapcsolatok? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 17. 08:00
Az osztrák polgárok 87, a németek 66 százaléka ért egyet a törökök EU csatlakozási tárgyalásainak azonnali megszakításával. Az osztrák kormány heves Erdogan-ellenes kirohanásaival egyben elszívja a levegőt a populista jobboldali FPÖ-től. Közben teret nyer az ausztrál migráns-modell támogatása a bécsi kormányzatban és a német AfD pártban.
Makro / Külgazdaság Minket is érint Putyin legújabb hatalmi játszmája 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 15. 08:32
Moszkva, Teherán és Baku tartanak az amerikai "színes forradalmaktól", ezért szorosabbra fűzik katonai és energetikai együttműködésüket. Hazánkat is érinti a tervezett óriási vasúti projekt terve, amely összekötné Észak- és Kelet-Európát a Perzsa-Öböllel, valamint a Török Áramlat gázvezeték újjáéledése is.
Makro / Külgazdaság Szaúd-Arábia az összeomlás szélén áll 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 12. 08:57
A radikális államreform fölerősíti a törzsi és vallási ellentéteket és megroppanthatja a feudális királyságot. Washington szerint az államreform esetleges bukása egy szaúdi politikai káoszhoz vezethet, amelyből végül az Iszlám Állam húzna hasznot. A stagnáló gazdaság miatt megkezdődött a vendégmunkások ezreinek az evakuálása, ennek ellenére a királyság folytatja fegyverkezését és eredménytelen külföldi intervenciókra szórja el a pénzt.
Makro / Külgazdaság Olaj a tűzre: egymás torkának ugrott Kína és Japán  
Káncz Csaba | 2016. augusztus 10. 10:35
A második világháborús japán atrocitásokat tagadó hölgyet neveztek ki Tokióban védelmi miniszternek, amely komoly hullámokat vet Pekingben. Holott a hágai Nemzetközi Bíróság júliusi döntése a Dél-kínai-tengerről már így is negatívan befolyásolta a két ország viszonyát.
Makro / Külgazdaság Jön a Putyin-Erdogan csúcstalálkozó – mire megy majd ki a játék?  
Káncz Csaba | 2016. augusztus 8. 08:28
Több ok miatt sem akar a Nyugat diplomáciai krízist kirobbantani Ankarával Erdogan tisztogatásai miatt. A keddi szentpétervári találkozón a törökök legfeljebb egy alárendelt szerepet kaphatnak a megújuló kétoldalú viszonyban. De mi a konkrét célja Erdogannak?
Makro / Külgazdaság Tényleg a CIA áll a Pokémon Go mögött? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 5. 08:47
A Kreml-hez közel álló források szerint a fejlesztő kapcsolatba hozható a CIA 1999-ben alapított tőketársaságával, az In-Q-Tel nevezetű céggel. A közel-keleti rezsimek vallási, kulturális és nemzetbiztonsági okokat sorolnak föl, amikor konkrét lépéseket vezetnek be a játék ellen. Indonéziában nemzetbiztonsági figyelmeztetést adtak ki a játékkal kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság Fejetlenség Rióban: kinek kell egy olimpia Budapesten? 
Káncz Csaba | 2016. augusztus 3. 08:39
Rávetül az iszlamista terror árnya a riói olimpiára, miközben óriási lyukak tátonganak a játékok költségvetésében. A brazil lakosság 63 százaléka szerint az olimpia összességében több kárt fog okozni az országnak, mint hasznot. Ez figyelmeztetéssel kell, hogy szolgáljon hazánk számára is, ahol a miniszterelnök a százmilliárdos sportberuházások megszállottja és a 2017-es vizes VB büdzséje már az egekbe szállt.
Makro / Külgazdaság Ideért a megtorlási hullám: Európában hergelnek a török ügynökök 
Káncz Csaba | 2016. július 22. 09:28
Erdogan elnöknek nem elég a rendkívüli állapot révén átvett teljhatalom. Ügynökei most az európai török kolóniákat hergelik és az Erdogan-ellenes személyek felkutatását kérik Németországban és Ausztriában. A német belügyi szervek aggódnak, hiszen a többség és a muszlim kisebbség viszonya már így is feszült és az értékrendek sokszor fényévekre esnek egymástól.
Makro / Külgazdaság Oroszbarát Trump, kibontakozó polgárháború - össze lehet hozni a széthasadt pártot? 
Káncz Csaba | 2016. július 20. 07:14
Trump alelnökjelöltjére hárul most a feladat, hogy a súlyosan megosztott republikánus pártot egyesítse. A rendőrgyilkosságok kapcsán az egyik szónok szerint kibontakozó polgárháborút látunk, ahol a törvényesség csap össze az anarchiát kereső gyűlölettel. Trump csapata megakadályozta, hogy a republikánus külpolitikai választási anyagba bekerüljön az Ukrajnának szállítandó amerikai fegyverek ügye. Az 1933-as Glass-Steagall törvényt is felmelegítették.
Makro / Külgazdaság A török államcsíny folytatódik - tovább épül a szultáni rendszer 
Káncz Csaba | 2016. július 18. 08:21
A pancser módon kivitelezett puccs ráirányította a figyelmet Erdogan óriásira duzzasztott állambiztonsági apparátusára. A Nyugat egyelőre tehetetlenül figyeli a szultáni rendszer kiépítését és a jogállam ledarálását, amely már jó ideje kimeríti az államcsíny fogalmát. Paradigmaváltásra lenne szüksége a világnak, ennek hiányában a globális biztonságpolitikai hőmérséklet további ütemes emelkedésére számíthatunk.
Makro / Külgazdaság Megvan a taktika: így akarják kivinni Nagy-Britanniát az EU-ból 
Káncz Csaba | 2016. július 15. 08:39
Az új brit miniszterelnök be akarja temetni azokat a mély társadalmi és politikai árkokat, amelyek szerte az országában napvilágra törtek a Brexit után. De mit tudunk az új külügyminiszterről és mi lesz az új Brexit-miniszter tárgyalási taktikája?
Makro / Külgazdaság Őrizetlenül maradt Európa lőporos hordója 
Káncz Csaba | 2016. július 11. 08:26
A Brexit súlyos sokkot okozott a balkáni országokban, ahol amúgy is fortyognak az indulatok. A magára maradt térségben már aktívan mozog Moszkva és az EU egyes populista pártjai is. Ha a Nyugat beszorítja az oroszokat Ukrajna kapcsán, akkor a Kreml komoly regionális válságot indíthat el a térségben azzal, hogy zöld lámpát ad a boszniai szerbeknek.
Makro / Külgazdaság Csak magának köszönheti a nyugati világ az iszlám Államot 
Káncz Csaba | 2016. július 8. 08:10
Az iraki háborúhoz vezető angol lépéseket elemző jelentés lesújtó képet ad Tony Blair egykori brit miniszterelnökről és kormányáról. A jelentés sajnos nem tér ki a számonkérhetőségre, az Iszlám Állam felemelkedésére és a háborús jóvátételre. Tényleg teljesen indokolatlan volt az iraki háború?
Makro / Külgazdaság Brexit után: hogyan rendezi át Németország Európát? 
Káncz Csaba | 2016. július 6. 08:16
London távozásával az EU közös kül- és biztonságpolitikája törpévé zsugorodott, Trump esetleges győzelmével pedig megreccsenhet az európai békerendszer. Berlin csendben több lapot oszt a baltiaknak és a V4-eknek. A Brexit biztonságpolitikai hullámai még a forrongó Dél-kínai-tengert is elérték.
Makro / Külgazdaság A megismételt választás csak a kezdet? Tovább mélyülhet az osztrák politikai válság 
Káncz Csaba | 2016. július 4. 09:07
Egyre nagyobbak a politikai árkok a megismételt elnökválasztás miatt Ausztriában. De a Brexit figyelmeztető jel volt az osztrák polgár számára, ezért nehéz dolga lesz az eurószkeptikusok kampányának. Ha a gazdasági ügyekben kompetens szociáldemokrata miniszterelnök nem tudja rövid időn belül átvinni akaratát a koalíción, akkor a jövő évben előrehozott választások jönnek.
Makro / Külgazdaság Kiegyezés Izraellel és az oroszokkal: ettől ijedtek meg annyira a törökök 
Káncz Csaba | 2016. július 1. 08:56
Szaúd Arábia, az Egyesült Államok és értesüléseink szerint az azeriek is közvetítőként dolgoznak a török elszigeteltség feloldásán. A török-izraeli kiegyezés után Törökország tranzitországként is szolgálhat az izraeli gáz számára Európa felé. Moszkva a kurdok elleni erőszakos fellépés beszüntetéshez köti a politikai normalizációt.
Makro / Külgazdaság Hogy lesz így biztonságban Európa? Amerika aggódik és gyanakszik  
Káncz Csaba | 2016. június 29. 11:48
A németek és a franciák új biztonságpolitikai koncepcióval álltak elő Európa számára. A Brexit gyengíti az angolszász érdekérvényesítést a kontinensünkön, talán ezért is vált Washington most kissé gyanakvóvá. Az utóbbi évtizedeket vizsgálva lehet, hogy nem alaptalan az amerikai félelem.
Makro / Külgazdaság A Brexit rámutat az orbáni külpolitika csődjére 
Káncz Csaba | 2016. június 27. 08:03
A Külügy diplomáciai védvonalait felszámoló kormányfő döbbenten figyeli, amint egyetlen nyugat-európai bizalmasa eltűnik a süllyesztőben. Orbán, aki évek óta szapulja az Uniót, aki a magyar parlament épületéről levetette az EU zászlaját, de aki az új oligarchákat EU-s pénzekkel tőkésíti fel, most hirtelen azzal szembesül, hogy a részéről bárgyú fejőstehénnek tekintett szervezet szét is eshet. A Jobbik újra akarja gombolni az európai békerendszert és megint hazánk EU-ból való kiléptetésével fenyeget.
Makro / Külgazdaság Románia gerjeszti a feszültséget – ki dobja be a törölközőt?  
Káncz Csaba | 2016. június 24. 14:01
A NATO júliusi csúcstalálkozója előtt nagy a helyezkedés, Bukarest fekete-tengeri szövetségi flottáért kezdett lobbizni. A washingtoni román nagykövet szerint a Fekete-tenger hamarosan demarkációs vonal lehet Oroszország és a Nyugat között. A Romániába tavaly telepített amerikai rakétakomplexumot Moszkva egy esetleges konfliktus során elsődleges célpontnak tekinti.
Makro / Külgazdaság Imádkozhatnak az olaszok: kivégezhetik csütörtökön a bankrendszert 
Káncz Csaba | 2016. június 22. 09:31
A helyhatósági választások megrázták Itáliát. Renzi miniszterelnök októberben lemond, ha nem kapja meg a támogatást alkotmányos reformjaihoz. Egy Brexit esetén bekövetkező EU periféria-sokk végzetes csapást jelenthetne a rendkívül sérülékeny olasz bankrendszer számára, ahol a nem teljesítő hitelek tömege eléri a GDP 12 százalékát.
Makro / Külgazdaság Vészjósló jelentés látott napvilágot – küszöbön az újabb háború? 
Káncz Csaba | 2016. június 20. 08:24
Egyes ausztrál nagyvárosok is romhalmazokká válnának az esetleges konfliktus során. 2011 óta az USA, Ausztrália és Japán külön-külön is megerősítette katonai kapcsolatait Indiával. Tavaly ősszel Ausztrália és India megtartotta első közös tengeri hadgyakorlatát a Malakka-szoros közelében, idén májusban pedig Szingapúr bővítette védelmi megállapodását az ausztrálokkal. A stratégiai jelentés kiemeli, hogy Európába visszatértek az 1930-as évek kísértetei.
Makro / Külgazdaság Elszállhat a svájci frank – minden eddiginél durvább válság jöhet  
Káncz Csaba | 2016. június 17. 08:01
A Brexit komoly geopolitikai és pénzügyi megrázkódtatással járhat, akár a Lehman-csődhöz mérhető hullámokkal. Brüsszeli értesülések szerint Juncker egy brit kiválás esetén benyújthatja a lemondását. A feszültség hatására a svájci frank újra paritásig erősödhet az euróval szemben.
Makro / Külgazdaság A lehető legrosszabbkor robbant a politikai bomba  
Káncz Csaba | 2016. június 15. 08:58
A balkáni útvonal lezárásával régiónk országainak lett igaza Merkellel szemben. A német konzervatívok most radikális kurzusváltást követelnek az Ankara-EU viszonyban. Közben a brit Brexit-kampány egyik fő kampánytémájává nőtte ki magát a török kérdés.
Makro / Külgazdaság Mi a baj a NATO-val? 
Káncz Csaba | 2016. június 13. 06:01
A NATO legitimitási problémákkal küzd és idegesen készül júliusi varsói csúcstalálkozójára.
Makro / Külgazdaság Nem csak játék: a foci Eb-n dőlhet el Európa jövője 
Káncz Csaba | 2016. június 10. 08:50
A foci Brazíliában és Magyarországon is elsősorban politikai kérdés. A ma kezdődő foci-Eb angol csapatának sikeressége pedig közvetlen hatást gyakorolhat a Brexit népszavazásra és ezzel történelmi jelentőségre tehet szert. Az angolok nem tréfálnak: 1970-ben már megmutatták, hogy miniszterelnököt is hajlandók váltani egy foci-vereség után.
Makro / Külgazdaság Putyin bérencei uralják a magyar külpolitikát? 
Káncz Csaba | 2016. június 8. 09:08
A két hazai konzervatív párt a külpolitikájában mintha a 19. század európai viszonyait venné alapul. A Jobbik magát tekintette a keleti nyitás ötletgazdájának, de vajon a stratégia mostani bukásakor is ezt hangoztatja-e? Miért alakult ki sárdobálás a Moszkva-bérencekről?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG